(részlet)

kapcsolódó korábbi cikkeink: 

A szarmata hatalomátvétel (cikk a szkíta hegemónia első megroppanásáról)
Nem minden szláv, amely annak tűnik (Gondolatok a nyelvi érintkezések irányáról)

"Hosszabb időn keresztül tartó szomszédság vagy együttélés sohasem marad nyomtalanul a népek életében. Két vagy több nép között, amelyet egymás közelébe sodort a sors, mindig kialakul valami kapcsolat. Akár barátságos, akár ellenséges ez a viszony, előbb-utóbb rákényszeríti őket egymás életének, társadalmi és katonai szervezetének, szellemi és anyagi műveltségének megismerésére és az ahhoz való alkalmazkodásra. Mindez természetszerűen új fogalmak megismerésével jár. Mivel pedig az új fogalmak mindig a nyelvben is visszatükröződnek, egy nyelv szókincsének vizsgálata arra is rávilágít, hogy az illető nép az idők folyamán milyen népekkel került kapcsolatba, sőt sokszor arra is következtethetünk belőle, hogy ez a kapcsolat milyen erős volt és milyen térre terjedt ki. Ezért a nyelvtudománynak ez a része, a szavak eredetének vizsgálata, már régóta egyik legfontosabb ága az őstörténetnek, azaz a történet azon részének, amelyre vonatkozólag írott forrásokkal nem rendelkezünk. A nyelv ősi eredeti szókincse a nyelvet beszélő népnek más népekhez való rokonságát bizonyítja, a kölcsönszavak pedig - és nincs nép a világon, amelynek kölcsönszavai ne volnának - elárulják, hogy milyen idegen népekkel érintkezett.

Természetes, hogy az ezeréves magyar-szláv érintkezésnek is megvannak a maga nyomai a nyelvben. Találunk szláv kifejezéseket a magyar nyelvben és viszont magyar szavakat a környező szláv népek nyelvében. Hogy ezek a kölcsönszavak milyen fogalomkörökre vonatkoznak, és mit jelentenek, azt alább két részben mutatjuk be. Az első részben a szláv nyelv magyar elemeinek korai szakaszával, a másodikban pedig a szláv nyelveknek magyar jövevényeivel kései középkori hatásaival foglalkozunk.

 Magyar elemek a szláv nyelvekben. (részlet)

A magyarság a Kárpát-medence területére a kelet-európai füves pusztamezőkről érkezett. Életmódja, gazdasági és társadalmi berendezkedése, egész szellemi és anyagi műveltsége természetesen lényegében azonos volt az eurázsiai puszták népeinek életmódjával és műveltségével, szókincse is ezt tükrözte.

Az új fogalmakat a lassan kialakuló még szétszórt szlávság természetesen attól a néptől tanulta, amellyel találkozott az évszázadok során. Ez pedig - néhány apró szigettől eltekintve - a szkíta, vagyis más néven a magyar volt. A szláv nyelvekben a szavak közt tehát főleg magyar elemeket találunk.

Növény- és állatvilág. A magyarság sok szót adott a vele kapcsolatba lépett népeknek, ilyen pl. a jávor vagy juhar (szláv jávor), jegenye (szláv jagnjed), lúc (szláv/uc), boróka (szláv borovka). Egyéb fái közül átvették a cser- (cer), berkenye (brekynja) és a tiszafa (tisa) nevét. A bokorféleségek közül a bodza (buzja), galagonya (glogynja), málna (maiina), rekettye (rakyta) bokroknak. Az egyéb növények közül a lapu (lopuch), borostyán (brstan), cirok (sirhk), iszalag (svlak), páfrány, régi páprád (paprat), és szittyó (sitje), a gomba (goba), a moh-moha (rrrbh), a galy (golj).

