"-  A 16. században kezdett kialakulni a világgazdaság, ekkor kezdte el etetni Közép-Európa Nyugat-Európát. A lengyelek elsősorban gabonát, míg mi magyarok marhát szállítottunk nyugatra. Ebben az időszakban mindkét országban hatalmas számú nemesség volt, jóval nagyobb volt az arányuk, mint nyugaton. A lengyeleknél a nemesség a szarmaták leszármazottjainak vallották magukat, míg a jobbágyságot, amely működtette a gazdaságot, egy gyáva nép utódjainak tekintették - mondta a régész.

kép: nimrodnepe.blog.hu, m.i. generálva

Nekünk magyaroknak ősidők óta tudott volt és tartott volt szkítatudatunk, mint a lengyeleknek a szarmata. A honvisszafoglaló magyar őseink ugyanis azt az országot is Magyarországnak hívták, ahonnan keltről érkeztek, vagyis a nagy Magor országának. A szkíták atyjának nevét viselték és viseljük ma is.

A lengyelek a reformáció idejében hatalmas országot alkottak (lengyel-litván perszonálunió), több nép lakta, a Jagelló-ház kihalt (nagy vetélkedés indult a lengyel trónért egész Európában), a lengyelek ekkor összefogásról döntöttek. Ehhez olyan identitás kellett, amely kezeli a közösséget: ez lett a szarmatizmus. (A szarmatizmus: a nemesség magasabbrendűségét, uralkodási jogát és kulturális különállását hirdeti, a nemesi múltat és demokráciát idealizálja.) Ebben az időszakban mind a magyarok, mind a lengyelek a kereszténység védelmezőinek tartották magukat, mi a törökkel, míg a lengyelek az oroszokkal szemben tekintették magukat védelmezőnek.

A magyar és a lengyel nemesek külsőségei is szinte teljesen megegyeztek: a hajviselet, a köntös, a szablya, a tolldíszes kalpag mindkét oldalon hasonló volt.

kép: nimrodnepe.blog.hu, m.i. generálva

A lengyeleknél a szarmatizmus ideológiája akkor kezdett el hanyatlani, amikor a 18. században megszűnt Lengyelország, felosztotta egymás között Oroszország, Poroszország és Ausztria. Nálunk a magyarságnál, ősidőktől tudott volt hogy a magyar a királyi szkíták utóda, helyesebben folytatása, ellenben a történelmet torzító magyarellenes történelem oktatással."

Forrás nyomán, teljes és eredeti cikk: /www.duol.hu/

"Azt nem tudni biztosan, hogy az írott történelem lapjain mikor tűnt fel először az egyre népszerűbb és hitelesebb megállapítás, hogy a magyar és a lengyel nép közös szarmata-szkíta rokonságot feltételez.

Amit viszont a két nemzet közös történelméből, pontosabban történelmi-szakrális szemléletéből ismerünk, az félreérthetetlenül mély rokonságot mutat. A világ meghatározó szakrális erőinek hasonló, rokon értelmezése, a nemzet magatartásában való megjelenése, az ma már valóban mélyebb és erősebb összetartozást mutat az obligát politikai érdekeknél.

A lengyel–magyar közös történelem találkozási pontjait, a „választott királyok” előtti-alatti (és utáni) időszakot vizsgálgatva szembeszökő társadalmi-kulturális párhuzamokat találhatunk."

Forrás: /ma7.sk/

"Tudta, hogy a Krisztus utáni 1-2-3 századokban az eredeti ókereszténységet, Jézus szeretetvallását a szkíták, hunok terjesztették el egész Eurázsiában?

A korabeli történészek és krónikaírók mind leírták, hogy a hunok keresztények voltak. Így például a Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum írja: „Az evangélium hirdettetik a szkíták és a dákok [pártus nemzetség] között”. (30,2,92-93.)  

Kr. u. 399. évben Szent Jeromos írja: „A hunok zsoltárokat énekelnek és Szittyaország hidegét a hit melege tölti be”. (Ambrose milánói pap írása: Epistulae 107.) Orosius pedig Kr. u. 418-ban arról emlékezik, hogy: „Hunok töltik be a nyugati és keleti templomokat”. (Historiae AdversumPaganos VII. 41. 8.) 

