"Kevéssé ismert tény, noha számunkra rendkívül érdekes, mondhatni titokzatos momentuma az ibériai kultúrának, hogy valamilyen oknál fogva a 16. században a magyarság fogalma, főként a magyar királyságról alkotott legendás elképzelések lépten-nyomon feltűnnek a portugál irodalom aranykorának reprezentatív alkotásaiban.

A magyar olvasóközönség számára eddig egyetlen ilyen elérhető mű Luís de Camões (1525-1580) Luziadák c. eposza (1572) volt, amelyben felfigyelhettünk a portugál királyi háznak tulajdonított eredetmonda érdekességeire:

itt bizony a magyar királyi háztól származtatja a költő Portugália első királyát, Dom Afonso Henriques-t (1139-1185):

Közöttük Henrik egy magyar királynak
volt a második derék fia, mondják
Portugáliát kapta...

...midőn élete végnapjához érve,
e bátor magyar, e nagyhírű vendég
akit legyűrt a sors kényszerűsége,
teremtőjének visszaadta lelkét.

Nézd ezt a zászlót, s az első királyok
dicső ősatyját látod festve rajta.
Mi magyarnak tekintjük őt, de mások
úgy vélik, hogy Lotharingia sarja.

A portugál királyi család magyar származáshagyománya bekerült a világirodalmi jelentőségű portugál eposzba is. Szerzője Luís de Camões, 16. századi költő. 1572-ben jelent meg eposza, a lusiadák. Hőse Vasco Da Gama, aki Afrika déli partját megkerülve elhajózik Indiába. Útja során Afrika partjainál Vasco Da Gama találkozik Melinde királyával, és elmeséli neki a portugál történelmet. Elbeszélésében megemlékezik róla, hogy Dom Henrique a magyar király második fia volt. „Közöttük Henrik (egy magyar királynak/ volt a második derék fia, mondják) / Portugáliát kapta, mely nem állt nagy hírben még, nem volt nagy értékű jószág akkor.

Camões művének további versszaka is tartalmaz magyar vonatkozást. Itt a portugálok zászlaján levő ábrákat mutatja be Paulo da Gama az indiai Katuálnak.

„Nézd ezt a zászlót, s az első királyok dicső ősatyját látod festve rajta. Mi magyarnak tekintjük őt, de mások úgy vélik, hogy Lothatingia sarja.”

Ez a gondolat André de Resende Vincentinus művében levő latin mondat szabad fordítása.

Szent Mártont, Szent Honoratust, Nagy Károlyt és a portugál uralkodócsaládot is magyar származásúnak tették meg a mondák és a legendák. Láthattuk, hogy ezeknek a hagyományoknak több esetben megvolt a valóságalapja: Szent Márton valóban Pannóniában, a későbbi Magyarország területén született; a portugál uralkodócsalád származtatása mögött ott állhattak a létező francia-magyar, burgund-magyar, portugál-magyar kapcsolatok, valamint Dom Pedro királyfi magyarországi szerepvállalása; Floire királyról és Szt. Honoratusról való elbeszélések mutathatják Bizánc és Magyarország közötti kapcsolatról való ismereteket.

A fenti mondák, legendák példázzák, a középkori Magyar Királyság megbecsültségét a felnövő félben lévő Nyugat-Európa szemében.

(Persze az annyi viszontagságot megélt korok-, és mai magyar emberének furcsa lehet azt látni, hogy a kora- és késő-középkori emberek világában éppen hogy a magyarság jelentette azt a nagyságot és példai eszményképet, amelyet mi már éppen fordítva éltünk meg az éppen ötszáz évnyi elnyomatásunk miatti önbecsülés hiányában vergődve.

A huszadik századi fejünkkel sokszor el se tudtuk hinni, hogy voltak idők mikor a kultúra és  az emberi élet eszményképeit éppen tőlünk magyaroktól vitték szerte a világba.  szerk.)

Mint Rákóczi István történészi szempontból megvizsgálta, ez a nem nevesített, Árpád-házzal való rokonság nehezen azonosítható, az azonban tagadhatatlan, hogy a jelenség, a Magyar Királyság, egyáltalán Magyarország legendákba való helyezése és ennek a legendás népnek a saját identitástudatát éppen a 16. században erősítő portugál nemzettel való összefüggésbe hozása nem Camões találmánya és egyáltalán nem tekinthető egyedi szeszélynek.

Jóval Camões előtt, már a 15. században Duarte Galvão (1446-1517) is ezt vallotta krónikájában (Dom Afonso Henriques Krónikája), a 16. század első felében író.  A portugál király közvetlen környezetéhez tartozó João de Barros pedig ezzel a magyar királyi házat felidéző legendás kezdéssel indítja nagyszabású lovagregényét, a Clarimundo császár krónikáját (1520), mely az első nyomtatott könyv volt Portugáliában és igen sokáig hatalmas népszerűségnek örvendett.

