A JURT

A magyar kamlik (jurta) 
(Részlet dr. Padányi Viktor Dentu-Magyaria című művéből) 

Koraközépkori és ókori őseinknek az európai történettudósok által olyannyira lenézett "nomád sátrait", amelyeket néhány lelkes magyar tudós összehasonlító kutatásának eredményeiből s az ezeket a villámsugár fényének tisztaságával és élességével igazoló és kiegészítő szumir nyelvi információkból ma már pontosan meg lehet rajzolni, az alábbiakban mutatjuk be azzal a köteles megjegyzéssel, hogy néhány - nem sok - jelentéktelenebb részletre vonatkozó hipotézise a leírásnak még konkrét bizonyítást igényel. 
Az ősi magyar ház, amelyet borító anyagáról a jelen mű első részének 5. fejezetében már letárgyalt vert gyapjúról, a kalimról neveztek szabir őseink népiesen "kamliknak", egy 7-8 méter átmérőjű és a középső pontján mintegy 4 és fél méter magasságú, kupola-alakú helyiség volt, az egykorú Európa átlagosan 2.70x3.60 m-es alapú és 2.20 m. magasságú, sárból tapasztott kamráihoz képest - (amelynek kicsi és üveg nélküli szellőző és világító lukait fatörzsből hasított deszkadarabokkal zárták le -valósággal terem, amelyet előre elkészített könnyű alkatrészeiből egy nap alatt fel lehetett állítani és egy nap alatt le lehetett bontani. 
A tekintélyes nagyságú épület teljes anyaga súlyban és terjedelemben egyaránt felfért két ökrösszekérre. Szerkezete az egy évezredek alatt tökéletessé vált építéstechnika csodája volt, talajrögzítése könnyűsége ellenére is kibírta az ázsiai óriás síkságok nagy szélnyomását, és szigetelése és ventillációja az 55-ik szélességi fokig lehetővé tette használatát.

Strukturális alkatrészei a következők voltak 
a. az istenfa 
b. a két oldalborda 
c. 24 szarufa és abroncsfák 
d. a karim 
e. a csicsák, vagy csücsök, vagy sisak, vagy csöcs 
f. a két aszkuppu (küszöb) 
g. a borító kalim (több darabból) 
h. a két kalincs (kulcs?) 
i. gamós cövekek és marhabőr szíjazat. 

Az "istenfa" egy átlagosan tíz centiméter átmérőjű, négyöles ("négyellős"-nek mondták e sorok írójának szülőfalujában a májusfa "előírt" hosszúságát), nyílegyenes, fiatal fatörzs volt. A "házasodni" akaró legények első ténykedése egy megfelelő istenfa keresése volt, amit a tavaszi nedvkeringés megindulása előtt vágtak ki és a nősülési szándék komolyságának demonstrálására éjszaka leástak a kiválasztott lány szüleinek kamlikja elé. Az istenfának őszig kellett száradnia, akkor aztán simára faragták, sőt esetleg faragványokkal díszítették a felületét. 
Az "oldalborda" baltanyél vastagságú öles keményfa rudakból készült, úgy, hogy a közepükön keresztülfúrt lukaknál fogva kettőt-kettőt összeszíjaztak olyképpen, hogy x alakban szétnyithatók legyenek. Az alsó és felső végeiken fúrt nyakuknál fogva azután tizenkét ilyen bordapárt összeszíjaztak. Az egész összecsukva egy ölelésnyi vastagságú köteget jelentett, harmonikaszerűen széthúzva viszont egy ca. 12 m. hosszúságú x-ekből álló bordafalat alkotott, amit félkörbe hajtva a másik, ugyanilyen oldalbordával illesztettek, a két érintkezési pontnál ajtónyílást hagyva, össze. Az egész egy 24-25 m.-nyi kerületű kört alkotott, amelynek középpontjában, ölnyi mélyre leásva, a négyöles istenfa állt. 
A "szarufák" szintén baltanyélnyi vastagságú két öles fiatal surjánok törzsei voltak, amelyeket kivágásuk után, nyers állapotban, íj-szerűen, adott görbületre meghajtva így kikötve szárítottak ki, amelyek így szarv-formájukat megtartották (innen a név, szarufa). A mindkét végükön átfúrt lyukaknál fogva aztán alsó végüket a bordafal felső csomópontjaihoz, felső végüket pedig a karimhoz szíjazták hozzá, egymástól egyenlő távolságra. A bordafal minden csomópontjához tartozott egy szarufa, összesen 24. 
A karimot képzelje el az olvasó egy négyküllős, vízszintes helyzetű keréknek fent a magasban, amelynek az istenfa jelenti a tengelyét. Helye az istenfa felső végétől lefelé, mintegy háromnegyed ölnyire ,lehetett, ahol az istenfába belefúrt főcövekekkel volt megrögzítve, valószínűleg úgy, hogy a négy küllője a négy világtáj felé mutatott. 
Ez a karim a szegényebbeknél fából, a tehetősebbeknél fémből készülhetett. Átmérője 60-70 cm. lehetett, mert a küllők között egy ember át tudott bújni. A karim kerületéhez voltak hozzászíjazva a szarufák felső végei, 8-8 egy-egy küllőnyílásba. 
Az így kiformálódó félgömbalakú bordázat szarufáit bizonyára több gömbmetszet magasságában abrincsfákkal kapcsolták össze, hogy a szarufák egymástól egyenlő távolságra legyenek kimerevítve, a kör alakú bordafal talajon nyugvó alsó csomópontjait pedig gamós cövekekkel rögzítették az előzetesen egyenletessé tett talajhoz. 
Az így létrejött megmozdíthatatlan félgömbvázra feszítették aztán rá a kalim-borítást úgy, hogy fent, a karim belső köre fedetlenül maradt, vagyis a kalimot fent a karim kerületére szegték rá. Így egy égre néző kerek nyílás maradt az építmény tetején. E fölé a nyílás fölé került a csicsák, vagy sisak. A csicsák, vagy sisak egy lefelé fordított tölcsér alakú készítmény volt, amit az istenfa hegyére húztak rá. Kerülete valamivel nagyobb lehetett a karim kerületénél, egy arasz magasságban lehetett a karim felett (arasz ,- eresz). Így beengedte a fényt, kiengedte a füstöt, de nem engedte be az esőt. Anyagának a füstjárás és az esetleges szikrák miatt égetett cserépnek, vagy fémnek illett lennie. 
A kirgiz gyurtok tetőnyílásának lezárható voltából következtetve nem valószínűtlen, hogy a csicsáknak a karimtól való magassága változtatható volt, sőt vihar esetén esetleg teljesen rá is lehetett a kanimra ereszteni. A karim nyílásán keresztül távozott a füst, a karim és környéke tehát állandóan fekete volt. S ebben a tényben esetleg megtaláltuk "korom" szavunk eredetét is. 

