"Gyakorta hangoztatott feltételezés, miszerint az oszét nyelv rokona, ha nem egyenes ági örököse, az alánnak, a szarmatának, illetve a szkítának. Az iráni elmélet hívei jobbára egy csoportba sorolják e négyet.

kép: internet, szkíta viselet, kazahsztán

Oszétek, valamint alánok azonosságát Jan Potocki (1761–1815.) feltételezte, és hasonlóképpen vélekedet Julius Klaproth (1783–1835.) is. Potocki szerint az oszétek szarmaták, a médek leszármazotai. Az alánok pedig nem különben szarmaták, ennélfogva ők is irániak. Hasonló nézetet vallot Vsevolod Miller (1848–1913.), hangsúlyozván: „Az oszétek ősei azon iráni pásztorkodó nemzetségeknek voltak részesei, kiket szarmata és részben szkíta néven ismertek sok évszázaddal Krisztus előtt.” És a koronát minderre felteszi Abajev munkálkodása. Jóllehet módszerei ellen többen is kifogással élnek, állításai nyomán oszétok és alánok nyelvének rokonságát manapság jobbára tényként kezelik.

Szerzőink, látni való, bizonytalan meghatározásokkal dolgoznak. Nem egészen világos például, éppen kiket tekintenek szarmatának és szkítának. Az uralkodó felfogás szerint a szarmaták azonosak az alánokkal, vagy legalábbis közeli rokona egymásnak e kettő. Szkítákról értekezvén rendszerint a királyi szkítákra gondolnak.

Ha valamennyire is tisztán szeretnénk e kérdésben látni, értelmeznünk kell a szóban forgó kifejezések tartalmát. A szkíta szó többféle értelemben használatos.

Összefoglaló értelemben, általánosságban a Kelet-Európa és Közép-Ázsia pusztaságain honos szkíta népességet, illetve lazán összefogot szövetségüket jelöli. Szorosabb értelemben – rendszerint ekként használják –, az urak, ismertebb nevükön királyi szkíták kisebb szövetségét (esküdtek) jelenti.

Az alán is összefoglaló név. A közép-ázsiai szkíták, azaz a szakák csoportjába tartozó jászik szövetségének neve.

Történészek sohasem ezen értelemben használják, hanem nép neveként. Többnyire összeboronálják az alánokat a szuromadaiakkal, s általánosságban szarmatának nevezik mindketőt. A régészek mindazonáltal különbséget tesznek szuromadaiak és alánok tárgyi hagyatéka között. Szauromatának nevezik amazok, szarmatának emezek korszakát. Az iráni szuromadaiakat Mada országának asszírok által megszállt országrészéből (Syromedia) ragadták magukkal, és telepítették le a Don mellékén a királyi szkíták. Nevük átszállott az általuk lakot tartományra (Sarmatia), és később valamennyi e vidéken felbukkanó népet, a tartomány megnevezése nyomdokán, szarmata névvel illeték. Például az i. e. 2. században az alán szövetség részeseit (jászikat, rósalánokat, őrsöket).

Nincs ebben semmi különös. Kelet-Európa kezdetben Szkítaország volt, a királyi szkíták földje. Azután a szarmaták hatalmasodtak el ama vidéken, és róluk kapta nevét a Don folyón innen s túl nyújtózkodó terület: Sarmatia Europaea és Asiatica. Az ott felbukkanó, hasonló szokásokat követő pusztai népek, függetlenül származásuktól stb., mi mások lehetnének, mint Szarmataföld lakói, vagyis szarmaták?

Ami pedig az oszétokat illeti, ők egy időben – a hunok és törökök felbukkanásától a mongol megszállásig – a jászik, jelen esetben kaukázusi alánok hűbéresei voltak. Az oszét név – szomszédaik voltak a névadók – uraikról szállot rájuk. Saját nevük iron, s talán nem a médek, illetve a szuromadaiak utódai, nyelvük azonban bizonyosan iráni.

A szarmatákat (szuromadaiakat) Diodoros Sikeliotes madaiaknak mondja. Herodotos szerint, bár hibásan beszélik, a szkíták nyelvét bírják. A szarmaták, ekképpen okoskodnak írástudóink, bizonyosan irániak. (És ebben kétségtelenül igaz a szavuk.) Ha pedig a két nép nyelve azonos, akkor a szkíták csakis irániak lehetnek. Jeleseink azonban, úgy tűnik, fgyelmen kívül hagyták Herodotos kijelentését (i:: 73), miszerint a szkíták oktatják méd ifjaknak a szkíta nyelvet és a nyilazást: „A pásztorkodó szkíták egy viszálykodó csoportja meghátrált, és Média földjén kereset menedéket. Ez időben uralkodott a médeken Kyaxares, Deiokes fának, Phraortesnek fa, ki eleinte jól bánt ezen oltalomért esdeklő szkítákkal. Nagyra becsülvén őket, legénykéket adott kezük alá, mi módon megtanulnák tőlük nyelvüket és a nyilazást.” Természetesen e kijelentést is lehet vitatni. Herodotos, illetőleg forrásai sem voltak tévedhetetlenek.