Jézus egyházának megalapítását Péter apostolra bízta. Péter Jézus egyházát a szíriai Antiochiában alapította, ami ez időtájt a fehér hun Pártus Birodalom része volt. Az 1. században már több mint 30 püspöksége volt Jézus egyházának a Pártus Birodalomban, ami a Földközi-tengertől Indiáig tartott.

Európában és így a Római Birodalomban kezdetben a kereszténység teljesen ismeretlen volt, sőt elvétve megjelenő marginális diaszpóráit üldözték.

Az eredeti ókeresztény gyülekezetek nagyon színesek és változatosak voltak.

Jézus ugyanis egy olyan egyetemes érvényű tanítást nyilatkoztatott ki, amelyet minden nép és nemzet szabadon alkalmazhat saját addigi hagyományai szerint. Ezért lett ez a kereszténység katolikus, azaz  „teljességben és harmóniában levő”, mely megnevezéssel Antiochiai Szent Ignácnál találkozunk először, a 110-ben keletkezett szmirnai levélben.

Az ókeresztény egyházak tehát nagyon változatos népi, nemzeti sajátosságokkal bírtak, egy volt bennük közös, a jézusi tanítás a szeretetről. A felebaráti szeretet volt az az új elem, amit minden nép beépített a saját vallásos hagyományába. Így jött létre Egyiptomban a kopt, gnózison (tudáson, megtapasztaláson) alapuló kereszténység, Szíriában a mandeus kereszténység, mely Keresztelő János tanításain alapult és János kereszténységnek is hívták. A Tigris-Eufrátesz vidékén alakult a káld kereszténység, Perzsiában a manicheus kereszténység, a Kaukázus vidékén a nesztoriánus kereszténység, a szlávok között a bogumil kereszténység, Európa nyugati felében pedig a katár kereszténység.

A zsidók között is népszerű volt a kereszténység, akik szintén adaptálták saját hagyományaik szerint, és ezt nevezzük zsidó kereszténységnek. A Római Birodalomban a zsidó kereskedők révén szép lassan a zsidó közösségekben is elterjedt, majd ez a zsidó keresztény változat lett később államvallássá a Német-Római császárságban és ezt hívjuk az 1054-ben bekövetkezett keresztény egyházszakadást követően római katolikus kereszténységnek.

A kezdeti zsinatoknak eleinte épp az volt a rendeltetése, hogy a sokféle és színes kereszténységnek adjon közös dogmatikai alapot, hangolja össze tevékenységüket.

A kereszténység terjedése Kelet-Ázsia irányába indult el Szent Tamás tevékenysége révén, aki először a pártusokhoz, majd Indiába ment. A nesztoriánusok őt tisztelik az első szkíta keresztény pátriárkának.

A keleti irányú missziók egyik fontos területe a pusztai népek által lakott Szkítia volt, ahol Origenesz szerint Szent András tevékenykedett. Szintén ott térített Szent Fülöp.

A korabeli feljegyzések szerint bizonyos, hogy a keresztény hit széles körben elterjedt a lovas népeink körében, hiszen az első keresztény zsinaton, 325-ben részt vett Szkítia püspöke is. A teológia egyik jelentős alakjának tartott Joannes Cassianus szkíta származású volt, az ő tevékenysége nagyon fontos volt a nyugati szerzetesség szempontjából. Aranyszájú Szent János a IV. század második felében többször küldött misszionáriusokat a Krímbe, a szkíták közé.

A térítőmunkában a pártusok, kusánok és a szogdok aktívan részt vettek, közülük tömegesen tértek át a Zoroaszter-hitről a kereszténységre. Baktria központja, Balh előbb a Zoroaszter hívők központja volt, majd nesztoriánus metropolita központtá vált. A nesztoriánusok apostolukként tisztelik Mani-t, aki Addai tanítványa volt, és Edesszából eljutott Asszíriába és Nubiába, ahol tevékenysége eredményeként háromszázhatvan templomot alapított, majd a Tigris-folyó partján lévő Szeleukia városban hozott létre közösséget, ahol tizenöt évig élt.

Az Apostolok doktrínája című munkát 1964-ben fedezte fel a tudomány számára Curetown. A Kr.u. III. századból származó munka azt örökítette meg, hogy Góg és Magóg népei az beavatást Addai missziói révén a II. század közepén igen korán kaptak beavatást.