Az aszkuppu (küszöb) szó második fele (kuppu) valószínűleg a turáni "kap" szóval azonos. A küszöb egy többé-kevésbé szabályosra faragott, hosszúkás, ajtóféltől ajtófélig érő kődarab volt, amelyen átlépve lehetett a kamlik belsejébe bejutni, és az lehetett a jelentősége, hogy télen és vihar esetén a "kalincsot" leszorítsa. A kalincs egy, a bejárati nyílás felső részéhez hozzávarrt téglalap alakú kalimdarab volt, amelynek alsó széléhez hosszában faszegély volt erősítve. mint a mai iskolai térképeknek. Jó időben a kalincs erre volt feltekerve. Rossz időben, vagy télen a kalincsot leeresztették, két szélét hozzászíjazták a bejárati nyílás két szegélyéhez, alsó részét pedig behúzták a kamlik belsejébe és rátették az "aszkupput". 
A fenti felsorolás megadja őseink házának általános szkémáját. Ezek a házak azonban, ha alapszerkezetükben és formájukban azonosak voltak is, anyagukban, minőségükben, kivitelükben és belső bútorzatukban a szegényességtől a gazdag fényűzésig rang és vagyoni helyzet szerint éppúgy különböztek, mint manapság. A szegények maguk készítette, ügyesebben, vagy kevésbé ügyesen előállított és kaláka-segítséggel összehozott, vagy a gazdagok elsőrendű mesterek által, válogatott anyagokból készített kamlikjai között szembetűnő volt a különbség, ami mindjárt a kamlik színében megmutatkozott. A szegényebbek olcsó kalimjába ugyanis belevertek mindenféle színű gyapjút, sőt, a ház körül és a szomszédságban összeszedhető egyéb szőröket is, ennek színe ennélfogva szürke s ilyen színű volt a kamlik maga is. A rangosabbak azonban csak fehér gyapjúból csináltattak kalimot, ezeknek a kamlikja tehát fehéren villogott a napsütésben, minél többet szítta a nap és verte az eső, annál inkább. 
A szegényebbek kamlikja előtt nem volt a hátaslovak megkötésére való karókon kívül semmi s a ház mögött egy rögtönzött garád, téli szálláson egy náddal fedett verem, meg egy szabad tűzhely lehetett. 
A tehetősek kamlikja előtt díszesen faragott kopják várták a vendégek lovait, a ház mögött fedél a szabad tűzhely felett és fürdősátor, "fürdőcserge", verem és szolgalakások voltak. A szegényebbek csicsákja cserépből, esetleg vasból készült, a gazdagoké rézből volt díszesen kovácsolva, vagy fából, rézlapokkal borítva. Az előkelők ikerkamlikokat, vagy éppen hármas egybeépített kamlikokat építtettek, amelyek egymásba-nyíló ajtait függönyök választották el és egy, vagy három, vagy éppen hét lófarkas kopja adta tudtul a rangot a ház előtt. 

(Az ábrát László Gyula készítette)

Még nagyobb különbségek voltak a kamlik belső felszerelésében, annak ellenére, hogy legmélyebb alapjaiban és civilizációs minimumában ez is egységes volt. A főbejárat és az istenfa közötti tér baloldali fele volt a ház előkelő helye, a fogadó, a "szalon", amelyet a szegényebbeknél gyékény, vagy egy darab kalim, tehetősebbeknél hófehér, kivarrott kalimtakaró, előkelő embereknél drága szőnyeg borított az istenfát körülvevő padka tetejétől csaknem a bejáratig. 


(kép:internet)

Az istenfa mögött, a kamlik közepén volt a padkás, nyitott tűzhely, amelyet főzésre még a szegényebbek is csak télen használtak. Kultikus hely volt ez, családi szentély. A padkákon az ősök, az "ízek", a családi szellemek szimbólumai, apró szobrocskák voltak, a Gellért-legenda "szkitha bálványai". 
A kamlik fala mentén a főbejárattól bal felől bőrzsákokban, "buginokban", "bugyor"-okban a család ingó vagyonát, nyílhegyeket, zablákat, kengyeleket, kikészített bőröket, feldolgozásra váró tiszta gyapjút, nem használt ruhákat és tartalék élelmiszereket tartottak, jobbra a bejárattól pedig ülő- és fekvőhelyül is szolgáló fedeles ládák sorakoztak, a szegényebbeknél egyszerűek, szegényesek, a gazdagoknál díszesen faragottak. 

