"Anahit - Anahita - Anya hit - Anya hite
KíGyóTartÓ ~ Tartsd kezedben az Erőt, s ura leszel az Életednek!
A díszítőelem ősi szimbólum, a magyar népművészetben tekerőlevél néven ismert és a teremtő erőt jelképezi, a kínaiaknál a halhatatlanság, az indiaiaknál a jó szerencse jele. Az egész világon használatos jelkép, nem köthető és szorítható egy nemzet kizárólagos jelképének."
forrás: /www.facebook.com/hunnemzetiseg/
és
Internet
"Vajon ki legitimálta Magyarországon az államformánk megváltoztatását? Volt-e valaha is népszavazás erről?
Sem 1918-ban, sem 1946-ban, sem 1989-ben nem legitimálta a magyar nemzet a köztársasági államformát!
Magyarországon 1886-ban a János-rendi és a Nagyoriens nagypáholy uniója jött létre, Magyarországi Symbolikus Nagypáholy néven.
Ennek szellemiségére az első időszakban inkább a János-rendi „klasszikus” szabadkőművesség volt jellemző.
A szabadkőművesség eredetileg sok értéket hordozott amiket a társadalmi életben is megvalósítottak. Magyarországon, mivel engedélyezték a szabadkőművesség működését virágkorát élte a XIX-XX század fordulóján. Nagyon sok híres közéleti embert is be tudtak szervezni a mozgalmukba, ilyen volt Benedek Elek és Kosztolányi Dezső is, de a legtöbbjüket nem hatotta át erősen a szabadkőművesség, sőt csak „papíron” voltak azok.
A XIX. század végén, ill. a XX. század elején radikális változás történt a szabadkőművességben, mintha kifordultak volna önmagukból.
Az első világháború idejére a szélsőséges, radikális Nagyoriens szelleme vált uralkodóvá a magyarországi szabadkőművességben. Jól érzékelteti ezt a változást az, ahogy eljutunk Andrássy Gyulától Jászi Oszkárig.
Wekerle Sándor is szabadkőműves volt, de ő még az eredeti János-rendi kőművességet képviselte. A Wekerle-kormányt a radikális Nagyoreins szellemiségű Károlyi-kormány váltotta le.
A Nagyoriens szabadkőművesek (jakobinusok) a királyságok megszüntetését tűzték ki célul, ezért voltak köztársaságpártiak.
Ezen ideológia nagyban hozzájárult az első világháború után az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzásában, ami által megszűnt Közép-Európa, mint egy önálló „közép” pólus szerepe.
A Nagyoriens szabadkőművességnek a célja az volt, hogy Magyarországot a francia állam mintájára szabadkőműves, ateista állammá átalakítsák át. Olyanná, mint a Francia Köztársaság! 1889-ben a Párizsi világkiállítás évében, a Francia Nagyoriens, a francia forradalom 100 éves évfordulóját ünnepli.
Ekkor fogalmazzák meg, hogy első lépésben Európában köztársaságok legyenek a királyságok helyett.
Második lépésben jöjjön létre egy Európa Köztársaság harmadik lépésben minden köztársaság egyesüljön egy Világ-Köztársaságban!
A magyar történelem egyik fordulópontja az 1918-as (nép)köztársaság kikiáltása volt, amely által a 900 éves Magyar Királyság megszűnt. „A köztársaság és szabadkőművesség” dokumentumban új tényekre találhatunk, amelyek új szempontokból tárhatják fel a történést.
Nincs tudomásom arról, hogy bármelyik történész valaha bizonyította volna, hogy szabadkőműves műhelyekben dőlt el az államformánk megváltoztatása.
A Magyar Köztársaság kikiáltása 1918. november 16-án történt meg.
De milyen előzmények után?
November 4-én tartott egy előadást Benda Jenő a „Demokratia” páholyban, amelyben hivatalosan is megfogalmazta, hogy a szabadkőművesség álljon a „köztárasság” államforma létrehozása mellé.
Rá egy héttel, november 11-én más páholyokból érkező vendégtestvérekkel együtt, összesen 12 páholy elfogadta a köztársaság „tervét”.
A felsorolt páholyból ma is van aktív, működő, a Galilei és a Sas páholy például a János-rendi nagypáholy védelme alatt áll, a Martinovics páholy pedig a Nagyoriens védelme alatt. Több forrás is bizonyítja, hogy a Károlyi kormányban több radikális szabadkőműves volt, a legtöbbjük a Martinovics páholyból, ezért nem volt nehéz meggyőzni a kormányt, hogy kiáltsák ki a (nép)köztársaságot.
A Demokratia Páholy megfogalmazza, hogy a királyság mint államforma okozója minden rossznak és gonosznak, ezért van szükség a köztársasági államformára.
A Brit, a Svéd, és a Norvég Királyságban mit szóltak ehhez a János-rendi szabadkőművesek? Ezekben az országokban a királyi dinasztiák is szabadkőművesek, ott a királyság nem okozója minden rossznak? Nem furcsa, hogy a demokrácia érdekében a „Demokratia” páholy kezdeményezi az államforma megválasztását, de a népet (demos) nem kérdezi meg egy demokratikus népszavazáson, hogy legitimálja-e a szabadkőműves tervet?
A „Demokratia” páholy egy 8 pontos tervet fogalmazott meg, amelynek végén, a 8. pontban egy Európai Köztársasági Államszövetség áll!
Ezt ma Európai Egyesült Államok néven ismerhetjük. A 7. pontban egy „propaganda”-bizottság megalakítását javasolták, amely a szabadkőműves sajtón keresztül ennek a „köztársaság”-tervnek megvalósítását volt hívatott segíteni. A szabadkőműves újságírók munkája és szabadkőműves lapok szerepe óriása volt 1918-előtt!
