"Belegondoltunk valaha, hogy milyen események történtek első nagy királyunk, Szent István uralkodásával párhuzamosan a világban? Akár csak abba, hogy milyen államok és népek léteztek akkoriban? Bizonyára a Magyar Birodalommal szomszédos, esetleg Európa vonatkozásában magabiztosan tudunk nyilatkozni, de mi a helyzet a világ többi részével? Fedezzük fel együtt!

István idejére kezdtek újra letisztázódni Európa hatalmi viszonyai. A kontinens közepét a Német-római állam apró egymással civakodó fejedelemségei uralták, de lassacskán kezdett kialakulni egy központi hatalom mely növelte területeit és próbált egységes államként fellépni, nem csak a Magyar, de a Lengyel Királyság létét is fenyegetve. Franciaország a tartománygrófok uralma alatt állt, a királyi hatalom elenyésző volt ekkoriban. így önálló frank állammal nem lehetett számolni. Az angolok, skótok, írek és walesiek a vikingekkel vívták élet-halál harcukat, míg skandináviában leáldozóban volt a viking kor, habár 1000 körül jutottak el hajósaik az amerikai kontinensre. Kelet-Európát a hatalmassá növő Kijevi Rusz kezdte hatalmába keríteni, s a keleti szkíta-szarmata utódnépek identitásának elhajlítása folyt s a szláv kultúrkör megerősítésével foglalkozott, az alapítók viking tradícióival szemben. Dél-Európa volt a kontinens "gyenge láncszeme", mivel az arabok állandó ostroma alatt állt. Az arabok Ibériában és Szicílián rendezkedtek be tartósan, míg a Bizánci Birodalomra állandó fenyegetést jelentettek.

Ázsiában az ezredfordulón hatalmas birodalmak emelkedtek fel és buktak el. A Távol-Kelet legerősebb állama a Liao Birodalom volt, amely Koreát és Kínát is adózásra kényszerítette. Kína kezdett magához térni a szétszabdalt korszaka után, amikor a Szung-dinasztia alatt végre újraegyesülhetett. Az indonéz szigetvilágot a Srívidzsaja tengeri birodalom tartotta ellenőrzése alatt, ám kiterjedt háborút vívott a délindiai Csola Birodalommal, ami egy időre vazallusává is tette Srívidzsaját. A Khmer Birodalom eközben az Indokínai-félszigetet uralta, és uralkodói folyamatosan építették a legendás Angkort. Indiát három nagy birodalom uralta, északon a Gaurdzsara Pratihara, középen a Csálukja, délen a Csola Birodalom. Ezek közül az utóbbi kiterjesztette politikai és katonai befolyását Indonéziáig, míg kereskedelmi kapcsolatai az Arab-félszigetig nyúltak. Belső-Ázsiában a hatalmas Gaznavida Birodalom emelkedett fel, amit török rabszolgakatonák hoztak létre. Tőlük nyugatra a Bújida Kalifátus terült el, amelyet majd a szeldzsukok foglalnak el.

Észak-Afrikát és a Közel-Kelet egy részét a Fátimida Kalifátus ellenőrizte, ám az óriási birodalom fenntartása nehézségekbe ütközött, a távoli részek önállósodtak, és a hadseregen belüli etnikai ellentétek is meggyengítették. Afrikának csak a szubszaharai régiójában volt jelen az államiság. Nyugat-Afrikában Tekrur és Ghána, Közép-Afrikában a Kanem-Bornu Birodalom helyezkedett el, amelyekre az iszlám nagy hatással volt. Egyiptomtól délre két nagy múltú keresztény állam terült el, Núbia és Zagwe (Etiópia). Núbia később az iszlám mellett köteleződött el.

Ugyanilyen gyér államisággal rendelkezett a korszakban Dél-Amerika is, ahol a mai fogalmaink szerint vett államiság az Andok térségére összpontosult. A tárgyalt időszakban két birodalom is létezett a régióban, a Wari és a Tiwanaku Birodalom. Éghajlatváltozás miatt viszont a Tiwanaku Birodalom gyors hanyatlásnak indult.

