vérszerződés, forrás: köztérkép

"Hölbling Tamás történész 2010-ben adta ki A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők című műveit. Elmélete nem csak a magyar honvisszafoglaláshoz kapcsolódó forrásokat vizsgálja adatolhatóság és hitelesség tekintetében újra, hanem sikerül eddig nem használt forrásokat is bevonnia a honfoglalás rekonstruálásába. Emellett megkísérel egy komplex elméletet felállítani a magyar krónikairodalom evolúciójának megrajzolásához. A letisztázott források segítségével (főleg a közös nevezőket keresi) pedig megrajzolja a honvisszafoglalás pontosabb lefolyását. Az elmélet igyekszik egy minden elemében logikus rendszert építeni, és azt a forrásokkal és a régészeti adatokkal végig összhangban tartani, így számos eddig rejtélyes kérdésre megoldást tud ajánlani és több fehér foltot is tartalommal tölt meg.

Érdemes kiemelni, hogy a ma használt magyar népelnevezést ténylegesen az egyesült szkíta nemzetségek szövetségkötése (vérszerződés)  után kezdik a teljes nemzetre használni. szerk.

A honvisszafoglalók kettős "etnikai" rendszere

A Hölbling-elmélet talán legfontosabb állítása a honvisszafoglaló népesség kettős eredete, mely a teljes honfoglaló népet egy hódító komponensre és egy visszatérő komponensre osztja.  A hódító komponens a nála egy türk magyar (mazar) nép valójában szkíta eredetű nép, mely a rokon besenyőkkel szövetségben más türk népektől szorongatva kel át a Volga nyugati oldalára, és indul meg délnyugatnak és halad át szlávok lakta területeken, élükön Álmossal.

 A visszatérő komponens a hungárus nép, mely szintén szkíta-hun nép Hungáriából (az onogur-bolgár kései Avariából) a mai dél-orosz pusztákra (nyugati-Szkítiába) költöző és a kazárokkal szövetséges és rokon "szavorti aszfali" (késő avar) nép, melynek élén Ed, a lebedi vajda (=Levedi törzsfő) áll.

E két rokon nép Kijevnél találkozik, mikor is a türk magyarok megtámadják a ruszokat, s a ruszok segítségére a hungárusok érkeznek. A badzsirtok (magyarok) legyőzik a hungárusokat (fekete kunokat), akik nem csak behódolnak Álmosnak, hanem azt tanácsolják neki, hogy hódítsa meg Hungáriát. A vérszerződést (888-889 táján) ez a két idegen (akkor még különálló politikai nemzet) (vagy távoli rokonságban álló) nép köti - hiszen vérszerződés kötésének azonos eredetű népszövetségen belül nincs értelme - mely révén a hungárusok élére "Árpád zakanos" kerül, aki így a hungárusok (ungárusok avagy a szavarti aszfali nép) első fejedelme lett, ahogy erről később Bulcsú horka tanúskodik a 950-es években.

Ezután együtt hódítják meg/vissza a Kárpát-medencét, ahol hozzájuk a bennszülött hungárusok is önként csatlakoznak. Ennek köszönhető, hogy a Kárpát-medencét gyorsan megszerzik és tartósan berendezkednek (a hungárusoknak politikai jogaik voltak a területre). Az elmélet szerint Ung meghódítása 889-re, Ugocsa és Borsova 891-re, Morávia és a Duna-Tisza köze 892-re, Morávia végleges felszámolása 894-re, Dunántúl (Pannónia) meghódítása 894-re teendő, amivel aztán befejeződött a honvisszafoglalás. 895-ben aztán újraszervezik Hungáriát és szétosztják a hadakat, melyek élére 7 vezért állítanak: Árpádot, Szabolcsot, Gyulát, Örsöt, Kündüt, Lélt és Vérbulcsút.

A hódító badzsirt/besgur szkíta magyar komponens

• Történetileg: szkíta badzsirtok /magyarok/, akik a besenyőkkel rokonságban és folyamatos szövetségben állnak, vezérük Álmos.
• Embertanilag: széles koponya, europo-mongolid; a Dontól keletre élő, vaskori sztyeppei nép utóda.
• Nyelvük: baskírral rokon keleti-magyar nyelv. A türk nyelvet a 13. században veszik fel a mai baskírok, valószínű, hogy a tatárok hatására. emellett egyéb csatlakozott néprészek nyelve.
• Kiindulás: Közép-Ázsia szkíta államai, majd az Urál keleti (feltehetően a Torgaj-kaputól északra) majd nyugati oldala (Belaja-folyó).
• Letelepedés: a jól legeltethető alföldi legelőket veszik birtokba (pl. Duna-Tisza-köze, Felső-Tisza-vidék).
• Leletanyag: gazdag sírok, asszonyoknál V-alakú nyakkivágású ing, szegélyén rombusz ezüstveretek, hajfonatkorongok és pazar ékszerek; férfiaknál tarsolylemezek és szablyák sokasága; rozettás, díszes lószerszámok.
• Krónikásuk: Anonymus, aki nagy hódító őstörténetet írt (1072-1074), s akinél a két nép még megkülönböztetve szerepel.

