Nagy Lajos király

"A magyar néphagyomány, négy középkori uralkodóról emlékezik meg leginkább, az államszervező Szent Istvánról, a szintén szentté avatott Lászlóról, az igazságos Mátyásról és a már életében Nagy-nak nevezett Lajosról, a lovagkirályról.

Lajos, nem csak uralkodásának hosszában, hanem minőségében is kiemelkedik kortársai közül, hiszen maga a Szentszéki követ írta egy 1372-es levelében, hogy „Soha nem láttam fejedelmet, aki oly nagy hatalommal annyi szerénységet párosít”.

Visegrádon vagy Nagyszombaton született Károly Róbert és Lokietek Erzsébet harmadik (vagy negyedik) fiaként. Mivel bátyjai hamar elhunytak, így már három éves korában ő lett az első számú trónörökös. Nevét, apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott toulous-i püspökről kapta.

A király gyermekkora

Gondos nevelést kapott, s a hittudomány mellett a hét szabad művészettel (grammatika, dialektika, retorika, aritmetika, geometria, csillagászat, zene) is sokat foglalkoztak oktatói. Több nyelvet (magyar, francia, latin, olasz, német) készség szinten beszélt, s a hét lovagi készséget (lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászat, ostáblázás vagy sakk, verselés) is elsajátította. Nevelői saját testükkel védték Zách Felicián 1330-as merényletekor, súlyos sérüléseket szerezve.

A kis herceg lovagi eszményképe Szent László volt, és Nagy Sándort is példaképének választotta. Kiváló vívó és szenvedélyes vadász is volt.

Apja hamar bevonta az uralkodásba, hiszen az 1335-ös visegrádi királytalálkozón már ő is ellátta kézjegyével a megállapodást. Egy évvel később, már az első háborús élménye is megvolt, amikor magyar és lengyel segédcsapatokat vezetett a Habsburgok ellen.

Az ifjú király

Apja halálakor tizenhat éves volt, s 1342. július 21-én már meg is koronázták, s ezután az első útja, példaképe, Szent László ereklyéjéhez vezetett, Nagyváradra.

1345-ben a litvánok ellen vezetett hadjáratot, majd 1346-ban Zára felmentésére indult, amelyet éppen a velenceiek ostromoltak, de július 1-én súlyos vereséget szenvedett.

1347-ben Nápoly ellen indult, ahol András nevű öccse Johanna nápolyi királynő férje volt, amíg 1345 szeptember 18-án meg nem gyilkolták. Lajos szerint Johanna tudott a gyilkosságról, de a pápa nem volt hajlandó a királynőt megbüntetni, így a magyar király, a maga kezébe vette a dolgok irányítását. 10 ezer fős seregével Itáliába indult – harcolni. Győzelmet aratott Capuánál, elfoglalta Aversát (a gyilkosság színhelyét), majd bevonult Nápolyba és felvette a Szicília és Jeruzsálem királya címeket is. Közben lefejeztette az általa bűnösnek gondolt Durazzói Károlyt, amellyel viszont elvesztette az olaszok támogatását. Az éppen kitörő pestisjárvány miatt, kénytelen volt visszavonulni, de egy sereget ott hagyott, azonban Lackfi István, később a várost elvesztette. Nagy Lajos 1350 áprilisában újra Nápoly ellen vonult, de politikai értelemben veszített, s a pápával kellett kiegyeznie.

Az uralkodásának második szakasza

1351-ben országgyűlést tartott, amelyben megerősítette az 1222-es Aranybulla legtöbb rendelkezését, de megszüntette a végrendelkezési szabadságot (ősiség törvénye), amely rendelkezés egészen 1848-ig érvényben maradt. Bevezette a kilencedet, amelyet a földesurak kaptak, s egységesítette a nemesi kiváltságokat. Közben elrendelte a kapuadó (a királynak fizetendő állami adó) fizetését is.

Ezeket a nagy pestisjárvány és éhínség után vezették be. A jobbágyok eddig mindig oda vándoroltak, ahol kevesebb adót kellett fizetni, de az új törvények miatt az adóterhek egyenlővé váltak. A király megerősítette a nemesek jobbágyok feletti bíráskodási jogát is, vagyis az úriszéket, sőt, más Anjou-uralkodókhoz hasonlóan, erősítette a pallosjogot is, vagyis az ezzel rendelkező főnemesek, kínvallatásnak is alá vethették a jobbágyokat, de akár ki is végeztethették őket.

1356-ban Velence ellen vonult, s közben 1358-ban visszaszerezte Dalmáciát, majd a pápa háborúit támogatva ‘az egyház főkapitánya’ címet érdemelte ki. Az ő csapatai (is) biztosították a pápa visszatérését Avignonból Rómába. Később leverte a szerb király, a román vajda és a bolgár cár együttes felkelését is.

