A haplocsoport ugyanolyan DNS markerrel rendelkező, és emiatt feltehetőleg közös földrajzi származású embereket jelent. (A haplopcsoportokat nem lehet egy-egy néphez kötni, a gének nem népiséget fognak meghatározni, viszont az elnevezések ezt takarják így nekünk is ezzel kell dolgoznunk. szerk.)

Néhány esetben beigazolódnak sejtéseink, de akad számos meglepetés is. A térkép szerint  – talán nem meglepő módon – a magyarok legközelebbi genetikai rokonsága a környező országok polgárai között keresendő. Génállományunk erős hasonlóságot mutat az osztrákokkal és a szlovákokkal, de nincs túlzottan nagy különbség a románokkal szemben sem.

Látható, hogy a két legerősebb haplocsoport, a "ős"- szkíta (sárga színnel jelölve) és a "ős" - kelta (piros) “ütközőzónája” pont Közép-Európába esik. Érdekes, hogy a német génállomány sokkal közelebb áll a hollandhoz vagy a belgához, mint a velük egy nyelvet beszélő osztrákokéhoz. De ugyanígy nem jelent semmit e téren a magyar-finn és magyar-észt nyelvrokonság sem. (Hozzá kell tenni, hogy jelenleg a sárgával jelzett R1a nevezetű gén "birtoklásáért" a szláv népek, a türk népek, az iráni népek kezdenek egyre jobban harcolni. Amilyen szűklátókörűek képesek lesznek háborúzni gének miatt is. szerk.)

Érdekes még, hogy nálunk magas százalék arányban << az európai Y kromoszómák körülbelül 22%-a sorolható be a neolitikus közel-keleti markerek által meghatározott leszármazási vonalak valamelyikébe.
Az M35 marker (E3b haplocsoport), az M172 marker (J2 haplocsoport), az M201 marker (G haplocsoport) és az M89 marker (F haplocsoport) által jellemzett leszármazási vonalak előfordulási gyakorisága a Közel-Kelet felől Európa irányába csökken. Semino és munkatársai szerint az E3b, a G és a J2 (valójában az egész J) haplocsoport a neolitikum idején a Közel-Keletről érkező földművelő népek genetikai hatását tükrözi Európa férfi génállományán. Vizsgálataik alapján a neolitikus gazdálkodók genetikai hatása a mediterrán partvidék mentén kifejezettebb. >> (forrás: Honfoglalás kori, valamint magyar és székely populációk apai ági genetikai kapcsolatrendszerének vizsgálata Ph. D. értekezés Kovácsné Csányi Bernadett)

A mai magyarságnál kiegyensúlyozott kb. 24-24% arányban van jelen az R1a és az R1b.

A harmadik kb 15-22% arányban az E3b.

R1a – szkíta eredetű, jelenleg magyar, türk, iráni, szláv népeknél elterjedt. Egyesek szerint közép-ázsiai vagy pakisztáni eredetű, és még az árja bevonulás előtt megjelent Indiában. Ez esetben mind a dravidákhoz, mind az uráli népekhez köthető. Nemzetünk kb. 20-24%-a.

R1b – kelta eredetű, jelenleg nyugat-európai és közép- európai elterjedésű. Kb. 18 ezer éve jelent meg, valószínűleg Közép-Ázsiában vagy Iránban. Alcsoportjaiba tartozik a nyugat-európai (és ebből következően az amerikai) férfiak kb. kétharmada,  nemzetünk kb. 20-24%-a.

E3b – közel-keleti eredetű földműves népesség, Görög, közel-kelet, észak-afrika a mai elterjedése. Nemzetünk kb. 15-20%-a.

J – elsősorban J2 – A férfiak egynegyede tartozik ide, de elterjedt Közép-Ázsiában és az indiai felsőbb kasztok között is. Magyarországon is előfordul kb. 10-15% az előfordulási arány.

Meglepő, hogy a Brit-szigetek lakossága inkább mutat rokonságot a franciákkal, spanyolokkal és portugálokkal, mint az átlagosnál kevesebb haplocsoportot tartalmazó skandináv nyelvrokonsággal. Izland, talán viszonylagos elszigeteltségének köszönhetően mindössze öt haplocsoportot tud felmutatni. A skandináv népek esetében megfigyelhető a közeli rokonság, míg a finnek genetikai állománya szinte teljesen eltér a többiekétől. A balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) viszont megint csak erős hasonlóságot mutatnak egymással és az orosz néppel is. Az oroszok pedig meglepő módon e térkép szerint távolabbi rokonai az ukránoknak, mint a már említett balti népeknek.

Összességében kijelenthető, hogy az egyes népek genetikai rokonsága nincs különösebb összefüggésben a nyelvrokonsággal. Sokkal nagyobb súllyal esik latba a földrajzi közelség időtartama, melynek törvényszerű következménye a keveredés.

Forrás: utazik.hu