A Föld 7,4 milliárd lakója több mint 6000 nyelvet beszél, az észak-kaukázusi abazától kezdve a magyaron át az afrikai zuluig. Számos nyelv különféle nyelvcsaládokba sorolható, mint például az indoeurópai nyelvcsalád, amelynek közel 150 nyelvét (közte az angolt, németet, franciát, spanyolt) világszerte 3 milliárdan beszélik. Más nyelvek ezektől függetlenül alakultak ki és fejlődtek.

Puszta véletlennek tartotta eddig a nyelvtudomány

A manapság elfogadott elmélet szerint bizonyos eseteket, így a hangutánzó szavakat leszámítva a szavak jelentése és hangalakjuk között nem valódi, hanem önkényes a kapcsolat, vagyis az évezredek során az adott népcsoport tagjainak megegyezése nyomán alakult ki, hogy egy-egy fogalomra milyen hangokat használnak. Ami magyarul madár, az oroszul ptyica, szuahéliül ndege, japánul tori. A nyelvtudomány eddig a puszta véletlennek tulajdonította, hogy például a mama szó sok nyelven hasonlít: "m" betűt tartalmaz. 

Számos nyelvben azért vannak hasonlóságok, mert egyazon nyelvcsaládhoz tartoznak, közös az ősük, vagy éppen a történelem során több szót is átvettek egymástól. Tekintet nélkül azonban a nyelvek eredetére, még a legkülönfélébb hangzású nyelvekben is több közös van, mint elsőre gondolnánk, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukhoz matematikai úton elemezték a kiválasztott szócsoportokat. 

Statisztikai elemzésnek indult, meglepő felfedezés lett belőle

A svájci, dán, német, holland nyelvészekből, matematikusokból és pszichológusokból álló kutatócsoport 100 alapszót hasonlított össze a jelenleg beszélt nyelvek 62 százalékában, amivel a nyelvi rokonságok 85 százalékát lefedték. 

A magyart is beválogattuk a vizsgált nyelvek közé 

– erősítette meg az Origo kérdésére Damián Blasi matematikus, a lipcsei Max Planck Intézet PhD-hallgatója, a kutatócsoport tagja. – Számunkra is meglepetés volt, hogy például a testrészek és állatok megjelölésére használt szavakat, illetve a mozgást jelentő igéket mennyire hasonló hangokkal nevezik meg a különböző nyelveken.”

Ez a hang-szimbólum minta újra és újra felbukkant a statisztikai elemzések során, függetlenül az adott népcsoport geográfiai elhelyezkedésétől vagy a nyelvrokonságtól. "Kell lennie valamilyen emberi jellegzetességnek, ami a minta kialakulásához vezet. Még nem értjük, mi ez, de tudjuk, hogy létezik", mondta Morten Christiansen társszerző, az amerikai Cornell Egyetem pszichológiaprofesszora.

Bábel talán igaz volt: számítógépes elemzés fedte fel az összefüggéseket

A kutatás során a kiválasztott névmásokat, főneveket és mozgást jelentő igéket hangzásuk szerint egyszerűsítve 41 magán- és mássalhangzóvá bontották föl, aztán keresni kezdték a hangzásbeli mintákat. 

A számítógépes elemzéssel 74 alkalommal találtak összefüggést a hang és a szimbólum (adott dolog vagy fogalom) között

– még eltérő nyelvcsaládokhoz tartozó nyelvek esetén is. Íme, néhány példa: 

Az eredmények felvetik egy ősnyelv létezésének lehetőségét.

A bábeli nyelvzavar

Mózes I. könyve 11. fejezetének elbeszélése szerint Noé utódai, akik még mind egy nyelvet beszéltek, Sineár földjére mentek, és ott egy várost meg egy tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig ér. Isten azonban meghiúsította törekvésüket, és megbüntette elbizakodottságukat azáltal, hogy összezavarta nyelvüket úgy, hogy nem értették meg egymást, és elszéledtek a Földön. (Forrás: Wikipédia)

Az elmúlt évtizedekben több kutatás is kimutatott bizonyos hang-szimbólum mintázatokat, például azok a vizsgálatok, amelyek megállapították, hogy a kisméretű tárgyakra sok nyelven magas hangrendű magánhangzókat (e, i) használnak az emberek. Hasznos és érdekes vizsgálat volt a bouba-kiki szópár nyelvészeti vizsgálata: előbbit nagyobb és kerekded, utóbbit kisebb és tüskés alakzattal párosították a legkülönfélébb nyelvet beszélő tesztalanyok. 

Úttörő jellegű felfedezés

A mostani kutatás annyiban is különleges, hogy először vizsgáltak egyszerre ennyi nyelvet és kifejezést. 

Még soha nem sikerült kimutatni, hogy a hang-szimbólum kapcsolat ilyen mélyen áthatja a világ nyelveit 

– mondta a Cornell Egyetem pszichológiaprofesszora. – Első alkalommal bizonyítottuk ezt, ráadásul ilyen léptékben." 

