A történelemtudomány már régóta felismerte, hogy III. Béla uralkodása idején rendkívüli mértékben felerősödtek a magyar-francia kapcsolatok. Ezek a kulturális hatások azonban korántsem voltak egyirányúak, minthogy magyarok is szép számmal érkeztek ekkoriban Franciaországba. Egy új elmélet szerint pedig eme magyar hatásoknak volt egy igazán látványos eredménye is – ami nem más, mint a hős lovag, Sir Lancelot alakjának megszületése.
Szent László hermája és Sir Lancelot alakja Eleanore Fortescu Brickdale 1911-es festményén
A hős lovag, Sir Lancelot alakja a középkori Artúr-mondakör talán legismertebb szereplője. Ennek fényében talán meglepőnek hat, hogy a történelmi és az irodalmi kutatás képviselői mindmáig nem tudtak magyarázattal szolgálni arra, hogy honnan származik vagy miként alakult ki a világhíres irodalmi alak. A karakter ugyanis csak a 12. századi francia regényíró, Chrétien de Troyes munkáiban tűnik fel először – rögtön mint a mondakör központi szereplője –, ezt megelőzően azonban Lancelot alakjának semmiféle előképét nem sikerült azonosítani sem az Artúr-irodalom korábbi szövegeiben, sem a kelta mondavilágban.
A kutatók így javarészt egyetértenek abban, hogy Lancelot eredetileg nem tartozott mondakör szereplői közé, személyét később illesztette a kánonhoz egy szerző, talán éppen Chrétien de Troyes. Az új karakter eredetével kapcsolatos elméletek pedig jobbára azt valószínűsítették, hogy azt különféle indo-európai népek mondáiból gyúrhatták össze, vagy valamilyen mára elveszett munkából emelhették át.
A CEU doktorandusz kutatója, Stephen Pow a közelmúltban egy új elmélettel állt elő, amelynek lényege, hogy Lancelot alakját Chrétien de Troyes az egy évszázaddal korábban élt magyar uralkodó, a „lovagkirály” Szent László legendájáról mintázhatta. Az első hallásra talán meglepő teóriát most megjelent tanulmányában számos érvvel támasztotta alá.
A lovag és a 11. századi magyar király közötti kapcsolat első és leglátványosabb eleme kétségtelenül a nevük. A Magyarországon használatos László vagy Ladislaus név ugyanis könnyen torzulhatott az újlatin nyelvterületen Lancelot–ra. Ahogy arra Pow rámutatott, ilyen változásra konkrét példákat is ismerünk, hiszen például a 15. század közepén uralkodó magyar király, V. Utószülött László neve rendszeresen Lancelot formában jelenik meg a kortárs francia és olasz szövegekben, így például a francia költő, Francois Villon műveiben is.
Szent László és a leányrabló kun küzdelme, valamint Sir Lancelot és Meleagant párviadala
A nevek hasonlóságánál természetesen konkrétabb bizonyítékok is a rendelkezésünkre állnak. Chrétien de Troyes egyik Lancelotról szóló regényének, a Kordé lovagjának a központi cselekménye ugyanis arról szól, hogy miután Artúr király feleségét, Ginevrát elrabolják, Lancelot a megmentésére indul és hosszú üldözés után végül párbajt vív a gonosztevővel. A történet így egyértelműen összecseng Szent László élettörténetének legnépszerűbb epizódjával, amelyben – az akkor még herceg – László a kerlési csata forgatagában egy leányrabló kun nyomába ered, majd párbajban legyőzi őt.
Pow felhívta a figyelmet arra is, hogy egy ilyesfajta magyar vonatkozás szerepeltetése a Lancelot-történetekben korántsem lenne példa nélküli. Jól ismert ugyanis, hogy a Kerekasztal lovagjainak egyike, a Chrétien de Troyes műveiben szintén szereplő Sir Sagramore – karakterének háttértörténete szerint – egy magyar király és a bizánci császár lányának nászából született. A fantáziaszülte magyar herceg mielőtt Artúr király udvarába érkezett volna, Bizáncban nevelkedett, sőt egy időben még a Birodalom trónörökösének is számított. Utóbbi két motívum pedig teljes mértékben megfeleltethető a nagyon is valóságos magyar király, III. Béla fiatalkorával. Béla ugyanis gyermekkorában egy magyar-bizánci békekötés értelmében valóban Bizáncba került, ahol – az akkor még fiúgyermek nélküli – Manuél császár eljegyezte őt Mária nevű lányával és hivatalosan is örökösévé tette meg az ifjú magyar herceget. (Később aztán Mánuélnak fia született, így Béla öröklése és a császárleánnyal való házassága is lekerült a napirendről.)
Szent László és a megmenekített leány, valamint Sir Lancelot és Ginevra
Az 1172 és 1196 között uralkodó III. Béla személye több szempontból is figyelemre méltó a Lancelot-László problémakör kapcsán. Ő volt ugyanis az első olyan magyar király, aki I. László kultuszát uralkodói reprezentációjának meghatározó elemévé tette. Bélának azért volt szüksége a nagy harcos hírében álló, uralkodásra termett László alakjára, mert saját hatalma kezdetben meglehetősen ingatag lábakon állt. A III. István halála után Bizáncból hazatérő ifjút ugyanis Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó megkoronázni (pápai utasítás ellenére sem), így a szertartás végül a kalocsai érsek hajtotta végre. Ez azonban nem felelt meg a magyar királyok felavatásának törvényi követelményeinek, így III. Béla saját uralmát nem a legitimitás, hanem az idoenitas – vagyis az uralkodói alkalmasság – elvét hangsúlyozta. Ennek jegyében kezdeményezte a pápánál I. László szentté avatását és valamikor a 12-13. század fordulóján került lejegyzésre Szent László ma ismert legendája is.
III. Béla uralkodása emellett a magyar-francia kapcsolatok felerősödésének korszaka is egyben. Ekkor jelennek meg Magyarországon igazán nagy számban a ciszterci szerzetesek, míg magyar klerikusok kisebb seregei indultak a párizsi egyetemre és korábbi magyar kutatások már kimutatták, hogy a III. Béla által megszervezett udvari kancellária írásbeliségében is erős francia hatás érvényesült. A magyar udvar új orientációjának szimbolikus csúcspontja volt, amikor 1186-ban a néhány évvel korábban megözvegyült III. Béla feleségül vette a francia király, II. Fülöp Ágost nővérét, Capet Margitot.
A francia és magyar királyi udvar tehát élénk kapcsolatban állt egymással a 12. század végén, amely körülmény elvezet minket a Lancelot-László elmélet utolsó lezáratlan kérdéséhez, nevezetesen ahhoz, hogy miként is találkozott Chrétien de Troyes a magyar király alakjával. Ahogy arra Pow tanulmányában rámutatott, az újdonsült magyar királynő nővére és így a francia királyi család tagja volt Mária champagne-i grófné is, aki pedig Chrétien de Troyes fő mecénásának számított a korszakban. Ez olyannyira igaz, hogy a már említett regény, a Kordé lovagja bevezetőjében a francia regényíró arról vall, hogy a művet konkrétan a champagne-i grófné kérésére írta meg. Nem kizárt tehát, hogy III. Béla legendás „ősének” szerepeltetése a műben valójában egy „politikai szívesség” vagy egy kedves gesztus volt az újdonsült rokon és udvari írója részéről.
Szerkesztette: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/
Forrás: múlt-kor
