Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |
Csonka János az általa tervezett autóban
Csonka János az általa tervezett autóban. A magyar autógyártás 1902-1903-ban kezdődött a Budapesti Malomépítészeti Gépgyárban A Phőnix (De Dion Bouton) 1904-ben négy változatban készült 9-15 LE-s motorral. 1912-ben tértek át a tényleges hazai gyártásra, immár MÁG néven (Magyar Általános Gépgyár). Magyarok Krónikája, MTA Történelemtudományi Intézet
közvetett forrás: facebook
Mindannyiunk büszkeségei – a magyar lófajták
"A magyar lófajtákra bizony minden egyes magyar ember büszke lehet, ugyanis rendkívül okosak, gyönyörűek, nem mellékesen pedig világhírűek. A következő cikkben a legismertebb magyar lófajtákat mutatjuk be nektek, mindenkinek érdeme megismerni mindegyiket.
Nóniusz
A Nóniusz a Furioso "rokona", mely a XIX. századból ered Magyarország, Hortobágyról.
A fajtával tulajdonképpen a hadsereget szerették volna ellátni, katonalónak szánták. De kezdjük az elején. A fajta alapítója Nonius Senor volt, de csak, hogy megemlítsük, Nonius egy anglo-norman mén nevét is takarta. Kialakulására három fajta volt a legnagyobb hatással. Ez volt a már említett Anglo-Norman, melytől tömegesebb lett, az Arab telivér mely a nemességet kölcsönözte, végül, de nem utolsó sorban az Angol félvér, mely a mozgását javította. A fajta megnevezését mégsem az alapítójától kapta, hanem a Nonius nevezetű ménről.
A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típus hibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860-as évektől egyre inkább Angol telivérekkel javítani. Mivel később, a háborúk után a fajtára, mint katonalóra már nem volt szükség, a fajtát jellege miatt hátas- és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű.
Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó felépítésű, tömeges. Feje kosfej, vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említenünk az inait, melyek szárazak.
Marmagassága kb. 160-170 cm, övmérete 190 cm körüli. Színe a pej, sötétpej, illetve a fekete."
további hazai fajtákról az alábbi lnken találhat érdekességeket: agraroldal
forrás és képek: /www.agraroldal.hu/
Áldás!
Áldott Húsvéti Ünnepet!
Szeged török kor végi népességének kérdéséhez II.
A népesség nagysága
"A török után a város irányítását az osztrák katonaság vette át, miközben jelentős szerb- főként katonai népesség telepedett le a vár falain belül. Már e körülményből kiderül, hogy a lakosság száma bár növekedett, belső szerkezete átalakult: nagyszámú idegen betelepedő népelem foglalt benne helyet. Az idegenek és a magyarok között állandósult a viszálykodás, a tisztújítások, követválasztások véres verekedések kíséretében történtek.
Reizner János az első, aki monográfiájában megkísérelte a lakosság létszámát fölbecsülni. A török kiverése utáni első utalás a város népességére Lambion császári katonai mérnöktől való, amelyet Reizner is idéz: „1695 május 2-án... a jelentés szerint a várban, s a Palánkban mintegy 3000 fegyverforgatásra képes magyar, s rác lakik”.
Az adat értékelése, a következtetések levonása elmarad, csak a közlésre szorítkozik. A történeti demográfia eljárásával azonban meg lehet becsülni a lakosság számát.
Ha mögöttük ugyanennyi családot föltételezünk, 4-es, a korra jellemző átlagos családnagyságnál (5) kisebb szorzóval 12 000 fős népesség jön ki. Az átlagos családnagyság a rossz közegészségügyi viszonyok, az ismétlődő járványok miatt nem lehetett több.
A következő értékelhető adatot is Reizner közli De la Croix Peititis császári mérnökkari ezredes 1713-i térképe alapján. A Palánk 8 utcájában 125 lakóházat, Alsóváros utcájában 575 háztelket, Fölsőváros 6 szigetén 340 házhelyet tüntet föl a térkép. Reizner számítása szerint Alsó- és Fölsőváros 915 házhelye 6 405 főt foglalhatott magában 7-s szorzót alkalmazva. Ehhez hozzáadta a palánki és várbeli lakosságot a katonasággal együtt, s Szeged népességét 1686-ra visszavetítve 9 000 lélekre tette.
Meghatározása azonban több szempontból problematikus. A külső városrészekre számított eredménye világos, de sehol sem ad magyarázatot a 7-es szorzóra. Nagyobb probléma a Palánk lakosságának meghatározása. A térkép szerint ott 125 házhely van, de esetükben nem használja a 7-es szorzót, viszont kijelenti, hogy a központtal együtt Szeged népessége 9 000 fő. Ha kivonjuk belőle a két városrész adatát, a 6405 főt, 2600 lelkes palánki népességet kapunk, amely a házhelyek 7-es szorzata mellett csak 875 fő lenne. Föltételezhető, hogy Reizner, Lambion korábbi jelentését vette alapul, mely a fegyverforgatókat és családjukat (3 000 fő) döntően palánki lakosoknak írta le.
