... az >>1. rész<< folytatásaként:

 Igen, mi, akik már-már szertartásosan Duna istennőnek hódoltunk és máig nem telünk be a pilisi hegyek koronázta látvánnyal, akkor még sok mindent nem tudhattunk a szakrális hely szelleméről, messzi múltjáról, bátorító, ám igencsak rendhagyó helytörténetéről. Arról, hogy mi az a rejtett, titokzatos erő, ami elbűvöl, csupán ösztönösen ráéreztünk valamire, aminek láttán még a szertelen, hangoskodó fiatalok is egyszer csak elhallgattak, s csöndben rácsodálkoztak ott, a Dunakanyar fölött, Vörös-kőn. Valamire, amit – kimondani is szörnyű - a teremtés nyelve, a magyar magától értetődő természetességgel juttat kifejezésre. Vö. öSZTöN-őSTaN-őSTaNú-őSTéNY-iSTeN-…! (A páratlanul gazdag és ésszerű magyar nyelvben ti. az információt a bizonyos szabály szerint cserélhető mássalhangzók közvetítik, a magánhangzók csak árnyalják a szógyökök, szavak jelentését.) Arról sem hallhattunk, hogy a Duna ősi neve: Ister. Ugyanúgy nevezték, mint a szerelem és a csillagok (a művészi képességeket is „adó” Vénusz bolygóminőség) babiloni istennőjét, Istárt, akinek megfelel a sumer Inanna. (Vö. iSTáR-őSTéR-oSToR; iNaNNa-MaMa!) Istár szeretője-férje: DuMuZi, aki magyarul nem más, mint DöMöS-DuNaőS. De a rendszerszintű D-T (és Z-S) mássalhangzóváltás okán az őSDuNa is menetrendszerűen elvezet iSTeNhez. (L. még pl. eSZTeRGoM = Dunakanyar! GaM sumerül kanyarulatot jelent.)

Persze ezekről – mindenekelőtt a humán tudományok vonatkozásában valójában Magyartalanító Tudománytalan Akadémia és az ahhoz szolgaian igazodó oktatás jóvoltából – fogalmunk sem volt. Így arról sem, amiről számos külföldi és hazai szaktársával egyetemben Thuróczy János (1435 k.-1489 k.) krónikaíró számolt be.

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919): Nagy Tarpatak a Tátrában (letét, Csontváry Múzeum, Pécs), 1905, részlet (a kárpiramis előtt szfinxszerű alakzat) és Zarándoklás a cédrusoknál Libanonban (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest), 1907, részlet (piramis alakú lombozat) – fotók: Sayti Krisztin

A Hun Atya (Szfinx), háttérben „Ízisz (Szűz Mária) szeretője”: a Nimród által épített Nagy piramis, fotó, Gíza, Egyiptom

Piramis a Pilisben, III. István koronázása, iniciálérészlet, pergamen, Képes Krónika, 1360 k. (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)

Az Orion csillagkép pilisi vetülete – Visegrád (Lepence): Rigel, Pilisszentlászló: Saiph, Klastrompuszta: Betelgeuze, Piliszentlélek: Bellatrix, Árpádvár: Mintaka, Rámhegy: Alnilam és Magashegy: Alnitak  (Váry István ny.)