A hasonló hangzás mellett sok esetben az is egyezett, hogy hány hangból áll egy adott szó a különböző nyelveken. A vizsgált nyelvek sokaságát tekintve kevéssé valószínű, hogy az egybeesések véletlenszerűek legyenek. A kutatók további elemzésekhez kötik a jelenség magyarázatának megfogalmazását, persze azért vannak ötleteik.

Elképzelhető, hogy létezett egy ősnyelv

Elképzelhető, hogy a történelem hajnalán létezett egy (vagy több) ősnyelv, protonyelv, és a hasonló hangzás ennek (ezeknek) a maradványa. Tehát akármennyire is sokszínűnek gondoljuk a világ nyelveit, bizonyos hang-jelentés asszociációk létezhetnek a kultúrájuk, történelmük, földrajzi életterük szempontjából rendkívül eltérő népcsoportok között is.

Mivel a kutatók olyan fogalmakat válogattak be a vizsgált készletbe, amelyeket a gyerekek elsőként sajátítanak el a nyelvtanulás folyamata során, az sem kizárt, hogy egy bizonyos hangzás segíti a szó rögzülését. "Valószínű, hogy a jelenségnek köze van az emberi agyhoz, az elméhez, az emberek közötti interakciókhoz, esetleg azokhoz a jelekhez, szignálokhoz, amelyeket tanulás vagy beszéd közben használunk" – vélekedett Morten Christiansen."

A cikk forrása: /www.origo.hu/

A cikk 2016-os, viszont nem idejét múlt a téma.

"A magyar nyelv finnugor eredete ma már tarthatatlan – véli Marácz László, az Amszterdami Egyetem oktatója. A Hollandiában született nyelvész merészet és újat állít anyanyelvünk eredetéről. A mai napig dogmának tartott finnugor nyelvelméletről és a kutatásairól beszélgettünk vele.

– Önt reformernek nevezik merész állításai miatt, s Kiss Dénessel, Varga Csabával említik egy lapon, sőt az akadémikus nyelvészek azzal is vádolják, hogy nemhogy nem ismeri a finnugor nyelveket, de a nyelvről sincs koherens képe.

– A groningerni egyetemen vizsgáztam finnugrisztikából, úgyhogy elég jól tudom, miről beszélek. Már egyetemi éveim alatt foglalkoztam ezzel a témával, akkor is feltűnt, hogy bizonyos úgynevezett törvényszerű hangváltozások nem működnek. Sok volt a belemagyarázás, és sok segédtörvényre volt szükség. Gyenge a magyarázóereje egy olyan rendszernek, amelyben mindig kellenek újabb s újabb törvények egyedi esetekre.

– Mivel az új kísérleti tankönyvekben a finnugor nyelvrokonságtól eltérő véleményt is bemutattak, tavaly az MTA kiadott egy közleményt, amelyben az állt, hogy nincs nyelvészeti vita a magyar nyelv finnugor rokonságáról, az ezt kétségbe vonó álláspontok dilettánsok. Akkor mégis, hogyan írta meg a könyvét, ha nincs vita?

– A finnugor elmélet nem egy newtoni, fizikai törvény. Az elméletnek az a gyenge pontja, hogy nincsenek írott forrásai. Az indogermán kutatásban vannak gót, szanszkrit szövegek, persze ott is sok a spekulatív elem. De a finnugrisztika legősibb forrása a Halotti beszéd, azelőttről nincsenek írott források, kivéve a rovásírásos emlékeket, amikkel nemigen foglalkozik a tudomány. A magyar nyelv nem finnugor vogul alapból rekonstruált gyökökből áll. Van egy gyökrendszere, amit Czuczor Gergely és Fogarasi János térképezett fel a 19. században, a nagyszabású szótárjukban. Ez a munka máig sincs befejezve. Lehet ócsárolni Kiss Dénest és Varga Csabát, hogy foglalkoztak ezzel, de mivel a hivatásos nyelvészek nem törődtek vele, átadták a teret az amatőröknek. Ez számomra érthetetlen, mert minden nyelvnek van egy saját rendszere, miért pont a magyarnak ne lenne? És ennek van egy kultúrtörténeti háttere is: elgondolkodtató, hogy egy nem fizikai törvényen alapuló elméletet készpénznek vesznek, de nem figyelnek a magyar nyelv eredeti szerkezetére. Nyelvészeti szempontból is furcsa eljárások alapján a magyar nyelvészet ebbe az irányba haladt.

– Mítosznak kiáltják ki azt, hogy ügynökök működtek közre a finnugor rokonság elméletének diadalra juttatásában. De könyvében említ és azonosít néhány egykori titkos ügynököt az osztrák belügyi papírok alapján. Mi az igazság ebben?

