Bár a forrásunkként használt teljes tanulmánnyal nem értünk egyet, viszont több olyan sarokpontot említ a tanulmány, melyet érdemes megismernünk. (szerk.)

"A magyarság a Trianonnal kapcsolatos dolgokban megosztott. Sajnos vannak, akiket történelmi sorsunk egyáltalán nem érdekli. Ez felelőtlenség, mert ennek a közömbösségnek - amire nincs példa a románok, szlovákok és mások soraiban - idegenbe szakadt testvéreink látják a kárát mindennapi életükben. A másik oldalon sokan törődnek még nemzeti létünkkel, de látásmódjukat gyakran az érzelmek befolyásolják. Bár érthető, hogy képtelenek vagyunk tragédiánkat felindulás-mentesen, mintegy kívülállóként szemlélni, nem válik javunkra, ha gondolkodásunkat megzavarja a bénító sokk.

Állítólag a magyarok pesszimisták. Ha egykori tetteinkre gondolunk, akkor nem érthetünk egyet ezzel a vélekedéssel. A magyarság a tatárjárás után újra nekivágott az országépítésnek. Egy pillanatra sem adta fel a reményt, hogy a török eltakarodik. Az osztrákoktól megpróbált kicsikarni minden lehetőt. Nem pesszimizmusra vall, hogy szembeszegült még a hatalmas vörös birodalommal is. A mai magyarság sem annyira letargikus, mint inkább sokkolt. Míg az előbbi belső hajlam, az utóbbi forrása mindig külső. Népünk mindmáig nem tudta feldolgozni az immár kilencven éve tartó trianoni sokkot. De miért kell ezt a kifejezést használni?

Arra mindig volt erőnk, hogy honvédelem, szabadságharc vagy forradalom címén-jogán szembeszálljunk a bennünket fenyegető személyes, felismerhető arcú ellenséggel. Trianon azonban más. Egészen más. Egy nemtelen, arcnélküli, diktált világrendnek a terméke, ami ellen lehetetlen nemes fegyverekkel küzdeni. Amely megfosztja a kurdokat saját államuktól, amely téblábol Tibet ügyében, amely az egyéni jogok hamis próféciáját harsogja, csakhogy leplezze képtelenségét arra nézve, hogy egész népeknek és népeket szolgáljon az igazsággal. Ezzel az arctalan renddel szemben tehetetlenek vagyunk, a tehetetlenség dühöt szül, az pedig nem vezet sehová. A kör imigyen bezárul, mi pedig önsajnálatban emésztődünk. Ez nem depresszió: ez sokkos állapot, amiben nem tudjuk, hogy mit véljünk és mit tegyünk."

Erre kell megtalálnunk a választ. Hogyan és miként szűnhet meg ez a sokkos állapot. Egyet tudok, ha törekszünk arra, hogy mindent visszaszerezzünk, vagyis nemcsak visszaszerezni, hanem elsősorban újra néppé, nemzetté kell válni. Magasról tenni kell az ellennel, a kicsinyes támadásokkal szemben. Expanziós politikát kell folytatni. Nem szabad félni, eddig is dacoltunk a nemtelen és barbár támadásokkal szemben, ezután is állni fogjuk a támadásokat. De ne felejtsük, erősek vagyunk. Évszázadok óta birodalmak tömkelegével kellett harcolnunk. Most sincs másként nem lenne elég a kezünkön az ujjunk hogy megszámoljuk hányan törnek ellenünk, hány nép koncolna fel minket, de erősek vagyunk. Mindenre képesek vagyunk, csak akarnunk kell! (szerk.)

forrás: Halassy Béla, Miért éppen ez a Trianon? avagy etnikai és hatalmi váltások a Kárpát-medencében a kezdetektől napjainkig forrás elérhetősége: link
kép: internet

A XIX. század folyamán román területeken is lezajlott a “nemzetté válás”. Megtörtént a nyelv latin alapokra való áthelyezése, megszületett a románokat az ősi dákokból levezető elmélet és a román nacionalizmus.

Havaselve és Moldva egyesüléséből 1859-ben létrejött a Román Királyság, és nemsokára megfogalmazódott az igény az "ősi román földnek" tekintett Erdélyre is.

Területszerzésre az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben természetesen semmiféle esély nem lehetett, de a román propaganda ettől függetlenül lázasan dolgozott. Aztán az első világháború mindent megváltoztatott. Románia a központi hatalmak “mellett” foglalt állást, de a harcokba nem szállt be, fegyveres semlegesen szemlélte az eseményeket 1916-ig.