Közép-Amerikában a tolték civilizáció a végét járta, míg a belőlük merítő maják is válságos évtizedeket éltek meg. Számos maja város elnéptelenedett, és a lakosság az északi települések felé vándorolt. Ez politikai átalakulással is járt, egy időre megszűnt az egyszemélyi uralom, helyét a tanácsi uralomforma vette át.

Észak-Amerikában a fentiekhez hasonló nagy civilizációk nem alakultak ki, azonban kezdetét vette a letelepedett életforma terjedése, a városiasodás és a kereskedelmi kapcsolatok élénkülése a bennszülött népek között, és Északkelet-Amerikában civilizációs kapcsolat létesült az őslakosok és az európai vikingek között.

Ausztrália szigetén nem alakult ki földművelés és állattartás, ezért a lakosságszám is alacsony maradt. Óceánia benépesülése folyamatban volt, 1000 körül érkeztek az első emberek a Húsvét-szigetekre, míg Új-Zéland még évszázadokig lakatlan maradt"

/olvasói ajánlás nyomán/

forrás: internet

(forrás: internet)

"December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak.

Azt írják, a két napos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatája vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

A decemberi régészeti bejárás során fémkeresővel további érmek után kutattak, azonban a most előkerült kincsleletet az eredeti helytől egy kicsit távolabb, egy közeli dombon találták meg, írják.

„A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke” folytatódik a poszt, amely szerint ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték.

A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és 4 aranyérméből állt.

A legkorábbi veret egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során az edény has vonalában egy szövet alatt négy, I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforint lapult. A mosás során figyeltünk fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik, és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

A leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni, írja a múzeum.

(forrás: internet)

A kincset az akkori emberek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el, a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén. A lelet záródási idejét a legkésőbbi veret 1520-ra keltezi, ezért az elrejtését okozó támadást az 1526. évi török pusztítással hozhatjuk összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését tovább kívánja folytatni az elkövetkezendő időszakban."

forrás: /telex.hu/

forrás: internet

" "Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magyor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek (szarmaták), gótok, dánok (dahák, dákok) királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora" – jegyzi a Képes krónika, s ezúttal mi is róla írunk. Bár, és ezt nem mellékes leszögezni, nem törekszünk, nem törekedhetünk a teljesség igényére, tudományos szempontból pedig főleg nem, hiszen nagyon sok dolog még csak ezután fog kiderülni. Vannak persze olyanok, akik azt harsogják, „ez a kérdés már a 19. században eldőlt, nincs közünk a hunokhoz”. Róluk lesz most szó.

Meglehetősen furcsa, finoman szólva megmosolyogtató, amikor valakik – politikai motivációtól vezérelve – mintegy ex cathedra kinyilatkoztatják, „ez a kérdés már rég eldőlt”. Ugyanis, ha lehántjuk a politikai hangulatkeltést a témáról, mégiscsak egy tudományos kérdéssel állunk szemben, ezek pedig a következők: nyelvészet, régészet, genetika, antropológia.

Az is igaz, hogy a magyar őstörténet az eddigiekben kevésbé támaszkodott, de kevésbé is támaszkodhatott a genetika tudományára, hiszen korlátozott mértékben álltak rendelkezésünkre ilyen eszközök. Tehát eddig a nyelvészet és a régészet mutatta az utat, és ilyen eredményekből vontak le következtetéseket, melyeket aztán politikai szájízüknek megfelelően bizonyos körök elferdítettek vagy saját teóriájukhoz igazítottak, így lett a finnugor vagy hun származás kérdéséből is vagy-vagy, nem pedig és. Ugyebár bizonyos nyelvi egyezőségeket kimutattak, ebből rögvest genetikai, etnikai, származásbeli megállapításokat siettek leszögezni.

 A mai napig alig leplezetten járatják csúcsra ezt a narratívát, gondolkodó ember előtt pedig alig lehet kétséges, mi célból. A 19. századig nem sok embernek jutott eszébe megkérdőjelezni a hun-magyar rokonságot, élénken élt és él a mai napig kollektív történelmi emlékezetünkben, költészetünkben, úgy, ahogy van, egész kultúránkban. Majd akkor jött, ami jött, ismerjük, a finnugor-elmélet. E helyütt ebbe most nem folyunk bele, jelen írásnak ez nem célja.