A visszatérő hungárus szkíta-hun komponens

• Történetileg: Kárpát-medencei eredetű hun-avar-bulgár hungárusok, akik a kazárok rokonaiként, vagy szövetségeseiként (Csaba királyfi népe, szavorti aszfali, fekete kunok) a Lebedben (Kijevtől délre) területen éltek, első emberük a lebedi vajda, Ed vagy Edömén.
• Embertanilag: keskeny koponya, inkább europid, 6% mongolid, nem homogén népesség. A Dontól nyugatra élő, késő vaskori nép utóda, nagy a hasonlóságuk a Kárpát-medencében korábban élt késő avarok egy részével.
• Nyelvük: a bizánci források szerint kétnyelvűek voltak, a hódító komponens magyar nyelvét beszélték, de egyéb keleti nyelv is elterjedt volt köztük.
• Kiindulás: Közép-Ázsia szkíta államai, majd a Kijevtől délre elterülő szkíta (de kazár fennhatóságú) terület, melynek legjelentősebb tartományát Lebednek nevezték.
• Letelepedés: a dombokra települnek, ahol hozzá hasonló nép élt korábban (pl. Sopron, Moson, Győr, Komárom, Fejér, Tolna vagy Nógrád vármegyék).
• Leletanyag: közepesen gazdagok, asszonyoknál szív alakú csüngők az ingen, csüngős kaftánveretek, kevésbé díszes lószerszámok.
• Krónikásaik: a későbbi krónikák írják meg (pl. Kézai Simon, Kálti Márk) a nagy visszatérésről, és e nép Attila- és Csaba-hagyományait, és lassan összevegyítik a két komponens történetét.

A hungárusok tettei

A Hölbling-elmélet másik fontos állítása, hogy a szomszédos népek elleni hadjáratokban elsősorban a hungárus honvisszafoglalók és bennszülöttek voltak érdekeltek, mivel számos történelmi sérelem gyülemlett fel köreikben az elmúlt évszázadok során. Könyvében bemutatja a hungárok és az avarok közötti polgárháború okait és részleteit (kitér a székelyek eredetének kérdésére is). Illetve a külföldre folytatott hadjáratok félreértéseit. Ahogyan azt is, miért és hogyan ragadt az egész Kárpát-medencére a hungárus megnevezés, itthon pedig a magyar.

Anonymus hitelessége

Hölbling számos módon hitelesíti Anonymust. Legyen elég itt egy példa: Anonymus írja, hogy Taksony idejében Billa és Baks vezetésével 7 muzulmán előkelő költözött Hungáriába, akik némely magyarokat muszlim hitre térítettek, és megjegyzi, hogy ugyanekkor érkezett Bulgáriából egy Hetény nevezetű vitéz is. Jóval később, 1220 táján egy Jakút nevű muszlim szerző írja, hogy Aleppóban magyarokkal találkozott, akik elmondták neki, hogy eleik nagyon régen jöttek Aleppóba az új hitet tanulni, miután Magyarországra 7 muszlim ember érkezett Bulgar országból, hogy a magyarok közé telepedve azokat jóságosan kioktassák tévelygésükről és az iszlám vallás helyes útjára tereljék.

Honvisszafoglaláskori vármegyék

Hölbling a források alapján hatásosan igazolja, hogy Szent István nem vármegyéket alapított , hanem egyházmegyéket, és 997 előtt a megye és az ispán már létező intézmények voltak, sőt, a megyéknek saját bevételeik voltak vámokból és terményekből. Azonban a vármegye-rendszer csak a 13. századra fedte le teljesen a magyar állam területét, tehát a honvisszafoglalók idejében a vármegyék leginkább csak a belső területeken működtek, sok volt még az áthatolhatatlan erdősség és hegység. De Árpádék nem csak kiépült vármegyéket, hanem külső provinciákat vagy vazallus határállamokat (pl. Galád és Ajtony országát) is átvettek, sőt, maguk is létrehoztak vármegyéket (pl. Újvár megyét) és vazallus határállamokat (pl. Horvátország). Hölbling tehát elveti az István-kori vagyonelkobzásokat, a birtokok kétharmadolását képtelenségnek tartja. A források szerint ugyanis Szent István király bár a legyőzött főurakat megölte, fiaikat azonban nem csak főuraknak hagyta meg, hanem a tanácsba is bevette, így nemzetségük, vagyonuk és birtokaik semmiféle kárt nem szenvedtek. Somogyból is csak az újonnan alapított egyháznak sorolt át birtokrészeket. A szerző szerint, ha István a nyíltan ellene szegülőkkel is így bánt, a melléje állóktól miért is kobzott volna el súlyos értékű birtokokat?

Trónöröklés általános rendje a honvisszafoglaló magyaroknál

A magyar fejedelemség öröklési rendjeként Hölbling egyértelműen az apáról fiúra szálló metódust határozza meg, mivel Álmos, Árpád és Zoltán is még életében megeskették főembereiket, hogy fiaikat örökösüknek megtegyék. A szerző szerint ennek a metódusnak volt egy visszatérő folyamata is: 1) az öregedő uralkodó gondoskodott alkalmasabb fia neveltetéséről; 2) mikor fia serdülőkorba lépett, összehívta főembereit és az utána következő rendet (katonáskodó nemeseket=familiárisokat=szervienseket) és közös tanácskozással egyhangú határozatot hoztak a trónörökös személyéről (és talán az ifjú mellé kijelölt rektor személyéről); 3) az összehívott tanács esküvel erősítette meg a trónörökös kijelölését."

forrás alapján kiegészitve: internet

szerk és kommentár.: K. Gyécső