Antiokhiában, Szíria központjában és Szkítopoliszban híres teológiai iskolák alakultak a második századtól kezdve, amelyeket a dogmatörténet keresztény hitvédőknek nevezett el. Akkoriban született meg az első szír evangélium fordítás Tacianus közreműködésével, aki művének a Diatessaron nevet adta. Kezdetben csak egy evangélium volt, János Békeevangéliuma, és az ókeresztény hitnek nem volt része az ótestamentum sem. Theophilos, a hatodik antiokhiai püspök bevezette a teológiai kifejezések közé a háromság fogalmát (triász), és azokat theos, logos és sophia (isten, ige, bölcsesség) névvel jelölte. Ő nevezte először az apostolokat a Szentlélek hordozóinak.

A korai ókereszténységen belül az eretnekség mint olyan egészen a negyedik századig ismeretlen volt.

Nagy Konstantin császár megkeresztelkedéséig a keresztények nem tekintették veszélyesnek az egyház szerteágazódását: különböző földrajzi területek eltérő nézeteket vallottak, és a keresztény iskolák jól megfértek egymás mellett.

A nesztoriánusok vallási szervezete monarchikus volt, a hierarchia legtetején magyarul az atya vagyis pátriárka állt, alatta a több püspökséget irányító metropolitával. Az egyházmegyéket a püspökök irányították, akik már a nesztoriánus egyházszervezet kialakulásának kezdeti szakaszában is sokan voltak. Az V. századi források azt örökítették meg, hogy az epheszoszi zsinatra megidézett Nesztoriosz számtalan püspökkel együtt jelent meg, és amikor a világi birodalmi egyházak szolgálatába állt egyházi vezetők eretneknek nyilvánították, akkor hívei sokaságával távozott.

484-ben a nesztoriánusok független egyházszervezetet alapítottak. A nesztoriánus egyházszervezet élén kelet pátriárkája, a katolikosz állt, aki előbb Niszibiszben, majd a VIII. századtól a Bagdad melletti Szeleukia-Kteszifon-ban (perzsául Tyspwn, szkíta nyelven Tiszfő korábbi Pártus-szkíta főváros) rendezte be székhelyét. Marco Polo ottjártakor ezt jegyezte fel a nesztoriánus vezetőről: „Ez a pátriárka nevezi ki érsekeiket, apátjaikat és minden rangú prelátusaikat és küldi őket a négy égtáj felé, Indiába, Baudaszba (Bagdad) vagy Kathajba, mint ahogyan a római pápa csinálja a latin országokban.”

A források tanúsága szerint a VIII. század végére keleten 25 metropolita székhely és 150 püspökség jött létre.

Az ókortól Közép-Ázsia legnagyobb területe a szkíta népek lakhelye volt. Legkorábban a buddhizmus, majd később a kereszténység hódított, amely közép-ázsiai elterjedése után továbbhaladt kelet felé, és befogadásra talált a szogd és a többi szkíta törzsek között. Edesszai Bardaisan egyik irata szerint már 196-ban keresztények éltek a kusánok között. Közép-Ázsia legnagyobb kereskedő népe, a szogdok között is a közel-keleti eredetű arámi írás egyik változata terjedt el. A régi közel-keleti eredetű írást később a megszálló türkök birodalmában is használták, majd az ujgurok átvették, és kissé átalakították. A szaka szkíták, szogdok és kusánok, majd a közép-ázsiai területeken megjelenő keleti- szkíták a hunok többféle vallással megismerkedtek, hiszen a szkíták és hunok között vallásszabadság volt. Egy ember egyszerre több hitet is követhetett, nem kellett kizárólag egy egyházhoz, vagy eszmei áramlathoz csatlakoznia. A korai középkorban egyik keleti vallás sem törekedett egyeduralomra a térségben, a kereszténység jól megfért a buddhizmus és a zoroaszter hit mellett.

Mingana szerint a korai keresztény misszionáriusok, majd a nesztoriánusok is jelentős sikereket értek el az Oxus-folyó parti városokban is, az akkor még szkíta Koraszán, a mai Afganisztán északi területein.

503-ban Szamarkandban, Közép-Ázsia kereskedelmi központjában is püspökség létesült.

Thomson és Arzhantseva kutatásaiból az derül ki, hogy a szír missziónak komoly sikere volt az örményeknél, a kutatók egy része azt is állítja, hogy az örmény írás is szír eredetű, melyet 405-ben vezettek be a keresztény államban.