Szerteágazó téma, hogy hogyan történt 100 évvel ezelőtt a szabadkőműves eszmék beleáramoltatása a magyar társadalomba, viszont három érdekességet mégis érdemes megemlíteni. 100 évvel ezelőtt több szabadkőműves lap is létezett, a legradikálisabbat „Dél”-nek hívták.
Emellett volt egy hivatalos „belső” lapja is a szabadkőművességnek, ez a „Kelet” (Oriens).
A nagy nyilvánosságnak szóló, szabadkőművesek által alapított lap pedig a mindnyájunk által jól ismert irodalmi folyóirat volt: a „Nyugat”, vagy a „Világ”.
Most egy olyan szempontot mutatok be, amely kevésbé ismert, ez pedig a frontról hazatérő hadsereg leszerelése.
A Károlyi-kormány hadügyminisztere Linder Béla volt, aki a frontról hazaérkező több mint fél millió egészséges katonát lefegyverezte.
Szokatlan, furcsa lépés egy honvédelmi minisztertől?
És mi köze van ennek a radikális szabadkőművességhez?
Az, hogy a visszatérő katonák és tisztek a királyságra és IV. Károlyra esküdtek fel. Ehhez képest a Károlyi-kormány egyértelműen köztársaságpárti, és ráadásul nem választáson kapott felhatalmazást, hanem erőszakkal alakítottak kormányt.
A visszatérő katonaság nagy része nem ismerte el az új kormányt, akár fegyverrel is szembeszállhatott volna velük.
A Károlyi-kormány ezért feloszlatta őket, és új, hozzá hűséges tiszti karral akart új hadsereget felállítani. Csakhogy ez pontosan olyan átmeneti időszakban történt, amikor még csak fegyverszünet volt, de békeszerződés még nem.
Ilyen esetben, akinek nincs hadserege, annak a tárgyalási pozíciói elvesznek.
Egy kritikus időszakban fél évig nem volt hadserege Magyarországnak, pedig volt félmillió felfegyverzett katonája, akiket feloszlatott Linder Béla 1918. november 2.-án.
Amikor Magyarország hadsereg nélkül maradt, nem volt nehéz 1918. november 14-én a szintén szabadkőműves Tomáš Masaryknak és Edvard Benesnek kikiáltania a Csehszlovák Köztársaságot."
Szerző: Csanády József
Forrás: magyarmegmaradasert
köztes forrás: /magyarokvagyunk.com/
|
|||||||
ŐSMAGYAR HIMNUSZ
Országok országa
Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt
A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted,
Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos,
Hogy föl sem érheted.
Mint a magas mennybolt,
Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere
Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők,
Hős föld büszke népe,
Ez a te végzeted
Ősi öröksége.
Erős, gazdag vár vagy,
De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt,
Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön
Győzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy,
Emeld fel a fejed!
(Forrás: rovásírás alapján dr. Bobula Ida nyelvész)
Görgey Artúr, Perczel Mór, Bem József, Dembinszky Henrik, Kossuth Lajos és Aulich Lajos
"A Görgey-kérdés mára inkább Görgey–Kossuth-kérdéssé vált. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy Kossuth Lajos tette bűnbakká és árulóvá Görgeyt nem egészen egy hónappal a világosi fegyverletétel után Vidinben írott levelében. A mély elkeseredettség és a „hirtelen felindulás” menthetné Kossuth tettét, ha vádját nem ismételte volna meg 1867-ben, a kiegyezést bíráló, Deáknak címzett, nyílt levelében, amelyet Cassandra-levél néven ismernek a történelem iránt érdeklődők.
Kossuth és Görgey kapcsolata 1848–49-ben nem volt harmonikus. Ez azonban a forradalom és szabadságharc összes ismert szereplőjének viszonyáról elmondható, beszéljünk akár politikusokról, katonákról, forradalmárokról, újságírókról vagy bárkiről, aki a nyilvánosság számára is ismert módon befolyásolta az eseményeket. Bár ma joggal panaszkodunk arról, hogy felgyorsult az idő, 1848–49-ben a ma ismertnél jóval gyorsabban változott napról napra az ország és az emberek élete. Elég, ha csak végiggondoljuk, hogy e szűk másfél év alatt hányszor változott az ország fővárosa: Pozsony, Pest, Debrecen, ismét Pest és Debrecen, majd Szeged és Arad voltak az országgyűlés és a kormány székhelyei. Az események irányítóinak nagyon nehéz helyzetekben kellett gyors és súlyos döntéseket meghozniuk – gyakran olyanoknak is, akiknek korábban nem szereztek közéleti tapasztalatot.
Kossuth és Görgey viszonya is ezért változott időnként napról napra, helyzetről helyzetre, ahogy a politikai és katonai körülmények módosultak. Arról azonban Kossuth többször is meggyőződhetett – és erről saját kézzel írt levelei és egyéb dokumentumai is tanúskodnak –, hogy Görgey legalább olyan áldozatkészen szerette és szolgálta a hazáját, mint ő.
Kossuth és Görgey legalább olyan mértékben hasonlítottak egymásra, mint amennyire különböztek. A legnagyobb hasonlóság közöttük az volt, hogy hatókörükben messze a legtehetségesebbek voltak kortársaik között. Kossuth volt a reformkor és a szabadságharc idejének legkiemelkedőbb politikusa, Görgey pedig a legkiválóbb hadvezére. Hazaszeretetük és a szabadság iránti elköteleződésük is vitán felül áll. Tehetségük áldozatkészséggel és szorgalommal is párosult. Sorsuk a szabadságharc leverése után tragikusan-misztikusan fonódott össze. Mindketten nagyon magas kort éltek meg, de Kossuth külső, Görgey pedig belső emigrációban élt élete végéig. Pedig mindkettőjük tehetségére, tapasztalatára nagy szüksége lett volna nemzetünknek.
