908. augusztus 3-án semmisítettük meg Eisenach mellett Burghard türingiai őrgróf (ur. 892-908) seregét.

„A magyarok sokakat megöltek, a nemes, szabad és szolga nőknek nagy csoportját pedig a gyermekekkel együtt meztelenen, emlőiknél vagy hajuknál fogva, összekötözve hurcolták magukkal a szolgaságba.”

(Az Annales Palidenses feljegyzése a 906. évi szászországi magyar hadjáratról)

A köztudatban a honvisszafoglalás és a hadjáratok kora két, egymástól jól elkülönülő időszakként rögzült, a valóságban azonban a Kárpát-medence visszahódítása és a nyugati – majd déli – irányban meginduló portyázások között nem lehet választóvonalat húzni. Ennek a vélekedésnek a téves voltát nem csak az igazolja, hogy a hadszövetség már későbbi szállásterületeinek birtokba vétele előtt bekapcsolódott a kelet-európai birodalmak háborúiba, hanem az is, hogy a honvisszafoglalás folyamatában az első hadi vállalkozások is fontos szerepet játszottak.

 Mint ismeretes, az Árpád nagyvezér vezetése alatt bevonuló ötagur/besgur és hungár magyar néven egyesült hadak 895-96 során először Észak-Magyarországot, Közép-Magyarországot, és Kelet-Magyarországot vagyis a mai erdélyt szállták meg, majd a Duna és a Garam vonaláig törtek előre, a két folyótól nyugatra fekvő területek azonban még több évig keleti frank és morva megszállás alatt maradtak.

Őseink ugyanakkor a honvisszafoglalás látszólagos „befejezetlensége” ellenére aktívan bekapcsolódtak a Kárpát-medencével határos birodalmak rivalizálásába: először Arnulf német-római császár (ur. 887-899) lépett szövetségre velünk magyarokkal, akinek biztatására 899-ben a törzsszövetség rablóhadjáratot indított Friauli Berengár itáliai király (ur. 887-924) országába. A szélsebesen száguldozó lobasaink több várost is megsarcoltak, majd vereséget mértek Berengárra a Brenta menti csatában, és csak 900 tavaszán tértek vissza a Kárpát-medencébe, ekkorra azonban a külpolitikai helyzet már gyökeresen megváltozott.

Arnulf 899 végén meghalt, így mi magyarok már nem tekintettük érvényesnek a keleti frankokkal kötött korábbi megállapodásunkat, és még a 900-as esztendőben bajor és morva területre támadtunk. Ez évi hadi sikereinek köszönhetően a hadszövetség befejezte a Kárpát-medence visszahódítását, tehát önkényesen akár ezt a pillanatot is tekinthetnénk a honvisszafoglalás lezárásának, ez a választás azonban több szempontból is támadható lenne. Minden valószínűség szerint maguk a hadffők sem így gondolkodtak, hiszen a következő években indított karintiai és Fischa menti hadjárat, valamint a Morva Fejedelemség elpusztítása (902) egyaránt a határvidék biztosítását szolgálta.

Másrészről arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az ismétlődő magyar hadjáratok megtorlására Liutpold bajor őrgróf (ur. 889-907) – IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király (ur. 900-911) hathatós támogatásával – a 907-es esztendőben hatalmas sereggel tört be a Magyar birodalom szállásterületeire. Az őrgróf célja a krónikák szerint – vélhetően Nagy Károly (ur. 768-814) avar háborúinak példájára – a veszélyes szomszédok „kiirtása” volt, 907 nyarán, Pozsonynál azonban a mi magyarok megsemmisítő vereséget mértünk a bajorokra. A történészek ezt a győztes csatát tartják a honvisszafoglalás valódi befejezésének, hiszen a keleti frankok visszaverésével őseink biztosították addigi hódításaikat így az ősi szkíta területeket.

