Haraszthy Ágoston alig érkezett meg az amerikai San Diegoba, pár hónappal később a megye első seriffjévé választották. A kalandor azonban nem csak erről vált híressé: saját várost alapított, szőlőskertté varázsolta Kaliforniát, aktívan politizált, de elkapta az aranyláz is. Halálának bizarr körülményei pedig a mai napig tisztázatlanok.

Haraszthy Ágoston

Haraszthy Ágoston Magyarországon született 1812-ben. Eleinte jogi pályára készült, a pozsonyi országgyűlésben pedig olyan nagy magyarokkal is barátságot kötött, mint Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos. 1840-re azonban úgy elmérgesedett a viszony a Habsburg uralkodóház és a nemesek között, hogy Haraszthy jobbnak látta, ha dobbant, és családjával Amerikában próbál szerencsét.

Először Wisconsin államban telepedett le, ahol megalapította Haraszthy-falvát.

Más források szerint viszont Széptájnak hívták a ma Sauk City néven ismert várost. A kiköltözést követő évben utazgatott Amerikában, majd visszatért Magyarországra is, de csak azért, hogy meggyőzze apját, számolják fel a családi birtokot, és mindannyian költözzenek ki az USA-ba.

Visszatérése után nagy intenzitással fogott városa fejlesztéséhez. Utakat, hidakat, malmot építtetett, támogatta más európai bevándorlók letelepedését, komlótermesztésbe, juhtenyésztésbe fogott, és megalapította a környék első menetrend szerinti gőzhajójáratát is.

Nagy álma volt, hogy Amerikában meghonosítsa a szőlőt, és európai szintű borokat készítsen. Wisconsin párás éghajlata azonban sem a szőlőnek sem az asztmájának sem tett jót. Így hát felszámolta wisconsini birtokait, és 1848-ban még nyugatabbra, Kaliforniába költözött.

Az emléktáblája San Diegóban:

Családjával 1849 végére ért San Diegóba. Földet vásárolt az akkor 650 lelket számláló városba, gyümölcsöst ültetett, egy partnerrel létrehozta az első menetrend szerinti omnibuszjáratokat, istállót és hentesüzletet nyitott, és az ingatlanpiacban is érdekelt lett. Hamarosan nem csak a helyi üzleti életben, de a politikában is hírnevet szerzett. A tiszteletére elnevezett Haraszthy utca egészen az 1960-as évekig létezett.

Alig telt el pár hónap megérkezése után, 1850 márciusán San Diego megye első seriffjévé választották.

Amikor pedig a település városi rangot nyert, ő lett a város első rendőrfőnöke."

forrás és képek: www.szeretlekmagyarorszag.hu

Magától értetődő manapság, hogy ha ürítenünk kell, kimegyünk az illemhelyre, majd egy mozdulattal kulturáltan eltüntetjük a nyomainkat. Ugyanakkor mindössze másfél évszázada létezik egyáltalán ez a lehetőség, amit ennyire természetesnek veszünk. Mivel az élet szerves részéről van szó, nem meglepő, hogy már a Biblia is önsegítő kézikönyvként funkcionált a témában: „A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.”

Kiabálj, mielőtt kihajítod az ablakon!

Már a Krisztus előtti 3. században létezett ugyan vízvezeték Egyiptomban és Mezopotámiában, ahogyan a rómaiak is ismerték az öblítés fogalmát, a helyi nemeseknél pedig az aranybili volt divatban.

kép: internet

Vajon hányan fohászkodhattak nap mint nap Cloacinához, a szennyvízcsatorna római istennőjéhez?

Meglepő, hogy bár a 10. századi spanyol Granadában megépült a világ első vízöblítéses téglavécéje, valamiért az emberiség megrekedt a higiéniai fejlődésben, és egészen a 19. századig nem történt különösebb előrelépés.

A földbe ásott emésztőgödör és ágytál számított általánosnak, ezen felül a középkori városfalak résein, majd az ablakon való kihajítás dívott. A 16. században létezett egy párizsi rendelet, miszerint köteles mindenki kiabálni, mielőtt az utcára önti az edénykéje tartalmát. Megelőzve egy fontos kérdést, a vécépapír feltalálása előtt botra húzott szivacs töltötte be a tisztálkodási funkciót.

Az ürülék elföldelése több szempontból is jobb ötletnek bizonyult, mint csak úgy otthagyni az utcán. Ezt a szokást egyébként elősegítette az a 17. századi európai hiedelem is, miszerint a székletből démoni lényeket és rontásokat lehet megidézni. A trágyázott termőföld jótékony hatásairól pedig hamar meggyőződtek a földművelő népek. Az áttörés egy szomorú apropónak köszönhető, hiszen a 19. századi angol kolerajárvány után terjedt el végre a tartályos vécé (WC = water closet, azaz vízszekrény).

Zsigmond király oklevele is őrzi Polconszaró György nevét

Ami a hazai toalett-történelmet illeti, folyamatosan mozgásban lévő és harcoló őseink életmódjuknál fogva nem tudtak állandó árnyékszékeket létrehozni maguknak, ezért csak leütötték a kívánt időben és helyen a szúrófegyvereiket, és abba kapaszkodva hozták létre az instant budi-életérzést. Utána legfeljebb annyival javult az életminőség, hogy a magyarok a saját otthonaik végében tették ugyanezt, csak fixen kialakított helyszínen, és a dárdákat karókra cserélve.

Magyarországon az illemhely-kultúra első fontos mérföldköve egy magyar nemesnek, Polconszaró Györgynek köszönhető.

Mielőtt még az a vád érne, hogy milyen közönséges modorban szólok a kedves olvasókhoz, tisztáznám, hogy eme ragadványnevet tartalmazó oklevelet maga Zsigmond király adta ki 1429-ben. Az említett úr tanúként szerepel benne, mint „Georgius Polczonzaro dictus”, tehát Polconszarónak nevezett György. Úgyhogy ha az uralkodó megengedhette magának ezt a stílust, akkor magam is bátorkodom szót ejteni erről a Szatmár megyei nemes úrról, akinek egyébként a kevésbé frappáns Saralyáni a becsületes családneve.

Azért változott a köznyelvben Polconszaróra, mert csúfolódó kortársai nem tudták felmérni találmánya jelentőségét és praktikumát.

kép: internet

Történt ugyanis, hogy Györgynek eszébe jutott, hogy szolgáival megépítteti a saját pottyantós vécéjét, az országban elsőként. Felvilágosodott emberünk ezt a minimál budit tuningolta fel egy olyan technikai újítással, hogy egy ülőalkalmatosságot csináltatott a lyuk fölé, hogy kényelmesebbé tegye a szükségszerű rutint. Lényegében egy fadeszkáról volt szó, amelyet középen kör alakban kivágtak, de a célnak tökéletesen megfelelt.

Az ismerősei pedig ahelyett, hogy fellelkesültek volna az egyszerű, de nagyszerű ötlettől – amellyel megkönnyítették volna a saját dolgukat is –, inkább megmosolyogták az úri hóbortját, és kigúnyolták őt. A jobb sorsra érdemes, meg nem értett feltalálóról, Polconszaró Györgyről egy jobbágyi kötelességeket rögzítő iratban, az úgynevezett urbáriumban is megemlékeztek, ezért ismerhetjük ma is ezt a tanulságos történetet. Bizony, elsőnek lenni nem mindig hálás szerep… Emlékét szobor vagy utcanév ugyan nem őrzi, de az a sok falusi tanya hátsó kertje igen, ahol máig ugyanilyen módszerrel oldják meg a latrina-kérdést."

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu