Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |

2018. november 15. 15:34 - Kapronczay Gyécső

Az ismeretlen Keve vármegye

53707.jpg

Keve vármegye egyike volt Magyarország első vármegyéinek. Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Kevevára központtal, a mai Vajdaság déli részén. A törökökkel vívott háborúk során szűnt meg létezni legkésőbb valamikor az 1540-es években, mivel területe az elsők között került török hódoltság alá. Az 1876-os vármegyerendezés során felvetődött újbóli megszervezésének ötlete (még a Magyar Tudományos Akadémia is az ötlet mögé állt), ám ez végül mégsem történt meg.

Anonymus (44. fej.) szerint a bejövő magyarok elől Glád vezér Keve várába menekült, de csakhamar feladta a várat. A görögországi hadjáratokból 1073-ban visszatérő László és Géza hercegek, Thuróczi-krónika szerint, itt váltak el egymástól. 1201-ben már, mint vármegyét, sőt 1238-ban egyúttal, mint várispánságot említik. 1223. III. Honoriusz pápa Margitot, III. Béla leányát, Kevevára és az egész vármegye úrnőjének nevezi; e Keve alatt azonban a Pétervárad és Újlak közt levő Kőt v. Bánmonostort kell érteni.

Keve vármegye első ismert ispánja (comese) Achileus országbíró. A vármegye székvárosában, Kevében, többször megfordult IV. László és I. (Nagy) Lajos király. Ennek a körülménynek és szerencsés fekvésének tulajdonítható, hogy a királyi városok közé emelkedett. 1392-ben már, mint ilyet említik. Várának fenntartását és védelmét Zsigmond magyar király 1435-ben a város lakosainak kötelességévé tette. Míg 1439-ben a megye rác lakosai Murád szultán 130,000 főnyi serege elől elszöktek, a magyarok otthon maradtak s ezeknek kiváltságait 1453-ban V. László meg is erősítette; ugyanakkor azonban gondoskodott a Csepel-szigetére menekült kevei rácokról is, kiknek Ábrahámteleke nevű gyarmatát utóbb Kis- vagy Rác-Kevének nevezték.


Szerző: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/
Forrás: Internet
kép: mindentudasboltja.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nimrodnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr5914374383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |
süti beállítások módosítása