Tény, hogy a várban a török elvonulása után német, szerb és kis létszámban magyar helyőrség tartózkodott. Fennmaradt a katonák (római katolikus) anyakönyve, amelyben zömmel német, cseh és délszláv családneveket találunk.
A várbeliek családjai a Palánkban éltek, ahová a XVII/XVIII. század fordulóján német iparosok és kereskedők költöztek be. A polgári anyakönyv német családnevei erre utalnak.
Ezen kívül a Palánkban laktak azok a szerb kereskedő, iparos és gazdacsaládok, akik egy része már a hódoltság idején beköltözött. A görögkeleti (szerb) anyakönyv bejegyzései azonban csak az 1720-as évektől maradtak fenn.
Ezek alapján az akkori szerb polgári népesség nagyságát 1200 körülire tehetjük.
Visszatérve a Reizner által meghatározott össznépességszámra, annak gyengéje épp a szorzószám kérdésében rejlik. Nem ad magyarázatot, hogy miért épp héttel szorozta be a házhelyeket. Nem esett viszont abba a hibába, amelybe gyakran estek történészek, hogy az adózók számát érdemleges forráskritikai vizsgálatok nélkül 5-tel szorozza meg. A történed demográfia mára egyértelműen föltárta, hogy a 18. századi adózó háztartások mellett igen sok nem adózó család élt egy-egy településen, ezért az adózó háztartások számából az össznépességet kiszámítani csak alapos forráskritikai eljárással lehet megbecsülni. A 7-es szorzó már jobban megközelíti a valóságot, de még mindig alacsony a tényleges népesség nagyságához képest.
A következő népességfölmérési adat az 1715-i összeírás. Ez 210 polgárt, 179 zsellért, és 9 egyéb adózót talált 398 háztartásban. A megismételt 1720-i conscriptioban a megoszlás az alábbi: 232 polgár, 120 zsellér és 52 egyéb adózó 404 háztartásban.
A házfelek emelkedése minimális, mindössze 6, amit a későbbi történetírók (köztük Reizner) a hitelesség és pontosság bizonyítékának tartottak. Reizner pl. az összeírást vizsgálva eleve csak 387 háztartással számol - nem tudni miért? -, azt megszorozva 5-tel kikerekítve 2000 főt kap. Ehhez hozzáadja a helyőrség számát (500 katona), melyet 5-tel megszoroz, mivel a katonákat mind családosoknak fogja föl. így a helyőrség számát 2 500 főre teszi. Ehhez még hozzáad 400 várőrségi katonát, s végül megállapítja, hogy a város összlakossága 5000 fő körül lehet.
Az első ellentmondás Reizner munkáján belül található. Ha a De la Croix-féle térképen levő házhelyek alapján 1712-re 9000 főnyi népességet tételezett föl, hogyan lesz ebből 1720-ra 5 000. A jelentős csökkenés okaival nem foglalkozik, nem ad rájuk választ.
Már Acsády Ignác is úgy próbálta az össznépességet az 1715-i, és az 1720-i összeírás alapján meghatározni, hogy föltételezte: az összeírásokból kimaradt a családok fele. Az összeírt háztartások nagyságát 6-nak vette, amelyet 50%-al kiegészített, s így lényegében 9-es szorzószámot használt, mivel a 6-hoz rendelte annak felét, a 3-at. Összevetve az országos összeírások adatait a korabeli urbáriumokkal, azt tapasztalta Acsády, hogy utóbbiak 50%-al több adózót tartalmaznak, mint a conscriptio, ezért alkalmazta a kiegészítés módszerét.
Ha csak a századforduló történetírásának szintjén gondolkodunk, és követjük Acsády eljárását, Szeged polgári népessége a Reizner Jánosnál föltüntetett 2000 helyett 3600-ra taksálható. Ehhez jön még a katonai népesség, amellyel együtt 6500 főre is mehetett a népesség nagysága.
Azóta a történeti demográfia új módszereivel készült több tanulmány bizonyította, hogy az 1720-i összeírás a szegényebb népesség kihagyásával készült, az összeírt adózó családfők az akkori lakosság alig 1/3-át képviselik.
Reális eredmény eléréséhez a háztartások számát 3-al kell szorozni - így egészítjük ki az 1/3-t 3/3-dá, vagyis az összes háztartás szintjére, majd ezt a számot a családok átlagos nagyságával, 5-tel szorozzuk meg. E forráskritikai módszerek figyelem-bevételével Szeged polgári népessége 1720-ban 6000 körül lehetett. És ehhez kell még hozzáadni a katonai népességet, a 2500 főt.
Kováts Zoltán a történeti demográfia új forráskritikai elveit konkrét helytörténeti anyagon alkalmazta: az összeírások statisztikai eredményeit az anyakönyvekkel vetette egybe.
