"A román fejedelemségek, Moldva és Havasalföld egyesülése az a történelmi esemény, amelyet január 24-én ünnepel az ország, 2015 óta munkaszüneti nemzeti ünnep. A két fejedelemség egyesülésére a XIX. század közepén került sor, az esemény Cuza Alexandru Ioan nevéhez fűződik, akit mindkét fejedelemség uralkodóként választott meg: 1859 január 5-én Moldva, illetve január 24-én Havasalföld. A két ország közötti erős kulturális és gazdasági kapcsolatokon alapuló folyamat 1848-ban kezdődött, amikor Sturdza Mihail és Bibescu Gheorghe uralkodása alatt Moldova és Havasalföld közötti vámunió valósult meg. A krími háború kimenetele megteremtette az egyesülés megvalósításának kedvező európai kontextust.
A románokat (vlachokat) legelőször a Balkán belsejében, a mai Macedóniában zajló események kapcsán említik a 11. században. A magyar forrásokban csak a tatárjárás után szerepelnek a románok. A 13. századtól két jól elkülönülő területen éltek: Havasalföldön, Moldvában, Erdélyben csak szórványosan, tömeges betelepülésük a 18. század végétől történt. Középkori elnevezésük a vlach, amiből a magyar nyelvben az oláh szó ered. A magyarok egészen a 20. század elejéig az oláh nevet használták a románok megnevezésére, mára azonban ez a név a románok szerint gúnynévnek számít. Eredetileg egyébként ez a szó mindenféle újlatin nyelven beszélő embert jelentett, az “olasz” szó alakváltozata. 1859-ben a két terület nemzetgyűlése közös fejedelmének választotta Cuzá Alexandru Ioant, majd a két fejedelemség 1862-ben egyesült. Az új ország neve Románia lett, Bukarest fővárossal, és a török birodalomban autonóm státuszt élvezett. A parlament 1866-ban Hohenzollern Károly porosz herceget választotta fejedelemmé.
Mint ismeretes Románia mai területét a tőlünk elrabolt és megszállás alatt tartott Erdély, és a régi kun területek Havasalföld és Moldva alkotja. Az ország nyugati és keleti felét a Kárpátok hegyvonulata élesen elválasztja egymástól. Az ország nyugati felét alkotó (tágabban értelmezett) Erdély történelmi és kulturális szempontból Közép-Európához sorolható, addig a keleti országrészeket történelmük és kultúrájuk Kelet-Európához, illetve Délkelet-Európához, a Balkán-félsziget területéhez köti.
További nagyobb országrészek a Fekete-tenger partján fekvő (Észak-) Dobrudzsa, valamint az a két nyugat-romániai tájegység, amelyek eredetileg nem tartoztak a történelmi Erdélyhez: az egykori Partium vagyis az alföld keleti fele és Kelet-Bánság. Erdély történelmileg csak a nyugati országrész hegyektől körülvett belső medencéjét jelentette, ma már azonban az egész egykori Magyarországhoz tartozó területet értik alatta. Havasalföldet két nagy történelmi tájegység alkotja, Olténia és Munténia. A román fejedelemségek kialakulása előtt a mai Románia földje az ősidőktől lakott. A legrégibb régészeti leletek kb. 24 000 évesek. Az itt élő népek első írásos említése Hérodotosztól való i. e. 440 környékéről. Amikor a rómaiak megközelítették az Al-Duna vidékét, a folyón túl dák törzsek éltek. A dákok földjét, Daciát, vagyis a mai Erdély egy részét és Olténiát a rómaiak 87-ben elfoglalták, ahol provinciát szerveztek. Ezt a népvándorlás népeinek nyomására 271-ben feladták.
A népvándorlás folyamán a gótok, majd a hunok szerveztek rövid életű államot a területen. A gepidák állama valamivel tartósabb volt. Őket az avarok követték, majd a honfoglalás honvisszafoglalás előtt egy ideig a magyarok ellenőrizték a Kárpátokon kívüli területeket. Erdély a 10. századtól a Magyar Királyság része volt, Havasalföld és Moldva területe pedig sztyeppei pusztai nomádok birtoka volt: besenyők, úzok, kunok követték egymást a tatárjárásig Erdély a középkorban a Magyar Királysághoz tartozott, ekkor még elsősorban földrajzi névként, vagyis Magyarország egy tájegységeként létezett, majd a 16. század második felétől több mint egy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták.
A 17. század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagy fokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig. 1222 a románság első ismert okleveles említése Erdélyben. II. András király a Barcaságban letelepített német lovagoknak jog szerint lehetővé tette, hogy a Szeben megyei Aknán (Vízakna) kitermelt kősót a székelyek és a románok földjén (per terram Siculorum aut per terram Blacorum) vámmentesen szállíthassák…
Erdélyben a románok nagyobb tömegű beköltözése a 18. században kezdődött, s a század végére pedig az összlakosságon belüli arányuk már meghaladta az 50%-ot.
A Havasalföldön és Moldvában kialakuló román oláh fejedelemségek a 14. században a Magyar Királysággal álltak hűbéri viszonyban, majd kivívták önállóságukat. A 16. századig független államok voltak, majd több mint három évszázadon át az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álltak, de belső autonómiával rendelkeztek. A 20. század elején a román nemzeti mozgalom a királyságbeli és az erdélyi románság egyesítését tűzte ki célul. Az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Románia része lett Erdély, a Bánság keleti része, az Alföld többi keleti vidéke Máramarossal (Partium) és Bukovina területének zöme, valamint a cári Oroszországtól elfoglalt, nagyrészt román lakosságú Besszarábia.
Románia egy részét 1940-ben a Szovjetunió ismét magához csatolta, ez a terület lényegében ma Moldova, illetve kis része Ukrajnához tartozik. A második bécsi döntés értelmében ugyanebben az évben Magyarországhoz került Észak-Erdély és Székelyföld. Románia a szövetségesek oldalán harcolva fejezte be a háborút. Észak-Erdély és a Székelyföld ismét Románia részévé vált."
forrás (cikk és képek): internet
