kép: internet

"A kelták és a magyarok esetleges rokoni kapcsolata régóta foglalkoztatja a történelem iránt érdeklődőket és a misztikus, rejtélyekkel teli témák kedvelőit. A kérdés egy sor történelmi, nyelvészeti és kulturális összefonódást feltételez, amelyeket néhány kutató és lelkes amatőr is próbált már összekapcsolni. Bár a mai tudományos álláspont szerint a magyarok és a kelták nem alkotnak közvetlen rokoni ágat, egyes hasonlóságok mégis arra ösztönöztek sokakat, hogy keressék a közös vonásokat.

Kelták és magyarok: két ősi kultúra nyomában

A kelták és a magyarok földrajzi és kulturális gyökerei egymástól távol állnak: míg a kelták Európa nyugati és középső területein, addig mi magyarok Közép-Ázsiában, illetve az Urál környékén alakítottuk ki saját kultúránkat. A kelták kultúrája a vaskorban (Kr. e. 8. század) indult fejlődésnek, és ezen időszak alatt különböző nyugat-európai területeken, főként a mai Franciaország, Írország és Nagy-Britannia területein váltak meghatározóvá. Mi magyarok viszont az i.e 2200-tól  formáltuk és alakítottuk ősi kultúránkat, majd érkeztünk vissza Kárpát-medencébe, ahol egy akkor már szintén több ezer éves rokoni szkíta és kelta kulturális örökség fogadott minket.

Mindkét nép hagyományai gazdag szellemi világot és különleges mitológiát tükröznek. Érdekes módon egyes kutatók éppen az ezen a területen található szimbolikus és kulturális párhuzamokra alapozzák azt a feltételezést, hogy a kelták és a magyarok valamilyen módon összekapcsolódnak. Bár közvetlen genetikai rokonságot nem sikerült bizonyítani, kulturális szempontból több misztikus kapcsolat is előkerül, amelyek közös vonásokat mutatnak.

Mitológiai és szimbolikai párhuzamok

Az ősi kelta és magyar mitológia olyan mély és szimbolikus elemekkel rendelkezik, amelyek már önmagukban is lenyűgözőek. A kelták természetközpontú hitvilága számos eleme átfedést mutat a magyar nép ősi világképével. A kelta kultúrában az istenek és szellemek a természetben élnek – fákban, patakokban, hegyekben és tavakban –, hasonlóan a magyar hitvilág szellemeihez és természeti erőihez. A magyar mágus ,táltos hit, megjelenik olyan kelta rítusokban is, ahol a druidák szellemi vezetőként és gyógyítóként léptek fel, kommunikálva az istenekkel és a természeti szellemekkel.

A szarvas motívum, amely a magyar mitológiában fontos szerepet játszik, a kelták körében is jelen volt. A kelta hitvilág egyik központi figurája, Cernunnos, a termékenység és az állatok istene, gyakran szarvakkal ábrázolt alakban jelenik meg, akárcsak a magyar mondavilág Csodaszarvasa. Ez a szarvas-szimbólum összekötő kapcsot jelenthet a két kultúra szimbolikájában. A Csodaszarvas történetében a szarvas az égi vezető szerepét tölti be, míg Cernunnos az élet és a halál körforgásának, az átváltozásnak és az új életnek az őrzője.

Nyelvészeti érdekességek

Nyelvészeti szempontból a kelták és a magyarok közötti kapcsolat szintén nyilvánvaló. Bár a nyugati csoportosítás szerint a kelta nyelvcsalád az indoeurópai nyelvek közé tartozik, míg a magyar vagyis a szkíta a nemlétező finnugor nyelvcsalád része. A nyelvtudomány mai állása szerint tehát a két nép nyelvében nincsenek közvetlen kapcsolódási pontok, ám ennek ellenére rengeteg szótörténeti érdekesség felmerül. Például egyes kutatók szerint a kelta „mag” szó, amely „fiút” jelent, érdekes hasonlóságot mutat a magyar „mag” szóval, amely szintén a nép, a gyökerek kifejezésére alkalmas.