A gyümölcsfák közül az almát, körtét, meggyet nem találjuk szláv nyelvekben, viszont  magyarból való a szilva (sliva), a cseresznye (cresnja) és a barack (brasky) neve. Vadon élő gyümölcseink neve közül az eper ősi, míg a másik elnevezés átkerült a szláv nyelvekbe szamóca (samonica). Konyhanövényeink között alig van, ami ne került volna át: hagyma, borsó. A legrégibb réteget itt a szkíta nevű növények alkotják: bab (bob), kapor (kopr), lencse (leca), cékla (svekla), répa (répa), uborka, régebben ugorka (ugorka), retek (retky), murok (mrky).

Sokkal több a magyarból átvett madárnevek száma: csíz (ciz), galamb (golqb), gerlíce (grlica), ráró, egy sólyomfajta neve, (cseh, tót raroh), szajkó (sojka), szalonka (slQka), szarka (sraka, straka), veréb (vrab-ec).

Feltűnően sok a magyar a víziállatok neve között: csuka (scuka), galóca (glavatica), kárász (karas), márna (mrena), viza (viza), pisztráng (pstrqg), rák (rak), vidra (vydra) stb. Valószínű hogy szkíta eredetű a halikra neve is (ikra).

A halászmesterség szakkifejezései közül megemlítjük a varsa (vrsa), szegye (sedja), lésza (lésa) és a szák (sak) szavakat. Ezek mellett különböző vidékeken még más magyar eredetű kifejezések is élnek.

A vadászat kifejezései közül, amelyek a legnagyobbrészt ősiek, a magyarból kerültek át a számszeríj, eredetileg számszerigy (samostrél), a puzdra (puzdro) és a pagony, az erdőnek az a része, amely a vadászok és a hajtók között van.

Földmívelés és állattenyésztés. A magyarság már a honvisszafoglalás előtt is ismerte a földmívelés elemeit, amint azt a szánt, vet, arat, eke, tarló, búza, boglya stb. kifejezések világosan bizonyítják. A szláv nyelvekbe átkerült szavaból is van rengeteg fontos gazdasági növény, így a már említett babon és lencsén kívül a rozs (roz), zab (zob), repce (répica) neveit, a gabonaneműek összefoglaló neve, a gabona (gobino) és a kalász (klas). Ugyancsak a szkítából való a gabonavetemények fő dudvája, a konkoly (kQkolj). A szántófölddel kapcsolatos kifejezések közül magyar a barázda (brazda), mesgye (mezda), parlag (prélog), ugar (ugor). A szántóföld javításával kapcsolatos ganéj (gnoj), a szántással az eke részei között a csoroszlya (créslo) és az ösztöke (styk). A learatott gabonával kapcsolatos kifejezései közül az asztag (stog), a csép (cepy), a szalma (slama) és a polyva (pleva) magyar eredetűek.

Teljesen magyar eredetű a szénagyűjtés szókincse. Ez természetes is, mert a magyarság régebbi hazájában is ismerte az istállótartást, így magyar eredetű a széna (séno), kasza (kosa), gereblye (grablje), abrak (obrok), korpa (krupa). Az ökörfogat intézménye amint azt az iga (igo) és járom (jarbm) nevei mutatják. Ezzel szemben a pásztor (pastyr), kanca (konica), patkó (podkova) és a zabola (zobalo) kifejezések olyan fogalmakra terjedtek el, amelyek már az őshazában régi ősi szónak számíthattak. Így pl. a honvisszafoglaláskori sírokban nagyszámú zabola-leletek igazolják a zabola ismeretét."

Fenti szöveg az eredeti korhű javítása.

a javított szöveg eredetije: magyar-szláv nyelvi érintkezések
kép: internet

"Jól jegyezd meg román!

Nem a bátorságod vagy a harci erényed miatt lett tied országom keleti fele. Nem büszke és kemény harc volt művelésed.

Ingatag talaj melyen állsz ezt te is tudod.
Jó farvizen eveztél de a dicsőség nem a tiéd!