A Kossuth és Görgey közti különbségek is szembetűnőek. Kossuth már 1848 előtt a legnépszerűbb és legismertebb politikus volt Magyarországon, egyenes út vezetett odáig, hogy 1848 októberétől formálisan is ő legyen az ország első számú vezetője. Görgey Artúr képzett, de harcteret korábban sohasem látott, a civil életbe visszavonult katonatiszt volt, aki gazdálkodással, majd kémikusként tudományos karriere építésével szeretett volna foglalkozni. A szabadságharc alatt derült ki, hogy kiemelkedő tehetségű hadvezér.
Ne higgyünk a nagy (evangélikus) mesélőnek, Mikszáth Kálmánnak, amikor Görgey állítólagos nyilatkozatát idézi: „Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” A lárifárinál többre volt szükség az osztrák hadsereggel való sikeres szembeszálláshoz. Kossuth és Görgey legtöbb konfliktusa abból adódott, hogy a politikus és a katona mindig, minden időben másként gondolkodik.
A legjobb mindig akkor volt a viszonyuk, amikor felismerték és elismerték, hogy szükségük van egymásra.
„Önök felállottak, mint egy férfiú, és én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem döntik meg” – mondta Kossuth Lajos 1848. július 11-én, amikor az országgyűlés megszavazta a honvédség felállítását. Mindig megragad ez a pillanat – benne van a 19. század őszinte lelkesedése és pátosza a ma már szinte elviselhetetlenül dagályosnak és teátrálisnak ható közéleti megnyilvánulások iránt. Kossuth mesterien érezte és formálta ezt a hangulatot.
Görgeyt csak nagyon ritkán ragadták el az érzelmei – még a katonák között is kivételesen józannak és a kor szokásához képest ridegnek látták. Akkor, amikor a politikusok és a katonák egymással versengve igyekeztek megnyerni a maguk számára a lelkészek jóindulatát – és ezzel a szószék nyilvánosságát –, Görgey lényegében megtiltotta küldetésének és személyének népszerűsítését a szabadságharc válságos időszakában, 1849 februárjában: „Nem akarom, hogy énértem felizgató beszédeket tartsanak! Soha ne szentségtelenítsék magasztos hivatásukat az által, hogy politikai pártok mellett felszólaljanak. Akármellyik egyházhoz, akármellyik nemzethez tartozzanak, hirdessék a morált, hirdessék a hittanaikat, s ez által igyekezzenek velünk együtt a békét eszközleni. A vallás nem azért van, hogy politikai czélra eszközül használtassék, hanem hogy a nép közt az erkölcsiséget és a humanitást terjessze."
Ezek a különbségek és ellentétek sem indokolják azonban Kossuth vidini levelét, Görgey bűnbakká tételét. Kossuth döntését az magyarázhatja, hogy Görgey amnesztiát kapott, míg a politikai és katonai elit többi, Magyarországon maradt tagját elítélték, kivégezték. Hogy ezt a sorsot éppen a teljhatalmú politikai és katonai vezető, Görgey kerülte el, gyanakvásra adhatott okot.
Tudjuk azonban, hogy Görgey nem az „árulása” miatt menekült meg, hanem mert az oroszok ragaszkodtak büntetlenségéhez – ezt a tényt a kortársak még nem ismerhették. Azt sem tudták, hogy a fegyverletétel mellett döntő Görgey meg volt róla győződve, hogy ha valakit, akkor egészen biztosan őt fogják felelősségre vonni a „rebellió” katonai sikereiért.
Jó volna a fenti magyarázatot elfogadni, de gyanítjuk, hogy Kossuth nem volt ennyire jóhiszemű: tudatában volt annak, hogy Görgey nem áruló, a szabadságharcot nem miatta veszítette el az ország. Vérbeli politikusként mégis úgy vélte, hogy a nemzetnek könnyebb elviselni a vereséget és készen maradni a függetlenség későbbi kivívására, ha a túlerő helyett egy árulót nevez meg a kudarc okozójaként. Az amnesztiában részesülő Görgey volt a legalkalmasabb erre a szerepre.
Hogy Kossuth „számítása” bejött, azt talán Móricz Zsigmond fogalmazta meg a legplasztikusabban 1930-ban:
„Ha gyermekkorom magyar világának félistene Kossuth volt, akihez szinte imádkoztak, mint az üdvözítők egyikéhez, akkor ugyanannak a kornak megtestesült ördöge, sátánja, mefisztója Görgey volt, akiről csak a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak […].”
Tévedett Kossuth? Szeretném hinni, hogy igen, szeretném hinni, hogy százhetven év után el tudjuk fogadni: nem az árulás, hanem a legyőzhetetlen túlerő vetett véget annak a szabadságharcnak, amelynek nem a veresége, hanem sokkal inkább a több mint egy éven át tartó győzelmei számítanak szinte megmagyarázhatatlan csodának.
Kossuth és Görgey nem voltak sem félistenek, sem hazug demagógok, sem gyáva hazaárulók. Isten adta tehetséggel megáldott emberek voltak, akik mindenek felett szerették hazájukat. Nélkülük elképzelhetetlen lett volna a forradalom és a szabadságharc, majd Magyarország polgári átalakulása. Méltán lehet rájuk büszke nemzetünk százhetven év elteltével is – mi, 21. századi hitsorsosaik pedig egy kicsivel még közelebb érezhetjük magunkhoz a lutheránus hadvezért és az evangélikus politikust."
forrás: /kotoszo.blog.hu/
szöveg: Kertész Botond történész
"Az Oroszország első cárjait adó uralkodóház vérvonalában ősi magyar hunok is voltak
Az igaz, hogy itt sem közelíti meg tisztán azt a kérdést, hogy sógora volt-e Árpádnak Oleg herceg vagy apósa vagy mije, de az kiderül, hogy hun testvéri kapcsolat az továbbra itt is fennáll. Nézzük csak, olvassuk a Nap Hun által leírtakat.