Titkos szerződés, váratlan támadás

Ekkor ugyanis, augusztus 17-én Bukarestben az antant és a Román Királyság titkos szerződést kötött: az ország szűk két hét alatt belép a háborúba, megtámadja Magyarországot. Cserébe katonát és hadianyagot kap, illetve a békekötés során határait a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig tolhatja nyugat felé.

Az antant egyetlen feltételt szabott: Románia nem teheti le a fegyvert idő előtt, vagyis nem köthet különbékét a háború befejezéséig.

A román támadás teljesen váratlanul érte a Monarchiát, a Tömösi-szoroson augusztus végén betörő 650 ezer román katona elfoglalta Brassót, Csíkszeredát majd Nagyszebent is. Hamar bebizonyosodott viszont, hogy többet markoltak, mint amennyit meg tudtak volna fogni. Görögországban az antant akciója kudarcba fulladt, a felszabaduló bolgár és török haderő pedig délről támadást indított Dobrudzsa ellen.

Csúnya vereség

Szeptemberben a németek is támadást indítottak, Románia október 23-tól már saját területén volt kénytelen védekezni. Sőt, nagyon kellemetlen helyzetbe került: négy országgal találta magát szemben egy 1100 kilométeres frontvonalon.

Ezt nem lehetett sokáig bírni, a németek december 6-án be is vonultak Bukarestbe.

Év végére Havasalföld és Dobrudzsa teljes területe a központi hatalmak kezére került, I. Ferdinánd király Moldvába húzódott vissza. A front ’17 végére megmerevedett, de kitartott: Románia csak decemberben kért fegyverszünetet, az úgynevezett bukaresti békét pedig 1918. május 7-én kötötték meg.

A győztes mellé kell állni

Amennyit pedig az antant nyert azzal, hogy a románok jelentős haderőt kötöttek le, annyit vesztett ezután: Németország a háború végéig egymillió tonna kőolajat bányászott ki az országban, és jelentős gabonaszállítmányokban részesült, keletről pedig nagy erőket szállítottak a nyugati harctérre. A magyar-román határt természetesen “visszatolták” a Kárpátok déli és keleti lábához, Dobrudzsa egy részét pedig bekebelezte Bulgária.

Nem maradt így sokáig. A háború végnapjaiban, november 26-án Románia újra beléphetett a világháborúba, és végül megszerezte később Erdélyt, Máramarost, a Bánát egy részét, sőt Dél-Dobrudzsát és Besszarábiát is. A ’16-os bukaresti szerződés “kitétele” és a különbéke ekkor már senkit nem érdekelt.

forrás: https://harcunk.info/

A cikk eredeti forrása: https://24.hu/tudomany/

"9.4.2 Magyarosodás 1880-1910 között

Zsidó asszimilálódás. 1880-ban a zsidók közül csak 365 ezer (58,4 %) vallotta magát magyarnak. Majd az akkor tanúsított tolerancia hatására (vö. 1895-ös emancipációs törvény) nőtt a zsidók beolvadási hajlama és 1910-ben már 750 ezer zsidó (kb. 80,5 %) magyarnak mondta magát. Ez azt jelenti, hogy a zsidó beolvadás által a magyarság mintegy 330 ezer fős közvetlen asszimilációs nyereségre tett szert. A "közvetlen" jelző magyarázatot igényel. Sokan csak a végső számokat mérlegelik és azt mondják, hogy a magyarság a zsidó asszimiláció által ennyi-meg-annyi fővel gyarapodott. Ez így nem pontos. Esetünkben a magyarság nyeresége kb. 385 ezer fő, ami két tételből adódik össze: az asszimilálódókból (330 ezer) és azok szaporulatából (55 ezer). Az utóbbiak már nem asszimilálódtak, a szüleik tették azt, ők már eleve magyarnak születtek. Az 1880-as kimutatásban a zsidók nagy része még jiddisként az egyéb rovatban szerepelt. A fenti táblázatból jól látható, hogy a tétel mérlege mínusz 347 ezer fő, ami főleg a zsidók elmagyarosodásának tulajdonítható.

Német beolvadás. Az erdélyi és a szepesi szászok erre nem hajlottak, de a svábok annál inkább. Főleg a városokban, leginkább Budapesten váltak magyarokká. (Lásd 26 . ábra) Mivel a zsidók jiddisül beszéltek, átmenetileg a német tételben jelentek meg és nem tudható, hogy ez a tétel hány zsidót takart. Ezt az átlapolódást leszámítva, a németek asszimilálódása cirka 500 ezer fővel gyarapította a magyarságot.