Továbbá a „dun” szócsoport, amely a kelták körében folyókat, víztesteket jelölt, több európai folyónévben is fennmaradt, például a Duna (Danubius) folyó nevében. Ez a jelenség azonban inkább a területi átfedések következménye, mivel a kelta nyelv jelentős hatást gyakorolt az egész régió toponímiájára. Így ezek a kapcsolódások inkább kulturális, mint nyelvi kapcsolódási pontokra utalnak. Érdemes kiemelni, hogy Thana vagy ,más néven Dana, egy fontos szereplője a magyar mitológiának, mert ő volt Jáfet fia, ki a nagy Ménróth, vagy más néven Nimród atyja volt, de mindenképpen felmenője, kiről valószínűleg a Duna, Danu folyó kapta a nevét. (szerk.)

Régészeti és tárgyi leletek

Régészeti szempontból a kelta és magyar nép közvetlen kapcsolatait egyelőre nem sikerült alátámasztani. A Kárpát-medencében azonban a kelták jelenléte jól dokumentált, hiszen már a Krisztus előtti 4-1. században különböző kelta törzsek telepedtek le itt szkíta őseink közé, például a szkordiszkuszok, akik a mai Magyarország területén hoztak létre településeket. A régészeti leletek között találhatók olyan fegyverek, dísztárgyak és ékszerek, amelyek kelta stílust tükröznek, és amelyek később egyfajta kelta-magyar kulturális örökség részévé váltak.

A magyar nép visszaérkezésekor valószínűleg maradtak még kelta eredetű törzsek és közösségek a régióban, amelyek valamilyen mértékben befolyásolhatták a magyarság kultúráját. Például a visegrádi várhegy régészeti feltárásai során előkerültek kelta település maradványai, melyek arra utalnak, hogy a helyi kultúrában valamilyen szinten tovább éltek a kelta hagyományok.

A spirituális és asztrológiai világok párhuzamai

Érdekes szellemi kapcsolatot jelent a két nép időszemléletének és naptárjainak hasonlósága is. A kelták rendkívül fejlett asztrológiai rendszerrel rendelkeztek, amely nagyban befolyásolta ünnepeiket és vallási rítusaikat. Számukra kiemelten fontosak voltak a napfordulók és a napéjegyenlőségek, melyekhez különféle szertartásokat kötöttek. A magyar hagyományban a napfordulók, például a téli napforduló, szintén nagy jelentőséggel bírnak, és ezeket ünnepekkel, különböző szertartásokkal övezik. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezek a szokások és ünnepek a kelta szellemi hatás következményeként maradhattak fenn a Kárpát-medencében.

A kelták és a magyarok közötti szellemi és spirituális kapcsolódásokban gyakran felmerül az a gondolat is, hogy mindkét kultúra előszeretettel használta az átváltozás és újjászületés motívumát. A kelta kultúrában például a druida bölcsek vezetésével gyakran vezettek szertartásokat az újjászületés, a természet megújulása és a lelki megtisztulás jegyében. Hasonló szertartásokra és rituálékra találunk példákat a magyar hagyományokban is, ahol a természettel való harmónia és az égi jelek követése kiemelt szerepet játszik.

A rokonság keresésének háttere és mítosza

A kelták és magyarok közötti kapcsolatok kutatása inkább kulturális párhuzamokat keres, semmint tényleges rokoni kapcsolatok bizonyítékait. Azonban az a tény, hogy mindkét nép gazdag szimbolikával és spirituális hagyományokkal rendelkezett, továbbra is inspirálja azokat, akik az ősök misztikus kapcsolataira kíváncsiak. A mítoszok és hagyományok összefonódása egyfajta spirituális rokonságot sugallhat, amely lehetőséget nyújt arra, hogy különleges, titkokkal teli kapcsolatokat fedezzünk fel.