A ládák sora után az asszonyok és gyermekek fekhelyei következtek. A falon körben különböző eszközök voltak felakasztva, edények, cserép holmik, íjak, kardok, pányvák, nyergek, karikás ostorok stb., a gazdagoknál zsákmányolt tárgyak, fémpajzsok, sisakok, drága mívű kardok, arany, ezüst edények. Az előkelők kamlikjainak a falai belülről könnyű textilanyagokkal voltak bevonva.
Zemarkhos, a bizánci császár Isztemi kök-türk kagánhoz küldött követe álmélkodva ír a 6. szd- ban az előkelő kamlikok fényűző belső berendezéséről, amely "a bizánci császári palotába is beillenék". 
A kamlik pontos körben felállított két oldalbordáját a talajhoz hozzárögzítő cövekeket "sátorfáknak" hívták éspedig azért, mert ugyan ilyeneket használtak a hadi táborozások idején rögtönzött csitárok, sátorok, csótárok lerögzítéséhez is. Kívülről befelé ferdén verték őket "kalapáccsal" a földbe és a kamlik lebontásakor a gamó alá feszített rúddal húzgálták ki. A házbontásnak s az alkatrészek felcsomagolásának utolsó mozzanata a földön szanaszét heverő kihúzgált sátorfák összeszedése volt s a mozzanat szólamkincsünkben a mai napig megmaradt. 
Az ősmagyar lakás a fényt fejezte ki. Ha valakinek módjában lenne ébren, nyitott szemmel feküdni napimádó őseinek kamlikjában a hajnalt megelőző percek kupolás sötétjében, ha látná, hogyan válik ki a negatív alaktalanságból messze fent a feje fölött először egy halvány-szürke korong, azután hogy csillan meg a közepén, fenn a rúd tetejének fényes, fekete kormán a kelő nap legelső sugara, és hogyan kúszik lejjebb-lejjebb az égbenyúló rúdon, mint Teniz első vidám köszöntése és hogyan kezd alakot ölteni minden a nagy félgömbön belül, egyre tisztábban, egyre világosabban, amint az áldott fény kúszik a rúdon lefelé, míg csillogni nem kezdenek a halhatatlan ősök szobrocskái, egyszerrre megértené, miért hívták ómagyar őseink a ház tartórúdját - istenfának. 
Ilyenek voltak szabir-magyar őseink otthonai Dentu-Magyariában. A szegényeké szegényes, a gazdagoké fényűző, hanyagoké rendetlen, piszkos, a szorgalmasoké tiszta rendes. Mindenesetre tágas volt, jól szellőző, egészséges és világos még modern követelmények szerint is. 
1. A karim szumir szó s karima szavunk innen ered. De innen ered a rómaiak égtájait mutató köralakú eszköze; az u. n. "gróma" is, amely felismerhetően a karim eltorzult alakja. Mivel a grómát etruszk közvetítéssel a rómaiak is a szumir kulturától kapták a görögökkel együtt, kézenfekvő a feltevés, hogy őseink karimja égtáj jelzésre is, sőt talán napóraként is szolgált. Az a népi szokás, mellesleg, hogy kereket tesznek a kéményre a gólyák számára, az egykori karimmal lehet összefüggésben. 
2. Primitív ázsiai népek sámánjai felmásznak az istenfára (ma is) és kibújnak a karimon bizonyos szertartások alkalmával. A karimon egyébként a ház lebontásához is ki kellett bújni. 
3. Az aszkuppu (küszöb) kifejezést mai értelemben használtuk, szabir-magyar őseink azonban a bejáratot "kapunak" hívták. Ajtónak csak vermeik ásott lejáratát hívták, meg a földbe süllyesztett szláv kunyhók lejáratát. Ami az "aszkupp" szó első tagját illeti, nem lehetetlen, hogy azzal az ősi hittel, vagy babonával függ össze, amely szerint a küszöbben valamelyik ős szelleme lakik (László Gy. I.m.) 

Napjaink jurtái

Míg egyes a magyarság történelmével foglakozó kutatók lelkesen próbálják bizonygatni, hogy őseink jurtáikat csak hadjáratok, és utazások alkalmával használták, és ettől eltekintve épített kő- illetve faházakban éltek, elfeledkeznek arról, hogy ezt az általuk szégyellni való szükséglakást, a sztyeppén maradt rokonaink a huszonegyedik században is állandó lakhelyként használják. A jurtát őseink a nagyállattartó lovas népek évezredes tapasztalata alakította, formálta, míg elérte azt a több mint ezer éve szinte változatlan formáját, amely az ázsiai puszták szélsőséges időjárási viszonyainak is megfelel. Ennek köszönhető, hogy a lovas nomád népek valamennyi szállásterületén fellelhető, és ahol ma is az állattartás rideg, legelőváltós módja a meghatározó, napjainkban is ebben élnek az emberek.
A hagyományőrző csoportok,sőt már magánemberek körében is egyre elterjedtebb őseink lakhelye a jurta (jurt, kamlik) használata. Az ők mindennapjai a bizonyíték arra, hogy a jurta a huszonegyedik század magyar embere számára is megfelelő életkörülményeket biztosít. Azért hangsúlyozom a „magyar" embert, mert mint köztudott számos nép fiai körében - Mongol, Kazak, Kirgiz...- ma is általános a jurtában való élet. Nem meglepő tehát, hogy hazánkban is legelterjedtebbek a mongol, és a kazak jurták. Ezek már több ponton eltérnek a Dr Padányi Viktor által leírt kamliktól. Legszembetűnőbb, hogy már kapu (ajtó) zárja a bejáratot a kalincs helyett, a fém, vagy cserép csicsák helyén a tündök nemez borítását találjuk, és a centrálisan beépített istenfa szerepét két tartó oszlop veszi át. 
A Padányi féle szerkezeti elemeket vizsgálva az alábbi változásokat vehetjük észre:
a. az istenfa: Az istenfaként alkalmazott, centrálisan beépített fiatal fatörzs helyett két általában téglalap keresztmetszetű, gazdagon díszített - festett, vagy faragott - oszlop áll. Lehetséges, hogy ez a változat korábban a magyar jurtáknál is előfordult. Ahogyan párhuzamot találtunk az istenfa, és a bódoganya oszlop között, talán ez a párhuzam megtalálható a két oszlop, valamint a palóc házakban lévő bódoganya és bálvány között is.