Azonban igen nagy bajban lesznek azok, kik ezt tudományos kérdést már rég eldöntötték. „Miért akar Kásler megvívni egy száz éve véget ért háborút?” – hangzott néhány évvel ezelőtt az Index kérdése, csak hogy konkretizáljuk is teljességében, kiket értünk azon politikai körök alatt, akik mindenáron szeretnék, boldogságuk netovábbja volna, ha semmi közünk nem volna az egykori hunokhoz.

Csakhogy nagy bánatukra ma már kiterjedten rendelkezésünkre áll az archeogenetika, mely az antropológiával karöltve egészen egzakt módon ad feletetet azokra a kérdésekre, melyekkel a nyelvészet és a régészet nemigen tudott megbirkózni, tehát ha úgy tetszik, kitölti a „homályos foltokat” őstörténetünk értelmezésében.

A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet az MTI-vel még tavaly nyáron.

A közlemény a július 30-án megjelent tanulmány kapcsán kiemelte, hogy a nemzetközi eredmények erősítik a Magyarságkutató Intézet kutatóinak téziseit. A részletekről közölték, hogy a publikációt jegyző Christine Keyser és kutatótársai 52 csontmaradványt vizsgáltak a Közép-Mongóliában feltárt Tamir Ulaan Khoshuu temetőből. A temetőt - folytatták - az ázsiai hun korban használták Krisztus születésének ideje környékén. A publikációban a genetikusok leírják a temetőben kimutatható rokoni viszonyokat, amelyekből a társadalmi szerveződésekre következtetnek, ismertették.

A közlemény szerint a szerzők kutatásukat kiterjesztik arra, hogy az ázsiai hun minták, mely más archaikus mintákkal mutatnak genetikai kapcsolatot. „Az adatbázisban való keresés alapján közös férfi ágú haplotípust írnak le két ázsiai hun minta és III. Béla (1172–1196) örökítőanyagával” - írták.

 Mint hozzátették, két másik ázsiai hun lelet a székesfehérvári bazilikában feltárt II/54 jelzésű mintával mutat genetikai kapcsolatot. Négy ázsiai hun minta esetében a honfoglaláskori magyarokkal mutatnak ki hasonló haplotípust a szerzők. Ezek alapján a szerzők kiemelik – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató Intézet –, hogy az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal.

Őseinket felhozád Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai Felvirágozának.

Ismerősök e sorok a Himnuszból, igaz? Mint ismeretes, „Bendegúznak vére” nem más, mint Attila király, és úgy tartották, az Árpád-ház is tőlük ered, tehát maga a honfoglaló Árpád fejedelem is. A magyarok bejövetelekor is nyíltan vallották magukat őseink a hunok utódainak, ezt sokáig senki nem is vitatta.

A kutatások még folyamatban vannak, és ha minden jól megy, akkor még ebben az évben pont kerülhet kérdőjel helyett annak a mondatnak a végére is, hogy vajon genetikailag alátámasztható-e az Árpád-ház hun eredete.

„Abasáron éppen most kerül a szemünk elé az ezeréves keresztény magyar történelem. Feltételezzük, hogy a most megtalált 15. századi gótikus templom, ami alatt egy 11. századi templom lehet, Aba Sámuel sírját rejti” – nyilatkozta a vasarnap.hu-nak Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója.

 Kiderül:

Egy királysír megtalálása mindig rendkívüli, kiváltképpen, ha a 11. századból származik. A földi maradványok archeogenetikai vizsgálatai sok mindenre fényt deríthetnek, és olyan összefüggéseket tárhatnak fel, melyek akár alá is támaszthatják a krónikáinkban foglalt állításokat. Így a középkorban vallott hun-magyar rokonság kutatásában is jelentős előrelépést hozhat.

