"TURUL-HÁZI SZENT IMRE KORONAHERCEG, aki valamikor 1000. és 1007. között született Székesfehérvárott és 1031. szeptember 2-án egy vadászat során halt meg valahol Bihar Vármegyében.

Szent István király és Boldog Gizella királyné fia, Magyarország trónörökös koronahercege, Szent Gellért vértanú püspök tanítványa, Isten tisztaságos lilioma…

A rejtélyes halál

A Hildesheimi Évkönyv szerint 1031. szeptember 2-án halt meg egy vadkan-vadászat közben. A magyar krónikák szerint a baleset helyszíne az Igyfon-erdőség volt, amelyet Biharral azonosítanak, de van olyan feltételezés, miszerint a Bakonyban történt a szörnyű tragédia.

A magyar krónikák nem említik a vadkan balesetet, arról csupán a német krónika tud.

A halál okait azóta is kutatják történészek és amatőr kutatók.

Vannak olyan feltevések, hogy Vazul vagy fiai ölették meg a herceget, mások a vadkan jelentésű, és élve eltemetett Tonuzoba bosszúját látják az esetben.

Elképzelhető, hogy nem a magyarok között dúló viszály miatt halt meg a herceg, hanem idegenek végeztek vele és nem vadászaton, hanem méreggel.

Bakay Kornél megtalálta a Chronica Hungarorum mixta Polonorum című korabeli forrást, mely szerint Henrik (Imre) Szlavonia nemes hercege súlyos betegségbe esve nyolc napi haldoklás után a kilencedik napon 9 órakor a lelkét kilehelte.

Ez a leírás mérgezésre utal.

Sokan II. Konrád kíséretében keresik az elkövetőt, a német béke delegáció ugyanis Imre halála idején hazánkban tárgyalt a béke feltételeiről.

Fennállt annak a lehetősége, hogy Konrád után Imre örökölje a német-római trónt, talán ezt akarták megakadályozni egyes német érdekkörök.

Az igaznak, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától.

Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj, és a bűntelen élet, mint a magas kor.

Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete.

Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét.

Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket.

Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.

Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből.

Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottaira, és oltalom a szentjeire. (Bölcs 4, 7-15)

Világos Miklós

Árpád-házi Szent-Margit Plébánia"

forrás:/magyartudat.com/

kép: Somorjai Ede
forrás: internet

"Akár magyarok, akár nem, az európai írásbeliség legkorábbi bizonyítékai lehetnek.

Ma ismereteink szerint az 1055-re datált Tihanyi alapítólevél az egyik legkorábbi magyar nyelvemlék, amely ráadásul latinul íródott, és csak néhány szó csenghet belőle ismerősen a mai olvasók számára.

Éppen ezért döbbenetes az az állítás, amelyet az úgynevezett Tatárlakai-táblákkal kapcsolatban tettek a közelmúltban. Három kis méretű égetett agyagdarabról van, amelyek közül kettő szögletes, egy pedig kör alakú, és kettőbe apró lyukak is vannak fúrva.

Az érdekes leleteket még 1961-ben találták Erdélyben, mégpedig Gyulafehérvártól nem messze, Tatárlaka falu közelében, amelyről a nevüket is kapták. Ismeretlen jelentésű szimbólumok vannak rájuk vésve, amelyek természetesen többféle értelmezési lehetőséget vetnek fel.

A táblák a Bánsági, másnéven Tordos-Vincsa kultúra termékei lehetnek, így a Krisztus előtti 3. és 5. évezred közötti időszakból származhatnak, vagyis a szóban forgó döbbenetes tárgyak is legalább 5-7000 évesek lehetnek. Néhány kutató viszont úgy gondolja, hogy 7300 esztendővel ezelőtt íródtak, és akár Mezopotámiával is kapcsolatba hozhatók.

Az eredetvitába a nyelvészettel is foglalkozó Vámos-Tóth Bátor is bekapcsolódott, aki szerint a híressé vált táblák magyarul íródhattak. A megtalálás helye egyébként kísérteties volt, hiszen egy „rituális gödörben” bukkantak rájuk, mégpedig egy férfi maradványaival, aki feltehetőleg tűzvészben vesztette életét.

Vámos-Tóth Bátor kinyilatkoztatása természetesen azt feltételezi, hogy a magyarság nem a honvisszafoglalás idején, a 9. század legvégén érkezett a Kárpát-medencébe, hanem akár több ezer esztendeje itt volt már Árpád törzseinek bevonulásakor. Ő az ősi Núbiára vezeti vissza népünk történetét, illetve a fekete hunok legnagyobb törzsének számító úzokkal hozza kapcsolatba, innentől kezdve pedig valóban bármi elképzelhető.

Vámos-Tóth Bátor az 1980-as években megpróbálkozott az egyik tábla szövegének megfejtésével, és arra az eredményre jutott, hogy nem egy csillagászati eseményre utal (mint azt mások feltételezték), hanem egy amulett, amelyet egy ősi magyar méltóság viselt.

Az istenség eláraszt engem minden jóval.

Itt a bőség forrása.

Az istenség az egység forrása.

Az istenség értem van.

Egységben vagyok az istenséggel.

Bár a feltételezett jelentés túl általános ahhoz, hogy jó megfejtésnek fogadjuk el, annyi mindenesetre leszögezhető, hogy a Tatárlakai-táblák rendkívül fontosak, hiszen az európai írásbeliség legkorábbi bizonyítékai."

Egy másik megfejtési lehetőség a szövegel kapcsolatban:

„Tur-dis (Tordos) oltalmazója.

A minden titkot ismerő Nagyasszony.

Vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében!"

 másként

"Oltalmazónk!

Minden titkok dicső Nagyasszonya!

Vigyázó két szemed óvjon Nap Atyánk fényében."

forrás: internet
képek: internet