b. a két oldalborda: Az oldalbordák szerkezetileg nem változtak, eltérés lehet azonban a számukban, és méretükben. A könnyebb szállíthatóság, és más szempontok ( nagy alapterületű jurt építése) miatt lehet négy, hat kerege a jurta oldalfala.
c. 24 szarufa és abroncsfák: A szarufák száma a keregék számának és méretének függvényében változik, ahány csomópont van az oldalfalon, annyi szarufa kerül beépítésre. Több jurton lehet egyenes szarufát látni, ami a hagyományos kupola alak helyet csonkakúp alakú tetőt alakít ki. Napjaink jurtáin nem találkoztam abroncsfával. A jurt vázának anyaga ma már általában fűrészelt, és gyalult léc, a természetben található ágakból, fiatal törzsekből faragott rudak helyett. „A szállás férfiközössége napokig válogatta a váznak való rudakat az erdőben, tűz fölött melegítették, hajlították, ami ugyancsak nagy pontosságot követelt."



d. a karim: A karim igen változatos formában készül napjainkban, de alaprendeltetése, a szarufák összefogása, és a felső nyílás a tündök kialakítása változatlan. Gyakran találkozunk olyan változattal, ahol a szarufák a karimba csapolódnak, és nem oda kötözik őket.



e. a csicsák, vagy csücsök, vagy sisak,: A csicsák feladatát egy mozgatható a tündököt lefedő, nemezdarab látja el. Állítására általában egy a szarufákhoz hasonló ívesen hajlított rudat használnak, vagy a tetőgyűrűből középen lelógó szőrkötelet, melyet a jobb oldali oszlop ajtó felőli oldalán vezetik, és a keletnek néző tetőrudak alatt kígyózva fűzik végig. Bár erős szél esetén ezzel is lesúlyozzák a tetőt, szerepe inkább szakrális: a szerencsét vezeti be a nemezházba.



f. a két aszkuppu (küszöb): Az aszkuppu itt leírt módon való alkalmazása ma már nem szokás, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a bejáratot elfedő nemez (kalim) darabot deszkából készült kapu (ajtó) váltja, melynek kerete, és így küszöbe is van.



g. a borító kalim: A jurtokat, ma már - főleg gazdaságossági okokból - változatos anyagokból készült külső borítással látják el. Legolcsóbb a nyáron használatos vászon, ponyva borítás, de sok jurta készül az eredetinek megfelelő vastag nemez (kalim) borítással. Míg az impregnált vászon, ponyva borítások egy darabbá vannak összevarrva, addig a nemez borítás a Padányi által leírtakkal egyezően több darabból áll.




Debreceni család jurtája



(A fotók a Csapókerti Közösségi Házban tartott bemutatón készültek 2009.01.22.)

A bösztörpusztai jurtatábor

 (Forrás youtube.com Tanaisz) 

cikk forrása: nagyji.5mp.eu

Atilla király eddig kevéssé ismert ábrázolása
kép: perdurabo10.net

Mielőtt a cikkbe belevágnánk érdemes szemezgetni a HUN szó jelentésbokráról.

Maga a HUN szó rengeteg jelentéssel bír. Bár nem tudjuk mi lehetett az eredeti jelentése, az évezredek során rengeteg jelentéstartalommal bővült.

Első jelentés amivel talákozhatunk, ember, férfi, majd harcos, uralkodó, vezető.

Alakváltozatai: Hun, Kun, Kan (mint a magyar kan, azaz hím), koma, kán, Oumo (olasz: ember), homo (latin: ember), hím, török kün 'nép', mongol kümün 'ember', szamojéd kum 'ember', zűrjén komi 'zűrjén' stb. 

A koma szavunkra külön kitérek mert az alap szó valószínűleg itt a KOM kellett legyen, és a magyar nyelv sajátosságaként kapta meg a birtokos jelző -a hangot. A koma valakinek a kom+a, ma már komája, de eredetileg még kom+ birtokos -a lehetett. 

Azt mindenképpen jelezni kell és ki kell emelni, hogy a hun szó és annak alakváltozatai nem kizárólagosan türk nyelvi elemek. Sajnos az elmúlt időszakban minden anyagban egy könnyű legyintéssel türk azaz török eredetűnek tekintették magát a szót is és mindazt ami a hun nép történetével kapcsolatos. Ez könnyelmű és tudománytalan így kezelni. Ez a szó mint láthatjuk a legkülönfélébb népcsoportok nyelvén élő szóként megtalálhatjuk, akár a türk, akár a magyar, akár a latin, akár a finnugornak nevezett népeknél. 

Érdekesség még hogy eddig úgy gondolhattuk, hogy az "Attila a Hun" elnevezés a nyugati "sajtónak" az erőltetett elnevezése, mert például a kortárs Priscos mindig szkítának nevezi nem hunnak. Viszont ha a hun elnevezést abban az értelmezésben használjuk amit jelent, például hogy uralkodó, vezér, akkor már  több értelmet is kap az elnevezés. Tehát az Attila a hun nem minden esetben népi elnevezés hogy ő mint a hun nép sarja hanem Attila a vezér, az uralkodó. 

