Akik Magyarország 2. világháborúba való belépéséről azt gondolják, hogy elkerülhető lett volna, azok bizony tévednek. Talán néhány hónapot lehetett volna nyerni, de ha nem veszünk részt a „nagy attakban”, akkor könnyen a csehek vagy az osztrákok sorsára juthattunk volna, mint ahogyan nem tudta elkerülni a megszállást, pl Dánia, Norvégia, Hollandia vagy Franciaország sem.

Sajnálatos módon el kell fogadnunk, hogy a magyar kormány és hadvezetés kényszerhelyzetben volt. Sokan szokták felhozni Svájc példáját, aki semleges maradt a háború során, elfeledve azt, hogy Magyarország, már csak geopolitikai okoknál fogva sem kerülhette el a vérzivatart.

Egyébiránt, elég csak végiggondolni, hogy mi történt volna akkor, ha hazánkat - tényleg csak a feltételezés végett! - már 1939-40-ben elfoglalja a német hadsereg:

Honvédeinket már akkor erőszakkal elviszik a frontra és koncentrációs táborokba a magyarországi teljes zsidóságot, államgazdaságunkat kisemmizve, teljes elnyomás alatt dobva oda Magyarországot a szomszéd országoknak prédául, hiszen a környező magyarokra acsarkodó nemzetek, már mind Hitler mellett álltak.

Magyarországot végül a III. Birodalom 1944. március 19-én foglalta el és megkezdődtek a békét kereső politikusok, közéleti személyek letartóztatásai s útjára kelt a borzalom.

Végezetül még egy állítást szeretnék cáfolni!
Sem „első” sem „utolsó csatlós” nem voltunk a nácik mellett, hiszen, az olaszok, románok, szlovákok, finnek, már nálunknál előbb léptek be a 2. világháborúba, és nem is mi maradtunk a németek mellett utoljára.

A háború szörnyű dolog, egyetlen áldozat is sok. Emlékeznünk kell, de a bűnöskeresésnek véget kell érnie a vérgőzös események után, majd’ 75 évvel! Nem felelhet senki sem az atyja vagy nagyapja háborús vétkeiért, és anyagi haszonra sem tehet szert senki abból!

Ami volt, az fájdalmasan, de elmúlt. 
Ma a jelen és a jövő számít.

És a béke!

Zetényi-Csukás Ferenc
Horthy Miklós Társaság