– Indiában is ugyanez a probléma, az angol gyarmatosítók az indogermán nyelvcsalád elméletét terjesztették, de voltak, akik ellenálltak és a szanszkritot nem fogadták el indogermán nyelvként. A finnugor elméletet olyan emberek írták, alakították és találták ki, akiknek nem volt érdeke, hogy kiderüljön a magyar nyelv eredeti szerkezete. Czuczorékat például Toldy Ferenc végig figyelte, ő és Hunfalvyék a Habsburg birodalmi rendszernek voltak az itteni megbízottjai, mindezt be lehet bizonyítani a kémaktákkal. Feladatuk a manipuláció volt, s nyelvészeti munkájuk is ilyen irányba mutat. A későbbi állapotról úgy is lehetne fogalmazni, hogy a régi imperialista kivonult, de a szellemi hagyatéka itt maradt. Valamiért nem akarják leleplezni az együttműködőket, ez is jelzi, hogy még mindig nem dolgoztuk fel a 48-as hagyományt, nincs befejezve.

– Mégis milyen lehetősége van ennek az úgynevezett alternatív iskolának, hogy ellensúlyozza az akadémista álláspontot?

– November 12-én az alternatív nyelvészeti eredetről szervezünk konferenciát a Padovai Egyetemen Angela Marcantonio professzorral, aki a római Sapienzia Egyetemen tanít. Én az uráli nyelvek mai állapotáról adok elő, és a magyar nyelv csuvassal közös szókincséről. Ezt hagyományosan úgy szokták magyarázni, hogy a magyar a csuvastól kölcsönözte az olyan szavakat, mint például ’ökör’. Erre az a fő érv, hogy ezek a köztörökben is megvannak, tehát nyilván kölcsönöztük, hiszen a nyelvünk finnugor nyelv. De ha nem, akkor nyitva áll a kérdés, és szerintem ezek a közös szavak a magyarból kerültek a csuvasba, s nem fordítva. A csuvasok, baskírok, kazáni tatárok egy magyarhoz közel álló nyelvet beszéltek, amit csak a 13. században cseréltek kipcsak-törökre, genetikailag is rokonaink. Én úgy látom, hogy a magyar volt az átadó nyelv, a hangtani párhuzamok e nyelvek között is ezt mutatják. A konferencián részt vesznek finn és orosz kutatók is, viszont a magyar akadémia nem képviseli magát, pedig a Padovai Egyetem nem egy dilettáns hely. Magam soha nem mondtam azt, hogy a magyar nyelv és a finnugor nyelvek között nem létezik egyfajta kapcsolat, a kérdés az, hogy mennyire erős a nyelvrokonság. Az akadémikusok szerint genetikai kapcsolat van, tehát a magyar származik a finnből, vogulból. Technikailag nem tudom, hogyan lehet ezt levezetni. Ezt a genetikai kapcsolatot nem tudják bizonyítani, és ezek a kapcsolatok aránylag felületesek, hiszen 20-30 biztos finnugor szóetimológiánk van. Budenz ezerrel számolt, Janhunen finn nyelvész az uráli nyelvek között 100 biztos etimonnal számol. Ezeket a közös jelenségeket nyelvérintkezéssel is lehet magyarázni, miért kell rögtön genetikai kapcsolatot gyanítani? Ez a 19. század divatja volt, a német nyelvészek kezdték, a Grimm testvérek, akik bizonyítani akarták, hogy a németnek van köze a szanszkrithoz.

– Egy rendkívül merész állítást is megfogalmaz: a magyar nyelv közvetítő nyelv volt a Közép-Ázsiai térségben, ezt mire alapozza?

– A magyar nyelvtörténet inkább érintkezésekre alapszik, minden nyelvnek van egy magva, és nyilván – főleg közép-ázsiai sztyeppei területen – sokat érintkezett más nyelvekkel. Én az obi-ugor–vogul–magyar kapcsolatokat jellemzően ilyen nyelvi kapcsolatoknak tekintem. Az obi-ugor jellemzően paleo-szibériai nyelv, de érintkeztek olyan népekkel, akik a magyarhoz közel álló nyelvet beszéltek. Tudjuk, hogy az északi, tundrai népeknek volt kapcsolatuk a lovas nomád népekkel, de ez nem feltétlenül volt genetikai. Van egyfajta finncentrikus gondolkodás ebben az elméletben, de a finn gyökrendszer sokkal bonyolultabb a magyarnál, nem hiszem, hogy nyelvünknek a finn volna a genetikai őse. A szlávok, germánok a mai napig megértik egymást, közeli kapcsolatokról van szó, de a magyar az úgynevezett finnugor nyelvek beszélőivel nem tud kommunikálni. A magyar és a türk nyelvek között erősebb a kapocs, a szanszkrit felé is van kapcsolat: például a ’szekér’ szó a szanszkrit szakar, de ezt az ottani nyelvészek idegen szónak tekintik, amit Közép-Ázsiából kaphattak. Nem a magyar nyelv vette át s lett ’szekér’, pont a fordítottja igaz: de hát a lovas kultúra abban a térségben alakult ki. Az ősi magyar nyelv egyfajta közép-ázsiai központi pozíciót foglalt el, többirányú kapcsolatai voltak. Ezt elsősorban nyelvi érintkezés alapján kell levezetnem. Valójában kevés volt a finnugor kapcsolat, a török–mongol kapcsolatok intenzívebbek voltak, több a közös gyök és nyelvtani elem is.

