Szugudai (szogd) ünnepi étkezés. Pandzsikent, Tadzsikisztán (ancient Sogdiana), Site XVI:10, first half of 8th century. Wall painting; H. 136 cm × W. 364 cm. The State Hermitage Museum, St. Petersburg, SA-16215-16217.

"Györffy György szerint a kifejezés az úr, elöljáró jelentésű szláv pan, span, zsupán szócsoportból származna, amely kapcsolódik a zsupa ’területi egység’ szóhoz, de a szláv eredetet számos bizonyíték cáfolja."(1)

"Az internet a zsupánokról annyit ír, hogy a délszlávoknál már 777-ben említenek zsupánt, aki a terület vezetője és magát a szót a szlávok az avaroktól vették át. Ez az újabb kutatások szerint nem mond ellent a szó magyar eredetének – tekintve, hogy az avarok is (közép-ázsiai szkíta-hunok voltak. Esetükben érthető ez szó szerint, mivel az avarok, vagyis a várkonyok szövetségi nemzetének „Vör" népessége szkíta, még a „hjonó” népessége hun volt szerk.) nagy eséllyel magyarul beszéltek – és emellett bizonyíthatja azt is, hogy a tisztség már az avar korban is létezett."

"Kniezsa István ugyanakkor az ispán szónak a szláv zsupán alapból való származtatását terhelő hangtani nehézségre figyelmeztet.

Harmatta János a közép-ázsiai szkíták közé tartozó szogd (szugudaiak) SPAN felügyelő, ügyintéző, gazdasági vezető szóban kereste a magyar ispán eredetijét.

A szogdoknál használt spán szó jelentéstartománya pontos megfelelője a magyar ispán szónak a várispánok a király uradalmakat is vezették az erdőispánság irányítói pedig kifejezetten királyi magángazdaságok vezetői voltak nem pedig nemzetségfők, mint a szláv zsupánok, melyből nyelvészetileg nem eredeztethető a magyar ispán szavunk." (3)

Részlet a kínai nyelven nevének  An Qie formában leírt
szogd uralkodó halotti ágyából: oroszlán vadászat,
Xi'an, i.sz. 579. Shaanxi Tartományi Régészeti Intézet, Xi'an.

Valószínűleg a(z) ' SPAN  tisztség a többi közép-ázsiai szkíta ősünknél is megvolt. Értve itt a Changarokat (Kangaraye, Hangaraye, WNGR), kiknek eredetileg a szugudiaktól (szogdia) északra volt államuk és 500 éven keresztül hozzájuk tartozott Szogdia is (kb. i.e 129 - i.u. 350),  a szintén itt élő ununkurikat, örsöket (aorsi), Jászokat (jazig), szakaurakat (sakaurakai) stb.

forrás1: internet
"Annak téves feltételezését, hogy e szó magyar változata a szláv zsupán szóból ered, nemcsak a közölt tények cáfolják, hanem a zsupa jelentése is. Egyértelműen mutatja ezt a horvát katolikus egyház belső igazgatásában évszázadok óta változatlan használata, ahol a zsupa községet jelent. Ahol együtt élnek magyarok és horvátok, ott a katolikus egyházközségi hivatal horvátul „zsupni ured katolicske crkve” szavakkal van lefordítva, melyben a zsupni=községi. Koszovóban a szerbek zsupa alatt falut értenek. A zsupanija jelentése több község közösségének területe (kerület), s a világi igazgatásban, vezetésben legkorábban ennek ura volt a zsupán, akkor, amikor – VII. Konstantín megjegyzése szerint /9/ – a szlávoknak még fejedelmeik sem voltak, csak zsupánjaik. Ők tehát eredetileg törzsfőnökök lehettek, nem a (nem létező) király teljhatalmú képviselői." Körmendi, i.m.
forrás2 /mki.gov.hu/hu/
forrás3: /doktori.bibl.u-szeged.hu/
főkép: internet
vadászjelenet:internet

világos sárga: Kelet-Magyarország erdélyi tájegysége, később az Erdélyi Magyar Fejedelemség magterülete, más néven történelmi erdély
sötét sárga: Partiumi részek, a Kelet-Magyarországon létrejött Erdélyi Magyar fejedelemséghez tartozó terület

Az elnevezés a középkori latin "dominus partium regni Hungariae" azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány közép kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi magyar fejedelem uralma és oltalma alá kerültek.

Kialakulása későbbi, mint a többi földrajzi egység Magyarországon. Úgy, mint Felvidék, Dunántúl, Erdély, Tiszántúl, Délvidék stb.

A Partiumot olykor magyar nevén „Részek”-ként is említik. Kialakulása és részben önálló területi egységként való kezelése a török háborúk korára tehető, amikor a korábban egységes magyar állam szétszakadó területeinek keleti feléből létrejött az Erdélyi Magyar Fejedelemség, amelynek oltalma alá kerültek ezek a területek, viszont ezek a területek eredetileg nem tartoztak az eredetileg Erdélynek nevezett földrajzi egységhez, a fejedelemséghez viszont igen.