Egyesek szerint az ilyen párhuzamok abban gyökerezhetnek, hogy a kelták és a magyarok egyaránt a természet közeli életmódot, a napéjegyenlőségek és a napfordulók szellemiségét élték meg kultúrájukban. Bár az idő és a földrajzi távolság eltávolította a kelták és a magyarok őseit egymástól, a természet és a szellemek tisztelete mégis hasonló alapokra épült." Ezért a közös rokoni alap megállja a helyét.

 Cikk forrása: internet, Ősi könyvtár

Források és irodalom:

A kelta és magyar kultúra közötti lehetséges összefonódásokat több szempontból is kutatták. Bár hivatalos történelmi és genetikai bizonyítékok nem támasztják alá a közvetlen rokonságot, a kultúrtörténeti és mitológiai kutatások terén érdekes elemzések születtek. További olvasmányok ajánlhatók azok számára, akiket ez a téma lenyűgöz:

Mircea Eliade – "A szent és a profán: A vallási gondolkodás formái" (Eliade általánosságban tárgyalja a természeti népek szellemi és vallási gyakorlatainak hasonlóságait, amelyek segíthetnek megérteni a magyar és kelta hitvilág közötti párhuzamokat).

László Gyula – "A kettős honfoglalás elmélete" (Bár főként a honfoglaló magyarság történetével foglalkozik, bepillantást nyújt az ősmagyar hiedelmek és az Európában élő népek közötti lehetséges kapcsolatokba).

John Koch – "Celtic Culture: A Historical Encyclopedia" (Az enciklopédia átfogó képet ad a kelta kultúráról, beleértve a mitológiát és vallási hiedelmeket, amelyek érdekes hasonlóságokat mutathatnak a magyar hagyományokkal).

Kiszely István – "A magyarság őstörténete" (Kiszely műve a magyarok eredetéről és kultúrájáról szól, amely hozzájárulhat a párhuzamok megértéséhez a két nép mitológiájában és szellemi gyakorlatában).

A rokoni kapcsolat kérdése tehát továbbra is inkább kulturális vonatkozásokban értelmezhető, mint tényleges történelmi vagy genetikai szempontok alapján. Azonban mind a kelta, mind a magyar örökség egy titokzatos és gazdag világot tár fel számunkra, amelyet érdemes kutatni. Talán ezek a hasonlóságok is annak bizonyítékai, hogy az emberiség nagy kultúrái között sokkal több a rejtett, közös kapocs, mint azt elsőre hinnénk.

kép: internet

"A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-perekről szinte senki nem hallott.

A Kassai-kódex története a legkacifántosabb krimiket is szégyenbe hozná. Helyszűke miatt nem ismertethetjük a teljes történetet, de dióhéjban legyen elég annyi, hogy egy Fehér Mátyás Jenő nevű domonkos rendi szerzetes talált rá a második világháború utolsó éveiben Kassán. A könyvben egészen elképesztő esetleírásokat talált, amik szinte a nagyközönség számára teljesen ismeretlen információkat tartalmaztak: neveztesen a 13. századi magyarországi inkvizíció történetét.

A magyarországi inkvizició kicsit máshogy működött, mint Nyugat-Európában: míg nyugaton óriási lelkesedéssel égettett az egyház ártatlanokat, boszorkányokat, nálunk más hatásfokkal működött. A Fehér Mátyás Jenő által a Kassai Kódexben talált 55 perirat leírásban több közös vonás is található: egyrészről mindegyket az ősi szkíta mágusok, táltosok ellen indították, másrészről soha nem volt egyetlen tanú sem, aki a mágusok ellen vallott volna. De kik voltak ezek a 13. században még mindig aktív magyarországi mágusok, és kik indítottak ellenük pereket?