 Barros, mint említettem, a király és a trónörökös közvetlen környezetében élt és alkotott, állítólag a palota öltözőtermében rótta a sorokat, mikor éppen ideje engedte. Ugyanis a szolgálat közben erre talán nem nyílt mindig alkalma, sőt maga a trónörökös, János herceg javította a kéziratot folyamatosan, ami már-már társszerzőségre enged következtetni, arra minden kétséget kizáróan bizonyítékot nyújt, hogy Barros műve dinasztikus igényeket szolgált ki és ihlete a legfelsőbb forrásból származott.

Mint több kutató is rámutat, a legenda létrejöttének idejét azonban Fernão Lopes korában kell keresni (1419. környéke), noha az író fennmaradt műveiben nem találunk utalást erre az összefüggésre: "Alapos okunk van feltételezni, hogy a magyar származás kivirágzó ideája ekkor születik és, hogy Fernão Lopes korában, pontosabban ennek a kornak a viszonyaiban találjuk meg ennek a családfának forrásvidékét."

Természetesen sokat feltették a kérdést: miért pont magyar származásúnak akarta tartani magát a portugál dinasztia? Az egyik kézenfekvő válasz, amit a Clarimundo kiadója, Marques Braga közvetít:

"A lovagregényekben Magyarország divatba jött, még francia szövegek is, Berta, Flores és Brancaflor szüleit magyar királyoknak gondolják."

De mondjuk ki komolyan, ha nem lett volna valami alapja a dolognak, csak a divatos lovagregények miatt bárki odavezette volna ősei történetét, csak mert tetszett neki a középkorban olyannyira divatos magyar világ?

A dinasztiai kapcsolatokat illetően nem érdektelen megemlíteni azt a szent királylányokhoz és királynékhez kötődő kultuszt, amit az Turul-ház, főként Szt. Erzsébettel kapcsolatban politikai tőkeként kihasznált. Noha Erzsébetet nemzetközi szentként lehet értékelni, és hatása egész Európára kiterjedt, magyar származása közismert volt és egy portugál királylány, akit később szintén szentté avattak, róla kapta a nevét:

"Dokumentálhatóan hatott viszont Erzsébet példája Hispánia legjelentősebb középkori női szentjére, aki mellesleg szintén rokona volt Erzsébetnek. Portugál Szent Erzsébet (1271-1336) II. András második házasságából származó Jolanta (Violante) nevű lányának unokája volt, és legendája szerint épp e rokonság miatt kapta az Erzsébet nevet."

A magyar vonatkozás híres lovagregényekben többször is megjelenik

Clarimundo apai ágról magyar - apja egy Adriano nevezetű király, akiről így nyilatkozik a szerző:

"Abban az időben, mikor Magyarországon a nagy Adriano király uralkodott, őt jó kormányzása és bátorsága miatt mindenki tisztelte és szerette, olyannyira, hogy azon királyi és fejedelmi udvarokban, ahol ismerték, nem is beszélt senki egyébről, mint arról, hogy milyen szeretetet tanusít barátai, és milyen szigort ellenségei irányában, soha el nem nézve a rosszat, és mindenkor a jót támogatva. Ezen erénye által, melyet mások is kísértek, oly hajlandóságra bírta önmaga iránt országának lakóinak szívét ugyanúgy, mint a külföldiekét, hogy életét mindenki többre becsülte, mint a sajátját"

Végezetül, hogy a magyar presztizsre még egy példát hozzunk, szintén Gil Vicente egyik darabjában (mely egy lovagregény-folyam egyetlen epizódját dolgozza fel), a Dom Duardos-ban kétszer fordul elő a magyar megnevezés: a 641. sorban a legjobb illatú rózsákra mondja Flérida hercegnő, hogy magyarországiak lehetnek, az 1166. sorban pedig különböző nemzetiségű hercegek között egy magyarról is szó esik, mint lehetséges jó partiról.

A reneszánszkori portugál irodalom néhány fontos művének megvizsgálásával nem ér véget ennek a témának a kutatása - mint olyan gyakran megtörténik, több kérdés született, mint amennyit eddig megválaszolni kíséreltünk. A portugál források behatóbb vizsgálatával reményeink szerint újabb válaszadási lehetőségek merülnek majd fel."

"A vita erről a mai napig zajlik, s ezzel kapcsolatban az a romantikus elmélet is tarja magát, miszerint Henrik gróf, első királyunk, I. Alfonz apja, nem a burgundi hercegtől származik, hanem Barcelonai Sanchától, Saint-Gilles-i Rajmund és I. Géza magyar király nővérétől.

Az évszázadok alatt különböző érdekek csorbát ejthettek a történelmi hitelességen, azzal a szándékkal, hogy a múltat egy bizonyos módon magyarázzák. 1580 körül a portugál akadémia befolyásolásánál is láttuk ezt. Mindazonáltal lehet abban igazság, hogy első királyunk ereiben magyar vér folyt. Ha felkeressük az észak-portugáliai Braga székesegyházát, hogy meglátogassuk Henrik gróf sírját, akkor ott látjuk rajta a feliratot: „Ungaro Regis”, azaz magyar király."

forrás alapján:
 /magyar-irodalom.elte.hu/
/www.kaptalandomb.hu/

képek:internet