A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Az igazság ...

sznh.blog.hu (@szieszta_network) által megosztott bejegyzés, Júl 3., 2019, időpont: 7:12 (PDT időzóna szerint)

"Magyarként már úgymond „megszokhattuk”, hogy a történelemórákon rendszerint kizárólag a vesztes csatáinkat, a magyar államiság szempontjából valóban kritikus momentumokat tanuljuk az augsburgi vereségtől kezdve Muhin át Mohácsig. Ezek az események ténylegesen katasztrofális hatással voltak a Magyar Királyságra, illetőleg a Magyar Nagyfejedelemségre (Augsburg és Muhi talán kevésbé), de bőven vannak olyan pontjai is a történelmünknek, amelyekre győzelmünk miatt igazán büszkék lehetünk. Tanításuk és köztudatba helyezésük két okból kiemelkedően fontos. Egyrészt pusztán szakmai, történészi szempontból, hiszen ugyanúgy ezek az események is a magyar történelemhez tartoznak, így átfogóbb és koherensebb  teljesebb képet kaphatunk a történelmünkről. Másrészt pedig nagyon ideje lenne leszámolni a „kicsi és vesztes nemzet” mítosszal, mely ugyanúgy kádári örökség, mint a „merjünk kicsik lenni” vagy éppen a „Kádár-kaptárként” emlegetett panelfalanszter. Igényünk van a változásra, ennek szellemében emlékezünk most meg a pozsonyi csatáról.

A pozsonyi csata emlékműve Vecsésen

A magyar honfoglalás (egyesek szerint csak Kárpát-medencébe való visszatérés) után törvényszerű volt, hogy nem mindenki nézi jó szemmel a magyarok vagyis a szkíták folyamatos terjeszkedését. Folyamatosan tágítottuk határainkat nyugaton, a Keleti Frank Királyság megszállt területei kárára. A magyarok megsemmisítése, vagy legalábbis a frankok által megszállás alatt tartott szkíta területekről (Pannonia, Morva Fejedelemség) való kiszorítás érdekében Liutpold bajor őrgróf hadjáratot hirdetett őseink ellen 907-ben. Mivel céljához segítséget nyújtott a király Gyermek Lajos (a hadjárat is az ő – nyilvánvalóan névleges – vezetésével zajlott) valamint maga az akkori pápa is, talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy szisztematikus nyugat-európai vállalkozásról beszélhetünk a magyarok kiirtásának céljából. Ennek szellemében kelt útra és vonult fel a Duna mentén 907 júniusában az egyes feljegyzések szerint (megint mások szerint ez túlzás) 100 ezer főt számláló haderő.

Johannes Aventinus történetíró szerint a Duna két partján vonuló seregek (Liutpold és Theotmár salzburgi érsek vezetésével) utánpótlását biztosító, a Dunán lefelé úszó hajókat a magyarok tüzes nyilakkal megsemmisítették már a csata első napján (907. július 4.), valamint felőrölték Theotmár seregét is. A hajók felgyújtásának köszönhetően a seregtestek képtelenek voltak egyesülni, így a magyarok egyenként könnyűszerrel leszámolhattak az amúgy számbeli fölényben lévő ellenséggel, így másnap, július 5-én lemészárolták Liutpold őrgróf seregét is. A korabeli krónikák és halottaskönyvek szerint a nyugati seregeket megsemmisítő vereség érte. Elpusztult a Keleti Frank Királyság előkelőségeinek nagy része, így például Theotmár és Liutpold is, valamint a magyarok további területeket nyertek nyugaton az Enns folyóig, mert a győzelem után üldözőbe vették a megmaradt frank haderőt."
Lotz Károly: A magyarok megérkezése az új hazába

A támadó agressziót felőrölte seregünk, s dicsőséges győzelmet arattak eleink a megszálló nyugatiakkal szemben. Ezzel a szkíta uralom újra helyreállt a Kárpát-medencében, a magyarság ezzel új időszámításba kezdett és megalapozta őseitől örökölt jogos uralmát. Visszaszerezve a legtöbb európai szkíta területet.

Fenti írás a teljes cikknek csak egy része, így csak ízelítő. A teljes cikk elolvasásához kattints ide: /kuruc.info/

Cikk és képek  forrása: /kuruc.info/ 

A narancssárgával jelzett részek nem részei az eredeti cikknek, azok a szerkesztők betoldásai. Az eredeti cikk megtalálható a forrásban megjelölt link alatt.

A Fülep Lajos akadémikus meghatározásával „világtörténeti jelentőségű” Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművész halálának 100. évfordulója alkalmából a Hagyományok Háza(Budai Vigadó) Halmos Béla termében (1011 Budapest, Corvin tér 8.) 2019. június 29-én 10 órakor emlékkonferenciát rendeznek avatott kutatók-művészek közreműködésével. Előadók: W. Barna Erika kézíráskutató, Menyhárt László művészeti író, Szabó Antónia képzőművész, Szántai Lajos műveltségkutató, Makoldi Sándor (felvételről) és Miklósvölgyi Jánosfestőművész. A helyszínen megtekinthető az alkotó eddig lappangó képei közül két – anyagvizsgálattal, szakvéleményekkel, műelemzésekkel igazolt – eredeti alkotása, a Városka a domboldalon (Városszalónak látképe) és a festő arcképét is rejtő Híd egy hegyi folyó fölött.