A magyar nyelvben a hun szavunk élő szóként elsősorban a kan, koma és a hím szavakban maradt meg. A hun szót népnevünkben a Hungárban és ország nevünkben Hungáriában őriztük meg. (szerk.)

Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyomember visszatér című könyvében /Püski, 2006/ szó esik egy tibeti lámával folytatott beszélgetésről. Az alábbi szemelvények a fenti könyv részletei.

A reggeli után Cering láma elmondta, hogy nagy tisztelője Kőrösi Csoma Sándornak, akit a tibetológia, a tibeti vallás és kultúra nemzetközi kutatásai megalapítójának tartott. A Ganden kolostorban sokat foglalkozott a tibeti nép eredetének és korai történelmének a kutatásával, különösen a Jarlung dinasztia 5. és 9. század közötti időszaka érdekelte. Amikor megtudta, hogy Kőrösi Csoma Sándor valójában a magyar nép eredetét szerette volna kutatni a tibeti kolostorok könyvtárában, Kőrösi Csoma Sándor iránti tiszteletből őt is kezdte érdekelni a magyarok eredetének a problémája, és több kolostorban is utánanézett, hogy könyvtáraikban találhatók-e a magyarokkal kapcsolatos írások.

- Az első nagy probléma, amit meg kellett oldani, hogy mi volt a magyarok régi népneve, mert azt feltételeztem, hogy az 5. és a 8. század között nem a magyar népnévvel jelölték a magyarok őseit - magyarázta Cering láma.

- Ótörökül a -gar, -gor, -gur népnév végződések a nép szót jelentették, tehát az olyan nevekben, mint az ujgur, a bulgár, kongur, kasgar, benne van a népet jelentő szó. (A -gar -gur -gir ténylegesen nép jelentéssel bír, ennek eredeti szava visszamegy a KÖR (GÖR) szavunkra. Tudjuk nagyon jól, hogy a görögdinnye sem azért görög mert Görögországból származna, de a görögtűz sem azért görög mert onnan származna, hanem a kör szóból képzett gör alapszóból képezve alakult ki. A kör statikus hatást mutat, még a gör egyfajta dinamikus jelentéstartalmat ad ugyanazon szóbokorban.  A hungár is a hunok körét jelentette, azt a kört amibe egy adott nép beletartozott, és így tovább minden rokon és testvérnépnél. szerk.) A magyar népnév -gyar végződése szintén a nép szót jelöli. Nagy csalódásomra a magyar népnevet egyetlen írásban sem találtam meg. Már kezdtem elkeseredni.

Amikor a kínaiak 1950-ben elfoglalták Tibetet, a Ganden kolostorba kerültem, és mivel történelemkutatással foglalkoztam, Ganden Tripa, a kolostor főlámája megbízott a könyvtár legrégibb iratainak a rendbetételével és nyilvántartásával. Nagy örömömre a legrégibb selyemtekercsekre írt feljegyzések között a 6. és 7. századból találtam olyan szövegeket, amelyek leírják a tibetiek hadjáratait Közép-Ázsiában, a Góbi sivatagon túli területeken, a mai Kelet-Turkesztánban, a Tarim medencében. A feljegyzések több környékbeli népet megemlítettek, a türköket, az ujgurokat, a tasgurokat , a kongárokat, a kasgárokat és a hungárokat.

A feljegyzések szerint a hungárok a hunok fejedelmi törzsének a leszármazottai, és ők "gungároknak"; a "Nap fiainak" nevezik magukat. Hun nyelven a gun szó napot jelent, tehát a gungár népnév jelentése naptörzs. Feltételezhető, hogy maga a hun népnév a nap jelentésű gun szóból alakult ki. A gungár és a hungár népnevek tehát felcserélhetők, mert ugyanazt a népet jelölték.

Tovább kutatva a 7. századbeli feljegyzések között olyan szövegeket is találtam, amelyek nemcsak a hungár népnevet, de a hungárok szokásait, áldozati szertartásait és a szent madarukat is megemlítik.
- Melyik volt a szent madaruk, és mit írnak róla? - kérdeztem felvillanyozva.
- A szöveg nagyon nehéz volt, mert ótibetiül írták, és sok helyen már nem is volt olvasható. A szent madárról a szöveg csak annyit említ meg, hogy a hungárok vadásztak is vele, tehát valószínűleg a sólyom vagy a sas lehetett. A kérdés csak az volt, hogy a tekercsek hungár népneve a magyarokat jelölte-e? Tudtam, hogy Európában a magyarokat ezer év óta már hungároknak és az országukat Hungáriának nevezték. Kapcsolatban lehet-e a 6 - 7. századi tibeti feljegyzések hungár népneve az európaiak által használt hungár elnevezéssel? - ez a fő kérdés.

Személyesen meg vagyok győződve, hogy a kapcsolat világos: a tibeti tekercsek hungár népneve a magyarok egy részét jelölte, akik pár századdal később nyugatabbra költöztek. Sajnos örömöm rövid életű volt, mert ebben az időben történt a tibeti történelem legnagyobb tragédiája: 1966-ban a kínai kulturális forradalom kezdetén a kínai vörösgárdisták tüzérséggel lerombolták kolostorunkat, és a felbecsülhetetlen értékű 6. és 7. századbeli feljegyzések elpusztultak a tűzvészben. Nagyon sok selyemtekercset még nem is volt időm áttanulmányozni.