A Partium vagy más néven részek nem a szorosabban vett történelmi Erdély, mint földrajzi egység részei voltak, attól különálló terület, amely közigazgatásilag hol az Erdélyi magyar Fejedelemséghez, hol a Királyi-Magyarországhoz tartozott.

A területen fekvő vármegyék az alábbiak voltak:

    Máramaros megye

    Szilágy megye (Szilágyság)

    Szatmár megye

    Bihar megye („Biharország”)

    Zaránd megye

    Arad megye

Egyéb megyék is tartoztak ide, vagy kerültek ki innen az idők folyamán.

forrás: internet 

"Az egykori Zaránd vármegye 1009–1876 között állt fenn, a kezdetekkor egészen a török megszállás koráig az ország leggazdagabb területei közé tartozott de a megszűnésekor Magyarország egyik legkisebb és legelmaradottabb vármegyéje volt, ahol a megszűnés előtti utolsó népszámlálás alkalmával a lakosság 97 százaléka se írni se olvasni nem tudott. (Bár ezek már mind román nemzetiségűek voltak, ha az akkori sajnálatos etnikai viszonyokat nézzük)

Neve a régi magyar Zaránd személynévből való, mely rokonítható a Szörén, Szörénd, Szerind, Szörény, Suren, surena nevekkel.

Zaránd vármegye: Brád és a Fehér-Kőrös völgye (forrás)

Zaránd vármegye 1876-os megszűnése előtt sem tartozott a közismertebb vármegyék közé, és mivel kimaradt a vármegyerendezés alapján megreformált "64" vármegye közül, manapság is kevesen ismerik. 1009-es alapítása és a török hódítás között hazánk egyik leggazdagabb vármegyéje volt. A török idők kezdete óta (1544) az úgynevezett Partiumhoz tartozott, vagyis ahhoz a magyar területhez mely a török háborúk korában az erdélyi magyar fejedelemség védelme alá került, és komp-vármegyeként létezett az  Erdélyi Magyar fejedelemség és a Királyi Magyarország között.

A Körös-parti vármegye 

Zaránd vármegye az alapításától kezdve természet földrajzilag az egyik legjobban körülhatárolt megyénk volt. Kelet-nyugati irányban elnyújtott területe követte a Fehér-Körös folyását, határvonalait a vízválasztó hegységek gerince rajzolta meg az Erdélyi-érchegységtől egészen a Fekete-Körös torkolatáig. Északon a Fekete-Körös és az Aranyos-folyó, keleten az Ompoly, délen pedig a Maros vízgyűjtője határolta. A Zarándtól északra található Bihar vármegyétől a Béli-, és a Bihar-hegység választotta el, a tőle délre fekvő Hunyadtól az Erdélyi-érchegység, Arad vármegyétől pedig a Zarándi-hegység.

A Fehér-Köröst övező hegyvidékek a Bihari autochton részét képezi, prekambriumi-ópaleozokiumi kőzetekből épül fel. Az Erdélyi-érchegységben a neogén során a bádeni korszaktól egészen a pliocén pannóniai korszakáig tartó vulkanizmus során hidrotermás ércesedés ment végbe, s ez hozta létre Európa egyik nemesfémekben leggazdagabb területét. Az "Aranynégyszög" négy csúcsa közül a legkeletibb a Zaránd vármegyei Brád. Az aranyat egyrészt bányászták, másrészt a Fehér-Körös homokjából mosták is.

 Zaránd vármegye a XV. században

A vármegye központja kezdetben a Fehér-Körös és a Csík-ér (Csigér) torkolatában álló Zarándvár volt, később azonban a történelem viharai közepette ez gyakran változott. Székhelyei közül kétségkívül Gyula vára volt a legérdekesebb helyzetben. Gyula azon kevés települések közé tartozik, amely a történelmi Zaránd vármegyéből megmaradt Magyarországnak. Vára 1566-ban Zaránd megye székhelye volt, miközben maga a város Békés megyéhez tartozott. A két megye közötti határvonalat, a síksági medrüket gyakran változtató folyóágak jelölték ki.

Ekkoriban (1566) Zaránd vármegye hét városból és 435 faluból állt, az államalkotó magyarság mellett ekkor már 26 faluban éltek pásztorkodó vlachok a saját kenézeik irányítása alatt. Zarándi vlach (oláh) népekről a XIV. század második felétől emlékeznek meg a korabeli források. A vármegye keleti, hegyvidéki területei éltek, miközben a folyóvölgyek és a nyugati síkság királyi uradalmait magyarok lakták. Ez a kettősség később alapvetően határozta meg a vármegye etnikai viszonyait. 