A táblázat ennél nagyobb német veszteséget mutat (582 ezer). Ennek az az oka, hogy a németség nemcsak a magyarokhoz asszimilálódott, hanem északon szlovákká, délen pedig horváttá lett. Egyébként a fenti táblázat által mutatott jelentős mérvű horvátosodást még nehezebb elemezni, mint a magyarosodást. Azért, mert 1900-ig meg sem különböztették a horvátokat és a szerbeket; az egyéb délszlávok (bosnyákok, bunyevácok, dalmátok, illírek, sokácok) kimutatása pedig mindig bajos volt. Például a katolikus bosnyákokat és sokácokat hol horvátoknak, hol szerbeknek tekintik. (A mai magyar statisztika horvátoknak.)

27. ábra: Magyar többségűvé vált települések (1880-1910)

Egyéb népek asszimilálása. A délszlávok és a románok nem hajlottak a beolvadásra, sőt mindkét viszonylatban felfedezhető egy ellentétes irányú folyamat. Csak a városokban mutatható ki a magyarosodási hajlamuk, ott is csak nyomokban. 30 év alatt a magyarság cirka 100.000 főnyi egyéb nemzetiséget asszimilált az említetteken és a szlovákokon kívül, ami szinte említésre se méltó: az 1910-es össznépességnek mindössze 0,48 százaléka.

Szlovák beolvadás. Az erőszakos magyarosítás erőszakolt tézisét eddig semmi sem igazolja, ezért a bennünket mindenáron vádolni akarók utolsó szalmaszálként a szlovákok úgymond tömeges asszimilációjába kapaszkodnak. Ennek méretét rendre eltúlozzák - olykor 3-400 ezer főre, sőt még többre teszik.

Először is tudni kell, hogy a XVIII. században és a XIX. század elején a Felvidéken igen sok település vált magyarból szlovákká: vessük csak össze az 1715-ös adóíveket a későbbi felmérésekkel! Ez két tényezőnek tulajdonítható be. Egyrészt annak, hogy a magyarság rétegei a természeti csapások és más okok miatt itt-ott elvékonyodtak. Másrészt annak, hogy egyes időszakokban a szlovákokat kedvezményezték a magyarok (és mások) ellenében. Ezért, ha úgy tetszik, 1880 után helyenként nem lenne alaptalan visszamagyarosodásról beszélni.

Másodszor az etnikai határ mentén gyakori volt a vegyesházasság és az abból fakadó etnikai bizonytalanság. Az érintettek 1880-1950 között váltogatva vallották magukat hol magyarnak, hol szlováknak egyrészt a hatalomnak, másrészt a környezetnek megfelelően. Kereken 60 település váltott így többséget, felerészt (31) Kassa tágabb vidékén. Ugyanazok a települések, amelyek 1910-re magyarok lettek, 1920-ban már ismét szlovákoknak bizonyultak. Hogyan magyarosodhatott el az, aki pár évre rá újra szlováknak vallotta magát?

A szlovákok elmagyarosodása nem volt nagymérvű. Az adott időszakban a szlovák beolvadás alig 150 ezer főt tett ki. Bár az összlakosságnak ez csak kis része (0,72 %), a szlovákságnak eléggé komoly hányada (7,62 %). 151 falu lett szlovákból magyar többségűvé (lásd 27. ábra), miközben csak 16 vált magyarból szlovákká. Kassa (nagy kék pont) környékét kinagyítva mutatja a 28/1 ábra, amely az 1880-1910 közötti elmagyarosodást szemlélteti és a 28/2 ábra, amely az összehasonlítás kedvéért az 1920-1990 közötti elszlovákosodást tükrözi.

Az elmagyarosodás mértékére az ábrák után még visszatérek. Most annak a helyét kell közelebbről megvizsgálnunk. A szlovákból magyarrá lett települések (151) többsége (79) nem a Felvidéken volt, hanem annak szomszédságában, Abaúj, Borsod, Nógrád, Zemplén és persze Pest megyében. Az alábbi táblázat, mely a szlovákokat mutatja ezer főben, alátámasztja ezt.

Miközben a Felvidéken - hacsak kis mértékben is - nőtt a szlovákság, másutt nemcsak az aránya, hanem az abszolút lélekszáma is csökkent. Márpedig Pest megyében semmi szükség sem volt az erőszakos magyarosításra, távol a magyar-szlovák nyelvhatártól pedig nem volt arra mód. Vagyis a szlovákok elmagyarosodása nem erőszakos, hanem önkéntes folyamat volt, olyasféle, mint városainkban a németeké és a zsidóságé.

Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy miért teszem a szlovák beolvadás mértékét ilyen alacsonyra (150 ezer fő) más forrásokkal szemben (300-500 ezer fő), miközben a többi népről ugyanazt állítom, mint ők? Az eltérés oka a kivándorlás értelmezésében keresendő. Ha az nem lett volna, akkor 1880-1910 között a szlovák népesség 1.803 ezerről akár 2.555 ezerre is nőhetett volna! Ekkora növekedést mások sem feltételeznek, viszont az elmaradt szaporulatot nem kezelik megfelelően. Például ha 1880 és 1895 között évente átlagosan 25 ezer szlovák kivándorlásával számolnánk, akkor - meglepetés! - 1895-re a szlovákság nem nőtt, hanem 1.803 ezerről 1.675 ezer főre csökkent volna. Gyakorlatilag ez történt vele, miközben ráadásul részben kiderült róla, hogy nem is szlovák, hanem ruszin. Lásd a G. függeléket.

28/1. ábra: A települések etnikai változásai Kassa környékén (1880-1910)

28/2. ábra: A települések etnikai változásai Kassa környékén (1920-1990)

Már csak egy megjegyzés maradt hátra. Fenti táblázatom mindössze 1.084 ezer fős magyar asszimilációs nyereséget regisztrál, ami meglehetősen kevésnek tűnik a magyarság teljes 3.810 ezer fős növekedéséhez képest. Itt kell visszautalnom arra, hogy másokkal ellentétben az asszimiláltak szaporulatát én elvileg már nem tartom asszimilációnak. Mert ha egy német ma magyarnak vallja magát, akkor miképpen tekinthetném én a holnap születendő fiát még mindig németnek? Pedig a legtöbb szerző így gondolkodik. Ezért csakis a kerekség kedvéért árulom el, hogy az 1.084 ezer fős magyar asszimilációs nyereség a természetes szaporulattal megtoldva együttesen 1.730-1.780 főre tehető.

29. ábra: A Kárpát-medence népei 1910-ben

A magyarosodás nem összefüggő régiókat érintett, kivéve Kassa szűk vidékét. Általa nem terjedtek ki a magyarság etnikai határai, ami kitűnik az 1787-es (24. ábra) és az 1910-es (29. ábra) etnikai térképek összevetéséből. A kettő között csak apró eltérések láthatók; a legtöbb a belső migrációnak köszönhető. Erdélyben bányatelepüléseket létesítettünk, amire jó példa a Hunyad megyei Petrozsényi medence. Mivel a gazdasági válság ellenére búzánk kelendő maradt, a Bácskában és a Bánátban több új telepesfalut hoztunk létre, közöttük sokkal több ruszint és szlovákot, mint magyart. Végül a gazdasági viszonyok miatt sok dunántúli magyar települt át Horvátországba, ahol lélekszámuk 1880-ban még csak 41 ezer, 1910-ben viszont már 106 ezer volt. Szembetűnő Fiume etnikai összetételének a változása: magyar lakossága 367-ről 6.493-ra nőtt, főleg a tisztviselők, kereskedők és iparosok odatelepedése által.

Mindent összevetve a nemzetiségi térségek megőrizték etnikai jellegüket. Népünk sorai főleg a városlakó németek és zsidók önkéntes asszimilálódásával gyarapodtak. Az egyéb népek (horvátok, románok, ruszinok, szerbek és mások) egyáltalán nem hajlottak a magyarosodásra, kivéve a szlovákokat. Esetükben a kettős kötődés miatt nem ritkán visszamagyarosodásról kell beszélni és ugyancsak amiatt a magyarosodás meglehetősen kérészéletű volt: 1920-ban a magát 1910-ben még magyarnak mondók egy része szlováknak íratta be magát."

forrás: Halassy Béla, Miért éppen ez a Trianon? avagy etnikai és hatalmi váltások a Kárpát-medencében a kezdetektől napjainkig forrás elérhetősége: link

A képért köszönet a fészbukon megosztó szerkesztőnek.Eredeti kép helye: facebook

MIATYÁNK ISTENÜNK

BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.

ELŐTTÜNK SZENT NEVED

TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,

MAGADON VISELED.