– Új, angolul megjelent monográfiájának a címe Towards Eurasian Linguistic Isoglosses: The Case of Turkic and Hungarian (Eurázsiai nyelvi izoglosszák: A török és magyar ügy). A tudományosságból már másfél évszázada kiátkozott gyökrendszert revideálja ebben. Hogyan teszi ezt és mi is az a gyökrendszer?

– Ha van okostelefon, akkor a gyökrendszer egy okosnyelvrendszer, ami azt jelenti, hogy a jelentésszerkezet és a hangszerkezet összefügg. A nyelv előre is tudja, hogy a jelenségeket hogyan kell rendszerezni. Nyelvünkben körülbelül 2000 gyök van, ezek egy szótagú nyelvi képződmények és általában 2 vagy 3 hangúak, ehhez társul a 150 ragunk. Ebből ugyan már le lehetne vezetni a magyar szókincset, ami minimális hangtani szerkezetekkel nagyon sokat tud képezni, de ez nem elég, mert ha nem lenne egy rendezőelv, akkor a kétezer gyök szorozva a 150 raggal: mindössze ennyi lenne a szókészletünk. A gyökrendszerhez hasonló, szigorú szervezőelvet nem ismerek semmilyen más nyelvben: a jelentések és a hangok között lát párhuzamot. Például a ‘kr’ gyök a kerek tárgyakra vagy ilyen fajta mozgásokra utal, de ha tovább ragozzuk – ‘kerék’ –, akkor úgynevezett szóbokor alakul ki: ami azonos hangzású, az összefügg a ‘kör’ alakú tárggyal. Ez egy kognitív rendszer, mert a világot elrendezi nekünk, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy lehet magyarul gondolkodni, mert a nyelv osztályozza és rendszerezi a valóságot, a jelentésmezőket. Régi metaforával élve: szóbokrokat képez, és ez a Czuczor–Fogarasi-szótár zseniális felfedezése. Erre azt mondják, hogy a korában is elavult nézet volt. Félreértelmezik a nyelvünk belső rendszerét, pedig ezzel adósai vagyunk a tudománynak, de ez az itteni kutatók feladata.

– Egy 1997-es tanulmányában azt írta, hogy a magyar nyelv regionális lingua franca, azaz közvetítőnyelv lehet, a térség europaizálása pedig megerősíti pozícióit. Ezt hogyan látja most? Romlottak vagy javultak a magyar nyelv pozíciói a Kárpát-medencében?

– Ahhoz, hogy regionális lingua francaként működjön, erős politikai-gazdasági helyzetre is szükség van. Ha megnézzük a magyar nyelvet, nemcsak Magyarországon beszélik egy nagy közegben, hanem a környező országokban is. Aki tud magyarul, az 6-7 országról tájékozódhat első kézből. A magyar nyelv központi szerepet játszik ebben a térségben, és ha Magyarország kibontakozik politikai és gazdasági értelemben, akkor a folyamat erősödni fog. A mostani makroindexek ebbe az irányba mutatnak, az ország politikai presztízse is nő, hiába támadják és bírálják Orbán Viktor miniszterelnököt, a kritikát elismerésként is kell értelmezni, mert fontos az európai nyilvánosságban való folyamatos jelenlét. A térségben Magyarország újra kalauzország – politikai intézkedéseinket a környező országok sorra veszik át –, szétszóródottságunk pedig a mai virtuális világban előnyünkre is válhat. A trianoni utódállamokban sok embernek passzív magyar nyelvtudása van, ha az ország tartja ezt a politikai és gazdasági ütemet, akkor többen ráeszmélhetnek arra, hogy ők is magyarok, vagy azok voltak. Sok a lehetséges beszélőnk."

Forrás és kép: /magyaridok.hu/

1. A legelterjedtebb vélekedés szerint a magyarok az Urál vidékéről indulva, több mint háromezer kilométeres távolságról, a hegemóniájuk kiterjesztése után, egy lépcsőben, (P. mester által lejegyzett éra szerint) 895 táján tették meg a Kárpát-medencét központjuknak.

 kép: internet

2. Egy új régészeti kutatás szerint a magyar hadak és a népesség nem évszázadokig élt a keleti végeken, és mindössze alig öt-hat évtized alatt helyezhette át a hatalmi központot az Urál vidékéről a Kárpát-medence közelébe.