Az ide-oda cibált vármegye

Az etnikai viszonyok alapvetően a török hódítás következtében változtak meg drasztikusan. Ugyancsak a hódítás számlájára írható, hogy a vármegye viszonylag rövid időn belül, mintegy másfél évszázadra a formálódó Erdélyi Magyar fejedelemség uralma alá került. Ennek első jele, hogy Zaránd vármegye 1544-ben már a tordai országgyűlésre küldi követeit. Másfél évszázadon keresztül volt az Erdélyi Magyar fejedelemség nyugati frontvonala.

1690-ben visszakerült a királyi Magyarországhoz és ezzel kezdetét vette a vármegye képletes szétfűrészelése; közel két évszázad alatt hol keletre, hol nyugatra húzták közigazgatásilag. 1784-ben 6 évre eltűnt a térképről, amikor II. József rendeletileg az erdélyi Hunyad vármegyéhez csatolta. A reformkorban hol Kolozsvárra, hol pedig Pozsonyba küldi a képviselőit, 1848-ban ismét a központi Magyarországhoz kerül, hogy aztán egy év múlva ismét az ország keleti vidékéből, Erdélyből, Gyulafehérvárról kormányozzák.

1857-ben a II. katonai felmérés szerint ismét az ország központi oldalán ábrázolják, hogy aztán 1876-ban érvényét veszítse ez a felosztás az egységes vármegyerendszer létrejöttével. De ebben a rendszerben Zaránd vármegyének, a szentistváni alapítás ellenére már nem osztottak lapot. Amennyiben a legnagyobb történelmi kiterjedését vesszük, akkor annak nagyobb részét Arad, kisebb részét pedig Hunyad vármegye kapta meg, de mivel a vármegyét 1741-ben már jelentősen megcsonkították így ez éppen fordítva történt. 

A vármegye török megszállás kori pusztulását nyomon lehet követni a mai település-alaprajzokon. Ahogy haladunk keletről nyugatra a Fehér-Körös mentén, a sakktábla alaprajzú települések már Nagyhalmágy környékén felbukkannak. Kevés kivétellel ezek az új telepítésű falvak mind román többségűek voltak. Svábok, magyarok csupán a vármegye legnyugatibb részében telepedtek meg, Gyula környékén. 

Zaránd vármegye 1744-(1784-1790)-1876

A magyarság pusztulása a 19. századra olyan mértéket öltött, hogy a megyén belül kisebbségbe került, hiába volt Magyarországon a magyar az őslakos államalkotó nemzet a bevándorlókkal ellenben. Kozma Pál 1846-os Zaránd vármegye monográfiájában mindössze 710 magyart említ 51323 román mellett, a magyarság csupán a negyedik legszámosabb nemzetiség volt a vármegyében. 1850-re 330 főre csökkent a magyarság lélekszáma. A vármegye területén nem volt magyar többségű település, mindenhol a románok alkották az abszolút többséget.

A magyarság lélekszáma elsősorban a török háborúkban veszett oda vagy költözött el, melyet később már a Habsburg elnyomás idején nem tudott újra belakni, másodsorban a románokkal vívott egyenlőtlen harcok során morzsolódott fel; 1848-49-ben, vagy 1784 őszén a Horea-féle felkelésben a helyi terrorista és népírtó románok körülbelül 4000 magyarral (főként helyi kisnemesekkel, azok feleségeivel, ill. gyerekeikkel) végeztek 80 településen miközben 232 udvarházat égettek fel. Harmadsorban pedig ott volt a kolera, amely nem válogatott nemzetiség alapján. 

A nemzetiségi viszonyokról ugyancsak sokat mond Zaránd vármegye vallás szerinti megoszlása. 1870-ben a lakosság 95,68%-a tartozott a görögkeleti, azaz román orthodox felekezethez, nemzetiség szerint a románok és a cigányok. Katolikus (németek, magyarok és szlovákok) templom csak Boicán, Brádon és Körösbányán volt, valamint egy kápolna Nagyhalmágyon, református (magyarok) templom Körösbányán, Ribiczén, Kristyoron és Brádon volt.

Zaránd vármegye pecsétje

Epilógus: a megszűnt vármegye

1876-ban a vármegyerendezés során december 31-i határidővel megszűnt Zaránd vármegye. Nyugati részét, azaz a két halmágyi járást Arad vármegye kapta meg, a keleti járásokat pedig Hunyad vármegyéhez csatolták. Az egykori vármegyei határokat megőrizték az új járások határai. Arad vármegye Nagyhalmágyi járása, Hunyad vármegye Brádi és Körösbányai járása még 1918-ban is kirajzolta az egykori Zaránd vármegyét. Ekkor már volt egy magyar többségű település, Körösbánya (59%), de a legtöbb magyar Bárdon élt (922 fő)."

forrás: pangea.blog.hu cikke nyomán