A 13. századra a Szent István által megerősített magyar birodalom még mindig nem volt befejezettnek tekinthető mindenben, de a latinok beszivárgása egyre erőteljesebbbé vált. A magyar keresztény egyház ellenében a római katolikus egyház akkorra már egyre erőteljesebben bontogatta hazánkban a szárnyait. Mindezzel Szent László királyunknak is meggyűlt a baja, aki a szabolcsi zsinaton ki is utasította a kelletlenkedő nyugati élősködőket, melyek nem tudtak viselkedni.

Szent Istvánnak és Szent Lászlónak köszönhetően a "régi hit" ugyanúgy élt az akkori magyar lakosság körében.

Ennek a kiemelt képviselői voltak az úgynevezett mágusok (táltosként is szokták nevezni őket, azonban a történelmi pontosság úgy kívánja, hogy megjegyezzük: a táltosok már azok, akik az inkviziciót követve már titokban, inkognitóban végezték tevékenységüket). Legfőbb tevékenységi körük a periratok tanúsága szerint a gyógyítás volt, és ezt a tevékenységüket a feltárt dokumentumok alapján elképesztő hatékonysággal végezték.

A korabeli nyugatról importált orvoslástan-egészségügy a legtöbsször imádkozásból állt, a nagy nyugati keresztény birodalmakból betelepített papok Isten akaratára bízták a beteget. Ezzel szemben szinte hihetetlennek tűnik, amit a korabeli mágusokról olvasunk: vizeletmintát vettek a betegtől, teljesen feltérképezték a környezetét, megtapogatták a testét (a nőket is, ugyanis a papok nők gyógyításával nem voltak hajlandóak foglalkozni) - tulajdonképpen a modern orvostudomány diagnosztikai módszereit használták.

Ezeket követően, kihangsúlyozva, hogy csak akkor tudnak segíteni, ha a beteg is akarja (a beteg pozitív hozzállása a gyógyulást erőteljesen pozitív irányba befolyásoló tényező - szintén modern orvostudományi alapvetés), nekiálltak a gyógyításnak, aminek része volt főzetek adása, kántálás. A mágus sosem egyedül dolgozott, mindig voltak segítői, akik különböző részfeladatok láttak el: volt, akinek a beteggel kellett beszélgetnie, volt, akinek meghatározott gyógyfüveket kellett gyűjtenie.

A római kereszténység többek között abban volt nagyon eltérő a korábbi, tradiconális vallási berendezkedésektől, hogy a papságnak nem kellett képességet demonstrálnia: a mágusoknak, táltosoknak ezzel ellentétben muszáj volt. A legmegdöbbentőbb a történetben, hogy a magyar mágusok tényleg meggyógyították az embereket, és a leírások alapján biztosak lehetünk benne, hogy a perek hátterében sokszor a féltékenység állt. Az inkviziciós perek sajátossága volt, hogy a vádlott meg sem szólalhatott, a védelem  kizárólag  tanúkból állt: a Fehér Mátyás Jenő (ismételjük el, keresztény, domonkos rendi szerzetes) által megvizsgált 55 perben egy darab tanú sem vallot a mágusok ellen, soha. Csak jót tettek a néppel, gyógyítottak, tanítottak, városi ünnepségeket vezettek a körmenet élén táncolva - még a királyi püspökök is jártak hozzájuk betegség esetén. Pénzt soha nem fogadtak el, csak népük szolgálata érdekelte őket.

A cikk kereteit sajnos szétfeszítené a teljes történet ismertetése, így sajnos csak a legtömörebb formában tudjuk közreadni az aktákat. Akinek azonban felkeltette érdeklődését a tényleg lenyűgöző téma, nagyon ajánljuk Csörgő Zoltán szimbólumkutató alapos előadását, minden megtudhat belőle. Garantáljuk, hogy nem bánja meg aki megnézi, a magyar történelem elhallgatott része elképesztő kincsesbánya, amiben bepillantást nyerhetünk őseink régen elfeledett szellemébe, és hogy hogyan éltek a 13. században a magyar mágusok a "küszöbön a régi hit árnyékának fényében"."

forrás: /promotions.hu/

kép: internet

A tudósok szenzációs felfedezést tettek, az új felfedezés pedig sok mindent megmagyarázhat azonnal.