A szkítáknak alárendelt madaiak, szarmaták utóbb megtanulták uraik nyelvét. Törzseiket (pl. saioi, saudaratai, thisamatai) azonban jobbára iráni nevekkel ruházták fel, s ebből következik: valamilyen mértékben, legalább egyes csoportjaik, megőrizték anyanyelvüket is. Elszakadván a szkíták kötelékétől a madaiak egy része városlakóvá let. Többek között a Boszporoszi Királyság, illetve a görög gyarmatvárosok területére nyertek bebocsátást. A Fekete-tenger partvidékének görög temetőiben stb. fennmaradt feliratok egy része például nekik állít emléket, s nem a szkítáknak. Tudósaink nagyjában-egészében helyesen okoskodtak. Következtetéseik láncolatába azonban oda nem illő érveket is beillesztetek. Az oszétek nem a jászik utódai, s utóbbiak nem szarmaták, azaz szuromadaiak. A szarmaták, bár a szkíták nyelvét (is) beszélték, csupán ezért nem lesznek szkíták, s a szkíták sem irániak csak azért, mert a szuromadaiak azok voltak." 1

kép: internet, szarmaták

A másik tézis, mely miatt iráninak szeretik tartani a szkítákat, hogy közép-ázsiában valóban éltek iráni nyelvre áttért szkíták, kik elvesztették eredeti nyelvüket és valójában az iráni nyelvek egyikére váltottak. x

Ilyenek voltak azok a szkíták, kik hosszú ideig éltek azon területeken, melyeket huzamosabb ideig megszállva tartottak a perzsák, illetve olyan szkíták kik iráni nyelvű népek közé költöztek és bár nevükben megmaradtak szkíták, de az adott területeken kisebbségben voltak így válva iráni nyelvű szkítává.

Ilyenek voltak a szogdok, hotani szakák, pártusok, fergana-medencei szakák, kifejezetten azokon a területeken élők, akik a valódi iráni népekkel határos területeken éltek.

"A Tarim-medencében letelepedet szakák iratai A szakaurak – sakaraukai, sakaurakai, saraucae, szajvang – a közép-ázsiai szkíták, más szóval a szakák csoportjához tartoztak. Szállásaik kezdetben az Ili folyó völgyében és az Iszik-köl vidékén voltak. Lakóhelyüket i. e. 165. körül a vándorló jüecsék miat elhagyni kényszerültek. Döntő többségük délre költözöt, a Hilmend-tó környékére, illetve az Indiai-félszigetre. Kisebb részük viszszahúzódot a Pamír stb. védetebb völgyeibe.

A kínai Han Birodalom bukása (i. sz. 220.) után, kihasználva az ellenőrzés időleges lazaságát, a hegyekben menedékre lelt szakaurak alászálltak a Pamír völgyeiből, és letelepedtek a Tarim-medence nyugati felének városaiban (pl. Jütien, Pisan, Sacsö, Tumusuko). Sacsö alkalmasint tőlük örökölte nevét. A szakaurak ezután – mint hátrahagyot írásaikból (i. sz. 4–11. század) kiderül – hamarosan elveszteték nemzeti azonosságukat és anyanyelvüket. Feladták szokásaikat és egybevegyültek az iráni stb. nemzetiségű városlakókkal. A későbbiekben, éppen írásos emlékeik révén, hotani szakák néven váltak ismerté." 2

forrás1: /mek.oszk.hu/15500/15571/15571.pdf 62.old
forrás2:/mek.oszk.hu/15500/15571/15571.pdf 63.old
képek: internet

x (Érdemes kiemelni, hogy ugyanez megtörténik majd a mai értelemben vett "türk" nyelvű népek hegemóniája idején is, mikor a török népek elfoglalták a Közép-Ázsiai szkíta területeket és összeolvadtak az elmenekülni nem tudó, és helyben maradt szkítákkal, mely egyesülésből jöttek létre a mai értelemben vett török népek. Jó tudni, egyébként, hogy ezen népek az eredetileg szkítákra aggatott TURK, TURUK neveket ekkor vették fel és lettek a mai modern értelemben vett TÜRK azaz TÖRÖK népek. )

A Közép-Ázsiai hazából sikeresen eljövő szkíták a népvándorlásnak nevezett időszakban vándoroltak  a kelet-európai és a közép-európai szkíta területek felé, megtörve az európai szkítákat legyőző szarmaták néhány száz éves hegemóniáját. Már több kutató kiemelte, hogy a magyarságra alkalmazott TURK elnevezés még az eredeti jelentésű, vagyis a szkíta szinonímája volt, és nem a korban frissen megalakult göktürk és egyéb fiatal türk nép rokonságára utalt.