3. A kettős honfoglalás elméletét László Gyula alkotta meg. Elgondolása szerint a 9. század végi előtt 670 táján már volt egy magyar honfoglalás a Kárpát-medencében.

4. A közhiedelemmel ellentétben a honvisszafoglalás korában a magyar hadak nem alacsony, a mai hucul vagy Przsevalszkij-lovakhoz hasonlatos hátasokon érkeztek. Lovaik leginkább a ma élő, Türkmenisztánban kinemesített ahal teke fajtával mutatnak genetikai hasonlatosságot. Ez a pusztai lófajta szikár, harcedzett, kiváló tűrőképességű ló, melyről még a 13. században is azt írták, hogy a magyarok lovai még az arab telivéreknél is jobbak.

5. A leletek szerint nemcsak a Kárpát-medence mintegy 280 ezer km2-es területét, hanem ennél lényegesebb több, legalább 400 ezer km2-es térséget uraltak a magyar hadak. Ez azt jelenti, hogy a magyar hadak szövetségének birodalma jóval túlmutatott a Kárpát-medencén. Ekkor a gyér szarmata-szláv lakosság mellett más néptöredékek is a magyar uralom oltalma alá kerültek.

6. A 895-950-es évek között feltehetően a Felső-Tisza-vidéken lehetett egy fejedelmi szállásterület, ugyanis az eddig feltárt leggazdagabb sírok innen kerültek elő. A sírokat jellemzően nem ásták mélyre, volt, hogy a szél lefújta a homokot a csontokról.

 kép : internet

7. A hont visszafoglaló őseinket félelemből sokáig alacsony, görbe lábú, nem igazán megnyerő külsejű, lovon élő "vademberekként" jelenítették meg az európai köztudatban. Ha már nem tudnak a magas kultúrájú és hadban verhetetlen Szkíta nép ellen tenni, legalább ott pocskondiázzák ahol tudják.

8. A magyar lakosság nagy hányada, akik nem a hadi vállalkozásban vittek nagy szerepet azok a 900-as években állandó településeken élt, földjeiket ekével szántotta és sarlóval aratta, gyümölcstermesztéssel foglalkozott, ismerte a szőlőművelést, az iparágak közül pedig a fémipar játszott vezető szerepet. Mindez azt jelzi, hogy régi földműves műveltséggel rendelkeztek őseink, melyet minden jó termő vidéken azonnal tudtak kamatoztatni.

9. Őseink egyik jellegzetessége a lemezzel díszített tarsoly volt. A művészien, egyedien díszített, aranyozott ezüst tarsolylemezeket az öv jobb oldalára erősítve viselték.

10. A magyarok bejövetele című, 120 méter kerületű és 15 méter magas körképet 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek. Feszty Árpád jeles művészek, köztük Mednyánszky László közreműködésével kezdett hozzá a honfoglalás eseményeinek megfestéséhez, a munkába még felesége, Jókai Róza is besegített.

    +1. Krónikáink és a friss kutatási eredmények alapján rég óta körvonalazódott, hogy a magyar népesség, belső-ázsiai hun, közép-ázsiai szkíta, kaukázusi, és európai szkíta (szkíta, szarmata, germán) népek szövetségének és egyesülésének népe. Minderre tett egy igen erőteljes pontot a kérdések végére, a genetikai kutatás, ahol pontosan a fentebb leírt képet kapjuk meg. Belső-ázsiai "szkíta-hun"komponens, közép-ázsiai szkíta komponens, kaukázusi, és az európai szkíta (szrubnaja-kultúra) lett kimutatva.

 Figyelem: Cikkünk a meglévő kutatási eredmények alapján kivonatolt rövid és nem teljes összefoglaló. Kutatói és/vagy tudományos jellegű munka alapjául nem szolgál.

Szerkesztette: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/
Forrás: A /mult-kor.hu/ cikke alapján

"Azt szeretném, hogyha az előttünk álló négy évben egy olyan kulturális változás következne be Magyarországon, amely megerősíti a hazaszeretetet és visszaszorítja az öngyűlölet kultúráját."

Hungária a soproni Hűségkapun: Méltósággal trónol
kép: kulturkor

Emlékszünk rá hogyan is nyomták le a torkunkon és próbáltak minket a saját nemzetünk ellen nevelni. Ahogy látjuk a mai embereket, sajnos sokaknál mindez sikeres volt. 1990-ig a magyar népesség 60-80% százalékát magyarellenes, öngyűlölő janicsárrá sikerült változtatni. Ennek eredménye az elmúlt közel 30 év is. Bár a kemény erőfeszítések ellenére lassan visszaszorulóban van már a tudatalatti öngyűlölet, az elmúlt 500 év legnagyobb pusztítása volt ez a magyar nemzet és néplélek számára. Több mint 70 éves probléma szűnne meg ezzel. Ha jobban belegondolunk közel 500 éves, a magyarságot pusztító problémával állunk szemben! (szerk.)