Egy nagy, nemzetközi tudományos kutatás keretében szenzációs felfedezésre jutottak a tudósok, szakértők és szakemberek. A tudományos áttörést jelentő projekt keretében török, francia és amerikai kutatókból álló csapat jutott el a nagy felfedezéshez, amely válaszul szolgálhat nagyon sok kérdésre, főleg ami Európa és Ázsia állatvilágát érinti.

Egy eddig nem ismert kontinens körvonalait azonosították, amely Magyarország alatt is futott egykoron. És nagyon fontos szerepet játszott a kontinensek életében. Ez a földrajzi egység, amelyről eddig nem is tudtunk döntő szerepet játszott abban, hogy az Ázsiában honos emlősök több mit 30 millió évvel ezelőtt meg tudták hódítani a másik kontinenset, Európát is.

A mai Anatólia és a Balkán területén terült el ez az egység, a nyúlványai pedig elérnek Magyarország alá is.

A kontinens pedig nevet is kapott, Balkanatólia lett a neve.

Az Earth Science Reviews című szaklapban jelent meg a nagy felfedezés eredetileg. Az új felfedezés alaposan átírja azt, amit korábban gondoltunk a kontinensek kapcsolatáról, hiszen korábban úgy gondolták a tudósok, hogy a Nagy Áttörésnek nevezett esemény volt az, ami lehetővé tette az ázsiai állatfajták bejövetelét Európába, ám az új kontinens felfedezése megváltoztatja ezeket a véleményeket.

Az átjárást ezen az új kontinensen keresztül a tenger szintjének csökkenése tette lehetővé korábban, de ennek a kontinensnek a létezésről sokáig nem tudtak a kutatók.

forrás: internet

kép:internet

"A Kerék Ősi Eredete: Az Első Kerék Nyomában a Kárpátokban

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint az emberiség egyik legnagyobb technológiai vívmányának, a keréknek a gyökerei a mai Kárpátok környékére vezethetők vissza, ahol rézércbányászok akár 6000 évvel ezelőtt kifejleszthették őseink az első kerekeket. Ezen új kutatás a struktúramechanika és számítógépes modellezés segítségével vizsgálta a kerék kialakulásának feltételeit, hogy választ adjon egy több évezredes találmány eredetével kapcsolatos kérdésre. A kutatás eredményei szerint három nagy újítás járt együtt a kerék korai fejlődésével, és ezek a technikai áttörések a nehéz bányászati környezet hatására jöhettek létre.

A Kerék Kialakulásának Három Nagy Teóriája

A kerék származását illetően három elmélet létezik: az egyik szerint a találmány Mezopotámiában, körülbelül Kr. e. 4000 körül jött létre és terjedt el Európa felé. Egy másik nézet szerint Észak-Törökország Pontuszi térségében jelent meg Kr. e. 3800 körül. A harmadik és legújabb elmélet szerint viszont a kerék a Kárpátokban keletkezett Kr. e. 4000 és 3500 között, és innen terjedt tovább más régiókba. Ezt az elméletet egy 2016-os kutatásban Richard Bulliet, a Columbia Egyetem professzora vetette fel, aki a mostani tanulmány társszerzője is​.

Az Első Bányakocsik és a Kerék Technológiai Újításai

Bulliet és munkatársai, köztük Kai James (Georgia Tech) és Lee Alacoque (Illinois Egyetem), a bányászatban használt korai szállítóeszközök formáját vették alapul a kerék fejlődésének modellezéséhez. Feltételezésük szerint a nehéz rézérc tárolására szolgáló kosarak mozgatása bányajáratokban először hengeres rudakkal történt, amelyekre a kosarat helyezték, majd folyamatosan áthelyezték azokat a kosár alatt. Az első nagy innovációt ezeknek a hengereknek az árkokkal való ellátása jelentette, melyek stabilabb mozgatást biztosítottak, hiszen így a kosarak egy rögzített úton mozoghattak a bányajárat szűk tereiben​.

A Kerekek és Tengelyek Rendszere

A következő lépés a tengelyekkel összekapcsolt kerekek kialakulása volt, amely lehetővé tette, hogy a kocsik magasabb szinten mozogjanak, és könnyebben áthajtsanak kisebb akadályokon. Az utolsó lényeges fejlesztés az volt, amikor a kerekek függetlenedtek a tengelytől, így a kocsik irányíthatósága jelentősen javult. A kutatók számítógépes elemzéssel igazolták, hogy a korai hengeres rendszerek evolúciója egy energiagazdaságosabb kialakításhoz vezetett, ami nagymértékben segítette a bányászati munkát a Kárpátok régiójában​.

A Kerék Továbbfejlődése és Hagyatéka

Bár a kárpáti eredet lehetősége új perspektívát kínál, a kutatók nem zárják ki, hogy a világ más pontjain, például Mezopotámiában és Törökországban is felfedezhették a kereket egymástól függetlenül. A technológia fejlődése azonban a kerék alkalmazásával egyre kifinomultabbá vált az idők során, például az 1869-ben feltalált golyóscsapágyak hatalmas előrelépést jelentettek az ipari alkalmazásokban és az autógyártásban.

A Számítógépes Modellezés és a Régészet Összekapcsolása

Ez a tanulmány nemcsak a kerék eredetét hozza közelebb hozzánk, hanem új módszert is kínál a régészeti kérdések vizsgálatára. A kutatók szerint a számítógépes mechanikai tervezés alkalmazható lehet más ősi építmények, például a piramisok építésének megértésére is. Kai James, a kutatás egyik társszerzője szerint a számítógépes modellezés segíthet feltárni, hogyan használhattak a korabeli emberek egyszerű eszközöket és technikákat olyan monumentális projektek megvalósítására, mint amilyenek a piramisok​."

forrás: Promotions nyomán, Livescience

Tetoválták magukat, nomád harcászatuk segítségével állandóan borsot törtek a letelepült népek orra alá, gazdagságuk lélegzetelállító volt, haláluk esetén szolgáik követték őket a túlvilágra, egyes néptörzseiket pedig elesett katonák szellemeinek hitték. Ők voltak a szkíták, a legyőzhetetlen és megfékezhetetlen harcos nomád nép, amely hosszú életútjának bemutatására Hérodotosz vállalkozott.

A puszták urai

A „jég királynőjének” hívták. A fiatal asszonyt hat ló, nyergek és szerszámok társaságában egy vörösfenyő koporsóban temették el, amelyet szarvasokkal és havasi leopárdokkal díszített bőrmetszet díszített. Úgy nézett ki, mintha csak aludna. Testét tőzeggel és fakéreggel tartósították, s az állandó fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően tökéletes állapotban konzerválódott minden mellé temetett eszközzel együtt.

Hófehér bőrén tökéletesen látszik a sötétkék tintával rajzolt bonyolult absztrakt tetoválás: hosszú indák, amelyek gyönyörű virágkompozíciókban végződnek. A teste mellett egy jak csontjából készült, koriandermaggal töltött kis tárolóedényt találtak, amelyet valószínűleg illatosításra használtak. Az archeológus Natalja Poloszmak, aki 1993-ban Ukokban, a kínai határ mentén, az Altaj-hegységben megtalálta, nem akart hinni a szemének: a nő körülbelül 2500 évvel ezelőtt élt, de most „újjáéledt” a múltból, hogy egy titokzatos és megszelídíthetetlen népről meséljen nekünk: a szkítákról.

A Kr. e. V. században élt görög történész, Hérodotosz a Historia IV. könyvében regéli el az utókornak, hogy ez a rettenthetetlen nép nem pusztán ellenállt az iráni népek, azon belül a  perzsák hódításának, hanem lesújtó vereséget is mért rájuk Kr. e. 512-ben. A szkíták korszaka kétségkívül a nomád életmód aranykora volt, ezt a korszakot ismerjük a legjobban, ez volt a leggazdagabb és legfényesebb.