BÜNEINKET MINT MÁSNAK,

NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET

KISÉRTÉSEKEN ÁT,

S LEFEJTED RÓLUNK

GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG

ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,

MINDÖRÖKTÖL KEZDVE,

LEGYEN MINDÖRÖKRE.

Kr.u.410-460 keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással
írva. Kijevi Nemzeti Múzeumban van.

"A fontos dolgokat soha nem lehet elégszer látni, megismerni, ismételni"

 Cikkünk nem friss adatokon alapszik, viszont aktuális. Eredeti cikk megjelenése 2015.11.14.

Az eurázsiai jelentőségű magyar hadjáratok idejének egyik temetője került feltárásra, amely a kor temetkezési szokásainak megfelelően – nyugat-keleti tájolású volt, ahol kiegyenlített a nemek és a gyermek sírok aránya.

"Új, egyedülálló honvisszafoglalás kori leletetekkel bővül a Magyar Nemzeti Múzeum Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában című kiállítása. kép: Magyar Nemzeti Múzeum

2003-ban az M7 autópálya Somogy megyei szakaszának építése során Balatonújlak-Erdődűlőn a megelőző feltárásoknál előkerült egy – a regionális szempontból kiemelkedő – 10. századi 17 sírból álló lelet együttes.

A sírok, a kor temetkezési szokásainak megfelelően, nyugat-keleti tájolásúak voltak, ugyanakkor a Felső-Tisza vidéki – többségében férfi sírokból álló temetőkkel szemben – itt kiegyenlített a nemek és a gyermek sírok aránya. Viszonylag magas a lóval és/vagy lószerszámmal temetettek száma. Az ekkoriban használatos lószerszámzatból a feltárt sírokban általában a vas csikózabla, a hevedercsat és két kengyel kerül elő. Egyes emlékeken tausírozás nyomai figyelhetők meg, azonban a temető egészéből hiányoznak az ezüstből vagy a bronzból készített lószerszámveretek és díszek.

Egy sír kivételével minden sírban voltak használati tárgyak és/vagy ékszerek és viseleti emlékek. Az egykori ruhadíszek és ékességek többnyire ezüstből készültek. A sírokban fellelt pénzérmék alapján a temető jól keltezhető; a sírok egy része a nyugat-európai – a Provence-i Hugó és II. Lothar által vert – érmékkel biztosan a 10. század középső harmadára vagy az az utáni időszakra tehető. Ezek az érmék egyben arra is utalnak, hogy az ezt a temetkezési helyet választó közösség tagjai részt vehettek a nemzeti historikumban (helytelenül szerk.) „kalandozásokként” számon tartott katonai vállalkozásokban. Az egykori közösség militáns jellegét mutatják a férfi sírok fegyvermellékletei is.kép: Magyar Nemzeti Múzeum

A lelőhely számos kérdést is új megvilágításba helyezett: az itt talált sírok gazdagsága ritka jelenség a Dunántúlon, a fegyvermellékletek sokasága pedig egyedi a 10. századi Kárpát-medencében. A csontokon végzett genetikai vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy a sírok közt voltak olyan temetkezések is, amelyek között közeli, vér szerinti rokoni kapcsolatok feltételezhetők.

Az új kiállításrészben 8 lelet tekinthető meg. Ezek közül kiemelkedik az aranyozott ezüstlemezekből készült hajfonatkorong-pár, amely elsőrendű ötvösmunka. Előoldalán mitikus állatalakok láthatók, az oldalnézetben ábrázolt, virágkelyhet utánzó szájú állatalakok lábait és farkát növényi motívumokká alakította az ötvös, a finoman kidolgozott minta párhuzamai pedig megtalálhatók a bizánci és a pusztai steppei emlékek között.

Egyedülálló növényi palmettás díszítésű az az ezüst lemez, amellyel az egyik sírban feltárt nyerget díszítették: honfoglaláskori honvisszafoglalás kori leletek közül ilyen még nem került elő.

A feltárást az MTA Régészeti Intézetének munkatársai végezték, a lelet együttest a területileg illetékes Rippl-Rónai Múzeumba helyezték el Kaposváron, de a feldolgozás után a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállításrészében mutatkozik be először."

kép: Magyar Nemzeti Múzeum

kép: Magyar Nemzeti Múzeum

forrás, képek forrása és tulajdonosa:  https://mnm.hu/hu/muzeum/, Magyar Nemzeti Múzeum

(A narancs színnel jelölt szövegek, betoldások a szerkesztők bejegyzései. (Kivéve mobilnézeten, ott a linkek is narancs színnel jelennek meg.)