Tudd román hogy a dicstelenség gyümölcse ingatag mocsár!
Tudom hogy félsz de bűnöd elől nem bújhatsz el.

Ember még lehetsz ha szembenézel mindezzel vagy a feledés lesz becstelenséged jutalma."

szerk.: nimrodnepe.blog.hu
eredeti kép forrása: internet

A nagy háborúba belecitálták, Trianonban keresztre feszítették, a második világháborúban kivéreztették, '56-ban sírba tették, majd elföldelték s, ahol csak tudták magyartalanítottak ősi hazánkban, kívül, s belül. Még ma is csak szellemként tekintenek ránk, mi nem "létezünk", "sosem voltunk", de ordítanak és rettegnek, mert vagyunk és feltámadunk, mindig s mindenkor, a nemzet jámbor de öklét megrázza, s ha kell a legjobbkor csap oda hol a világ pusztítói ássák, de már önnön s a világ sírját.

szöveg: Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/
kép forrása és készítő az alábbi linken: facebook

"Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szívünkön égi öröm lángol át.

"Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálát Romániában rendkívül óvatos enyhülés követte. Az 1956-os magyarországi forradalom előtti éveket a rendszer konszolidációja jellemezte, ami előkészítette az ‘56 után beindított erőteljes nemzet- és államépítési folyamatot.

Kolozsvári utcakép a múlt század második feléből. Fotó: Erdély.ma / Erdélyi Krónika

Az 1950-es évek második felében a magyar többségű észak-erdélyi városok, köztük Kolozsvár románosítása állami prioritássá vált – olvasom Stefano Bottoni Az elveszett centrum – Kolozsvár a második világháború után címmel megjelent írását egy történelmi folyóiratban. Az 1956-ban tartott népszámláláskor a románok száma az 1948 óta eltelt 8 év alatt bekövetkezett közel harmincezres növekedéssel majdnem utolérte a magyarokét (74033 a 74155-tel szemben).

A vasúti műhelyekben és az újonnan létesített gyárakban – pl. a Carbochim üzemében – a munkások túlnyomó többsége már román volt, akik a közeli falvakból, Mócvidékről, és akkor még csekély számban a Kárpátokon túlról telepedtek be Kolozsvárra. Demény Lajos történész visszaemlékezése szerint 1957-ben a párt főtitkára, Gheorghe Gheorghiu-Dej pezsgőbontással ünnepeltette meg a KB épületében dolgozó káderekkel – beleértve a magyar nemzetiségűeket – a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentését, mely szerint Kolozsvár – a történelemben először – abszolút román többségű várossá vált. Az ötvenes évek első felében a városkép is gyorsan változott: az államigazgatás, a katonaság, az oktatási intézmények (elsősorban a Babeş-egyetem) és az új üzemek körül rohamléptekkel épült az egyre nagyobb, a régi magyar várostól immár függetlenül működő ,,román” Kolozsvár.

Az új kolozsvári román elit számára a magyar már nem a kommunikáció elsődleges nyelve volt, inkább csak egy megtűrt státusú nyelv az egyre dominánsabbá váló román mellett… A ,,magyar” Kolozsvár története még a Ceauşescu-korszak beköszönte előtt szimbolikusan is véget ért, amikor – 1964-ben – központi utasításra egyetlen éjszaka leforgása alatt átnevezték a magyar utcákat és eltávolították a kétnyelvű feliratokat. Bukarest ezzel jelezte, hogy számára lezárult a város románná tételének” folyamata…

Sajnos, évtizedek teltével, napjainkban is tart kincses Kolozsvárunk Napocává válásának folyamata. Az elmúlt időkre emlékezve azonban még énekelhetjük a régi slágert: „Szép város Kolozsvár, ott lakom a Szamosnál, a szőke haboknál, angyalkám, gyere már…”"

Ferenczy L. Tibor / Háromszék

cikk forrása: /www.erdely.ma/

"A hazai nyelvészek máig ragaszkodnak ahhoz a régi dogmához, hogy az úgynevezett finnugor népek már az ókorban benépesítették az Urál környékét. A régészek viszont arról tudnak, hogy a területen szkíták és a velük szövetséges szarmaták éltek.

