világos sárga: Kelet-Magyarország erdélyi tájegysége, később az Erdélyi Magyar Fejedelemség magterülete, más néven történelmi erdély
sötét sárga: Partiumi részek, a Kelet-Magyarországon létrejött Erdélyi Magyar fejedelemséghez tartozó terület
Az elnevezés a középkori latin "dominus partium regni Hungariae" azaz „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány közép kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi magyar fejedelem uralma és oltalma alá kerültek.
Kialakulása későbbi, mint a többi földrajzi egység Magyarországon. Úgy, mint Felvidék, Dunántúl, Erdély, Tiszántúl, Délvidék stb.
A Partiumot olykor magyar nevén „Részek”-ként is említik. Kialakulása és részben önálló területi egységként való kezelése a török háborúk korára tehető, amikor a korábban egységes magyar állam szétszakadó területeinek keleti feléből létrejött az Erdélyi Magyar Fejedelemség, amelynek oltalma alá kerültek ezek a területek, viszont ezek a területek eredetileg nem tartoztak az eredetileg Erdélynek nevezett földrajzi egységhez, a fejedelemséghez viszont igen.
A Partium vagy más néven részek nem a szorosabban vett történelmi Erdély, mint földrajzi egység részei voltak, attól különálló terület, amely közigazgatásilag hol az Erdélyi magyar Fejedelemséghez, hol a Királyi-Magyarországhoz tartozott.
A területen fekvő vármegyék az alábbiak voltak:
Máramaros megye
Szilágy megye (Szilágyság)
Szatmár megye
Bihar megye („Biharország”)
Zaránd megye
Arad megye
Egyéb megyék is tartoztak ide, vagy kerültek ki innen az idők folyamán.
forrás: internet
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.