Száműznék a magyar diákokban „kisebbrendűségi érzést” keltő részeket a történelemoktatásból a kormánypárt politikusai.

„Azt szeretném, hogyha az előttünk álló négy évben egy olyan kulturális változás következne be Magyarországon, amely megerősíti a hazaszeretetet és visszaszorítja az öngyűlölet kultúráját. Ennek egy kulcseleme, nem szeretnék én ebből titkot csinálni, a Nemzeti alaptantervnek a megalkotása, mert a gyermekeink nevelésén keresztül tudunk legerősebben kulturális hatást kifejteni a saját közösségünkre” – adta meg az iránymutatást a magyar oktatásnak Orbán Viktor idén novemberben a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén. Így már érthetőbbé válik, miért is mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már a NAT bemutatásakor, hogy az ebben a formában biztosan nem lép életbe. „Komoly változtatásokra van szükség a történelemre, irodalomra, természettudományokra vonatkozó elképzeléseken.”

A magyar történelem allegorikus ábrázolása (1896)
kép: internet

Az, hogy mit is hiányolnak a NAT történelemtanításra vonatkozó részéből a kormánypárti politikusok, pár nyilatkozatból hamar kiderült. Szerintük alapvetően az a baj, hogy a mai történelemoktatás nem nevel elég hazafiasságra, ezért ennek erősítése szükséges. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerint „értékorientált hozzáállásra van szükség, a magyar történelem gazdag és tanulságos, tele van rendkívüli államférfiakkal, hadvezérekkel, politikusokkal, mélyen hívő emberekkel, ennek meg is kell jelennie az oktatásban”. L. Simon László korábbi kulturális államtitkár pedig kifejtette, hogy a NAT tervezete „nem szakított a kommunista történetírás terminológiájával”, pedig „nyugodtan nevezhetjük a trianoni békét békediktátumnak, ezt nem kell már elfinomkodni a szomszédaink érzékenységére hivatkozva”.

Kövér László, a parlament elnöke szerint egyenesen a rendszerváltoztatás kudarcterülete a történelemoktatás, „gyakorlatilag ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”. Kifejtette azt is, mit vár a NAT-tól: „itt az ideje, hogy végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket, és visszavenni azt, ami a miénk”. Kövér szerint nemhogy 1990, de 2010 után sem történt fordulat a történelemoktatásban: „még mindig azoknak a szellemi örökösei akarnak diktálni, akik egykor a proletár internacionalizmus jegyében akarták a múltat végképp eltörölni”.

Szerkesztette: Gyécső /https://nimrodnepe.blog.hu/
Forrás alapján: hvg
és /eduline.hu/kozoktatas/

Nem tipikus felvidéki történet Zuzana Falathová – vagy ahogy bemutatkozik, Falath Zsuzsi – története. A negyedrészt magyar, ám erről húsz évig semmit sem tudó lányt a szlovák történelemszemlélet fokozatosan lelepleződő hazugságai és a nacionalizmus ábrándította ki Szlovákiából – az igazságkereséséhez a kezdő lökést pedig magyar párja adta meg. Zsuzsival, Pozsony Városi Múzeumának legújabb kori történelem kurátorával Budapesten találkoztunk.

 Az átlag szlovák azt sem tudja, miért utálja a magyarokat – mondta a muzeológus  (Fotó: Bodnár Patrícia)

–  Babucs Zoltán, akivel a Felvidék 1938-as visszacsatolásáról szóló könyve somorjai bemutatóján találkozott, azt mondta nekem, hogy ön szlovák – a neve mégis magyar.

–  Igen, negyedrészt, a nagypapám révén tényleg magyar vagyok, de erről húsz évig a családban szó sem esett – bár hogy csak negyedrészt, abban nem lehetek biztos, hiszen a területen igen kevert a népesség. A család aranyosmaródi ágából származó Benkovics Károly például Budapesten volt főerdőmérnöki tanácsos. Nagyszombatban születtem, Farkashidán nevelkedtem – nagypapám még magyar gimnáziumba járt Érsekújváron, sőt az ő nagyszülei nem is tudtak szlovákul. Én meg nem hallottam magyar szót a családban. De a párom, aki magyar, mondta, hogy ez egyáltalán nem ritka itt, a Felvidéken.

–  Mikor kezdett érdeklődni a magyarok iránt?