Egy az őseink öltözete közül
Szkíta magas  rangú öltözet a mai Kazakisztán (Kazahsztán) területéről.

Ma már a tudományos orosz szakirodalom java elérhető az interneten és azokban elolvashatjuk, hogy kik is éltek az Urál környékén. Tekintsük át röviden a vidék kronológiáját. Annyi bizonyos, hogy Szibéria déli részén nagyon korán megjelentek az emberi közösségek, de biztos adatot a régészek egyelőre a bronzkortól tudnak mondani. Kr.e. 2500-től Dél-Szibériában megjelent az Afanasevo-kultúra, amely egészen az Altaj-hegységig terjedt. Írásos források híján nem tudjuk, hogy az már egy korai szkíta-előd állam volt-e avagy csak régészeti kultúra. Lakói europidok voltak, akik félig földbe mélyesztett házakban éltek, hasonlóban, mint a Bajkál-tavi hunok, vagy a Kárpát-medencei szkíták és Árpád magyarjai. A következő, ezzel összefüggő „kultúra” a Kr. e. 1700-tól 1300-ig tartó Andronovo volt, szintén europid lakosokkal. Kr. e. 1300-700 között pedig a Karasuk-kultúra virágzott, amelynek tagjai már kiváló lovasok voltak. Talán ők voltak a kimmerek közép-ázsiai rokonai. Ezt követően a Tagar-kultúrában találjuk meg a szkíták nyomait, Kr. e. 700 környékén. Szibéria és az Altaj között számtalan olyan régészeti kultúrát találtak, amelyet biztosan a szkíták hoztak létre.

Szarmaták az Urálnál

A Volga-Urál közti térségben az eddigi ásatások révén a következő nagy szarmata régészet-történeti korszakot különítettek el a szakembereket. A Kr. e. 6-4. század között a Szarmata-Blumfeld kultúra virágzott. A Prokhorovo vagy a korai szarmata nyomokat a Kr. e. 4-2. század között azonosítottak be. A Suslovo-kultúra a közép-szarmatákhoz kapcsolódott, a Kr. e. 2-Kr. u. 1- század között, míg a kései szarmata vagy Sipova vagy Alan kultúra a Kr. u. 2-4. század között virágzott.

A kora középkor népei

Az Urál-hegységben a szarmaták a nyugatra tartott, de helyben maradt hunok alapítottak közösséget, majd a 6. század második felében a szintén hun utód türkök terjesztették ki birodalmuk határait az ásványkincsekben gazdag területre. Ezt követően az ujgurok, majd a jenyiszeji kirgizek következtek, mindegyikük kiváló fémműves volt. Ha Szibéria déli felét ilyen fejlett, europid népek népesítették be, akkor felvetődik a kérdés, hogyan kerültek oda a mai hanti, manysik és a többi kis nép ősei? Igazat adhatunk Reguly Antalnak, aki az 1840-es években a helyi öregektől azt hallotta, hogy ők csak egy fejlett kultúra területére költöztek be. Ha pedig egy fejlett nép közé költöztek be, akkor nagyon valószínűleg, hogy átvették azok műveltségét és - torzított formában - nyelvi elemeket, szavakat. Talán ebből az együttélésből van az a kevés hasonlóság, amit a német nyelvészek felfedeztek a magyar és a szibériai kis népek nyelveiben. Csakhogy azok nem a két nép rokonságát, hanem az eurázsiai sztyeppe szkíta örökségének
gazdagságát igazolja számunkra."

OB
cikk:forrása: /alfahir.hu/
kép forrása: /www.veszport.hu/