- Döbbenetes, amit mondasz, tehát a kínai kulturális forradalom pusztításai a tekercsek megsemmisítésével közvetve még minket, magyarokat is érintettek. Micsoda kincsek lehettek volna ezek a tekercsek a történelemkutatásunk számára-mondtam keserűen. 
- A kínai kulturális forradalom idején a kínai vörös sárkány a tibeti nép létét és fennmaradását veszélyeztette a vörösgárdisták bőrébe bújt gonosz démon seregeivel. Lhászában a Dzsokhang, a legszebb és legrégibb kolostorunk nagy részét disznóólakká alakították át, ahol disznókat neveltek a vörösgárdisták élelmezésére. A kolostor megmaradt részében - amelyet "5-ös számú vörös szállodának" neveztek el - pedig maguk a vörösgárdisták laktak.

Jól megfértek a disznókkal. Hosszú ideig fogva tartottak, és a hírhedt thamzing módszerrel kínoztak (thamzing: "küzdő gyakorlatot" jelent) azzal a céllal, hogy tagadjam meg a buddhizmust és ismerjem el, hogy az áruló Dalai Lámával összeesküvést szerveztem a kínai nép ellen.

Nem értek el vele semmit, és végül megunhatták a thamzing gyakorlatok folytatását velem, egyszerűen kidobtak a harmadik emeletről az ablakon. A könyörületes Buddha azonban velem volt, megsegített, mert még a földön céljai voltak velem. A lábam és az egyik kezem több helyen eltörött, de életben maradtam. A közelben lakó jóságos emberek az éjszaka folyamán elvittek a házukba, elrejtettek és ápoltak. - Hosszú csend következett, a szomorú és fájó visszaemlékezés csendje. Egy idő múlva Cering láma a gyertya lángjára koncentrálva ismét beszélni kezdett:

- Tibet közel 6000 kolostorából a megvadult vörösgárdisták több mint ötezret leromboltak és felgyújtottak. Ez az emberiség, az emberi kultúra ellen elkövetett iszonyú bűntény. A tibeti nép történelmi emlékezete és ősi gyökereinek szellemi értékeit akarták lerombolni. Ez a kínaiak célja a tibetiekkel!

Ne veszítsük el azonban a reményt se a tibeti, se a magyar történelem még fellelhető emlékeivel kapcsolatban. A kevés épen maradt kolostorban feltételezhető, hogy talán maradtak még régi, 6. és 7. századbeli feljegyzések, hasonlóan azokhoz, amelyeket a Ganden kolostorban találtam. Érdemes lenne felkutatni őket. Ezt közölni akartam egy magyarral, mielőtt meghalok. Akinek tudom, hogy ezzel nagy feladatot adok. - Cering láma továbbra is a gyertyalángra koncentrált erősen, mintha a gyertyafényben figyelt volna valamit, és szinte magának mondva , halkan folytatta:

- Kőrösi Csoma Sándor álma valósulna meg, ha a magyarok ezt a kutatást megindítanák. Nem egyszerű feladat, meg kell tanulni tibetiül, és így is több embernek többévi munkájába kerülne, vállalva azt a kockázatot, hogy előfordulhat, hogy nem találnak semmit. Talán vannak még fiatal kutatók Magyarországon, akik Kőrösi Csoma Sándor nyomdokait követve érdeklődnek népük ősi történelme iránt - nézett rám kérdően Cering láma.

- Rendkívül érdekes és izgalmas, amit a hungár-gungárokról mondtál. Úgy érzem, hogy Isten vezetett, amikor megtaláltad ezeket a régi feljegyzéseket. Magyarországon azonban úgy tudják, természetesen nem ismerve a tibeti forrásokat, hogy a hungár népnév a török onogur kifejezést takarja, amely tíz törzset jelent - válaszoltam töprengve.


- Az onogur törzs valóban tíz törzset, pontosabban tíz népet jelentett törökül, a hungár pedig a hun népet, vagy gungár formában való írása a napnépet jelentette. Egy kisgyermek is észreveheti, hogy a magyarok hungár népneve tökéletesen megegyezik a tibeti írások hungár alakjával, és a gungár hangváltozata is sokkal közelebb van hozzá, mint az onogur népnév.

A két-három napra tervezett kolostori tartózkodásom végül hetekig eltartott, mert Cering lámával való izgalmas beszélgetéseim szinte a kolostorhoz szögeztek. A láma szintén a tanítómesteremmé vált.

...

- Ha jól értettem, az ősi bőn vallás a hegyet kilencemeletes szentélyek tekinti. Honnan származik a kilenc emelet jelképes számának a meghatározása? - kérdeztem kíváncsian.
- A hegy kilencemeletes szimbóluma az ősi hun táltoshitű vallás Világfájának kilencágas szintjeinek jelképes világához kapcsolódik.
- Hogyan kerültek a szent heggyel kapcsolatba a hunok? - néztem kérdően Cering lámára.
- Egyszerűen azért, mert az őstörténetünk a hunokkal kezdődik.
- Meddig tudtok visszamenni az őstörténetetekben?
- Az őstörténetünkről nagy vita van a kutatók között. Magam is sokat kutattam népünk eredetét, én az akadémikus világban egy középutat képviselek.

Megtanultam ókínaiul, ótörökül, mongolul, szanszkritul, perzsául, és áttanulmányoztam a legrégibb forrásokat. Őstörténetünkben az európai időszámítás előtti századok meghatározók voltak. Ebben az időben északon, a mai Mongólia területén éltek az őseink, és a kínai források által említett "hsziong-nuk", vagyis a hunok keleti ágához tartoztunk.

