rongyos gárda kép: internet
A második nyugat-magyarországi felkelés
"A második nyugat-magyarországi felkelési kísérlet 100. évfordulója kapcsán hadtörténész munkatársunk kérdésére válaszolva elhangzott: Trianonban az országot „letörölték a térképről”, hisz a versaillesi békerendszer nem vette figyelembe az 1918-ban meghirdetett Wilsoni pontokat, köztük a nemzeti önrendelkezés elvét.
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főmunkatársa elmondta: jóllehet az osztrák kormány politikája kifejezetten elősegítette a magyarországi bolsevizmus fennmaradását, Ausztria három nyugati vármegye vonatkozásában mégis területi igénnyel élt, arra hivatkozva, hogy mondván, a tanácsrendszert erősítené, ha ezek nem hozzájuk kerülnének.
A beszélgetésben hangsúlyozták: a többi elcsatolt területhez képest hazánk Nyugat-Magyarországon 1921 nyarán még „birtokon belül volt”, a Rongyos Gárda, soproni egyetemisták és legitimista politikusok fellépése pedig a Velencei Egyezményhez és soproni precedensértékű népszavazáshoz vezetett. A hazafiak azonban az egykori Lajtabánság teljes visszatérésében reménykedve készítették elő az újabb felkelési kísérletet.
A reálpoltikai kényszerűség megkövetelte, hogy Bethlen István grófék lefegyverezzék a felkelők félkatonai alakulatait, de az Ausztria ellen kibontakozó népmozgalom és újabb tárgyalási folyamat eredményeképp végül Magyarországot a vesztesek közül elsőként vették fel a Népszövetségbe, és így tíz pinkavölgyi település térhetett vissza a Szent Korona fennhatósága alá."
forrás: Magyarságkutató intézet, youtube
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.