A bajorok katasztrofális vereségének eredményeként a magyar szállásterületek határa ismét az Enns folyónál húzódott, a pozsonyi győzelem pedig arra ösztönözte a nyugati hadakat, hogy 906 után újabb hadjáratot indítsanak a Keleti Frank Birodalomba. A portyázó csapatok ez alkalommal is Szászországba törtek be, majd Türingiát is végigpusztították, ahol Burghard őrgróf egy válogatott sereggel próbálta megállítani a szélsebes magyar lovasokat. A felek 908. augusztus 3-án, Eisenach közelében ütköztek meg, ahol a németek az előző évi pozsonyi fiaskó után újabb megsemmisítő vereséget szenvedtek. A krónikák tanúsága szerint a csatában rengeteg vitéz mellett Burghard, Rudolf würzburgi püspök és Egino gróf is életét vesztette, a győztesek pedig utóbb egészen Brémáig felégették a kiszolgáltatott birodalmi tartományokat.

Sikereinken felbuzdulva a következő esztendőkben is folytattuk nyugati hadjáratainkat: 909-ben Svábföld, majd Bajorország „került sorra”, a 910-es években pedig a szélsebes nomád lovasaink már a Rajnán túli területeken is kiváló győzelmeket arattak. A megosztott Keleti Frank Birodalom kétségbeesetten próbált védekezni a félelmetes ellenséggel szemben, de mindhiába 

Forrás alapján: Rubicon 

"Idén Európa legnagyobb hun aranykincsét készül kiállítani a Móra Ferenc Múzeum. A szegedi intézmény széfjében csaknem 10 kilogrammnyi aranytárgyat és érmét őriz, amelyek közül több kalandos úton került a múzeum birtokába.

Az ötéves Bálint Józsika a család szőlőjében virágültetés közben talált egy 400 gramm súlyú arany nyakperecet. A kis mezítlábas lurkó nem tudta mire vélni, mi lehet ez a nehéz, csillogó tárgy. Gondosan letisztogatta és kiegyenesítgette, mondván, „jó lösz ez disznót hajtani”. Egy nehéz nap után Józsikának meggyűlhetett a baja a tanya körül lődörgő sertésekkel, mert dühében úgy hozzávágta egyikhez az aranypálcát, hogy az eltűnt a méretes gazban.

Egy tikkasztó nyári napon, 1926-ban, csépléskor az egyik traktoros épp könnyíteni igyekezett magán, amikor meglátott egy fénylő aranytárgyat a Bálint-tanya melletti fűben. Ékszerészhez fordult, aki rögtön futott Móra direktor úrhoz.

„Encsömbencsömök” sütőtökért és almáért

A városi múzeum igazgatója, Móra Ferenc azonnal a Röszkéhez tartozó Nagyszéksós-pusztán lévő Bálint gazdához hajtatott, hogy engedélyt kérjen az ásatásra. Az igazgatónak már korábban is a fülébe jutott, hogy parasztgyerekek arrafelé sütőtökért és almáért cserélgetik az „encsömbencsömöket”. A gazda megengedte, hogy a régészek vizsgálódjanak, de mélyre nem áshattak, nehogy megbolygassák a szőlőtőkék gyökereit. Móra és csapata így további aranytárgyakat talált a tanya szőlőjében.

Mint később kiderült: az aranyak az eddigi legnagyobb hun aranykincslelet darabjai voltak, melyekből körülbelül 200 tárgyat, összesen több mint egy kilogramm súlyú aranyat mind a mai napig a Móra Ferenc Múzeum őriz

– mondja az Indexnek Horváth Andrea.

A múzeum régészeti osztályának vezetője szerint Attila hun király „fővárosa” Szeged környékén lehetett. Ezt a feltételezést erősítik a térségben előkerült gazdag leletek is. A nagyszéksós-pusztai kincslelet egy előkelő hun vezér máglyaáldozata lehetett. A legújabb kutatások szerint a hun vezéreket a legnagyobb titokban temették el, hamvasztás nélkül. A sírtól távol egy máglyát emeltek, ahol áldozati tárgyakat hamvasztottak el. A történészek szerint Ruga hun nagykirály vagy testvére, Oktár halotti máglyája lehetett.

„A nyugati emberek fantáziáját a mai napig izgatja Attila személye és a hun birodalom működése” – mondja az Indexnek Fogas Ottó. A Móra Ferenc Múzeum igazgatója példaként említette, hogy az ezredforduló környékén a Monty Python egyik tagja, Terry Jones csak azért utazott Szegedre, hogy megnézhesse a széfben tárolt aranytárgyakat. A kincslelet a maga nemében egyedülálló, Európa legnagyobb hun aranykincse, amelyet hamarosan újra láthat a nagyközönség.