Megállapította, hogy az adózó háztartásokat átlagosan 20-25-tel kell megszorozni ahhoz, hogy a tényleges népesség nagyságát megkapjuk. Ezt az eljárást követve Szeged polgári lakossága 1720-ban 10 000-főt tehetett ki, amit még a katonai létszám növelt 13 000 főre."
dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)
forrás:
kép: moramuzeum.hu
A MAGYAR MIÉRT NEM DÖNTHET A SAJÁT SORSÁRÓL?
"Ha a határokat 1920-ban etnikai alapon, igazságosan húzták volna meg, akkor ma Magyarország legalább húszmilliós ország lenne. Az antant célja az volt, hogy a közép-európai népek soha ne tudjanak erős kulturális, katonai, gazdasági együttműködést kialakítani.
A közép soha ne állhasson a saját lábára a két véglet, a nyugat és a kelet között; a szabadkőműves antant és a pánszlávizmus között. Akik területet kaptak más nemzetiségű lakossággal, azok az országok nyilván nem akarják visszaadni, akiktől meg elvették azok meg nézzék végig a csendes, vagy erőszakos asszimilációt?
Emiatt a a “békediktátum” miatt nincs béke Közép-Európában!!!
Ha a határokat 1920-ban etnikai alapon, igazságosan húzták volna meg, akkor ma Magyarország legalább húszmilliós ország lenne. Közép-Európa népei száz év alatt megduplázódtak, a magyar népesség viszont nem növekedett ugyanez idő alatt a Kárpát-medencében. Ez egy csendes és lassú, ám tudatos népirtás eredménye. A mai nyugati antantnak érdeke, hogy Közép-Európa önálló és erős legyen? Hát, nem!...
Mi lesz Nyugat-Európával és az USA-val, ha „harmadik pólus” a „középen” élő népek egészségesen együttműködve fejlődnek tovább? És Mit várhatunk Brüsszeltől és Washingtontól?
Az antant vert éket Közép-Európa népei közé a az I. világháború utáni békediktátumaival. Az antant jóváhagyásával szállta meg a sztálini Szovjetunió Közép-Európát a II. világháború után.1989-90 körül új lehetőség adódott, hogy Közép-Európa megint a saját útját járja.
Az USA és a Szovjetunió is megállapodtak abban, hogy a szovjet csapatok kivonulnak Közép-Európából, de cserébe a NATO nem fog „bevonulni”. 1990 júniusában volt Moszkvában a Varsó Szerződés tanácskozása, ahol Antall József magyar miniszterelnök a Szovjetunió által ellenőrzött katonai tömb feloszlatását javasolta. A másik korszakalkotó javaslata az volt, hogy jöjjön létre a visegrádi együttműködés.
Ebben az időszakban létrejöhetett volna, egy katonailag semleges Közép-Európai együttműködés, de mégsem így történt. A szovjet csapatok ugyan kivonultak Közép-Európából, de a „nyugat” megszegte az egyezséget és egy katonailag semleges Közép-Európa helyett hamarosan becsaltak minket a NATO-ba és az EU-ba.
Az EU csatlakozáskor mi magyarok még reménykedtünk abban, hogy és hogy bár a magyar területeinket nem kapjuk vissza, de legalább megtörténik az EU-n belül egy igazságos kiegyezés. A „határon-túli” magyarok pedig megkapják az őket megillető alapjogokat.
Nem így történt, az antant nem változott meg 100 év alatt! Az Európai Unió mindenféle „értékekre” hivatkozik, de ha magyar emberek szenvedéséről van szó, akkor mindig hallgat.
Miért nem támogatja az emberi jogokra nagyon érzékeny „nyugati demokrácia” a magyar autonómia-törekvéseket? Miért nem ítéli el a Csehországban és Szlovákiában mai napig érvényben lévő benesi dekrétumokat? Miért nem ítélte el a természeti katasztrófákhoz vezető Duna-elterelést, amit 1993-ban Szlovákia elkövetett? Románia és Szerbia a kisebbségi jogok mintaországa lenne?
A Trianonban mesterkélten összebarkácsolt államok szétestek, majd dönthettek a saját sorsukról. A magyar miért nem dönthet a saját sorsáról?
A magyarság Trianon miatt lehetetlen helyzetbe került. Ha a saját érdekét nézi határmódosítást, autonómiát, jogokat követel a határon túli magyarságnak, akkor rögtön összeáll ellenünk a kisantant, és a KÖZÉP kis országai megint nem tudnak fejlődni. A KÖZÉP ugyanúgy marad a nyugati óriáscégek gyarmata. Ha meg túl sok engedményeket teszünk az utódállamoknak egy békésebb Közép-Európáért, akkor meg saját magyarjainkról mondunk le.
Közép-Európa volt már a keleti materialisták uniója (SU) és a nyugati materialisták Uniója (US, EU) gyarmata is, most végre kezd felébredni a saját közép-európai identitás!
Ha a jelenlegi Európai Unió összedől, a romokon létrejön-e majd a Közép-Európai Konföderáció vagy megint bekebelez minket a „nyugat” vagy a „kelet”?"
A kérdés nyitott.
(Forrás: magyartudat.com korábbi cikke alapján)
köztes forrás: facebook.com
Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |