"Jól jegyezd meg román!

Nem a bátorságod vagy a harci erényed miatt lett tied országom keleti fele. Nem büszke és kemény harc volt művelésed.

Ingatag talaj melyen állsz ezt te is tudod.
Jó farvizen eveztél de a dicsőség nem a tiéd!

Tudd román hogy a dicstelenség gyümölcse ingatag mocsár!
Tudom hogy félsz de bűnöd elől nem bújhatsz el.

Ember még lehetsz ha szembenézel mindezzel vagy a feledés lesz becstelenséged jutalma."

szerk.: nimrodnepe.blog.hu
eredeti kép forrása: internet

A nagy háborúba belecitálták, Trianonban keresztre feszítették, a második világháborúban kivéreztették, '56-ban sírba tették, majd elföldelték s, ahol csak tudták magyartalanítottak ősi hazánkban, kívül, s belül. Még ma is csak szellemként tekintenek ránk, mi nem "létezünk", "sosem voltunk", de ordítanak és rettegnek, mert vagyunk és feltámadunk, mindig s mindenkor, a nemzet jámbor de öklét megrázza, s ha kell a legjobbkor csap oda hol a világ pusztítói ássák, de már önnön s a világ sírját.

szöveg: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/
kép forrása és készítő az alábbi linken: facebook

"Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szívünkön égi öröm lángol át.

"Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálát Romániában rendkívül óvatos enyhülés követte. Az 1956-os magyarországi forradalom előtti éveket a rendszer konszolidációja jellemezte, ami előkészítette az ‘56 után beindított erőteljes nemzet- és államépítési folyamatot.

Kolozsvári utcakép a múlt század második feléből. Fotó: Erdély.ma / Erdélyi Krónika

Az 1950-es évek második felében a magyar többségű észak-erdélyi városok, köztük Kolozsvár románosítása állami prioritássá vált – olvasom Stefano Bottoni Az elveszett centrum – Kolozsvár a második világháború után címmel megjelent írását egy történelmi folyóiratban. Az 1956-ban tartott népszámláláskor a románok száma az 1948 óta eltelt 8 év alatt bekövetkezett közel harmincezres növekedéssel majdnem utolérte a magyarokét (74033 a 74155-tel szemben).

A vasúti műhelyekben és az újonnan létesített gyárakban – pl. a Carbochim üzemében – a munkások túlnyomó többsége már román volt, akik a közeli falvakból, Mócvidékről, és akkor még csekély számban a Kárpátokon túlról telepedtek be Kolozsvárra. Demény Lajos történész visszaemlékezése szerint 1957-ben a párt főtitkára, Gheorghe Gheorghiu-Dej pezsgőbontással ünnepeltette meg a KB épületében dolgozó káderekkel – beleértve a magyar nemzetiségűeket – a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentését, mely szerint Kolozsvár – a történelemben először – abszolút román többségű várossá vált. Az ötvenes évek első felében a városkép is gyorsan változott: az államigazgatás, a katonaság, az oktatási intézmények (elsősorban a Babeş-egyetem) és az új üzemek körül rohamléptekkel épült az egyre nagyobb, a régi magyar várostól immár függetlenül működő ,,román” Kolozsvár.

Az új kolozsvári román elit számára a magyar már nem a kommunikáció elsődleges nyelve volt, inkább csak egy megtűrt státusú nyelv az egyre dominánsabbá váló román mellett… A ,,magyar” Kolozsvár története még a Ceauşescu-korszak beköszönte előtt szimbolikusan is véget ért, amikor – 1964-ben – központi utasításra egyetlen éjszaka leforgása alatt átnevezték a magyar utcákat és eltávolították a kétnyelvű feliratokat. Bukarest ezzel jelezte, hogy számára lezárult a város románná tételének” folyamata…

Sajnos, évtizedek teltével, napjainkban is tart kincses Kolozsvárunk Napocává válásának folyamata. Az elmúlt időkre emlékezve azonban még énekelhetjük a régi slágert: „Szép város Kolozsvár, ott lakom a Szamosnál, a szőke haboknál, angyalkám, gyere már…”"

Ferenczy L. Tibor / Háromszék

cikk forrása: /www.erdely.ma/

"A hazai nyelvészek máig ragaszkodnak ahhoz a régi dogmához, hogy az úgynevezett finnugor népek már az ókorban benépesítették az Urál környékét. A régészek viszont arról tudnak, hogy a területen szkíták és a velük szövetséges szarmaták éltek.

Egy az őseink öltözete közül
Szkíta magas  rangú öltözet a mai Kazakisztán (Kazahsztán) területéről.

Ma már a tudományos orosz szakirodalom java elérhető az interneten és azokban elolvashatjuk, hogy kik is éltek az Urál környékén. Tekintsük át röviden a vidék kronológiáját. Annyi bizonyos, hogy Szibéria déli részén nagyon korán megjelentek az emberi közösségek, de biztos adatot a régészek egyelőre a bronzkortól tudnak mondani. Kr.e. 2500-től Dél-Szibériában megjelent az Afanasevo-kultúra, amely egészen az Altaj-hegységig terjedt. Írásos források híján nem tudjuk, hogy az már egy korai szkíta-előd állam volt-e avagy csak régészeti kultúra. Lakói europidok voltak, akik félig földbe mélyesztett házakban éltek, hasonlóban, mint a Bajkál-tavi hunok, vagy a Kárpát-medencei szkíták és Árpád magyarjai. A következő, ezzel összefüggő „kultúra” a Kr. e. 1700-tól 1300-ig tartó Andronovo volt, szintén europid lakosokkal. Kr. e. 1300-700 között pedig a Karasuk-kultúra virágzott, amelynek tagjai már kiváló lovasok voltak. Talán ők voltak a kimmerek közép-ázsiai rokonai. Ezt követően a Tagar-kultúrában találjuk meg a szkíták nyomait, Kr. e. 700 környékén. Szibéria és az Altaj között számtalan olyan régészeti kultúrát találtak, amelyet biztosan a szkíták hoztak létre.

Szarmaták az Urálnál

A Volga-Urál közti térségben az eddigi ásatások révén a következő nagy szarmata régészet-történeti korszakot különítettek el a szakembereket. A Kr. e. 6-4. század között a Szarmata-Blumfeld kultúra virágzott. A Prokhorovo vagy a korai szarmata nyomokat a Kr. e. 4-2. század között azonosítottak be. A Suslovo-kultúra a közép-szarmatákhoz kapcsolódott, a Kr. e. 2-Kr. u. 1- század között, míg a kései szarmata vagy Sipova vagy Alan kultúra a Kr. u. 2-4. század között virágzott.

A kora középkor népei

Az Urál-hegységben a szarmaták a nyugatra tartott, de helyben maradt hunok alapítottak közösséget, majd a 6. század második felében a szintén hun utód türkök terjesztették ki birodalmuk határait az ásványkincsekben gazdag területre. Ezt követően az ujgurok, majd a jenyiszeji kirgizek következtek, mindegyikük kiváló fémműves volt. Ha Szibéria déli felét ilyen fejlett, europid népek népesítették be, akkor felvetődik a kérdés, hogyan kerültek oda a mai hanti, manysik és a többi kis nép ősei? Igazat adhatunk Reguly Antalnak, aki az 1840-es években a helyi öregektől azt hallotta, hogy ők csak egy fejlett kultúra területére költöztek be. Ha pedig egy fejlett nép közé költöztek be, akkor nagyon valószínűleg, hogy átvették azok műveltségét és - torzított formában - nyelvi elemeket, szavakat. Talán ebből az együttélésből van az a kevés hasonlóság, amit a német nyelvészek felfedeztek a magyar és a szibériai kis népek nyelveiben. Csakhogy azok nem a két nép rokonságát, hanem az eurázsiai sztyeppe szkíta örökségének
gazdagságát igazolja számunkra."

OB
cikk:forrása: /alfahir.hu/
kép forrása: /www.veszport.hu/

"1944 szeptember 13-án a IV. magyar hadtest (később 3. magyar hadsereg), Heszlényi Géza altábornagy parancsnoksága alatt Szeged–Nagyvárad térségéből támadást indított a románok ellen, és visszafoglalta Aradot.

A 3. magyar hadsereg a Huba-hadrend bevezetésével, 1940. március 1-én a III, IV. és V. hadtestből létrehozott alakulat. Első parancsnoka Gorondy-Novák Elemér altábornagy (1940. március 1–1941. november 1.) volt.

Délvidék

A 3. magyar hadsereg első bevetése a Délvidék megszállása visszafoglalása volt, mozgósítását az előző napon, 1941. április 5-én rendelték el. Alakulatai hajtották végre Bácska és Dél-Baranya (azaz majd a Délvidék) megszállását visszafoglalását.

A Délvidék után a 3. magyar hadsereg hosszabb ideig nem vett részt harcban, egyfajta tartalék volt a hátországban az 1. magyar hadsereggel együtt. Parancsnoka 1941. november 1-től 1942. december 1-ig Decleva Zoltán vezérezredes, Csatay Lajos (1943. június 12-ig) és Beregfy Károly (1944. május 15-ig).

Erdélyi és alföldi harcok

Az 1. hadsereget a határvédelemre 1944-ben mozgósították, ezzel egyidőben a VII. hadtest besegített az ukrajnai offenzívába előrenyomulásba. Ez a seregrész augusztusban tért vissza a 3. hadsereg kötelékébe. Május és szeptember között az átszervezések miatt nem volt parancsnoka a hadseregnek, utolsó parancsnokát, Heszlényi Józsefet 1944. szeptember 19-én nevezték ki. Az Arad védelmére rendelt IV. hadtest törzséből állították össze a hadsereg vezérkarát, így lett a hadtestparancsnokból hadseregparancsnok.

Augusztus 30-án mozgósították a 3. hadsereget, mivel Románia pálfordulása miatt elérkezettnek látták az időt Dél-Erdély visszafoglalására, emellett a 2. Ukrán Front a védtelen déli Kárpátok felőli betörése, illetve a 4. Ukrán Front várható északkeleti áttörése miatt. A délkelet-magyarországi határok közelében vetették be. A IV. hadtest Arad környékén foglalt pozíciót, majd innen indult Dél-Erdélybe. A IV. hadtest állásai Mezőhegyes és Békéscsaba között voltak. A VII. hadtest Nagyváradnál állt. Aradot csak kisebb román erők védték, a hatóságok és katonai parancsnokságok elhagyták. Az előrenyomulás során egészen a Réz-hegység rögeiig jutottak, szeptember 20-án ebben a körzetben csaptak össze a beérkező 2. Ukrán Fronttal. Ekkortól Arad és Nagyvárad térségében folytak már a harcok, a front többször hullámzott ide-oda."

forrás: magyarorszagom.hu