- Ez azt jelenti, hogy az őseitek a hunok voltak? 
- Ez természetesen azt jelentheti, de tudnod kell, hogy a Hun birodalom ebben az időben több különböző népet fogott össze. Lovaskultúrájuk és a táltoshitű vallásuk volt a legfontosabb összekötő kapocs közöttük. Különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszéltek, de lassanként kialakult közöttük egy közös kommunikációs nyelv, amelyből kifejlődtek később a török és a mongol nyelvek. A hunok fajilag sem voltak egységesek. A keleti águk tiszta mongoloid volt, a nyugati águk pedig a mongoloid és a kaukazoid népek keveredéséből tevődött össze. A hunok keleti ágának a leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői.

forrás: korosi-emlekpark.hu

A Szir-darja vízgyűjtő területe.
kép forrása: wikipedia

A félreértés elkerülése végett, először is szeretném leszögezni, hogy a cikkben említett "kangar" elnevezés az általunk ismert "hungár" egy hangtani változata mindösszesen.

Először kezdhetjük azzal, hogy a  Kangart, Kankarnak is írták, amely elnevezés megfelel a középkori arab megnevezésnek: "Egy 1218-as szír-arab leírás elismerően nyilatkozik a magyar vitézekről: „A keresztény istentelenek lovai igen szánalmasak, göthesek voltak, és az is kevés. Csupán a hankar malik (hungár, azaz magyar király, vagyis II. András,) hozott sok szép lovat, amelyek az arab lovaknál is szebbek voltak.” NG

A Kangarok a Szir-Darja folyó környékének szkíta lakói voltak.  „Tudjuk azt is, hogy a Szir-darjának Taskenttől lefelé húzódó alsó folyását Kankar/Kangar néven is illették.”[1]  "A kankarok többsége a Szir-darja menti és szogdiai városokban élt."[2] A Szír-darja folyó ókori neve Siles. Nem nehéz rájönnünk, hogy mit takarhat ez a Siles. Azt bizton állíthatjuk, hogy elég széles folyóról van szó. Ezeket a területeket a „városlakó” szkíták államainak is nevezhetnénk. Szerintem, aki foglalkozott már a témával az tudja, hogy a szkíta népek is ugyanúgy városlakók is voltak, mint a többi „civilizáltnak” nevezett nép. Csak a szkíták közelebb álltak a természethez.

A késő ókorban egy részük nyugatra vándorolt a Kaukázus környékére. Viszont a népesség másik fele otthon maradt. A nem elvándoroltak része, akik otthon maradtak, amikor a türkök megszállták Közép-Ázsiát rátelepedtek az őslakos szkíta népességre így négy–ötszáz év múltával nyelvükben jórészt törökké lettek. Kérdés, hogy ebben az időben mennyire volt kiforrott nyelv a türkök nyelve. A türk népek a rokonainknak tekinthetők, viszont nem tudjuk, hogy a nyelvük a messzi keleten vált-e el az ősi közös nyelvtől annyira hogy önálló türk nyelv fejlődjön ki, vagy a megszállás idején a szkíta népektől vették-e át mindazt, amely ma a nagy hasonlóságot adja a magyar és a türk nyelvek között?! A továbbiakban a  nyugatra vándorolt Kangarokról lesz szó, akik bizonyosan nem lehettek türk nyelvűek.

 A türk feliratokon is szerepel a kangarok neve, kengeresz formában. Egyértelműen kiviláglik a Kangar, Kengeresz, Üngürüsz, Hungarus elnevezés. Konkrét adataink jelenleg még nincsenek, viszont ez a kangar/Hungár népesség adhatta egyik magját Atilla királyunk Hungáriájának.

Paulus Orosius katalán szerzetesnél már 417-ben írt munkájában ezt olvassuk: "Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi".

Amiben biztosak vagyunk, hogy a Kangarok Az 500-as években a Kaukázus déli oldalán vannak megemlítve.  Hogy a Szir-darja területéről egyből ide költöztek, vagy a szétesett Atillai birodalom után húzódtak-e ők ide vissza azt nem tudjuk. Viszont tevékeny részt vettek a térség politikai életében.

A Kangarokat a Keleti-Kaukázus vidékéről említik örmény és szír források a korai középkorban (5–6. század), Kelet-róma és az újperzsa Szásszán birodalom 541. évi háborújával kapcsolatban.

Ekkor A Kangaroknak három haduk volt és a hadsereg 50 ezer főt tett ki.

A „kangar” kifejezés Mar Grigor, illetve Mar Aba írásában Hangaraye, illetve Kangaraye alakban szerepel. A középperzsa elnevezés pedig WNGR. Azaz hangzósítva Wenger, Unger, Ungar.

Mint írtuk a Kangarok tevékenyen részt vettek a térség politikai életében. Legfőképpen a Szásszánida bitrodalom életében. A Kelet-római (Bizánci) – Szásszanida birodalmak közötti háborúskodásban általában a Szásszánida birodalom szövetségesei közt találjuk meg őket.

Ellenben a testvér Szabírokkal, kik több esetben bizánci szövetségben harcoltak, így sok esetben testvérharcot folytatva a Kangarokkal. Mindez később is jól látszik, mikor már megindul az erőszakos arab terjeszkedés és a régi ókori világ elsüllyed a felemelkedő hódítók mind máig, ható iszonyatos pusztításaiban.

„A kangarok és szabírok közt 745 táján véres határvillongások törnek ki. Kora arab irodalmi források örvendeznek az „oroszlános shubiryá” és a „karvalyos kangariyya” testvérharc vérengzései hírére és ravasz fogásaikkal igyekeznek az ellentéteket növelni.”[3]

Az 500-as években a Kangarok uralkodója Zabergán. Zabergán nem csak a politikai életben volt aktív, hanem a vallási életben is részt vett.