1360-ban Nagyszombaton egy királytalálkozót rendezett, ahol János Henrik morva őrgróf és IV. Rudolf osztrák főherceg mellett IV. Károly német-római császár is megjelent.

1372-ben leánya, Mária és Luxemburgi Zsigmond eljegyzése után IV. Károly császárral is véglegesen kiegyezett. 1378-ban Velencével újabb háborút kezdett, s a genovaiak segítségével sikerült is legyőznie.

1380-ban a nápolyi trónra segítette Kis Károlyt, aki cserébe megígérte (sőt megesküdött) hogy nem lép fel trónkövetelőként Mária ellenében. Aztán az élet másképpen alakult, s Károly a legrövidebb ideig regnáló magyar király lett.

Nagy Lajos a lovagkirály 

Igazi lovagkirály volt, sokat háborúzott, amelyben segítette, hogy teli kincstárral vette át az országot. Valódi eszménykép volt, hiszen mélyen vallásos volt, ugyanakkor a harcok során bátorságával is lenyűgözött mindenkit. Gyakran a közelharcban is részt vett, s nemegyszer az elsők között kúszott fel egy-egy létrán a várostrom közepette.

Ennek következtében gyakran meg is sebesült. Aversa ostrománál egy horgas nyíl mélyen a király lábába fúródott. A nyílvesszőt csak tizenkettedik rántásra tudta Lackfi István magyar hadvezér kirángatni, komoly fájdalmakat okozva ezzel a királynak, aki ezt némán tűrte. Ezt követően lóra ült (vagy inkább ültették) és körbejárt a város falai alatt, mutatva, hogy ő él, mindent kibír “Íme a Magyar birodalom királya”.

A király hősies volt a harcban, de egyébként nagyon jámbor ember volt.

„Tanuljátok meg, hogy a királynak mindenben példát kell mutatnia.”

Katonáival bajtársias, a hadifoglyokkal nagylelkű volt. Katonáinak megtiltotta a szabad rablást és fosztogatást. Az egyik padovai krónikás szerint

„a világ leghatalmasabb fejedelme a keresztények között és a legrettegettebb király a hitetlenek szemében Nagy Károly császár halála óta”.

Nem csak háborúzni, hanem vadászni is szeretett, olyannyira, hogy 1353-ban majdnem végzett vele egy sebesült medve.

Ugyanakkor a lovagi kultúra kiteljesedett, már 1343-tól építkezésekbe kezdett a Diósgyőri várnál, ahol megépült Közép-Európa legnagyobb lovagterme, melynek alapterülete 380 négyzetméter volt, de 1367-ben megalapította a pécsi egyetemet is.

1370-ben meghalt Kázmér lengyel király, akinek trónját, egy korábbi egyezség szerint Lajos örökölte, így 1370. november 17-én lengyel királlyá is koronázták. Uralkodói bázisát Krakkó környékén rendezte be, de valójában ott előbb anyja, majd Opuliai László uralkodott.

Az örökösödés kérdése

Mivel csak lányai születtek, s a legnagyobb fiatalon el is hunyt, erőltette a nőági örökösödést, amelyet végül elfogadtak a magyarok és a lengyelek is.

Eredetileg Máriának szánta mindkét trónt, de mivel a lengyelek ragaszkodtak ahhoz, hogy az uralkodó ott is lakjon, megosztotta birodalmát. Mária a magyar trónt, Hedvig a lengyel trónt örökölte. Így megnyugodva halt meg 1382 szeptember 10-én, ötvenhat éves korában.

Halála előtt nem sokkal egy üstökös jelent meg, amely a korabeliek szerint közelgő veszteséget jelzett. Vele kihalt az Anjou-ház magyar ága, legalábbis férfiágon. Élete utolsó éveiben valamilyen betegség gyengítette, egyesek szerint a lepra.

Lányait rangjukhoz illően házasította ki, Mária jegyese Luxemburgi Zsigmond volt, IV. Károly császár fia, míg az akkor négyéves Hedvig jegyese Habsburg Vilmos lett. Később, a lengyelek miatt, Hedvig férje, pápai engedéllyel, II. Jagello Ulászló lett.

Uralkodása alatt, az ország megtartotta Európa legjelentősebb és leghatalmasabb királysági státuszát, de csak három év volt, amikor nem háborúzott (1342, 1375, 1376). Az ő egyik hadvezére volt az Arany János által megénekelt Toldi Miklós."

Birodalma partjait több tenger mosta, A Fekete-tenger, az Adriai-tenger, a Tirrén-tenger és a Jón-tenger. A Balti-tenger kérdése, mert hivatalosan pont ebben az időben Lengyelországnak nem volt tengerparti része. Tartósan a Fekete-tenger és az Adriai-tenger volt mondható magyar tengerparti területnek ekkor.

forrás: internet