A Móra Ferenc Múzeum az összes – csaknem 10 kilogrammnyi – aranytárgyát kiállítja még az idén. Az igazgató szerint a „Minden, ami arany” kiállításon a legnagyobb érdeklődésre a bronzkori arany lábvért számíthat.

Gombász talált rá a 3000 éves lábvértre

Néhány éve egy világraszóló aranykincs került elő Szeged határában. A szenzációs leletre egy gombászó férfi talált rá. Magyarország területén korábban még soha nem fedeztek fel a szakemberek bronzkorból származó arany lábvértet.

Ez egy rendkívül értékes lelet. Az arany lábvértet a késő bronzkor folyamán, körülbelül 3000 éve rejthették el a földbe. Talán egy áldozat volt valamelyik pogány istenségnek. Ezt abból gondoljuk, hogy az arany lábvért össze volt hajtogatva, és a párja nem volt meg

– mondja Horváth Andrea. A régész szerint a késő bronzkori lábvért formája és díszítése alapján a legnagyobb valószínűséggel a Kr. e. XII. és IX. század közötti periódusra keltezhető, amely nagyjából megfeleltethető a trójai háború időszakának.

Hasonló formájú lábvérteket az Égeikumtól egészen Franciaországig használtak a késő bronzkor időszakában. A Szeged határában előkerült darab egyik különlegessége, hogy a Dunától keletre eső vidékről eddig egyetlen hasonló tárgy sem ismert.

A szerencsés pulykapásztor

„A legnagyobb hun kori aranyéremlelet, amelyet valaha találtak, a Hódmezővásárhelyhez tartozó szikáncsi pusztán került elő” – mondja Ujszászi Róbert numizmatikus. 1963-ban egy Józó Erzsébet nevű parasztasszony éppen a pulykáit legeltette a tanyáján, amikor botjával a földet piszkálta, és egy söröskupakszerű tárgyat látott meg. Tovább turkálva a talajt egyre több darab került felszínre, annyi, hogy egy egész befőttesüveg megtelt velük.

Az asszony és családja először réznek gondolta a pénzeket, de egyet az egyik rokon felvitt a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol 500 forintért megvásárolták tőle. Másnap a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, Korek József és az Éremtár fiatal numizmatikusa, Bíróné Sey Katalin vonatra ült, és elment Hódmezővásárhelyre. A pusztán összegyűjtötték a pénzeket, még egy fémkereső műszert is bevetettek.

Összesen 1439 pénzérmét találtak, csaknem hat és fél kilogrammot. A pulykapásztor Józó Erzsébet – mint becsületes megtaláló – 70 ezer forint jutalomban részesült. „A lelet nagy része a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került, csupán néhány darab található nálunk, a Móra-múzeumban” – teszi hozzá a numizmatikus."

forrás: index.hu

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Kangar-Honagur-Hungar szkíták kép: internet alapján

"A 7. század az a kor, amikor a szkíta Közép-Ázsia kezd „eltörökösödni” Belső-Ázsia felől az Első Türk Kaganátus nyugati terjeszkedésével. Korábban itt délen iráni nyelvre áttért nomádok, északon a ma "finn-ugornak" nevezett, ragozó nyelvű szkíta népek éltek már a Krisztus előtti időkben is, erről a töredékeiben fennmaradt Aveszta, valamint a kínai és közép-perzsa írott források tanúskodnak.

Hangaraye, Kangaraye, Kengeresz (kínai:Kangkü) országának neve fennmaradt több perzsa és kínai forrásban is, egyre bővülő értelemben, hiszen története során az itt élő szkíták kiterjesztették fennhatóságukat délkeleti irányban Szogdia (Szuguda) felé is. Hangaraye országa nagyjából megfelel az iráni mitológia „Turán” országának, amely nagyjából az Amu-Darja folyótól északra, a Szir-Darja két oldalán terült el. Ők voltak a letelepedett zoroasztriánus vallású perzsák ősi ellenségei."

forrás alapján: /tortenelemportal.hu/

Külföldön sem létezik már a finn-ugor hazugság. Az angol nyelvű tanulmányokban is szkíták vannak, kiket ugoroknak is hívtak. 