Továbbá:

 A Képes Krónika és Kézai Simon is arról tudósít, hogy az Abák Edtől és Edömönttől származnak, akik nem mások, mint Attila király kisebbik fiának, Csabának gyermekei. Az Aba nemzetség erejét mutatja, hogy valóban jogosultak lehettek Szent István korában a magyar trónra, hiszen ugyanabból, Attila vérvonalából eredeztették magukat. Az Abák nemesi címere egy turult, vagy címertani megnevezése szerint egy koronán ülő sast ábrázol. Az októberi ásatás során előkerült egy ilyen sast ábrázoló sírlap is a 15. századi gótikus templomból. Miért fontos ez a címer? Mert a krónikáink leírják, hogy Attila pajzsán egy koronás sólyom volt látható!

Attila király, a hunok, a hun-magyar rokonság témaköre nagyjából kimeríthetetlen, úgyhogy bizonyos, fogunk még foglalkozni vele, figyelembe véve természetesen azt, mi az, amit biztosan állíthatunk, és mi az, amelyek még bizonyításra vagy cáfolatra várnak, mert elsőrendű vezérlőelvünk az igazság. Csakis igazságra épülhet egy nemzet büszkesége, történelmi előképe, lelkének titkos zugaiban fellelhető, a dicső múltat felidéző belső élményei.

Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, ez az, ami őket, az ágálókat igazán zavarja. Rémálmuk, hogy ez a nemzet tisztába jöjjön valós történelmével és értékeivel, és végre megtanulja magát helyén kezelni a világ népei között. Nem kell mindig fejünket a földre szegezni, nincs okunk a szégyenkezésre, egy nagyszerű múltú lovas, sztyeppei kultúra leszármazottai vagyunk, keletről jöttünk, de európaivá és kereszténnyé lettünk, hivatásunk pedig rendkívül fontos, génjeinkben hordozzuk az eurázsiai kultúrkör lenyomatait, a hatalmas szabadságszeretet, hogy mást ne említsünk, és tudnunk kell megalkotnunk a helyes szintézist. Higgyük el, hivatásunk volt és van a mai napig a világtörténelem folyásában. Hogy ez nem tetszik a „világpolgároknak”, kell-e, hogy érdekeljen minket? Cseppet sem."

Lantos János – Kuruc.info
Forrás: /kuruc.info/

Ezeket a dalokat már az ovisok is éneklik – szegények, azt hiszik, hogy gyümölcsökről és cicákról dalolnak. Valószínűleg a szülők is nagyot néznének, ha megtudnák, hogy a nótákban micsoda szimbólumok rejlenek: semmi sem az, aminek látszik.

Elődeink bizony tudtak udvarolni, és ezt néha igencsak egyértelműen tették. Ha helyesen értelmezzük a dalszövegeket, nem tűnik majd sokkal arcpirítóbbnak egy-egy rádióban hallható mai sláger sem. A virágnyelv kibogozásához pedig csak a kulcsszavak megfelelő behelyettesítése szükséges.

Ezek a gyümölcsök nem a táplálkozást szolgálják:

Szilva

„Éva, szívem, Éva, most érik a szilva.
Terítve az alja, fölszedjük hajnalra.”

A gyümölcsök közül a legegyértelműbb jelkép a szilva: a szilva szedés maga a szerelmi aktust jelenti a Magyar Néprajz szimbolikával foglalkozó kötete. Nehézkes is lenne a szó szerinti értelmezés, hiszen ki szedne szilvát az éjszaka közepén?

Alma

“Piros alma mosolyog a dombtetőn.“

Vannak klasszikus metaforák, amelyeket mindenhol ugyanúgy használtak, ilyen a szép piros alma is. Képzeljünk csak el a félbevágott gyümölcsöt, és máris egyértelmű lesz, miért is lett a nőiesség fő szimbóluma.

„Mit nékem egy almát kétfele vágni,
Mit nékem a szeretőmtől elválni!”.

Az alma jelképe a hétköznapokban is: például az ablakba kitett három piros alma biztatást, a félbevágott viszont elutasítást jelentett az udvarlónak.

Dió-mogyoró

„Szabó Vilma kiment a kis kertbe
Lefeküdt a diófa tövébe.”

A dió és a mogyoró a férfiasság szimbólumaként jelennek meg, így ebben a dalban Szabó Vilma teherbe eséséről van szó.

Gyermekkorunk kedves dalai:

“Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske!
Nyitva van az aranykapu,
csak bújjatok rajta!
Rajta, rajta, leszakadt a pajta,
Benn maradt a macska!”

A dal logikájának visszafejtéséhez elegendő az az információ, hogy a pajta leszakadását senki sem szeretné, aki nem vár gyermekáldásra….

„Hej, Jancsika, Jancsika,
mért nem nőttél nagyobbra…?”

Talán ez a dalrészlet nem is igényel különösebb magyarázatot…

“Boci, boci tarka,
Se füle, se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.”

Az egyik legnépszerűbb gyermeknótában sem a tehenekről énekeltek ám valójában. Hanem a fiatal leányokról, akik még nem elég nőiesek, a már szép érett, szoptatós anyukákkal szemben.

köztes forrás: /senior.hu/
forrás: mek.niif.hu

(kép:internet)

Vajta Dénes

"Adamikné Jászó Anna és Pomozi Péter válasza (Finnugor nyelvrokonság – őstörténet, illetve Attilától Etelkáig) Makoldi Miklós cikkeire több figyelemre méltó szempontból vizsgálja a finnugor-hun kérdést, egyben viszont tévesen egyetértenek. Ez a Habsburgok szerepe a magyar nyelvrokonság tekintetében az 1848–49-es szabadságharc után. Mindkét szerző elutasítja Makoldi felvetését, aki a császári politika befolyását a magyar nyelv eredetének vizsgálatára negatív módon ítéli meg. Makoldi ebben nem áll egyedül. Utoljára Bakay Kornél mutatott rá egyértelműen, hogy a bécsi udvar finnugor-párti viselkedése igenis több vonatkozásban tetten érhető.

A két szerző olyannyira erős meggyőződése az ellenkezőjéről talán csak a tudományosság túlzott tiszteletével magyarázható, amire nincs bizonyíték, az nem létezhet alapon. Nyilvánvaló, hogy a Habsburg udvar nem verte nagy dobra szándékait, s vigyázott arra, hogy bizonyítékok ne kerüljenek napvilágra. Arra viszont léteznek bizonyítékok jóval korábbról is, hogy krízishelyzetekben – sőt még azokon kívül is – igyekeztek a nemzetiségeket a magyarság ellen fordítani. Hiszen céljuk egy egységes, központilag irányított birodalom volt, amelyet a magyar szabadság hagyományai, ősi alkotmányunk, akadályoztak. Hamis tehát feltételezni, hogy egy a szerzők által is elismert súlyos elnyomás idején ne törekedtek volna olyan intézkedéseket is meghozni, amelyekkel megakadályozhatták a magyarság presztízsének komoly megerősödését, amit nyelvünk szerepének tisztázása (is) jelenthetett volna.

Az előítéletek szerepéről magyar vonatkozásban

Nyilvánvaló, hogy a Habsburgok számára nem egy szabadságszerető nép országimázsa volt kívánatos, hanem, ellenkezőleg, egy primitív, Európába betörő ázsiai hordáról alkotott kép. Nem kis részben ez vezetett Trianonhoz is, hiszen a betelepített nemzetiségeink kapva kaptak rajta és sikerrel terjesztették nyugaton is. A magyar nyelvészetben nagy szerepet játszott Hunfalvy Pál is akarva akaratlanul ebbe az irányban hatott, mivel a német kultúra felsőbbrendűségébe vetett hite, nála is, mint legtöbb finnugristánknál, tetten érhető. Másodrangú kérdés, hogy ügynök volt-e vagy nem. Mindenesetre megemlítendő, hogy nagy pártfogója, Toldy (Schedel) Ferenc az osztrák titkosszolgálat zsoldjában állt, amiről több írásos bizonyíték is létezik. (Mindketten német származásúak voltak, akikre a kormány hagyományosan jobban számíthatott.)

Hunfalvy ugyan sokszor hangsúlyozta, hogy tevékenységének célja a magyar kultúra felemelése, de könnyen belátható, hogy pont az ellenkezőjét érte el. Bakay Kornél is rámutat, hogy mint sok más finnugrista, ő is J. E. Fischer és August Schlözer német professzorok műveinek befolyása alá került, akikről ma már pontosan tudjuk, hogy rendkívül felszínes tudásuknál csak a magyarság elleni előítéleteik voltak nagyobbak. Schlözer a magyarságot primitív hordának minősítette, amelyek mint a „finnek, románok, önálló államot nem alkotnak, és nincs saját történelmük.”

Magyarul csak néhány szót tudott, de többször megfellebbezhetetlen módon ítélkezett felettünk. Ilyen és hasonló német „tudósok” befolyásolták Hunfalvyt történelmi krónikáinkról kialakult véleményében is, amellyel visszautasította a hun-magyar rokonságot, azt krónikásaink által kitalált „mesének” minősítvén. Pedig az európai történetírásban is a hun-magyar rokonság elmélete volt az uralkodó, egészen a XVIII. századig, amikor az előretörő nacionalista irányzatok igyekeztek mindent maguknak kisajátítani.

Hunfalvy és a magyar nyelv eredetisége

Itt az ideje, hogy átértékeljük Hunfalvy Pál munkásságát, különösen a Czuczor–Fogarasi szótár körül betöltött rendkívül negatív szerepe miatt. Mint Pomozi Péter is említi, Hunfalvy kezdettől fogva agresszív módon támadta a szótár szerzőit és munkájukat. Nem maradhat azonban megemlítetlenül, hogy miért. „Valamelly nyelvnek szógyökeiről egyedül a rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni”, írja már 1851-ben. Azaz, Hunfalvy szerint nyelvünk gyökei csak akkor tartoznak az alapszavakhoz, ha a finnugor rokonnyelvekben is megvannak, különben jövevényszavaknak tekintendők. Fel sem merül benne az ellenkező lehetőség, a rokon nyelvek megfejtése a magyar által.

Hogy miért, azt ellenszenve a magyar nyelv legcsodálatosabb vonása, a gyökrendszer iránt, árulja el. „Állítom, hogy a magyar egybehasonlító nyelvészet legkomolyabb ellensége a magyar nyelv úgy vélt eredetisége (…) ez magában üres szó! Mely nyelvekhez képest eredeti a magyar nyelv?” A német nyelv tekintetében viszont középszerű, sőt gyenge nyelvészeket nagyra becsül. Egy különben nagyon intelligens szerzőnek ez az elfogultsága vezetett oda, hogy, bár Hunfalvy a Czuczor–Fogarasi szótár megjelenését nem tudta megakadályozni, de érvényesülését hatékonyan gátolta, olyannyira, hogy még XX. századi szótárainkban is szavaink nagy része mint „ismeretlen eredetű” van feltüntetve.

Ezért írta Arany János kétségbeesve: Kisütik, hogy a magyar nyelv / Nincs, nem is lesz, nem is volt; / Ami új van benne, mind rossz, / Ami régi, az meg tót.

Arany János meg is említi név szerint a Bach-korszak preferált nyelvészeit, Dankovskyt és Miklosichot. Mindkét – szláv származású – nyelvész a magyar nyelv szláv nyelvekben is előforduló szavait az utóbbiakból származtatja. Hogy ez fordítva is lehetett, számukra elképzelhetetlen volt.

Nyelvében él a nemzet, vagy csak vegetál

A magyar nyelv szerkezetéből, szókincsének gazdagságából könnyen belátható, hogy nem átvevő, hanem átadó szerepet játszott. Erre számtalan példát említhetnénk. Szóljunk azonban csak a magyar névről, amely a mag és a gyarapodás jelentését hordozza. A Czuczor–Fogarasi szótár a mag, magas, magasztos szavak rokonságára mutat rá. A mag gyök minden nagyobb európai nyelvben jelen van, de csak a magyarból értelmezhető. A mágia, mágus szavak a lényegről szóló tudást jelentik (nyugati nyelveken: Magie, Magier, mage). Mágnások (Magnaten) alkotják egy ország vezetőségét, azaz magját. A mágnes (Magnet) a magjával gyakorol vonzást.

