"Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.

Minden magyar ismeri a legendát, miszerint honfitársaink állandó viszálykodása, folyamatos széthúzása egy ősi átok következménye lenne, amely több mint 1000 éve ül a fejünk felett – de vajon tényleg létezik a hírhedt turáni átok, és valóban annyira széthúzóak lennénk mi magyarok, mint sokan gondolják?

A táltosoknak nem tetszett Szent István ténykedése???

István királynak „köszönhetjük” ?

(kép: internet)

Az átok történetének többféle változata ismert, a leghíresebb verzió szerint a magyar táltosok átkozták meg Szent István királyt, egyrészt a pogány vallás feladásáért és az idegen, keresztény hit felvételéért, másrészt a pusztai népekre jellemző öröklési rend, a szeniorátus megszegéséért. A vérszerződéskor a magyar törzsek megegyeztek, hogy vezetőjüket mindig Álmos véréből választják, és a legidősebb rokonra száll az uralkodás joga, függetlenül attól, milyen közeli vagy távoli rokonságban állt az előző fejedelemmel – az eskü szövegének végén kimondták, ha valaki meg akarná azt szegni, „örök átok sújtsa”. Már itt kilóg a lóláb!!! Ha lett is volna ilyen, akkor miért nem csak egy személyt vagy annak körét sújtották volna a táltosok? Miért lettek volna ennyire önellenségek és népüket ezen belül saját utódaikat ezzel sújtsák?! Képtelenség. Ha pedig csak egy személyt sújtottak volna ezzel, akkor az meg nem érvényes a teljes népre, csak arra akire szánták.

István király azonban a keresztény európai uralkodóházaknál szokásos primogenitúra elve alapján követte édesapját, Géza fejedelmet a trónon, melynek értelmében az elhunyt uralkodó örökébe elsőszülött fiúgyermeke lép, szemben a legidősebb élő rokonnal, jelen esetben a hatalmat magáénak követelő Koppány vezérrel. Az átok lesújtott az esküszegő királyra, és így a magyarok azóta is állandóan hátráltatják egymást, viaskodnak, és ahol csak tudnak, keresztbe tesznek a másiknak – tartja a legenda.

Vörösmartytól ered a legenda?

A valóságban azonban nyoma sincs semmilyen hasonló átoknak a korabeli forrásokban, az erről szóló történetet a 19. század első felében, a nacionalista mozgalmak felfutásának időszakában találták ki, amikor gyakran gyártottak az írók, költők, nyelvészek a magyar őstörténettel kapcsolatos állegendákat, tévhiteket. A magyarok széthúzását okozó átok legendája egyesek szerint Vörösmarty Mihálytól származik, aki 1832-ben született Az átok című versében így ír: „Férfiak!” így szólott Pannon vészistene hajdan, / „Boldog földet adok, víjatok érte, ha kell.” / S víttanak elszántan nagy bátor nemzetek érte, / S véresen a diadalt végre kivítta magyar. / Ah de viszály maradott a népek lelkein: a föld / Boldoggá nem tud lenni ez átok alatt.

Vörösmarty költeményében még Pannónia istene átkozza meg a magyarokat, a táltosok, illetve varázslók motívuma egyesek szerint Herczeg Ferenc írótól származik, neki tulajdonítják a turáni átok szó összetételt is. A 19. század végén Max Müller német nyelvész munkája nyomán terjedt el az európai (és magyar) köztudatban a letelepedett iráni népektől északra található legendás ókori földterület, Turán, ahonnét Müller a sztyeppei népeket, köztük a szkítákat származtatja; a korabeli magyar irodalmárok és tudósok körében ismert és népszerű volt a német nyelvészprofesszor munkássága, nem meglepő tehát, hogy az átkot szóró mágusokat turáni varázslóknak keresztelték el.

Nem utáljuk egymást jobban, mint más népek

De vajon tényleg annyira viszálykodók a magyarok, mint sokan gondolják, és egész történelmünkre a széthúzás jellemző? Hahner Péter történész szerint a magyar történelemben semmivel sem voltak gyakoribbak a belső küzdelmek és polgárháborúk, mint más népek esetében. A középkorban csakugyan számtalan lázadás, trónviszály, belharc robbant ki hazánkban, a középkori Európa más nemzeteire azonban ez éppen ugyanennyire volt jellemző, az Erdélyi Magyar Fejedelemség és a Magyar Királyság közötti 16–17. századi küzdelmek pedig elenyésző jelentőségűek a törökkel vívott harcokhoz képest.

A Rákóczi-szabadságharcot követő száz év számunkra magyarok számára – főleg szomszédjainkhoz képest – igen békésen telt; a 19. század ugyan kevésbé volt békés, polgárháborúról azonban ebben az időszakban sem beszélhetünk, a 20. században pedig minden vérzivatar ellenére sem voltak hazánkban olyan masszív polgárháborúk, mint Oroszországban, Kínában vagy Spanyolországban. A széthúzás, belső viszálykodás valójában mindennapos társadalmi jelenség, hiszen egy országon belül számtalan különböző politikai és ideológiai nézetet képviselő csoport, etnikum és társadalmi osztály létezik, melyek háború, jelentősebb konfliktus esetén össze tudnak fogni, legtöbbször azonban inkább ellenfelei egymásnak. Átokról tehát biztosan nem beszélhetünk."

forrás: internet