–  Bár a szlovák iskolában is csak arról tanultunk, hogy a magyarok ezer évig hogyan nyomták el a szlovákokat, engem mindig érdekelt a múlt. Gyűjtöttem mindenféle régiséget: jelvényeket, kitüntetéseket, régi dokumentumokat, újságokat, könyveket, fényképeket, sűrűn jártam a levéltárakba. Jelentkeztem a pozsonyi Comenius Egyetem muzeológia szakára, s Pozsonyban is folytattam a gyűjtögetést, így találkoztam a barátommal, akinek ott van régiségkereskedése. Az ő ajánlására olvastam egy könyvet a magyarok második világháború utáni kitelepítéséről, ami nagyon megrázott, s később fokozatosan kiderült számomra, hogy sok mindent ferdítve vagy sehogyan sem tanultunk a történelemórákon.

–  Nem tanultak a kitelepítésekről?

–  Nem. A németekéről egy kicsit, de azt meg ugye a csehek csinálták, abban a szlovákok vétlenek… Később, már az egyetemen végeztem egy kérdőíves kutatást is erről, magyarok és szlovákok körében. A magyarok féltek róla beszélni, a szlovákok meg nem tudtak a dologról, s nem is akartak tudni – a huszonötből ketten reagáltak nyitottan az új ismeretekre. Később, ahogy egyre több mindent megtudtam, egyre inkább láttam, mennyi hazugságot tanultunk a szlovák-magyar történelemről.

–  Nyilván mindenki kicsit a saját szájíze szerint interpretálja a dolgokat…

–  Szerintem szinte száz százalékig a magyaroknál van az igazság. A szlovákok totális hazugságot interpretálnak a mai napig, és nagyon csalódott voltam, amikor erre rájöttem. Ha legalább igyekeznének egy kicsit közelíteni az álláspontjukat a valósághoz, és felelősséget vállalnának a múltbeli dolgokért, lenne esély megbékélésre, és kialakulhatna valamiféle partneri viszony.

–  Nem is lát erre irányuló szándékot?

–  Eleve a magyarok és szlovákok között tabutéma a történelem a mindennapokban. Irritál, hogy szlovákokkal, akárhány diplomájuk is van, nem lehet erről beszélni, s van az a szint, ahol már meg sem hallgat, akárhány diplomája is van az illetőnek. A közoktatással nagyon sok szlovák emberbe beleoltják az ellenszenvet a magyarok iránt – sok szlovákkal beszéltem, akik mondták, mennyire utálják a magyarokat, de nem nagyon volt rá érvük, hogy miért. Legfeljebb sztereotípiákat mondtak: a magyarok nagyképűek, fennhéjázók, elnyomtak minket, satöbbi.

–  Ha a tankönyvek szerint a szlovákok az őslakosok az egész országban, mégis mi a magyarázatuk arra, hogy ennyi magyar él délen?

–  Arról is van mindenféle teória: betelepítette őket Horthy és hasonló meredek dolgok. A Felvidék déli részének visszacsatolásáról van ugyanakkor emlékük, a nyolcvanadik évfordulón két szlovák barátom is posztolt, hogy sosem feledik a „magyar megszállást” – ez egyébként újabb feketepont a szemükben, hogy a magyarok ünnepelve fogadták a bevonuló Magyar Királyi Honvédséget. A turócszentmártoni nagygyűlés századik évfordulóján volt egy nagyobb állami ünnepség – ekkor mondta ki a Szlovák Nemzeti Tanács az elszakadást Magyarországtól –, és nem értették, hogy a magyaroknak ez nem ünnep, hanem gyásznap. A páromnak azért segítettem ennek megfelelően berendezni a kirakatot, amit egyesek be akartak törni, még fenyegető telefonokat is kapott miatta.

–  A cseheknél pedig állítólag egyre erősebb a nosztalgia az egykori Osztrák–Magyar Monarchia irányába, a szlovákoknál nincs ilyesmi?

–  A liberálisabb szlovákok egy része az első, azaz a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságba vágyódik vissza, a másik oldal viszont az 1939 és ’45 közötti klerikofasiszta Tiso-féle önálló szlovák állam felé kacsingat. Olyannal nem találkoztam, aki a Monarchiára pozitív előképként tekintene, bár a barátom állítja, hogy ismer több ilyet is, de bennük is inkább Habsburg-nosztalgia ez, s amint a magyarok szóba kerülnek, már elhatárolódnak. Regionális identitás sincs, a Visegrádi Együttműködésről is csak azok hallottak, akik aktívan foglalkoznak a politikával, a magyarokra nem divat szövetségesként gondolni.

–  Milyen volt ebben a környezetben rádöbbenni a származására, vagy épp előállni azzal, hogy magyarszimpatizáns?

