Finnugoristák és azok akik bár nem vallják annak magukat de ettől függetlenül ugyanígy nem akarják elfogadni a szkíta-magyar azonosságot, mindig arra hivatkoznak hogy krónikáink csak azt jelzik, hogy őseink szkítiából jöttek de nem voltak szkíták.

Ha figyelmesen olvasunk látjuk hogy, a krónikásaink nem ezt írják le, hanem kiemelik és ki is hangsúlyozzák, hogy szkíták vagyunk. Arról lehet vitatkozni, hogy a szkíták melyik fajtája a magyar és annak melyik ága. A legjobb az egészben az hogy még azt is kiemelik őseink hogy szkítia egyik kormányzati területe egy az egyben egy magyar állam. Akkor miért is kell tagadni a magyarság szkítaságát?! szerk.  Szkítia (i.e. 100 körül) – Wikipédia

"Noha a magyar néven nevezett szkíták csak a IX. század első felétől különíthetőek el másoktól, ez nem jelenti azt, hogy azelőtt ne léteztek volna. Éppen csak más neveken említtetnek, sőt valószínű, hogy a rájuk értett nevek (hun, avar, szabir, onogur, turk, stb.) nem minden esetben ugyanarra a „magyar népre vonatkoztak, hanem egy-egy korábbi de akkor még önálló és különálló összetevőjére.

A kora-középkori népek kialakulása több szálon futó cselekménymenet volt, ekként a különböző hiteles források, ha nem is mindig egyeztethetőek össze, de jól megférhetnek egymással.

A mitológia

A nép eredetét mitikus nyelven kifejező csodaszarvas-monda alapozza meg. A monda legrégebbről ismert változatát Kézai Simon gesztája őrzi. Eszerint Ménrót óriásnak Eneth nevű feleségétől két fia született Perzsia vidékén, Hunor és Magor. A két fiú vadászni indult Meótisz [Azovi-tenger, Aral-tó ?] ingoványaiba, amikor a pusztában egy gímszarvas jelent meg előttük; ők üldözőbe vették, az menekült előlük, míg el nem tűnt. Sokáig keresték, de hiába.

Miután bebarangolták a vidéket, úgy találták, hogy alkalmas állatok tartására. Visszatértek apjukhoz, és beleegyezését elnyerve a Meótisz ingoványai közé költöztek, hogy ott telepedjenek le. Meótisz Perzsiával határos: egy kis gázlótól eltekintve tenger zárja körül; folyói nincsenek, de bővében van fűnek, fának, szárnyasoknak, halaknak és vadaknak. Hunor és Magor öt évig lakott ott.

Csodaszarvas, kép: internet

A hatodik évben kimozdultak onnan, és a pusztában Belár fiainak feleségeire és gyermekeire akadtak, akik férjük nélkül maradtak sátraikban. Őket minden ingóságukkal együtt a Meótisz ingoványai közé vitték. Elfogták az alánok fejedelmének, Dulának két lányát is, egyiket Hunor, másikat Magor vette feleségül. Idővel kezdtek oly hatalmas néppé nőni, hogy a föld nem bírta őket táplálni.

A csodaszarvas-mondáról a néprajztudomány bebizonyította, hogy az eredeti magyar néphagyomány része volt, nem egy klerikus költötte, vagy jegyzetelte ki máshonnan. Ezt két tényezőből lehet tudni. Egyfelől az egyházi kötelékbe tartozó középkori írástudónak nem volt szokása pogány eredetmítoszokat gyártani, ellenkezőleg: e hagyományelem fontosságát jelzi az, hogy helyet vívott ki magának a krónikák lapjain.

Másfelől a szarvasűzés mondája olyan keleti népek ajkán is élt, akiknek nyelvét egyeden krónikásunk sem ismerhette.

A szkíták országa

A szkíták országa területileg egységes, ám kormányzás tekintetében három tartományra oszlik, úgymint Bascardiára, Denciára (sárkányfogasok) és Magoriára.

Anonymus vagy a krónikairodalom tükrözi az ősi hagyományt? Mi lehetett mindennek a valóságalapja? Ami az első kérdést illeti: mindkét nézetnek akadt képviselője. gróf Kuun Géza a hármas tagolás eredetisége mellett foglalt állást:

,A tartományok három részre -  Barsacia, Dentia, Mogoria - való felosztása nem máshonnan, mint az ősi néphagyományból kerül a magyar krónikákba. Közülük a két utóbbi egyetlen elnevezéssé egybeszerkesztve Dentumoger formában olvasható Béla király jegyzőjénél.

A második kérdést röviden azzal lehetne megválaszolni, hogy ebben a homályos földrajzi leírásban a magyarság elágazó története ismerszik meg, ugyanis a Közép-Európában a Kárpát-medencei szkíta földet visszaszerző néprészen kívül keleten még évszázadokig létezett két magyar etnikai közösség.

Annál feltűnőbb, hogy több évszázadnyi különélés után a Kárpát-medencei magyar Ottó és Julianus gond nélkül megértette a Kaukázus-vidéki „szabirokat, utóbbi a Volga-menti „baskír magyarokat, ami nyelvünk tartósságának jele. (Fontos kiemelni, hogy a Baskirok csak a XIII. században vesztik el eredeti nyelvüket és lesznek török nyelvűek. szerk.)

Az pedig, hogy Ungaria Magna vagyis Régi Magyarország népe a régiek hagyományából emlékezett véreik elszakadására, annyit bizonyít, hogy ez a tartós nemzedékközi emlékezet, ez a figyelemre méltó erejű etnikai tudat a baskíriai magyarságot is jellemezte. A XIII. század első harmadában tehát három egymástól elkülönült területen éltek magyarok (sőt, a két keleti Magyarország sorsa tovább is nyomon követhető).

Bascardia útja a magyar történeti hagyományban

„A basgirt fajtája kétféle: az egyik a guzziya után Bulgár háta mögött lakik... a basgirt másik fajtája a baganák-kal (a besenyőkkel határos)” (Al-maszúdi)

„Básgirdba indultam, amely negyven nap járásnyira-délre fekszik a szlávok országától... megérkeztem Unkúrijjába, ahol egy básgird nevű nép él ők voltak az elsők, akik a törökök országa felől behatoltak Frankföldre. Bátor emberek, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Országuk, melyet Unkúrijjának hívnak, 78 városból áll... A básgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket."

Emlékezetbe idézve korai historiográfiánk azon ismérvét, hogy a fő vonalat képező geszták és krónikák írása és folytatása időben körülöleli Anonymus etnikus őshagyománytól idegenkedő művét, látva azt, hogy a „Bascardia-Dentia-Magoria, hármasságnak történelmi valóságmagja van, hiszen sokáig három Magyarország létezett: a hazai és a külhoni forrásokat együtt tekintve gróf Kuun Géza véleménye tűnik meggyőzőbbnek.

Ettől függetlenül nem minden esetben szabad egyként kezelni őseink három szkíta államát, és az azokból létrejővő középkori magyar államokat. szerk.

„Szkítia három tartománya, már egy I. András-kori ősgeszta (esetleg Abu-Hámid al-Garnáti hatására egy XII. század közepi gesztafolvtatás) lapjaira is feljuthatott a szóhagyományból, s megkezdhette búvópatakszerű útját a latin nyelvű magyar történetírásban, hogy Kézainál és XIV. századi követőinél napvilágra bukkanjon – immár homályosult értelemmel és csorbult névalakokkal.

Annyi bizonyos, hogy Juliánusz testvér az egyedüli névről ismert magyar, aki személyesen tapasztalhatta meg a három egyidejű Magyarország valóságát: az egyikből útra kelt, a másikat megcélozta és annak közelében járt, a harmadikba eljutott."

forrás alapján: Szabados György: Szkítia három tartománya