Strabo: „a királyiak ugroknak is neveztetnek”

Vagyis a királyi szkíták, azaz az ősszkíták másik neve ugro, ugros, azaz ugor.

Ismerős lehet számunkra a nagy 907-es csata előestéjének főbb jelmondata.

"Ugros Boiariae regno eliminandos esse" - "A magyarok (vagyis a szkíták) Bajorországból kiszoríttassanak"

(Aventinus bajor krónikája)

Ugyanennek az ismertebb bár torzult változata:

„decretum… Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.”

Ezen felül a szkíták és a hunok rokonságáról a kínai források is nyilatkoznak

A kínaiak jelzik és megerősítik a szkíták, a jüecsik (kusánok) és a hungnuk (hunok) közti rokonságot. Leírják, hogy a szkíták öltözete, szokásai, életmódja, kinézete olyan, mint a hunoké, de nyelvük is igen közel áll egymáshoz. Kölcsönösen megértik egymást.

kép: internet

"A levél a békülés szándékával íródott, hiszen nem sokkal korábban látványosan összekaptak Ganz Ábrahám, Svájcból származó vasöntőmester megítélésében. Kossuth és Széchenyi viharos kapcsolata ennél a történetnél is kidomborodik. De miért vesztek össze Ganz Ábrahámon?

Tudni kell, a svájci születésű Ganz 1841-ben, 27 évesen érkezett Pestre a jobb élet reményében. Az öntőmestert felvették a pesti Hengermalomba, s hamar kiderült, remek szakember. Mindene volt a vasöntés. Amikor 1843-ban például öntés közben súlyos balesetet szenvedett és a jobb szeme világát örökre elveszítette, a következőket mondta: „A fél szem oda, de az öntés sikerült.”

Ganz Ábrahám: A fél szem oda, de az öntés sikerült. Forrás: Wikipedia

Ganz Ábrahám 1844-re jutott el arra a szintre, hogy megnyissa a saját vasöntödéjét Pesten. Ez viszont nem tetszett Széchenyi grófnak, aki a magyar ipar szempontjából károsnak tartotta, ha konkurenciát kap a Hengermalom. Széchenyi lépéseket is tett, például megtiltotta az Óbudai Hajógyárnak, hogy szenet szállítsanak Ganz cégének.

Ganz Ábrahám felkereste Széchenyit, ám hiába tette, szenet továbbra sem kapott a vállalkozása. A fiatal öntőmester ezek után a „másik oldalt”, Kossuth Lajost is megkereste, ott pedig támogatóra talált. Olyannyira, hogy Kossuth levelet írt Széchenyinek, melyben határozottan figyelmeztette, ha nem tesz engedményt, a nyilvánosság elé kerül az ügy. Széchenyi gróf a válaszában a gorombaság határát súroló kifejezésekkel illette Kossuth Lajost.

Ekkor érkeztünk el 1845. február 13-ához, amikor is Kossuth ismét levelet írt Széchenyinek. De már egy békülékeny, udvarias levelet. A most árverésre kerülő dokumentumban például Kossuth a következőket írta a békülés reményében:

„Nagyon sajnálom, hogy méltóságod azon közlést, mellyet csupán tisztelet ’s illedelem kötelességéből tettem, nem illy értelemben venni méltóztatott.”

A levél hatott, hiszen Széchenyi később megengedte, hogy nyersanyaghoz jusson Ganz cége, sőt a Lánchíd építésénél is munkát kapott, öntöttvas alkatrészeket szállított. A levél megszületése után 15 évvel Széchenyi már nem élt, 1860-ban a döblingi elmegyógyintézetben lett öngyilkos 68 évesen. Ganz Ábrahám is eldobta magától az életet hét évvel később. Az 1867-ben már dúsgazdag, elismert vállalkozó – akinek cége a világ számtalan országát ellátta öntöttvasból készült vasúti kerekekkel – egy nap kényelmesen megebédelt, majd kiment a villája harmadik emeleti teraszára és a mélybe vetette magát. Csupán 53 esztendős volt. A levélíró Kossuth Lajos élt a legtovább, ő 1894-ben, 91 évesen hunyt el a torinói száműzetésében. A különleges levélre a Központi Antikvárium csütörtöki árverésén lehet licitálni. A kikiáltási ár 1,6 millió forint."

forrás: mandiner