A dinasztia alapítója a varég Rurik vezér (Rorik Konung, ?-879) volt, aki a Nyesztor-krónikában leírtak sólyom volt az obod(t)rita nyugati szláv [szkíta] törzs totemállataszerint fivérével a Ladoga-tótól délre eső területeken telepedett le.
Testvéreinek halála után Rurik vezér egyesítette a családi birtokokat, és Novgorod környékén fejedelmi székhelyet létesített. A kibontakozó államalakulat a Rusz nevet kapta.
← Ruryk (Rurik-Rjurik) neve sólymot jelent, s a sólyom volt az obod(t)rita nyugati szláv [szkíta] törzs totemállata, ami úgy is fennmaradt, hogy a Rurik-címerben lévő háromágú fog tulajdonképpen stilizált sólyom. (Vilinbachov 1967:58.)
Krónikák az Avarokról
a.) Osirius: történetíró Hispániából AC. 450 körül eredetileg varingar-nak írta le a későbbi varjágoknak vagyis ruszoknak, még később varégoknak, legvégül vikingeknek nevezett rokonainkat.
A varingar-ból kell kiindulnunk. Jelentése avar nép, akik a hun és magyar korszak között ténylegesen 100 éven át Kárpátia lakói is voltak.
De a Hun-Avar-Magyar nép egy népet takar, akik azonos nyelven beszéltek. A Szent Koronán látható jelképeik más nemzetségeket mutat be, akik egyesültek a Szent Korona országában. Temetkezőhelyük egymás mellett volt, nem pedig egymásra helyezték el a sírjaikat.
Jelképek:
A jelképeik az apostol tanítómestereik fejénél láthatóak. A varingar-ból a „gar” szó jelentés = nép a régiségben. Másnéven várkony-nak nevezték az avarokat, akik gyűrű alakú hatalmas földvárakat építettek. Az avar nemzetség ruszin törzsei kiváló hajóépítők, evezős hajósok voltak. A finnek adták a nevüket a saját nyelvükön: evezős = ruszin
b.) Orosz Őskrónika: Nesztor kijevi szerzetes 1100 körül leírja az ún. Nesztor Krónikában: „A varégok [vikingek] a tengeren túlról jöttek.”…”Így a varjágokhoz hajóztak, a ruszokhoz, ahogyan ezeket nevezték.”
Tudvalevő, hogy minél régebbi egy írásos forrás, annál hitelesebb. Másrészt a hatalmi érdekekből a középkorban megrendelt irományok hamisak. (Görög, római, Habsburg-, legújabb kori iparszerű történetírás = „a múltat végképp eltörölni!”)
Tőlünk keletre – kivéve Bizáncot – elfogulatlan krónikák vélelmezhetőek és hamisítatlan szkíta kori régészeti leletek mutathatóak be. A kaukázusi – Közel-Keleti – a Közép-Ázsiai, valamint a kopt források a valós eseményeket ismertetik.
Ruszinok földje
Érdemeik jutalmául 5 ország területére szórták szét, nehogy autonómia, vagy államalapítás eszükbe jusson. Vereczkén átkelve Kijev felé indulunk, ahol Turk(a) város neve is beszédes (türk), mint a magyar egyik ókori neve.
Kió/Keve,Kiev
Nestor feljegyzése szerint a Fekete [Magyar] Tenger és a Kaukázus feletti térségben Árpádék idejében szkíták, közelebbről hunok laktak.
Kievben Mangait nevű orosz régész vezetésével csodálatos ezüst ötvösmunkákat, karpereceket találtak. A leletek Árpád idejéből származtak, mivel turulok, griffek, citera, csúcsos kucsma, bőrcsizma, „honfoglaláskori” hajfonat ábrázolások láthatóak a karpereceken az avar-magyar díszítőmotívumokkal együtt.
Későbbi korban Árpád hét törzsével [fekete magyarok] és három kabar törzzsel együtt települt át Kievbe, mint a város megalapítója. Ugyanis a bizánci források Kievet manicheista fészeknek nevezték, hiszen Árpádék az ősi vallásukat hozták magukkal Kánaánból.
Kievben készültek fel Árpádék a bevonulásra. A bevonulásban részt vett magyarok kétféle kardot is használtak. Egyik volt a könnyű lovassági szablya, a másik a kétélű normann kard volt. A bevonulás előtt kétféle harcmodorra készültek (keleti és nyugati haditechnika). A normann kardokat a varingar [viking, normann, ruszin] nemzetség készítette, akik legalább Árpádékkal azonos számban voltak, akik nem vettek rész a bevonulásban.
Az Árpádék által elhagyott Kaukázus fölött lévő Kazária eltűnt ezután, mint önálló állam. Ugyanis a viking [varingar = ruszin] vezetésű orosz-varég népből álló, Novgorod székhelyű Ó-Orosz Birodalom az Árpádéktól hátrahagyott Kievet a kievi orosz fejedelemség megalapításával a Birodalmához csatolta. Majd támadásaik nyomán széthullott “Kazária”. Kazár – kabar – avar – szabar – szabír népnevek ugyanazt az etnikumot jelentették a szkíta – kelta /keleti/ hun – avar – magyar folytonosság láncolatában. Kazária nagyvárosa a Kaszpi Tónál Atil(a) volt.
„Szlávok” = Szkíták
Genetikailag olyan, hogy „indoeurópai” nem létezik. Nincs „szláv” sem, csak európai, és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag ős-európai. Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az.
„Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik.” – Kézai Simon –
A Dent- az nem más mint a Dentumoger. Ez Grandpierre K. Endre értelmezése szerint Don-tő Magyar. S mit ad Isten? A Don folyó pont Baskíria és Magyarország között található!
