"A Pillanatképek a magyar középkorból című könyv, Cseppet sem unalmas hétköznapok című fejezetben található A királyi menyegző című írás, amelyben Skorka Renáta Mátyás király és Aragóniai Beatrix fényűző lakodalmáról értekezik. Az 1476. december 22-én, a budai Nagyboldogasszony-templomban tartott esküvő kisebb botrányt kavart, hiszen a hívő lakosság egy része jobban örült volna, ha az ifjú házasok nászéjszakája nem Krisztus születésének idejére esik, de a lovagi tornákkal és körmenetekkel tűzdelt ünnepség így is elkápráztatta az itáliai, német és cseh vendégeket is bőven felvonultató vendégsereget.

Bár 25-én tartózkodtak a világi látványosságoktól, és az egyházi ünnepé volt a főszerep, karácsony másnapján Mátyás az öltözetével nyűgözte le népét: a gyöngyökkel és drágakövekkel hímzett kabátjához nemzeti színeket mintázó rubin, gyémánt és smaragd ékszert öltött, amelynek árát több tízezer aranyforintra becsülik – ez az éves kincstári bevétel akár 10 százalékát is kitehette.

De mit ért volna az egész egy jó lakoma nélkül? A december 22-i szertartás után a budai várba vonult át a násznép, ahol a 22 lépés hosszú, négyszögletes (tehát kb. 16x16 méteres) asztalnál ülő vendégeknek nem külön-külön szolgálták fel az ételt, hanem nagyobb méretű, közös tálakat helyeztek az asztalra, amiből bárki kedvére vehetett. A teremben helyet kaptak Mátyás király fúvósai és dobosai, akik minden fogás érkezését előre jelezték, míg az étkezést lant kíséretében előadott, hősökről szóló énekek kísérték.

Az olasz humanista, Galeotto Marzio leírása szerint a középkori magyar konyha sajátosságai, amelyek a Mátyás-lagzin is megjelentek, abban ragadhatók meg, hogy minden húst (libát, kacsát, kappant, fácánt, foglyot, seregélyt, marhát, bárányt, gödölyét, sertést, vaddisznót) valamilyen lében (szósz, mártás, szaft) szolgáltak fel, valamint hogy az itáliai konyhához képest túlzó volt a fűszerhasználat (sáfrány, szegfűszeg, fahéj, bors, gyömbér), amit Gaelotto a magyarok heves vérmérsékletével indokolt. A humanista a sáfránynak tudta be azt, hogy a magyaroknak jellemzően sárga körmei és ujjai voltak, mivel Mátyás udvarában „az étel kiszedésénél és az evésnél nem használtak villát, hanem az étkezők egy-egy szelet kenyeret vettek a kezükbe, s arra szedtek a közös tálból, majd ujjaikkal falatokat téptek belőle, és ezt ették meg igen jóízűen”. A tizenegy fogásos esküvői fogadást a vendégek bőkezű ajándékai és jókívánságai zárták, és a vendéglátásra nem is lehetett panasz: Mátyás csak vízkeresztkor (1477. január 6-án) engedte útra kelni a meghívottakat.

Egy-egy ilyen, anekdotákban gazdag írás után még felüdülést is jelentenek a kissé szárazabb, például a posztókészítésről vagy a tárnokmesteri címerekről szóló tanulmányok, de a kellemes súlyú, keménytáblás, mégsem túl vaskos kötetet nem is kell azonnal átnyálazni, bármikor le lehet venni a polcról két-három rövid történet erejéig."

képek és forrás: internet
A könyv: (Pillanatképek a magyar középkorból – Szerkesztette: Skorka Renáta és Weisz Boglárka. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2022.)