A Csontváry-rejtvény (Tiltott művészettörténet és hit, avagy a bölcsesség képeket szerkesztett magának) című, megjelenésre váró könyv szerzője, Menyhárt László a művészet világába jellegzetes Atilla-i küldetéssel elhívatott napútfestő nem mindennapi életútja, profetikus közéleti megnyilatkozásai, páratlan életműve kapcsán többek között arra is rámutat, miszerint: 

“…elfogadhatatlan vélelem, hogy Csontváry 1893-tól 1909-ig, azaz 16 év (5840 nap) folyamán mindössze kb. 110 képet festett. Vagyis egy-egy alkotáson átlagosan két hónapig dolgozott. Ezt a maga által készített egyedi festékanyag hirtelen száradása és az ebből adódó gyors festéstechnika egyszerűen kizárja… Csontváry az 1881-ben Kelety Gusztávhoz írt levelében azon sopánkodik, hogy a patikusi elfoglaltsága mellett évente sajnos csak 8 képet tudna festeni, ami 20 év alatt csupán 160 művet eredményezne, »mit, ha minden időt rászánnék, 3 év alatt kényelmesen elérhetnék«. Márpedig ha ő »fő állásban«, 3 év alatt 160 mű megfestésére tartotta magát képesnek, akkor – a matematika akkori és jelenlegi állása szerint – még a csupán föltételezett 16 év alatt is »kényelmesen« kb. 850 (azaz hetente egy) képet alkothatott, ami fölöttébb életszerű.

Annyira, hogy a Csontváryval számos vonatkozásban rokonítható, mindössze 37 évet élt és 10 évig alkotó Vincent van Gogh hagyatéka kb. 850 festményből és ugyanennyi rajzból áll, noha számos műve megsemmisült… A felvidéki kortárs, Mednyánszky László 45 év alatt kb. 2000 képet festett. De ha havonta csak egy képet engedélyezünk – az egyébként 30 évi munkálkodást emlegető – Csontvárynak, akkor is 16 év alatt a hozadék közel 200 mű. (Mednyánszky munkaritmusával viszont kb. 700 db festménnyel kellene számolnunk.) Ez pedig jóval több, mint a – festéstechnikájában is teljesen járatlan – elméleti szakemberek által nevetségesen engedélyezett kb. 110 db, aminek a felét a monográfusai datálásai szerint 1901 és 1904 között, vagyis négy év (!) alatt festette. Ezzel a tempóval viszont a másik 12 év alatt további 200 képet kellett alkotnia. Mivel – a lényeges dolgokban igazoltan szavahihető – Csontváry ugyancsak maga írta már 1909-ben, hogy »Nem vagyok barátja az erőltetett munkának, sőt szükségesnek tartom a kellő pihenést…«, nyugodtan levonhatjuk az ész- és tényszerű következtetést: maximum nyolcszor, de (szerintem) minimum kétszer annyi képet festett, mint amennyit számon tartani merészelnek a matematikából is csúfosan levizsgázott művészettörténészek.

Az előkerült és a jövőben fölbukkanó műveitől való rettegésük egyik okát tökéletesen megértem, hiszen – tisztelet a kivételnek – az eddig ismert képekkel sem tudtak-mertek-akartak mit kezdeni. Azok ti. nagyon nem nekik-értük szólnak. A teljes Csontváry-életművet viszont nem sajátíthatja ki, nem csonkíthatja meg egy legendagyártó, szűk látókörű, a lényegét-jelentőségét elfedő, meghamisító belterjes klikk, mert az az egész nemzeté. Ha ezt a »spontán privatizációt« megengedjük-eltűrjük, a legnagyobb festőnkről, egyszersmind az etnokulturális önazonosságunkat, folytonosságunkat is visszaigazoló életművéről mondunk le. Az ő szándéka, áldozat-vállalásának célja ti. kimondottan az volt, hogy a magyarságot ismét a világtörténelembe iktassa.” 

A részvétel ingyenes, de a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött, amelynek során kötelező a telefonszám megadása. A konferenciáról nyilvánosan elérhető videofelvétel készül.

Regisztráció: szentkorona2016@gmail.com 

                      +36-1-630-9043

Beküldte: Menyhárt László

Miért is érdekes ez a viccesnek szánt kép?

Gondoljunk csak bele hány és hány ilyen történt a történelemben. Két éppen szövetséget kötött nép között egy hasonlatos élethelyzet nem volt sosem probléma.

De nézzük, csak ha egy agresszív és erőszakos terjeszkedő népesség teszi mindezt? Sokszor az európai vezetők segedelmével.

Mi történik?

Ha a gyereked vagy unokád félig idegen lesz, az ember akkor is elfogadja, mégiscsak az ő vére van benne.  De már nem azt a nevelést fogja kapni, amelyet kellene, hanem az agresszív és elnyomó fél nevelése lesz a döntő.

Az idegenek általi megszállás, elözönlés, no go zónák kialakulása egy lépés, melyet nehéz, talán lehetetlen visszaszorítani.

De a következő lépés a beolvasztás, amely esetén egy ténylegesen visszafordíthatatlan folyamat indul meg.

A két fél közül az engedékenyebb a liberálisabb fogja húzni a rövidebbet, a beolvadás az ö dolga lesz.

Gyécső /nimrodnepe.blog.hu/