A legelfogadottabb, Németh Gyula javaslatából kiinduló magyarázat szerint a Dentü ebből a Den alakváltozatból származik, a -tü pedig a magyar -t kicsinyítőképző (ez van a menyét és a nyest szóban is) és tővéghangzó együttese. Ezek szerint a Dentü a szláv Donyec pontos megfelelője – nem föltétlenül tükörfordítása, valószínűbb, hogy a szláv és a magyar szó forrása egyaránt egy ’kis Don, Donocska’ jelentésű alán, esetleg török folyónév volt. Anonymus Dentumoger alakja ennek megfelelően olyasmit jelentett, hogy ’Donyeci Magyarország’.
Dnyeper, a vízi országút
Kievből képzeletbeli hajónkra szállva észak felé Novgorodig utazunk az egykori Kievi Rusz területén. De útközben ki-kitekintünk a környékre, ahol nekünk ismerősen hangzó földrajzi nevek üzennek.
Már a kezdetén Kiev, ami az egykori Aral Tó menti szkíta főváros Chiva nevét idézi (lásd Tolsztov akadémikus ásatásait). Közelben Galícia, amely a magyari időket Galileát idézi föl. Galíciától Galíciáig, azaz dél Lengyelországtól észak Spanyolországig húzódott Atilla Nagykirály Birodalma, mint szélső határvidék (lásd továbbá Burgostól Burgasig). Belorusszián keresztül vezet az utunk. Avar népeink más néven fehér magyarok voltak.
Azt már tudjuk, hogy lett varingarból rusz(in). Itt van tehét a fehér avar ruszok földje. Rokonaink hírét ugyancsak megtépázták, ez biztos jel a rokonságra. Vajon a főváros Miusk neve az egyiptomi idők Avaris nevű Nílus Deltájának hun Menesz – Méhes – MNS országegyesítő királyunk nevét viselné?
Szomszédaik Lengyelország és Litvánia. Jelképeik a kétfejű sas és a Szt. György jelenet. Mindkét nép szarmata, azaz szkíta eredetű ősöktől való. Mindkét jelkép Kis-Ázsiából származik (hettita és pártus = pártás), vagyis a hun-magyar ókorból ismerős nekünk. A Mazuri tavaknál (M-Z-R) magyar nemzetség telepedett le hajdan, ugyanúgy az észteknél is, mint Estonia (Esthoni) néven.
Az északi folyó és tórendszer a Dnyepertől Novgorod felé veszi az utazót.
Novgorod
Nesztor Krónika szavaival: „ruszoknak, másokat svédeknek, normannoknak, gótoknak nevezték. Fővezérük Rurik alapította Novgorodot. 839-ben délre küldte hadvezéreit Askoldot és Dirt. Ők lesznek Álmos kievi ispánjai. Ők nem Rurik fajtájából valók, de engedélyt kapnak Ruriktól, hogy saját népükkel Bizánc (görögök) ellen mehessenek.” Tehát a magyarokkal!!! Kievben ők vették át a magyaroktól a fegyvergyártást és adták az utánpótlást Árpád népe bevonulásához.
Novgorod címere nem meglepően hasonlóságot tükröz a Kárpátok mentén élő ruszinok címerével. Mint tudjuk, a jelképek igen ősi múlt titkait rejtik Novgorod címerében a trón két oldalán medvék és a talpuk alatt vízben úszó halak láthatók. A mi ruszinjaink címerében ugyanúgy álló helyzetben látható a medve. A címer másik oldalán négy sáv helyezkedik el, de más színekben, mint a magyar címer.
Novgorod történetéhez hívjuk segítségül a Google keresőjét, amelyből származnak a kiemelések: Eredetileg varég nyelven Holmgard volt és 859-ben alapította Rurik a legősibb orosz-nak?? mondott várost. A Rurik Dinasztia 750 éven át uralkodott ezután. 882-ben Rurik utódja Oleg „bevette” úgymond Kievet és azt új birodalma, a Kievi Rusz fővárosává tette. A 900-as évek elején Novgorod hadjáratot vezetett Konstantinápoly (skandinávul: Miklagard) ellen.
Itt álljunk meg! A másik ősi jelzés az egyes népek által tisztelt szentek nevei. Miklósvárosról van itt szó. Nemcsak a varég – viking – varingar – népek, hanem a mi avar ruszinjaink legfőbb szentje Szent Miklós. Ugyanarról a rokon népekről beszélünk. Másrészt Novgorodtól csak 180 km Szent Péter Vára. A Közel-Keletről induló, majd Bizánc székhelyű kereszténység jogutódja Novgorod lett, ezáltal viseli Szent Péter nevét az ott alapított fehérorosz város.
A keresztény Kijevi Rusz állam- és egyházalapítója Bölcs Jaroszlav volt (1019-1054)
Eurázsia népeire Konfucius mondta: „A négy tenger között minden ember testvér.”
Az orosz krónikák X. századi térképein Kievben „Ugorszkeje” néven (magyar hely) jelölik Álmos Palotáját. Ennél ősibb orosz krónikák „Olmin dvor”, ami OLMA (ALMA) = Álmos palotája, hiszen ő Kiev városának valódi alapítója.
Hispániából Orosius már a 400-as években megírta (Orosius–>Orros–>Orvos–>Tudós férfit jelent), Thule északon fekvő egyházának történetét: „magyariakval rokon varingar harcosok, akik a ruszinok nyelvén vengernek neveztetnek”
Tehát ebből az időből eredeztethető a rokonság, amely a legutolsó időkig tudatosult a ruszin elődeinkben.
Szerző: Tranger Károly, kiegészítve Nap Hun"
forrás: /vilagfigyelo.com/
"Volt egy régi szép szokás már az ókorban, ami aztán tovább élt a középkorban s tán később is. Gyermekeket jegyeztek el, házasítottak össze, dinasztikus, politikai célzattal. De ezek a korai frigyek gyakran értek rossz véget. Egy ilyennek lett áldozata András, Nagy Lajos királyunk öccse.
Andrást hat éves korában, 1333-ban vitték Nápolyba, hogy ott felnővén, a későbbiekben Róbert, Nápolyi király unokájának, Johannának a férje legyen. A megállapodás, melyet még Károly Róberttel kötöttek, úgy szólt, hogy Róbert halála után idősebb leányunokája örökli a királyságot, ahol – természetesen – majdani férje lesz a király. Akár a népmesékben… A kisebb királyfi elnyeri a világszép királylány kezét, és vele a királyságát.
De ez a világ már akkor sem arról volt híres, hogy a mesék valóra válnak benne… Róbert, Nápolyi király úgy végrendelkezett, hogy András, mint Johanna férje uralkodhat, de ha Johanna utód nélkül halna meg, úgy húgára, Máriára szálljon a trón. Ráadásul azt is kikötötte, hogy egyikük sem vehet részt a kormányzásban 25 éves koráig. Ez abban az időben roppant szokatlannak számított, gondoljunk csak a gyermek és kamasz királyok hosszú sorára, hogy mást ne említsek, mint Hunyadi Mátyás, aki tinédzserként kezdett uralkodni.
A dolog persze nem működött. Johanna szépen aláírogatta ugyan a kormánytanács rendeleteit, de ezek mellett - tanáccsal mit sem törődve -, a maga szája íze szerint is rendelkezett mindenféle ügyekben. Sokan nem nézték jó szemmel András jelenlétét az udvarban, mert hatalmukat veszélyeztető tényezőt láttak benne. Petrarca, aki a király halálát követően érkezett az udvarba: „sok farkas őrizetére bízott két bárányt lát és országot király nélkül”.
A magyar királyi udvar megkísérelt fellépni a helyzet rendezése – és András királlyá koronázása – érdekében. Erzsébet anyakirályné
„… az Úr 1343. évében – június 8-án - tisztes kísérettel, valamint úrnők és nemesleányok, bárók, lovagok és szolgák sokaságával elindult Itáliába, a királyi felségnek megfelelően sok és nagy pompával ment és haladt, a költségekre 27 ezer márka tiszta ezüstöt és 17 ezer márka tiszta aranyat vitt magával. Fia Lajos úr, Magyarország királya 4 ezer márka válogatott aranyat küldött utána. A forintokból csaknem fél szekérnyi volt vele, a kis denárokból pedig az ország elhagyásáig sok… ”
– írja a Thuróczi-krónika.
De hiába volt a tömérdek pénz, hiába töltött majd egy évet a királyné Itáliában, ugyan elutazása előtt a legbefolyásosabb urak vállaltak kezességet András megkoronázásáért, de nem történt semmi. A pápánál, Avignonban járó követek is csak újabb hatalmas összeg igényével tértek vissza. A 44000 márkát egyébként letétbe is helyezték a magyarok a velencei domonkosoknál. Akkor még futotta, az ország európai nagyhatalom volt…
Az András elleni összeesküvésben sokan vettek részt. Két jelentős befolyással bíró családot emelhetünk ki, a Johanna által nem sokkal korábban főudvarmesternek kinevezett Artus Károly és a tragédia előtt alig egy hónappal főkapitányi rangot nyert Cabanis Róbert családját. Azért fura, nem? Alig jutnak hatalomhoz, befolyáshoz és máris egy összeesküvés főszereplői… Jacopo Capano, aki szintén részt vett a gyilkosságban, a rossz nyelvek szerint Johanna szeretője volt…
És eljött a végzetes nap.
1345. szeptember 18.-án, Aversában tartózkodott az udvar. A királyi pár, az egész nap tartó vadászat és az azt követő lakoma után a San Pietro a Maiella kolostorban szállt meg. A történtekről a Villani-krónika így ír:
„…éjnek idején szeptember 18-án kamarásainak s felesége egyik szobaleányának rendeletére s árulásával az alábbírott árulók felszólítására kihívatták, hogy keljen fel, mert fontos hírek érkeztek Nápolyból. Neje biztatására felkelt s kiment a szobából. Nejének, a királynőnek szobalánya háta mögött rögtön bezárta a szobaajtót. A teremben Carlo d'Artuggio s fia, Tralizzo grófja, néhányan a Leonessa s a Stella grófok közül, a nagy marsal, Jacopo Capano úr, kiről nyíltan beszélték, hogy viszonyt folytat a királynővel, Pace da Turpia két fia s Nicola da Mirizzano nevű kamarásai megragadták az említett András királyt, kötelet vetettek a nyakába, azután a szobának a kertre nyíló erkélyére akasztották, azon árulók egy része alulról lábainál fogva addig rángatta, míg megfojtották.”
Néhány nappal a gyilkosság után egy kisebb rangú udvaroncot, bizonyos Thommaso Pace nevezetűt, kivégeztek. Feltehetően ő lehetett a balek, akire rá akarták verni a balhét.
Az máig nem világos, hogy Johanna részese volt-e a bűncselekménynek, tudott-e az összeesküvésről. Mindkét álláspontnak – ártatlan, bűnös – vannak hirdetői és nekik remek érveik igazuk bizonyítására. Annyi azonban bizonyos, hogy a gyilkosság után, a gyanúsítottakat – elkövetőket – megtűrte udvarában, a közvetlen környezetében.
Pedig jókora botrány kerekedett az ügyből.
Nápolyban lázongott a nép, számos embert perbe fogtak, kivégeztek.
Nagy Lajos először békés úton próbált érvényt szerezni az igazságnak, de a diplomácia nem hozott megoldást, hiába követelte a pápától is Johanna trónfosztását. Bár a merénylet kivitelezőit, Johanna kegyenceit kínvallatás után kivégezték, a Lovagkirály – ahogy Lajost nevezték – nem volt elégedett. Háborút indított öccse gyilkosainak megbüntetésére. Első nápolyi hadjárata kezdetén Aversában fogadta a két tarantói és a három durazzói herceget, majd egy vidám vacsora után feltette nekik a kérdést: hogy is esett meg ez a bizonyos gyilkosság? A válasz durazzói Károlynak a fejébe került – bár vélhetőleg ártatlan volt az összeesküvésben – a többieket pedig rabság várta.
De Andráson – akiről igen kedvezőn emlékezett meg Petrarca és Boccaccio is – ez már nem segített. Mint ahogy az sem, hogy több itáliai beavatkozás után, mikor Nagy Lajos segítségével Kis Károly – Lajos rokona – elfoglalta a nápolyi trónt, négy magyar zsoldosa merő szórakozottságból megfojtotta a már igencsak öregedő nápolyi Johannát."
írta: Cabe Ferrant
cikk forrása: /cabe.blog.hu/
további infók, források:
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu
Képek : Lajos győzelme - A Magyar Anjou Legendáriumból
Giotto: Nápolyi Johanna
Karl Brjullov - András herceg halála
"A hivatalos tanítás szerint a Kárpát-medencébe érkezett őseink pogányok voltak s a magyarság megmaradása érdekében kellett a kereszténységre áttéríteni őket.
„A magyarok krónikája” Géza fejedelem (970–997) ténykedése kapcsán arról ír, hogy a magyarországi pogányság elleni harc azonban még sokáig komoly feladatot rótt uralkodóinkra.
Nem kevesebbet állít ezzel, minthogy minthogy a királyaink a saját népük ellen fordultak, mert azok pogányok voltak.
De mit is jelent a pogány szó?
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint istentelen, hitetlen személy, nem keresztényi vagy általában nem vallásos magatartás, megnyilatkozás, mód.
Mint ismeretes, a kereszt a keresztény hitnek a legfontosabb (a névadó) jelképe.
Az itt közölt keresztek mindegyike a Kárpátmedencébe érkezett, „honfoglalóknak” mondott magyar emberek sírjaiból kerültek elő.
temetőből
temetőből
Diószegiék így írnak róluk:
„A X. század közepétől egyre gyakrabban tűnnek fel a honfoglalóink sírjaiban a különböző formájú mellkeresztek... A bronzból készült, egyszerű görög kereszt a hajdúdorogi gyúlási temetőből vagy a sándorfalvi ólomkereszt talán a Balkánon készült vagy helyi mester munkája.
A Tiszaeszlár-sinkahegyi bizánci ereklyetartó mellkereszt azonban kétségkívül kereskedelmi úton került hozzánk vagy hittérítők hozták magukkal.”
Az idézet tipikus példája az olvasó gondolatának külföld felé való fordítására. A görög kereszt meghatározással csak sugallják, hogy az nem itthon készülhetett, az ólomkereszt talán külföldön, esetleg itthon, de a szépen kidolgozott ereklyetartó kereszt már kétségtelen, hogy behozatal.
Ezzel azt állítják, mintha a Kárpát-medencében nem ismerték volna a fémművességet, mintha a magyar ember ilyen alkotásokra képtelen lett volna. Aztán ezzel a mondattal teszik föl a koronát az okfejtésükre:
„E keresztek kezdetben még aligha jelölték viselőjének hitét, később azonban kétségkívül az új hit térhódításának tanúi”.
Tehát azt állítják, hogy kezdetben csak úgy mindenféle hit nélkül viselték ezeket. Nem tudom, hogy mire alapozzák ezt a kijelentésüket, hiszen ezeket a kereszteket a sírokban találták meg a régészek, ott, ahova mindig is csak a legfontosabb – az elhunyt lelkéhez legközelebb álló – tárgyakkal temették el hozzátartozóikat.
Az itt közölt tarsolylemez Tiszabezdéden került elő egy fejedelmi sírból s ennek is a központi jelképe a kereszt:
Ugyan nem régészeti lelet, de a „pogányság” tárgyalásához ide kívánkozik még az a tény is, hogy a Képes Krónikában Atillát két képen is úgy festették meg, hogy az országalmán ott a kereszt.
SZÁNTAI írja hogy a világot hódító és világot gyógyító Atillát hangsúlyozottan magyar királynak nevezi a krónikás, azt pedig egy szóval sem említi – de még utalást sem találunk rá –, hogy „hitetlen pogány” lett volna.
A Képes Krónika szövege szerint „Isten kegyelméből” uralkodott.
A Krónika már Atilla királytól kezdődően az egyetemes kereszténység szellemében beszéli el a magyar történelem eseményeit, belőle a szkíta kereszténység eszmerendszere bontakozik ki.
Figyelemre méltó SZÁNTAInak a következő megfigyelése is: a Képes Krónika képanyagában nyomát sem találjuk az un. szentistváni térítésnek és fordulatnak. Pedig igen könnyű és hálás téma lett volna megörökíteni a Magyarországon térítő idegen papok „felelősség teljes” munkáját.
Árpád magyarjairól sem az hangsúlyozódik, hogy hitetlen pogányok lettek volna, ehelyett a Krónikában ezt olvashatjuk:
„Árpád vezér pedig az övéi jelenlétében megtöltötte kürtjét Duna-vízzel és az összes magyarok előtt ama kürtre a Mindenható Isten kegyelmét kérte: engedje át nekik az Úr ezt a földet mindörökre”.
Szavait végezvén az összes magyarok így kiáltottak háromszor:
- „Isten, Isten, Isten”.
Ebből azután szokás lett, amelyet a magyarok máig is őriznek.”
A négy kötetes Magyar Néprajzi Lexikont az Akadémiai Kiadó adta ki 1977–1982 között, Ortutay Gyula főszerkesztésében. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportja irányításával készült, nevesített szerzők és szaklektorok közreműködésével.
Ezt tarthatjuk a leghivatalosabb kiadásnak a magyar nép életéről, műveltségéről. Több ezer szócikket tartalmaz és fényképekkel is gazdagon szemléltetett. Megtudhatjuk belőle, hogyan élt a köznép, milyen szokásai voltak, egyszóval az utókor számára is rögzítették azt a népi életformát, ami az idő teltével egyre inkább homályba vész. Elmondhatjuk, hogy ami ebben a lexikonban van, azt mondják majd megtörténtnek a jövőben.
A lexikon 4. kötetében találhatjuk a ROVÁSÍRÁS szó bemutatását.
Azt írja, hogy a létrehozója vagy létrehozói a türk rovásírás valamilyen helyi változatát vehették alapul, s azt új jelekkel kiegészítve módosították.
Szerintük öt betű biztosan türk eredetű, további 10–11 egyezése valószínűsíthető, három görög és kettő glagolita eredetű.
Létrehozásának idejét ekként határozza meg: első datált emlékei a 15. századból valók, így az írás létrejötte és első emlékei között több mint félezer év időkülönbség van.
Tehát állítása szerint az írásunk másoktól átvett, másodlagos szülemények (egyébként a hivatásosok ezt állítják a szavainkról is).
A mi ábécénk 38 betűből áll, s a lexikon szerint ebből 20–21 jelet vettünk át, amiből az következik, hogy a fönnmaradó 17–18 betűt (majdnem a felét a jelkészletnek) minősíti olyan kiegészítésnek, ami a türk rovásírás valamilyen helyi változatát módosította. A keletkezését kb. a „honfoglalás” idejére teszi és első emlékeinek állítja a 15. századi leleteket.
Említést sem tesz a kb. 1200 éves, Szarvason talált csontból készült TŰTARTÓ rovásfeliratáról, a háromezer éves szkíta eredetű FOKOS, bronzból készült tokjának pár szavas rovásszövegéről vagy éppen a hétezer éves TATÁRLAKI írásos AGYAGTÁBLÁCSKÁKRÓL, melyek közül az amuletten ma is használatos rovásjeleket ismerhetünk föl.
Számomra sokatmondó, hogy a lexikon 378. oldalán a rovásszöveg fordítva szerepel.
Egészen egyszerűen feje tetejére állították az egészet s még arra sem figyeltek eléggé, hogy ezt a nyelvemlékünket pontosan adják meg, mert ez bizony a Csíkszentmártoni és nem pedig Csíkszentmihályi templom felirata.
Egy ilyen fontos műben ilyen hibát véteni csakis úgy képzelhető el, ha feltételezzük, hogy olyanok írtak a rovásról, akik olvasni sem tudták azt.
Jól mutatja a szerzők beállítódottságát, hogy olyan szavak hiányoznak a lexikonból, mint pl. a TARSOLY.
Az a tarsoly, ami annyira a hétköznapok használati eszköze volt, hogy még mondás is született róla:
„Lássuk, mi van a tarsolyodban”.
Ez, az övön függő kis táska textilből, nemezből és bőrből készült és leginkább az akkor nagy értéket képviselő tűzszerszámokat, mint a pattintó acélt, kovakövet és a száraz taplót hordták benne.
A fedőlapját beborító tarsolylemez méltóságjelvényként szolgált.
Nincs benne a "tegez" szó.
Lóhátról harcoló őseinknek egyik legfontosabb felszerelése az íjjat és a nyílvesszőt (celőkét) tartó, bőrből készült tegez.
Mindkettő az övön lógott, az egyik a szablya, míg másik a tarsoly mellett.
Megpróbáltam megkeresni íjtok és nyíltok szavakként is, de ezekben a formákban sincs benne a lexikonban.
Olyan személyek is bekerültek a lexikonba, akik valami maradandót hoztak létre a magyar nép műveltségének összegyűjtésében. Ennek ellenére hiányoznak belőle a következők:
Forrai Sándor (1913–2007) tanár, írástörténész, rovásírás kutató.
Sok írása mellett négy könyve jelent meg ősi írásunkról, köztük az egyik nagy terjedelemben foglalkozik azzal a NAPTÁRral, melyet botra faragtak s még a török időkben is a templomba járó parasztok tudták azt olvasni.
Magyar Adorján (1887–1978).
Rendkívül művelt volt, kilenc nyelven beszélt. Egész életét arra szentelte, hogy kutassa népünk szellemi kincseit s így fedezte föl pl. a népmeséink rejtett üzeneteit vagy éppen gyűjtötte össze ősi írásunk jeleit Erdélyben. Egy lexikonnal felérő, nagy összefoglaló műve az Ősműveltségünk címet viseli.
Torma Zsófia (1840–1899), a világ legelső régésznője.
Ő tárta föl az erdélyi Tordoson és környékén annak a leletegyüttesnek jelentős részét, amelyet ma a tudományos világ Tordos–Vinca műveltségnek mond.
A cserépmaradványok írásjeleit székely rovásjelként azonosította. Ő volt az első, aki néprajzi megegyezéseket állapított meg a Kárpát-medence és Mezopotámia között."
Cikk forrása: http://www.magyarvagyok.hu/
Forrás:
http://www.magyarrovas.hu/files/jelentes_A4.pdf
http://www.magyarrovas.hu/files/Rovasemlekeink.pdf
http://www.magyarrovas.hu/files/Tortenelmunkhoz_magyarul_4_kiadas.pdf