E szerint a pilisi Sicambria név úgy keletkezett, hogy a Kr. e. 1300 körüli trójai háború után népével Pannóniába (netán vissza-) menekülő Páris herceg fia, Francio az Ister mentén, a pilisi Szikán hegy tövében a legnépesebb városok egyikét építtette, melyet a hegyről Sicambriának nevezett el. (Megjegyzem: a legendás Trója sem ott lehetett, ahol ma a turistáknak valamilyen romocskákat mutogatnak.) Az újjáépített Sicambria később a Krisztus születése utáni első magyar király, Atilla (406-453), Isten ostora fővárosa lett, s a nevét az utolsó teljes értékű magyar király, I. Mátyás (1443-1490) idejében is megtartotta. Ezt a várost Atilla korában a magyarok Ó-Budának is nevezték. A második honvisszafoglaláskor – a nagy előd jogos örökébe lépve - Árpád (?-907) nagyfejedelem is itt, a Noé-hegyhez és Esztergomhoz közeli felső hévizeknél alapította meg a Turul-nemzetség királyi központját. (Egy XIII. századi francia krónika is Magyarország fővárosaként említi. Vö. TRóJa-TuRuL-ATiLLa; SiCaMBRia-SZiKeMBRió-SoK eMBeR: nép, emberiség! A szik az egész növényvilág fejlődésével szorosan összefügg.)

A mai Székesfehérvár számos okból nem lehetett a magyar királyok koronázó és temetkezési városa. Ellenben – a korabeli metszetek, oklevelek és a műholdas fotók tanúsága szerint - a PiLiSben volt eredetileg többek között Buda és Vác közelében ábrázolt Fehérvár, mára eltüntetett, betemetett PáLoS-kolostorokkal, természetes és mesterséges erődrendszerrel, hófehér mészkőből épített várakkal, óriási méretű, aranyozott, drágakövekkel kirakott palotákkal, föld alatti járatokkal, csarnokokkal, pompázatos templomokkal, piramisokkal… Igen, ne tessék vakon fölháborodni, tiltakozni: piramisokkal! A Képes Krónikának nevezett gesta idevonatkozó iniciáléi ti. nem akármilyen titkokba avatnak be! (A latin iniciáció szó jelentése: beavatás, szertartás.) L. a II. Lászlót (1131-1163) - a korona elrablását -, valamint III. István (1147-1172) és Imre (1174 k.-1204) királyunk koronázását ábrázoló miniatúrák hátterében a hatalmas piramisokat! Minden bizonnyal valamikor teljes terjedelmükben ott is voltak. (Páris édesapját, Trója királyát Priamosznak hívták. Vö. PRiaMoSZ-PeReMeS-PiRaMiS!) III. István a miniatúrán egy dobogón ül. (L. a Visegrádi-hegység legmagasabb pontját, Dobogó-kőt, mely alatt működik állítólag a Föld szívcsakrája!) II. András (1177-1235) királyunk is Fehérvárt nevezte az ország közepének. A Pilis-hegység három mesterséges csúcsának (Rám- és Magas-hegy, Árpádvár) földrajzi helyzete ugyanakkor föltűnően megegyezik egyfelől Egyiptomban a gízai piramisok elrendezésével, másfelől az Orion (Nimród) csillagkép három övcsillagával. Stb. Ugyan már, mi közünk nekünk az egyiptomiakhoz? Hát nagyon sok. Aki nem hiszi, járjon utána!  Mondjuk, az Oszmán (Iszlám) Birodalom uralkodója, I. Szulejmán (1494-1566) szultán hadi naplójában, melyet a mohácsi csata után is gondosan vezetett: „Azt mondják, hogy Buda építése és az egyenes ágon leszármazó magyar királyok uralkodása óta [II.] Lajos [1506-1526] király idejéig 4700 [azaz négyezer-hétszáz!] esztendő múlt el.” Vagyis e szerint a magyar királyok leszármazása évezredek óta számon tartott, a pilisi Buda (avagy Székesfehérvár) előzménye pedig Kr. e. 3200 körül, Felső- és Alsó-Egyiptom egyesítésekor épült. Az igazán sokat látott török világutazó, történetíró, Evlija Cselebi (1611-1687) a budai épületegyüttesekről pedig így ír: „ez olyan vár, minőt még szem nem látott”. (Szulejmán fél napig földbe gyökerezett lábbakkal bámulta.) Ezeket az „igazhitű” muszlimok, majd a Habsburgok, az egyesített európai haderőkkel, ill. a jezsuita befolyás alatt zsarnokoskodó, magyargyűlölő I. Lipót (1640-1705) rendeletére földig rombolták, majd idegeneket telepítettek be, mert ugyebár ők is a kincseinket elzabrálni, a várainkat, dicső múltunkat megsemmisíteni és fölszabadítani jöttek bennünket. A romok, a vadálló-kövek stb. viszont még ma is árulkodnak, hogy volt egyszer egy… (Mohács után a törökök és a „keresztény” hadak Gödöt is fosztogatták: a török kiűzése után elhagyott, kiégett puszta lett.)