–  Rendkívül furcsa érzés volt, s egyben nagy meglepetés is. A környezetem eléggé idegenkedve fogadta. Komoly támadások értek a legközelebb állóktól is, az egyik legjobb barátom például lenemzetárulózott. Vagy éppen egy régiségbörzén kérdezett rá a származásomra undorral a hangjában egy idős szlovák néni, amikor meglátta a piros-fehér-zöld karkötőmet. Bár ez utóbbi nem tűnhet valami szörnyű támadásnak, nekem nagyon rosszul esik az ilyesmi. De elég keményfejű vagyok, s amióta tanulmányoztam a magyar történelmet, rádöbbentem, hol az igazság. Budapestet már csak régiségkedvelőként is jobban szeretem Pozsonynál, szebbek és nagyobbak a régi épületek, meg több is van belőlük. A barátom rokonsága miatt évente úgy ötször megfordulunk itt, karácsony tájékán, meg Szent István-napkor is. A fürdőket is nagyon szeretem. Most egyébként sok magyar barátom van, ők nagyon jó emberek, örülnek nekem, és nincs a részükről semmilyen nyomás, hogy így vagy úgy legyek magyar, rám van bízva, milyen mélységében kutatom fel vagy azonosulok a saját gyökereimmel. Szokták mondani, a szlovákok és a magyarok tejtestvér népek, sok a hasonlóság, de azért érzek különbségeket is: a magyarok alapvetően szívélyesebbek, vendégszeretőbbek, a szlovákok zárkózottabbak, frusztráltabbak.

–  Hogyan fogadták a munkatársai ezt a nem mindennapi hozzáállást? S egyáltalán, milyen egy másik igazság ismeretében egy szlovák múzeumban dolgozni?

–  Szakmailag elismernek, de elég bizalmatlanok, a magyar nyelv pedig maga a vörös posztó. Még az egy szem magyar kolléganőmnek is túl sok volt a lelkesedésem, most már ő is szlovákul szól csak hozzám, mintha félne magyarul beszélni. Egyébként sokan titkolják a nyelvtudásukat vagy a származásukat, és ez valószínűleg a népszámlálásban is megmutatkozik. Ami a múzeumot illeti, sokszor tapasztalok felháborító dolgokat, például most volt százötven éves az intézmény, szép kiállítást is berendeztek, de minden csak angolul és szlovákul volt kiírva, holott magyar és német magánemberek gyűjteményéből és pénzéből alapították a múzeumot, s a „korabeli” divatbemutatón az első csehszlovák időkből való ruhákat mutogattak. Mondjuk a főtéren legalább a német múltat elkezdték elismerni, de a nyelvtörvény miatt hatalmas büntetés jár egy magyar billboard-ért, miközben senkit sem zavar, hogy a dolgok nyolcvan százalékban angolul vannak kiírva. Nagy erkölcsi dilemmám, hogy most készül egy kiállítás az első Csehszlovák Köztársaság megszületéséről, Trianonról, Pozsony elcsatolásáról, s hogy ebben úgy kell részt vennem, hogy nem állíthatom vagy írhatom ki, amit szerintem ki kellene.

–  Mindent egybevetve, mik a távlati tervei?

–  Szeretnék foglalkozni az igazság feltárásával és bemutatásával, de félek attól, hogy a múzeumban erre nem lesz lehetőségem. Egyszer majdnem elbocsátottak, mert a Tiso-korszak alatti pozsonyi kiállításokról, múzeumokról és a kulturális életről azt mertem írni, hogy az állam erőteljesebben támogatta a kultúrát, és minőségibb volt a városban a kulturális élet, mint akár most, akár az első csehszlovák időkben – s egyébként a magyarüldözés sem volt olyan elterjedt, mint később. Ekkor tanultam meg, hogy a mú­zeumban csak a hivatalos állami politikai vélemény jelenhet meg. Ezért inkább jelenleg a személyes életemben élem meg a magyar kötődésem: meg akarok tanulni tökéletesen magyarul, hogy magyarul beszélhessek a nagypapámmal, a rokonaim egy részével, a barátaimmal és a párommal is. Öt éve tanulom a nyelvet a pozsonyi magyar intézetben, ahol nagyon kedvesen fogadnak, de ők is tabuként kezelik a történelmi témákat. Amikor például a szokásos, hétvégére vonatkozó kérdésre elmondtam, hogy láttam a Trianon rockoperát, nagyon idegenkedve fogadta a tanár. Talán jó lenne kicsit visszavenni ebből az önreflexióból.

–  Ha egy tanácsot adhatna a szlovákoknak, mit üzenne nekik? S mit a magyaroknak?

–  A szlovákoknak azt, hogy tanuljanak meg magyarul. Hogy olvassanak magyar történelmi témájú könyveket, vessék össze azzal, amit ők tanultak, s a kettőből vonják le a konzekvenciát. A magyaroknak pedig azt üzenem, hogy ha a Kárpát-medencén belül bárhol járnak, mindenhol érezzék magukat otthon: Felvidéken, Őrvidéken, Erdélyben, Délvidéken és Kárpátalján is. És ne feledjék el, hogy a történelem nem állt meg most, annak a kereke tovább forog.

Szerző: Veczán Zoltán
Forrás és kép: magyarhirlap.hu
Szerkesztette: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/