„Egész különleges jelentõséget tulajdonítunk a hunoktól jövõ és a püspököt a várfogságban Ctesifonban meglátogató küldöttségnek, amely arra kérte MAR GRIGORT, hogy avasson nekik külön püspököt. Ez a szertartás a legnagyobb pompával folyt le.”[4]

 „Sajnos a késõbb vértanúságot szenvedett volt fõparancsnok, most nesztoriánus egyházfõ élete nem írja meg, mely csoportról volt szó. Sejtelmünk azonban közeljár a valósághoz, ha a történelmi események során megemlítjük, hogy Ctesifon (perzsa Tyspwn, ó-magyar Tiszfő, azaz Tűzfő, anno a Szkíta pártusok alapította főváros volt. szerk.) várostól északi irányban lakó és Alániával szomszédos avarokról van szó, akiket a szír és perzsa források „hangaroknak“ neveztek, és amely törzs a késõbbi magyar-hungar névadó lett volna. A mágusok hosszadalmas intrikák után mégis elérték, hogy Anosirván 542 nagypéntekjén Mar Grigort lefejeztette, amikor „serege a hangarok földjén kitört lázadás leverésére indul“. Ami Zabergán nevét és szerepét illeti, Prokopios is megemlékezik bizánci küldetésérõl és Mar Grigorral való tartós barátságáról. Nagy és halhatatlan emlékű bizantinológusunk, Moravcsik Gyula világhírû munkája a „Bizantino-Turcica“ II. kötete is foglalkozik nevével és Firdausi nyomán felhívja a figyelmet egy ugyancsak Zabargán nevû határõr parancsnokra, aki ezt a nevet viselte. Mar Grigor kivégzése oly hatással volt az avar-kuturgur (Kangar szerk.) kagánra, hogy szakított Anosirvánnal és seregével az Alánok országán áthaladva az Al-Dunánál összeszedte a kuturgur-avar sereget és kis fejedelemséget alapított a mai DOBRUDZSA déli részein.”[5]

 
A kaukázus az 500-as években kép: wikipedia

Mar Grigor Martyrologiuma szerint I.Huszrau (Huszar szerk.), a perzsák királya ekkor (542-ben) megtámadta a „kangarokat”, és őriztette földjüket. Mar Aba Vitája szerint a király és serege örményországba és Kaukázusi ibériába ment, s hadat viselt a „kangarok” ellen. I. Huszrau önéletrajzában leírja, hogy a perzsák elismerik a Zabargan fejedelem vezetése alatt álló, ötvenezer főt számláló három „kangar” törzs önállóságát, és tiszteletben tartják nesztoriánus kereszténységüket. Nevezett nép törzsei (hadai szerk.) ekkor Kaukázus vidékén, a Szeván-tó és a Kura folyó közötti területen éltek. Huszrau azt is elmondja, hogy később e „kangar” törzsek észak felé költöztek[6]

„ZABERGÁN a mai Dobrudzsában 558-ban adta át a hatalmat a fiatal, tetterõs hódítónak, BAJÁN Nagykagánnak a kagáni jogart és mindketten itt maradtak, annak ellenére, hogy a bizalmatlan császár a herulok földjét „ajándékozta“ nekik, mely a mai Morva-mezõnek felelt volna meg.“ [7]

Ezek után az ógorok két nagy hadának megérkezésével a Var-Chunnal egyesülve elfoglalták a Kárpát-medencét.

A Kangaroknak 3 nagy haduk volt a Tarniach, Zabender, Kotzager. Ezekről annyit tudni, hogy csak egy részük költözött be az Avarokkal a Kárpát-medencébe. 40 évvel a beköltözés után csatlakoznak még többen a Kárpát-medenceiekhez. Valószínűsíthetjük, hogy a Kangarok/Hungárok egy része nem költözött be ekkor még.

Annyit tudni, hogy 630-ban északon a Volga-Urál térségben a mai Kazahsztán területén kipcsak törzsekkel együtt élnek Kangarok.

Az hogy ezek a Kangarok a fentebb említettektől elszakadt népesség, vagy egy észak-Kaszpi útvonalon jövő Kangar népesség ezt jelenleg nem tudjuk.

Annyi bizonyos, hogy kulturálisan és nyelvileg a két terület Kangar népessége megegyező lehetett.

Ezek azok a kangarok, akiket majd a Besenyőkkel együtt említenek, mint a legerősebb 3 törzse a népességnek. A Besenyők 8 hadából 3 Kangar volt. Valószínű, hogy a Volga vidéken egyesült a Kangar és a Kipcsak népesség. Ennek a három hadnak a neve Súr, Érdem, Gyula.

Érdekes tény, (amiről eddig még magyar forrásokban sem esett szó), hogy 659 – 750-ig létezett egy Kangar (Kengeresz) nevezetű állam a Volga mellett. Itt élhettek azok a Kangar és kipcsak népek, akik a magyar és besenyő etnogenezis egyik gerincét alkotják. A lakosság itt már részben magyar részben türk nyelvű lehetett.

kép forrása: wikipedia

A kutatás tovább folytatódik...

Szerző: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/

[1]  Vásáry 2003

[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kangarok#hely:V%C3%A1s%C3%A1ry_2003

[3] Feher M. Jeno_Besenyő őstörténet 54.oldal

[4] Nagy Gyula AZ ELLOPOTT MAGYAR ÕSTÖRTÉNET II. 118. old.

[5] Nagy Gyula AZ ELLOPOTT MAGYAR ÕSTÖRTÉNET II. 118. old.

[6] Wikipédia/Kangarok (Csorba 1997, Vásáry 2003)

[7] Fehér M. J.: Avar Kagánok 87-100

"A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán…"

(gróf Széchenyi István)

kép forrása: Internet

Szerkesztő: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/