Olyan földrajzóra sem volt (ma sincs) az iskolában, amelyen csupán játszásiból a körző egyik szárát - mondjuk – az ősidők óta lakott Gödre helyeztük volna, a másikat Gibraltárra, vagy az Urál hegység vonulatára. Ekkor ui. szemmel láthatóan kiderül: Európa kellős közepén vagyunk. Mi, kárpát-medencei magyarok vagyunk a tényleges mindenkori központban: minden és mindenki hozzánk képest - minden tekintetben - peremvidéken van. Onnan pedig – per definitionem - nem látható be az egész, csak az éppen soros rész- és magánérdek. (Ezért ne csodálkozzunk azon, ha a gőgös-pimasz provincializmus összes nyavalyájával megvert, immár agyhalott Nyugat akarja minduntalan kiiktatatni a központot.) Mert bizony a Kárpát-medence – hosszú távon is - Eurázsia legélhetőbb, legvédhetőbb földrajzi, éghajlati, ökológiai egysége (egykor ilyen volt még a másik pólus: a Tárim-medence az Ujgur Birodalom területén), ahol a benne élő népek maradéktalanul kifejthetik a bennük rejlő képességeket. (Vö. PiLiS-PóLuS!) Ezért mintegy kicsiny önszabályozó modellje az egészséges emberiségnek, egyszersmind az emberségnek. (Göd is fölöttébb élhető hely volt, de a meggondolatlan – rohamos, elsősorban a fővárosból történő bevándorlás - városiasodás és a zöldterületek fogyasztása ennek előbb-utóbb véget vet.) Trianonban nagyon tudatosan ezt az egységet szabdalták szét és feszítették keresztre Nagy-Magyarországot, a Népek Krisztusát. Miért? Többek között az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, a szabadkőműves Zbigniew Kazimierz Brzezinski (1928-2017) nem köntörfalaz A nagy sakktábla c. könyvében: „Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.”

Merjünk tehát végre ismét nagyok lenni, mert a mi helytörténetünk egyszersmind üdv- és világtörténelem! Még akkor is, ha ez az idetelepült helyi mai uraknak (gyakran egykori elvtársaknak) nagyon nem tetszik.  A magyarság ui. nem vagon kérdése, miként azt minden idők legnagyobb tömeggyilkosa, Sztálin (1878-1953) elvtárs vélte, hanem emberiségszintű ügy. Világtörténelem-alakító nép voltunk, vagyunk és leszünk, hívjanak szkítának, pártusnak, hunnak, székelynek… vagy éppen a Kárpát-medencében őshonos MaGYaRnak, a MaGeRő népének. Mert hát a kultúra (a kereszténység) korántsem az ún. szentistváni térítéssel – azaz az első lézengő lovag (szerzetes) ideérkezésével – vert gyökeret itt, a tényleges mag-Európában. Mellesleg a „trójaiak” 400 évig tartózkodtak ezen a tájon, majd a mai Franciaországba mentek. Ők alapították Párizst.  „Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk”: nos, hát akkor kellő tájékozottsággal és nemzeti azonosságtudattal „Vigyázó szemetek (Moszkva után Brüsszelre, akarom mondani) Párizsra vessétek”?

Még nem ért véget!
Ugrás a folytatáshoz. (3. rész)

Menyhárt László
kritikus, művészeti író