A magisztrátus (Magistrat) birtokolja a rend tudását. A magazin (Magasin) a lényeges dolgok, vagy gondolatok tárolója. A német Magen (gyomor) szó az ember közepét, magját jelenti. Szintén a németben az az ember, aki mager (sovány), régen magas, értelmes jelentésű (is) volt. Az olasz maggiore szó nagy, nagyobbat (azaz lényegest) jelent. Ez pedig és még számtalan gyökszavunk cáfolhatatlanul bizonyítja a magyar nyelv ősiségét, átadó jellegét, mert csak a magyarban képeznek egy összefüggő, teljes, logikus rendszert. Hunfalvy Pál ezt nem fogadja el és sokkal lényegtelenebb dolgokat akar a figyelem központjába állítani és így merev értetlenségével, agresszív stílusával a pártállami apparacsik „merjünk kicsik lenni” ideológiáját vetíti előre. Működésük nyelvünk tragikus ellaposodásához, identitásvesztéshez vezetett. Szótáraink nagy része szavainkat „ismeretlen eredetűnek” címkézi.

A szerves nyelvről, Varga Csaba és Ferdinand Saussure

Czuczor és Fogarasi fő érdeme a magyar nyelv jelenségkövető – hang- és mozgásutánzó – jellegének kidomborítása. A gyökökben a legkisebb értelmes egységeket látták, amelyekhez további kis jelentéssel bíró elemek (képzők) csatlakoztathatók és így szerves szóbokrokat hoznak létre. Varga Csaba szerint „a szerves műveltség embere mindig a teljességben gondolkodott. Mindig mindennek csak a mindenség egészében elfoglalt minőségi helyét adta meg a szóval, s nem a tárgyra talált ki sajátlagos szót. Mert ezzel a nevezettet elkülönítette, kiszakította volna a mindenség egészéből. Épp ez a gyökrendszer szellemi és gyakorlati lényege! Csak ilyen szóalkotói elvvel lehetséges gyökrendszer.”

Ez éles ellentétben áll indoeurópai nyelvészek alaptézisével, akik – az indoeurópai nyelvek alapján – a nyelvi jelek tetszőlegességéből indulnak ki. „A nyelvi jel önkényes (…) Nem szerves, okozati kapcsolatról van szó a jelölt (signifiant) és a jelölt (signifié) között, hanem egy olyanról, amely értelmét a társadalmi gyakorlatban nyeri el.” (Ferdinand de Saussure)

Újabban léteznek azonban nyugati nyelvészeti kutatások is, mint Sir John Lyons „Semantics” című könyve, amely a „sound symbolism” fogalmával szintén rámutat a ragozó nyelvek jelenségkövető jellegére. Ne felejtkezzünk el az olyan nyugati gondolkodókról sem, akik már korábban is más utakat kerestek. Köztük meg kell említeni Walter Benjamint és Theodor Adornót. Utóbbi a megismerés lényegéről ezt állapította meg: „Egy dolgot megérteni, s azt nem csak valahova beskatulyázni, nem más, mint az egyedit a többivel való összefüggésében felismerni”. Ez pedig pontosan a magyar gyökrendszer lényege.

Benjamin és Adorno ugyan a frankfurti iskola néven ismertté vált neoliberális eszmerendszer felépítői közé tartoztak, de annál inkább javunkra fordíthatjuk gondolataikat, hogy követőik szörnyű leegyszerűsítéseit (terrible simplifications) semlegesítsük, netán visszájára fordítsuk. A magyarság tragédiája szoros kapcsolatban áll – részben mesterséges – elszigeteltségünkkel. Ha fenn akarunk maradni, ezen sürgősen változtatnunk kell, és erre a magyar nyelvről mint ősnyelvről szóló tudás terjesztése lehetne a leghatékonyabb.

A szerző műfordító"

cikk forrása: /magyarnemzet.hu/velemeny/