A Kaukázus előterében élő alánokról a források többsége egybehangzóan azt állítja, hogy keresztények. Hudud-al-Alam az alánok királyát kereszténynek tudja.

A VI. század második felében, 557-től új lovas törzs ( nálunk szkítáknál nem voltak törzsek, hadak, hadseregfelosztások voltak!) hadsszövetség jelent meg Európa határánál: a források őket avaroknak emlegették. Ez a fehrérhun népcsoport 568-ban elfoglalta a Kárpát-medencét, és több évszázadig fennhatósága alatt tartotta azt. Az avar név szó összetétel, amely az európai avarság kettős eredetére utal, az uar (avar)  (vörös, kermi) és hun (hjon), vagy heftalita, amit a bizánci források is megerősítenek.

A történészek közül Deér József az 1930-as években az avarok kereszténységével kapcsolatban azt tartotta a legfontosabb forrásnak, amikor Baján avar kagán keresztény módon is esküt tett. Az avarok között elterjedt kereszténységre leginkább a sírleletekben talált keresztek, vas koporsószegek és egyéb, kereszténységre utaló tárgyak érdemelnek figyelmet, ugyanis a régészek többféle típusú keresztábrázolást találtak: az egyik fajtán van Krisztus-ábrázolás, a másik fajtán csak egyenlő szárú keresztek vannak. A régészeti leletek közül néhány szíjvégen és tarsolylemezen látható keresztábrázolás, amely szintén a kereszténység jelenlétét mutatja. László Gyula megállapítása szerint az egyedinek mondható szíjvégen talált motívumok mindig utalnak viselője hitvilágára.

 Avar kori női mellkereszt (Ozora - Kr. u. 650 körül)
(Vágó Ádám - A Kárpát-medence ősi kincsei - 2015)

Az avarok között elterjedt nesztoriánus hitre az is adhat alapot, hogy a hit belső-ázsiai terjesztői, a szogdok jelen voltak a Kárpát-medencében. A különböző eredetű népcsoportoknál többféle keresztény tanítás együttesen volt jelen, hiszen a szkíta-hun népekre a vallási türelem volt jellemző.

A VI. század közepén az Altaj vidékén élő türk törzsszövetség átvette a hatalmat. Az új állam kiterjesztette fennhatóságát a világ négy égtája felé. Délen elfoglalta az észak-kínai területeket, nyugaton meghódította a szkíta Közép-Ázsiát, ezzel elűzve szkíta őseinket európa felé, majd eljutottak Nyugat-Közép-Ázsiába is, egészen az Amu-darjáig. A keleti türkök megmaradtak az ősi területeken, a mai Mongólia területén, és ők gyakoroltak fennhatóságot a kínai és az északi, Bajkál-tó környéki vidékeken. A nyugati részekhez tartoztak a gazdag közép-ázsiai kereskedő városok és laza szövetségi rendszert alkottak. Az új államszövetségben is megjelent a szkíta és hun népek új vallása a manicheizmus és a nesztoriánus kereszténység. Amikor Probus, Jusztiniánusz bizánci császár követe a türkök országában járt, ő is csodálkozott azon, hogy a türkök között mennyire sok a keresztény.

A keleti türk államot 630-ban a kínai seregek elfoglalták. Akkor a türkök egy jelentős része, mintegy százezer fő eredeti lakóhelyüktől délre, a Sárga-folyó nagy kanyarulatánál, Ordoszban telepedett le, ahol határőrszolgálatot láttak el a kínai Tang-uralkodóknak.

Az Ordoszban virágzó keresztény gyülekezetek tovább terjeszkedhettek a Góbi déli részén.

Pulleyblank kutatásai alapján egyértelmű, hogy a Dél-Góbiban meglévő nesztoriánus hit a hunokhoz, és a hunoktól  átvevő türkökhöz köthető. Ezekből alakult ki az öngüt népcsoport, akiket a kínai és mongol források fehér tatároknak emlegetnek. Már a mongol kor előtt fehér tatárok voltak jelen ebben a térségben, akik felvették a kereszténységet, és az Olan Szüme kolostor együttesben rendezték be rezidenciájukat.

Hirta kormányzója, Mar Philoxenus a türkök keresztény hitéről elég terjedelmes feljegyzést készített. A szerző többek között azt állította, hogy a türkök csak saját írásukat ismerik, és a szír nyelvet, azon tudják olvasni saját Bibliájukat.

A szkíta-hun lovas népek azért utasították el a bizánci típusú és a római típusú kereszténységet, mert az egyet jelentett volna a bizánci vagy a római uralom elismerésével is. Így a már korábban megkeresztelkedett lovas törzsek hadseregek inkább az eredeti keleti manicheus, nesztoriánus keresztény eszméket fogadták el, amik nem kötődtek világi birodalmi eszmékhez.

A Cirill és Metod legendából kiderül, hogy a magyarok tisztelettel bántak a keresztény misszionáriusokkal. A IX. évszázadban Hudud-al-Alam perzsa geográfus könyve, a magyarokról azt jegyezte fel, hogy keresztény törzs, és a keresztény szó lejegyzésekor a tarsayan (tarsoly), vagyis a nesztoriánusokra vonatkozó kifejezést használta. A magyarokkal együtt élő besenyő és kun törzsek is ismerték a kereszténységet, bár akárcsak a magyarok, megtartották ősi hitüket is, mintegy egybeolvasztva a kettőt.

Az ujgurok egészen a mongol fennhatóság elfogadásáig (1209) tevékeny szerepet játszottak Belső-Ázsia kultúrtörténetében, bár számos írásos anyaguk a tudományos világ számára 1908-ig, Stein Aurél expedíciójáig jórészt ismeretlen volt. A dunhuangi barlangok könyvtárát Stein Aurél tárta fel. Akkor került elő mintegy 2000 kézirat tekercs, köztük több a nesztoriánus kereszténységgel kapcsolatos. A legrégebbi a Xian-fu-i sztélén a Jézus Messiás szutra, mely 635-638 között íródhatott. A szöveg a keresztény tanítások lényegét mutatja be, köztük Krisztus szenvedéstörténetét. A barlangtemplom falán látható egy festmény, mely egy keresztény püspököt ábrázol lovon, és botján nesztoriánus kereszt áll.

A nesztoriánusok a mongol birodalomban is kiváltságos szerepet töltöttek be. Ennek legfőbb bizonyítéka az első mongol nagykán, Dzsingisz kán által kiadott Jeke Dzsaszag, vagyis Nagy törvénykönyv, amely szerint a birodalomban elterjedt négy világvallást, a kereszténységet, az iszlámot, a taoizmust és a buddhizmust tiszteletben kell részesíteni, ha azok imádkoznak a kánért.

A nesztoriánusok, mint keleten mindenhol, a mongoloknál is foglalkoztak gyógyítással, és asztrológiával. Már a Mongolok titkos története is megemlíti, hogy a szkíta keresztény orvosok „abuj-babuj” igéző formulával gyermekáldáshoz segítették Ong kán feleségét. A flamand utazó, Wilhelmus Rubruk megemlíti, hogy Möngke nagykán feleségét, Katunt nesztoriánus papok gyógyították meg, ezért az asszony hálából áttért a keresztény hitre.

A bolygók és a csillagok állásából a szkíta-hun keresztény máguspapok határozták meg, hogy bizonyos események (hadjárat, békekötés, házasság, stb) mely napon szerencsések, mikor szerencsétlenek.

A nesztoriánus keresztények ezen kívül fontos feladatot kaptak a káni kancelláriábanis: ők voltak a birodalom írnokai.

A nesztoriánusok az államalapító Dzsingisz kán halála után még kedvezőbb helyzetbe kerültek, mert a második nagykán, Ögödej felesége, Töregene keresztény hitű volt, így a nesztoriánusok az állam irányításában fontos szerepet kaptak.

A keleti térítést szorgalmazó pápai bullák is feltüntetik a keleti, az Arany Hordához tartozó területek nesztoriánus népeit, akik a római katolikus keresztények szemében eretnekek voltak. Igaz ez viszont is elmondható, hisz az epheszoszi zsinatról eretnekként távozó Nesztor és kései követői az elvilágiasodott nyugati kereszténységet a hatalom és a pénz szolgálójának tartották.

Az Európából induló inkvizíció éppen a nesztoriánus és más ókeresztény vallások ellen irányult. A XIII. század második felétől meginduló, intenzív római katolikus térítés, amely főleg a Krím-félszigetet és a Kaukázus előterét érintette, kiszorította a szkíta-hun keresztény vallást. Az Arany Horda területén is meggyengül a nesztoriánus hit. Batu utóda, Berke 1261-ben áttért az iszlámra, így a nesztoriánusok kitüntetett szerepe megszűnt Ázsiában. Az egykori szkíta-hun-türk népek fokozatosan áttértek az iszlámra.

A magyarok „mindvégig távol maradtak a római—konstantinápolyi egyházvezetési vetélkedéstől”, mert saját korábbi keresztény hitüket őrizték, miközben mindkét birodalmi keresztény valláshoz közeledtek. Ennek megfelelően „az egyetemes értelemben felfogott Jézus-hit alapján mind Bizánc, mind Róma irányába való nyitottságot bizonyítja az is, hogy Taksony két fiát, Gézát és Szöréndet, a keresztségben István és Mihály nevet adva nekik, mind a keleti, mind a nyugati egyházi szertartási rend szerint megkereszteltette”. A magyar király, mint Jézus Apostola mindig is a magyar kereszténység feje volt és nem volt alávetettje sem Rómának, sem Bizáncnak, de saját kereszténységében püspökséget, érsekséget alapított, melyhez nem kérte a pápa engedélyét. Érseket, püspököt saját jogán nevezett ki, szentté avathatott és zsinatot hívhatott össze."

Forrás:

képek és cikk: /www.sopronmedia.hu/

"Attól, mert egy hörcsög akváriumban születik, még nem hal – reagált lapunknak Köő Artúr arra, hogy a románok szerint mi, magyarok kisajátítottuk tőlük Hunyadi Jánost. Hunyadi román származását ugyanis elsősorban arra alapozzák keleti szomszédaink, hogy szerintük Havasalföldön született. Az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar tanársegédje, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa részletesen beszélt a román történelemhamisítás gyökereiről, okairól, de egy lehetséges megoldást is felvázolt.

A románok szerint Hunyadi János azért volt román, mert Havasalföldön született (helytelenül állítják – szerk.). Erre mindig azt szoktam mondani, hogy attól, mert egy hörcsög akváriumban születik, még nem hal – reagált a Magyar Nemzetnek Köő Artúr a legnagyobb román napilapban született cikkre, amely szerint mi magyarok kisajátítottuk tőlük Hunyad Jánost.

Mint korábban beszámoltunk róla: a napokban mutatták be Cannes-ban, Európa egyik legrangosabb televíziós eseményén, a MIPCOM Cannes premierjén a Bán Mór regényfolyama alapján készült Hunyadi című történelmi sorozatot Rise of the Raven (A holló felemelkedése) címmel, amelyet szomszédunkban is kiélezett figyelem övezett. Ezt bizonyítja az az érdekes írás is, amely az Adevarul című napilap portálján Matei Blanaru, a Bukaresti Tudományegyetem doktorandusza tollából A Hunyadi Jánosról készült film, a magyar soft power és Orbán Viktor álma címmel született. Blanaru feltételezi, hogy a mű, amely Hunyadi János gyermekkorát is bemutatja, és amelyben a szereplők saját anyanyelvükön beszélnek, mindenképpen mellőzni fogja a román nyelvet, holott köztudomású, hogy a főhős román volt.

Magyarnak nevezte magát Hunyadi?

Az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar tanársegédje, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa kifejtette: Havasalföld a középkorban egy etnikailag színes térség volt. Tájékoztatott: most zajlik egy archeogenetikai kutatás, amely eredményeképp ki fog derülni, milyen vérvonalú volt a család.

– magyarázta. A szerbek is gyakran magukénak mondják Hunyadit a történész tájékoztatása szerint, aki úgy véli: mindenkinek joga van felnézni Hunyadira, hiszen alapvetően a Kárpát-medence teljes keresztény lakosságát védte, azonban konkrétan kijelenteni, hogy Hunyadi román vagy szerb volt, történettudomány szempontjából helytelen cselekedet. Hozzátette: a középkorban a származáshoz kötött identitás nem volt annyira fontos, mint napjainkban. Elsősorban az számított, hogy ki jobbágy, ki nemes, másodsorban az, hogy ki milyen vallású, utána következett minden más.

Vicc tárgya a román elmélet

A dák–római folytonosság elmélete vagy a dákoromán kontinuitás elmélete a románok eredetére vonatkozó elmélet, amely szerint a mai román népesség az erdélyi dákok és római telepesek összeolvadásából alakult ki, miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, és az őslakos népek romanizálódtak, vagyis átvették a latin kultúrát és nyelvet. Ebből következően az elmélet szerint a román nép közel kétezer éve folyamatosan jelen van Erdély területén. Köő Artúr kifejtette:

– A dákromán kontinuitást a szakma már Nyugat-Európában is már vicc tárgyának tekinti, de nyilván a románok számára ennek erőltetése abból a szempontból fontos, hogy előbbre tudják tenni a román jelenlétet Erdélyben, mint a magyar jelenlétet – magyarázta.  A szakértő kifejtette: a XIII. században bekövetkezett tatárjárás elsősorban a magyar lakosságot tizedelte meg a Kárpát-medencében, a járványok is elsősorban a magyarok által lakott területeket sújtották később. A nemeseknek pedig nagy szükségük volt munkaerőre, éppen ezért egyre nagyobb számban jelentek meg a románok Erdélyben. Köő Artúr tájékoztatott:

– Nagyobb dicsőségnek tartják a nagy Római Birodalomhoz kötni magukat. Nagyobb, mint a puszta igazság, amely szerint a Balkánról jöttek Erdélybe, úgy, hogy elzavarta őket a bizánci császár, mert nem fizettek adót – részletezte.

– Ez tény, de az is, hogy a Magyar Királyság keleti felében sokan voltak, akik a bizánci rítus szerint keresztelkedtek meg. Akárcsak Koppány. Ez nem jelenti azt, hogy a XI. században voltak Erdélyben románok – tette hozzá. 

Digitális revízió

A szakértő kifejtette: a rendszerváltás óta egyre több szakember mosolyogja meg a román elméleteket, köztük maguk románok is.

– A kilencvenes évek előtt a Ceausescu-féle Romániában óriási figyelmet fordítottak arra, hogy a dák-román kontinuitáselmélet meggyökerezzen. Ceausescu abból az Anonymus gesztából is propagandát csinált, ami arról írt, hogy a honfoglalás idején a Kárpát-medencében már jelen voltak a blakok. Csakhogy a blakok keletről jöttek, a vlachok pedig a Balkánról, és nem egyelők – mondta. Hozzátette: ráadásul Anonymus munkája több száz évvel a honfoglalás után született, így másodlagos forrásnak tekinthető. Köő Artúr felidézte:

Megjegyezte, hogy a román történelemszemléletek előnyben vannak a magyarhoz képest abból a szempontból, hogy Nyugat-Európában mit tudnak elhitetni az emberekkel. Magyarországon a kommunizmusnak ugyanis az volt a szándéka, hogy elnyomja a magyar álláspontot, míg a románnak az, hogy erősítse a románt.

– magyarázta. A szakértő szerint Romániában számos területen cselekednek hasonlóképp a románok. Kifejtette, Erdélyben született, és legutóbb azt tapasztalta, hogy Kalotaszeg környékén tömegével vásárolnak fel magyar népviseleteket a románok, és ezt próbálják kombinálni román népviseletekkel, azt állítva, hogy ez az ő népviseletük. Ám ez néprajz szempontjából tökéletesen kimutatható, hogy kinek milyen népviselete volt. A románoké sokkal színszegényebb volt, mint a magyar – tájékoztatott."

kép és cikk forrása: A románok kiakadtak a Hunyadi-sorozaton, történész tette helyre őket

Borítókép: Részlet a Hunyadi sorozatból (Fotó: The Orbital Stranges Project)

"II. András nagy törvényalkotó királyunk kiváltságlevele az Aranybulla és a Szent Korona együttes jelentőségéhez mérhető a szászok tudatában, mondja el a Tringli István történész a Mandinernek.

Nyitókép: Nagyszeben a 17. században (korabeli rézmetszet)

Idén 800 éve, 1224-ben adta ki a szakma által egyre pozitívabb megítélésű II. András királyunk az Andreanumot, amely kiváltságlevél az erdélyi szászok önrendelkezését, autonómiáját biztosította. Az eseményre emlékezve Tringli István történészprofesszort (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóintézet, Miskolci Egyetem BTK), a téma kiváló szakértőjét kérdeztük. 

Mi „vette rá” a királyt a dokumentum kiadására? Milyen folyamat eredménye lett a szászok „fölemelése”? 

Minden kiváltságlevél esetében elsősorban az oklevél elnyerői voltak a privilégium kezdeményezői, ezúttal a király „erdélyi német vendégei”. Ők járultak András király elé, hogy erősítse meg a nagyapja, II. Géza által adott szabadságokat, és ők terjesztették a király elé azokat pontokat, amelyek új kiváltságaikat foglalták írásba. Ezt a minden bizonnyal írásban benyújtott kérvényt aztán a kancellárián öntötték hivatalos és az aktuális politikai irányvonalat tükröző formába. 

és két elvárást teljesített: megerősítette a csak általánosságban emlegetett régi kiváltságokat, és újakat adott. 

Kik voltak valójában a korabeli Magyarország német telepesei?

A régi magyar nyelv vendégeknek hívta azokat a telepeseket, akik egy meghatározott területen való lakásra kaptak engedélyt. A vendégek általában idegenek voltak, szinte minden esetben nyugatról jöttek, többségükben német, kisebb részt francia nyelvet beszéltek. Ez utóbbiakat hívták itthon olaszoknak vagy latinoknak. 

A tatárjárás előtt érkezett, az ország határvidékén egy tömbben letelepített vendégeket, az erdélyieket és a szepességieket szászoknak nevezték, a tatárjárás után behívottakat már egyszerűen csak németeknek. Valójában mindkét csoport igen vegyes eredetű volt, de

A 19. századi német nyelvtudomány az erdélyi szászok őshazáját a mai Luxemburg területén kereste, sokáig ezt tanították az iskolákban is, pedig lassan egy évszázada tudjuk, hogy őshaza nem volt, hanem őshazák, és azok jóval nagyobb területet foglaltak el, mint a mai nagyhercegség. Az első betelepülőket hol németeknek, hol szászoknak, hol flandriaiaknak nevezték a források – attól függően, hol készült az oklevél. A nem túl nagy számú francia nyelvű telepes Erdélyben gyorsan németre cserélte ősei nyelvét a magyar helyett.

Az erdélyi betelepülés több hullámban történt. A II. Géza alatt érkezetteknek, akik csak pár ezren lehettek, Fehér megyében hasítottak ki egy területet a későbbi Nagyszeben környékén. Ez volt, és hétszáz évig ez is maradt az erdélyi szászok központja. Ezt a részt kivették az erdélyi püspökség alól, és közvetlenül az esztergomi érsekség alá rendelték. Közben újabb telepesek érkeztek, akik benépesítették a későbbi hét szász szék területén fekvő királyi kézen fekvő földeket. Ezért viselte e vidék évszázadokon keresztül a Királyföld nevet. 

Hogy jön a képbe a Német Lovagrend?

Amikor 1224 utolsó hónapjaiban pecsét került az Andreanumra, Dél-Erdély egy részét, a későbbi Brassó környékét, a Barcaságot még a Német Lovagrend birtokolta. 

 A szász történetírás főpróbának hívja a lovagrend másfél évtizedes barcasági uralmát, ezzel azt akarván kifejezni, hogy a lovagok itt olyasféle államalkotással próbálkoztak, amelyet később Poroszországban meg is valósítottak. 

Néhány hónappal a szászok kiváltságlevelének kelte után András király kiűzte a lovagokat a Barcaságból. Indokoltnak látszik a feltevés, hogy összefüggést keressünk a két esemény között, és a király talán a szászokra is számított a lovagrenddel küszöbön álló leszámoláshoz. 

 ez csupán modern világunk visszavetítése lenne a középkorba. Valójában közvetlenül semmi sem utal arra, hogy az Andreanum kiadásában szerepet játszott volna a barcasági német lovagok kiűzése.    

Mi adja az Andreanum kivételes jelentőségét a korszakra és általánosabban nézve az egész magyar történelemre nézve? 

A szászok Magyarországra települése annak a több mint három és fél évszázadig tartó folyamatnak a része, amelynek során németek települtek előbb a német-római birodalmi, majd annak határain túli keleti területekre. Közép-Európából százával, Magyarországról tucatjával ismerünk számukra kiállított városi vagy falusi kiváltságleveleket, azonban 

 E kiváltságokat később a barcasági és a Beszterce-vidéki szászok is megszerezték, majd Mátyás király korában ez lett az alapja a később Szász Nemzeti Egyetemnek nevezett, és egy II. József-kori megszakítással egészen 1876-ig fennállott szász autonóm területnek.