A Kr. e. I. évezredben rengeteg közös kultúrájú, s életmódjukban és vallási nézetükben is hasonló nomád harcos nemzet élt a pusztákon, a hegyaljai domborulatokon és Eurázsia hegyes-völgyes területein, Mongóliától egészen a Dunáig. A szkíta név mint szövetségi elnevezést a görögök is leírták, a Kr. e. VIII-VII. évszázadból eredeztethető a név görögös neve, amikor Kis-Ázsiában és a Fekete-tenger partján felfedezték ezeket a szkíta hadakat, amikor a Berezan-szigeten, az Azovi-tenger és a Fekete-tenger partján megalapították az első kereskedőgyarmataikat.

Hérodotosz kora legelterjedtebb történeteit vette elő, melyek szerint Hellász lakói a szkíták leszármazottai, a mitikus Héraklész utódjai, míg a szkíták szerint a görögök Targitaosztól, ennek a földnek az első lakójától és három fiától, Lipoxaisztól, Arpoxaisztól és Koloxaisztól származnak − akiktől egy-egy szkíta törzs is eredeztethető.

Valójában nem a mai görögök ősei voltak a szkíták, hanem az eredtei őslakos "görögök" testvérei voltak a szkíták, vagyis akiket a mai görögök helótáknak neveztek!

A nomádok a pontoszi pusztákon (a Krím-félsziget térségében) való megjelenése Hérodotosz szerint az Urál déli részén, az Aral-tó és a Kaszpi-tenger környékén élő szakák és a masszagéták között zajló testvérháborúnak volt köszönhető, melyet felhasználva a szkíták betörtek a fekete-tengeri sztyeppékre és elüldözték az ott élő kimmereket. A Pontosztól és a Kaukázustól egészen az Urálig terjedő területen élő szkíták megjelölésére Hérodotosz és más antik szerzők a következő neveket használták: nomád szkíták, királyi szkíták, gerrók, gelónok, budinok, neurok, androfágok (emberevők), szauromaták, taurok, meótok.

Néhány említett nép ezek közül biztosan Hérodotosz idejében élt, néhányuk viszont minden bizonnyal jóval korábban. Más titokzatos népek − például a gerrók − a birodalom peremén laktak, és a mitológia szerint az elesett katonák szellemei voltak. Egy közös volt bennük: mobilitásuknak és katonai fölényüknek köszönhetően a letelepedett népekre állandó veszélyt jelentettek, különösen a perzsákra nézve, akiket az északi határ menti erőszakos betöréseikkel folyamatosan zaklattak. Nem mintha a perzsák nem ez tették volna folyamatosan a szkíták területeire való betörésekkel. Ez oda-vissza játék volt. Habár a különféle törzseket más-más néven hívták, a szkíták megfoghatatlan birodalmát mégis az iráni népek „szaka” terminussal jelölték.

A masszagéták (masszagéta: közép-ázsiai szkíta szövetség katonai elnevezése) ellen I. Dareiosz perzsa király Kr. e. 515–512 között egy, a Hérodotosz által egymilliósra becsült sereggel nagyszabású támadást indított, azonban hamarosan mégis megsemmisítő vereséget szenvedett. A Tomürisz Jász-Changar királynő által vezetett szkíta harcosok taktikájuk szerint az ellenséget a saját területükre csalták, így a perzsáknak a folyamatos utánpótlásban érkező lovasok támadását kellett elszenvedniük. A perzsáknak végül hatalmas veszteségek árán, de nagy nehezen sikerült megmenekülniük. A kínai krónikák is sokszor említik a nomádok − sanrongok, dinglingek és később a jüecsik − jelenlétét a kínai birodalom északi és nyugati részén. A sanrongok például a Kr. e. 9. században folyamatosan támadták a kínai birodalom határát.

A misztikus kurgánok

A pusztákon élő szkíta őseink egészen különleges jelenségek. Ősi írással rendelkeztek, melynek utódjai a mai rovás, rúna, és türk betűkészletek, hatalmas könyvtáraik voltak, melyek az idők folytán az ellenségek pusztítása során mind elvesztek. Bár pusztai népek voltak városokat emeltek, melyek vagy a mai napig nem lettek feltárva, vagy más népekhez kötik ezen városokat, vagy a földdel tetteék egyenlővé a későbbi nem szkíta népek. Ahhoz, hogy legalább részleteiben rekonstruálni tudjuk őseink mindennapjait, a nekropoliszokat és a temetkezési szokásaikat kell megvizsgálnunk. A nomád népek legjellegzetesebb szokása a halomsír, az ősi szkíta eredetű korhány, horkány, kurgán emelése volt.

A több ezer éves történelemmel bíró kurgánok a maguk módján egy mély, a mai síkgondolkodású ember számára nehezen értelmezhető vallásos gondolkodásmódot szimbolizálnak, s ami a valóságban egy uralkodó osztály fényűzésének tűnik, az már-már isteni megszemélyesítéssel bír. Két évszázadnyi régészeti kutatás után már tisztázott, hogy ez a temetkezési módszer legalább ötezer éves múltra tekint vissza.

A jelenség azonban a szkíták idejében érte el az egyik csúcspontját. Egy király, herceg vagy harcos halálakor egy nagy, több helyiségből álló földalatti sírkamrát építettek, ahol az elhunyt holttestén kívül arany és ezüst ékszereket, fegyvereket, de a legmeghökkentőbb esetekben szolgálókat vagy kísérőket is elhelyeztek: pohárnokokat, őröket, lovászokat és szolgálóleányokat is. A kifinomult rituálé szerint az elhunyttal együtt a legszebb lovat vagy akár egy egész ménest és lószerszámokat is eltemettek.

A sírkamra fölé egy hatalmas sírdombot emeltek kőből és földből, amely annál magasabb volt, minél nagyobb rangja volt az elhunytnak; a királyi síroknál találunk 20 méter magas, 100 méter átmérőjű, 120 ezer köbméteres síremléket is. Csertomlikben, a Krím-félsziget északi részén, a Dnyeper folyótól néhány kilométerre például egy 12 méter mélyre ásott, 5 helységből álló, 80 ezer köbméteres sírkamrát fedeztek fel.

A hatalmas, lapos kőből készült talapzaton álló építmény egy igazi dombra hasonlít, amely megkülönböztethető minden, a környezetében található más domborulattól. A fal tövében megtalált emberi és lócsontvázak még közelebbivé teszik Hérodotosz szavait, aki egy király, annak 50 szolgálója és több lova elföldeléséről adott hírt − mintha egy őrséget akartak volna felállítani az uralkodó holttestének védelmére.

A kurgánokban azonban nem csak királyokat vagy hercegeket temettek el, hanem náluk alacsonyabb rangú embereket: nemeseket, arisztokratákat, törzsfőnököket, nagy harcosokat és egyszerű alattvalókat is. Mivel egy elitista, különböző osztályokba sorolt kultúráról beszélünk, a kurgán mérete és gazdagsága volt a két legfontosabb elem, amellyel a halott rangját demonstrálták.

A szkíta társadalomban − ahogy az a régészeti leletekből kiolvasható − a nőknek különleges, bár a férfiakkal nem egyenrangú szerep jutott. Több magas rangú nő sírkamrájában is találtak áldozatokat − szolgálóleányokat, őröket −, valamint aranyból és ezüstből készült, szépen megmunkált eszközöket is. Néhány esetben különféle fegyverek is voltak mellettük, így elevenítve fel emlékezetünkben az amazonok (Emesék) mítoszát, akikről még Hérodotosz is írt.

forrás: /mult-kor.hu/