"A magyar őstörténet kérdései a mai napig erősen megosztják a hazai történész-társadalmat: több elmélet (úgynevezett "iskola") létezik ugyanis, melyek mindegyike más megközelítéssel vezeti le, hogy mikor, hogyan és hol formálódtunk néppé, illetve hogyan jutottunk el a Kárpát-medencébe. Róna-Tas András, Györffy György, Kristó Gyula és napjaink más kutatói is eltérő teóriák mentén, különböző datálásokkal illetve helymeghatározásokkal publikálják elképzeléseiket. A "lassú elvándorlás" egy nagyon hosszú, több évszázados folyamatot feltételez az Uraltól a Kárpátokig szemben a "gyors vándorlás" elképzelésével, mely néhány évtizedes nomadizálásról szól. Illetve ott a napjainkban újra egyre népszerűbb kettős honfoglalás elképzelése László Gyulától (mely teljességgel bizonyítatlan). [Türk Attila régész (és egyetemi oktató) nem régiben végzett kutatásai a gyors elvándorlást támasztják alá, ahogyan erről néhány éve írt az Index.]

Azért akadnak kevéssé vitatható "fogódzkodók", melyek kikerülhetetlenül megjelennek minden elméletben: az egyik, hogy őseink a Volga-Káma összefolyásánál (az Ural hegységtől 400 km-el nyugatra) mindenképp huzamosabb ideig éltek (hiszen Julianus barát 1236-ban talált erre vonatkozó bizonyítékokat a helyszínre utazva), a másik, hogy őseink 830 - 840 körül biztosan megjelentek az európai szkíta pusztákon a mai dél-orosz sztyeppén (a Kaukázustól északra fekvő Sarkel (Sárhely) váránál például), a harmadik pedig, hogy már 836 és 862 közt a Duna-delta közelében megfordultunk és már kalandozó hadjáratokat indítottunk Európa irányába (frank megbízatásban). Ha a három - bizánci forrásokkal is alátámasztott (lásd: DAI) - tényt összefűzzük, egy datált útvonalat kapunk, mely az Ural hegység déli részétől vezet egészen a Kárpátokig (830 és 895 közt). De mi van a korábbi időkkel? Honnan érkeztünk a Volga - Káma találkozásának vidékére, ahol Julianus 1236 -ban magyarul beszélő emberekkel találkozott?

Valójában az is nagy kérdés, hogy mennyi időt tölthettünk a Volgai térségben és mikor érkeztünk oda? Erről is megoszlanak a vélemények és minél inkább távolodunk időben, a múlt mélységeibe merülve, annál több a bizonytalanság, illetve a kérdőjel. A legtöbb szakértői vélemény arról szól, hogy sok évszázados lehetett az Ural előterében eltöltött idő és azt megelőzően az Ural keleti oldalán, az Aral tótól északra élhettek őseink. A Krisztus előtti XIII. században már minden bizonnyal ezen a vidéken, a cserkaszkuli-kultúra részeként nomadizáltak az ősmagyarok és innen vándoroltak a Volga-Káma területre. Ezen a ponton fogalmazódhat meg bennünk meg a következő kérdés: néppé formálódásunk már itt bekövetkezett, vagy egy még ennél is korábbi őshazát kell keresnünk?

A nyelvészeti, régészeti és antropológiai kutatások alapján az Ural hegységtől keletre fekvő "őshazánkban" még az ogur népközösség részeként élhettünk (Kr.e.II. évezredben) egy sajátos, sok etnikumból álló kevert kultúrában. A területen az oroszok 2010 óta végeznek ásatásokat, melyekbe 2013 -ban a magyarok is bekapcsolódtak, többek közt az Uelgi (Cseljabinszk melletti) sírok feltárásában részt vállalva. (A sírok egy része vélhetően az ősmagyarokhoz köthető, amellyel bizonyítást nyerhetnek a kelet-urali szállásterületeink.) Később, valamikor a Krisztus előtt VI. - II. század közt (sajnos nincs semmiféle adatunk a pontosabb datáláshoz) szakadtunk ki ebből és vándoroltunk az Ural európai oldalára. A fő kérdés tehát az, hogy ebbe az említett ogur közösségbe honnan érkezhettünk.

A válasz ma az őstörténet-kutatás legnagyobb talánya. Kőrösi Csoma Sándor 1822-ben személyesen akarta bebizonyítani - egy hihetetlen utazással - hogy a Kelet-urali szállásterületeinkre Dzsungáriából érkeztünk és valódi őshazánk is ez a terület, vagyis néppé formálódásunkra éppen itt, ezen a távoli, ma gyéren lakott, néhol kihalt nyugat-kínai vidéken került sor. Gyalogszerrel indult hát (1819-ben) Ázsiába és jutott el Tibetbe, ahol ugyan éveket töltött, ám végül eredeti célját, Dzsungáriát nem érte el. Ugyancsak a dzsungáriai őshaza híve volt Berzenczey László is, Kossuth Lajos személyes jóbarátja (kormánybiztosa), aki 1852 -ben, a szabadságharc után tényleg eljutott a területre és megfordult Kuldja városában is (ma: Yining vagy Ghulga). A sort Lóczy Lajos geológus folytatta, aki a Széchenyi Béla expedíció tagjaként, 1877 - 1880 közt tett utazást Dzsungáriába.

Dzsungária

Mindenképp érdekes, hogy például a Krisztus előtti első évszázadban a hunok ősének tekintett xiongnuk elég komoly birodalmat hoztak létre Dzsungária szomszédságában, a Balhas tó és a Liao folyó közötti hatalmas területen (lásd a lenti térképet).

Dzsungária és az ázsiai hunok (xiongnuk) birodalma a Krisztus előtti 1. században

Ami Dzsungária földrajzi adottságait illeti: hatalmas hegyek övezik, délen a Tien-san, északon és keleten az Altaj, nyugaton pedig a Tarbagataj-hegység. Dzsungária legnagyobb része ma kősivatag de az kérdéses, hogy évezredekkel ezelőtt milyen környezeti viszonyok jellemezték. Az övezet egyetlen komolyabb nagyvárosa a 3,5 milliós Ürümqi (Ürümcsi). Az éghajlat a magyarországihoz hasonló kontinentális (forró nyarakkal és hazánkénál hidegebb telekkel), sokkal szárazabb viszonyokkal. Napjainkban is több nép él itt: dzsungárok, torgotok, khalkák, dungánok, de kína uralja az egész térséget "Xinjiang Uyghur Autonóm Régió" részeként.

Dzsungáriai ujgurok (forrás: 24.hu)

Jelenleg Dzsungária sajnos elmaradott terület, ahol a muszlim vallású ujgur lakosság erős kínai elnyomás alatt él. A pekingi kormányzat ugyanis minden lehetséges módon korlátozza és terrorizmussal vádolja a hagyományaihoz ragaszkodó dzsungáriai népeket (legfőképp az ujgurokat). Az ott élők pedig rokonaikként tekintenek ránk, magyarokra."