"A Kárpát-medencét a korai középkorban (Kr.u. 7–9. században) különféle népek lakták, amelyeknek életmódjuk és kulturális hagyományaik szerint különböző táplálkozási és italfogyasztási hagyományaik voltak. Közülük a 8. századra a Várkony őseink hagyományai váltak dominánssá. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a lovakkal és díszövekkel eltemetett késő avar kori halottak, életükben döntően falusi települések földművelő lakosai voltak. Így, bár bizonyos pusztai hagyományok látványos befolyásra tettek szert a kultúrában, a táplálkozást és a most számunkra érdekes italfogyasztást mégis erősen befolyásolhatta a letelepült életmód is.

Az ünnepi alkalmaktól eltekintve a legtöbb avar nyilván egyszerűen vizet ivott, amely a településeken fúrt, néha 5–6 méter mélységig is lenyúló kutakban bőséggel rendelkezésre állt. A kisebb-nagyobb alkoholtartalommal bíró italok fogyasztása a mindennapokban ugyancsak fontos lehetett, főleg az olyan területeken vagy esetekben, amikor nem állt rendelkezésre jó minőségű víz. A folyadék szállításában tömlők, faedények mellett például agyagból készített kulacsok is szerepet játszottak (1. kép).

1. kép: Agyagkulacs. Szűk szájú, egyik oldalán lapos, kétfülű edény folyadék szállítására. Kr. u. 7. század

Az italokról természetesen írott forrásokból juthatnánk a legkönnyebben információhoz. Az avar kori Kárpát-medencére nézve azonban sajnos nem áll rendelkezésünkre ilyen, csak egy jóval korábbi híradást használhatunk. Priszkosz rétor az 5. század első felében feljegyezte, hogy a Kárpát-medencében a köznép árpából, az előkelőbbek mézből erjesztett italt fogyasztottak. Ez az adat nagy valószínűséggel érvényes lehet az avar korra is, mivel az alkoholtartalmú italok készítésének legegyszerűbb módja az erjesztés (fermentálás). Egy alföldi avar sírból származó edényben virágpornyomok voltak, amelyek azonosítását a modern természettudományos vizsgálatok tették lehetővé. Bár a feldolgozó virágcsokor sírba tételére gyanakodott, sokkal valószínűbb, hogy a pollen mézből, sőt, lévén, hogy az edény nagyobb mennyiségű folyadék tárolására alkalmas, mézből erjesztett italból, mézsörből származott.

Az ilyen, sör jellegű italok a falusi népesség hagyományaihoz tartozhattak. Ennél azonban jóval színesebb lehetett a kép. A telepeken talált állatcsontanyag arról vall, hogy a lovat az avarok pusztai mód szerint, táplálékforrásnak is tekintették, így valószínűleg az erjesztett kancatejet is fogyasztották. Végül tudjuk, hogy legalább a szerencsésebbeknek bor is jutott. Bizonyos nyomok alapján úgy tűnik, hogy a római eredetű szőlőkultúra fennmaradt a Dunántúlon, és ugyanitt bort is készítettek. Ismét egy avar sírból, ezúttal Tolna megyéből ismerünk egy másik edényt, amelyben három féle(!) borszőlő magvainak a maradványait találták meg a régészek. Ez ismét nem teljesen egyértelmű lelet: bizonyíthatja magának a szőlőnek, mint ételnek a sírba tételét, azonban nem csak azt, főleg amiatt nem, mert a magok között töredékek is voltak. A korszakban ugyanis a borkészítés korántsem úgy zajlott, mint ma. A római hagyomány szerint készülő bor kipréselt leve sok magot, héjat, szárat is tartalmazott, amelyeket csak közvetlenül a fogyasztás előtt, szűrőedények segítségével távolítottak el az italból. Ilyen szűrőedény szettek a római császárkorból széles körben ismertek, az avar korból csupán egyetlen sírból, amulettként használt miniatűr másolatot ismerünk (2. kép). Nagy kérdés azért, hogy valóban használtak-e a korszakban ilyen edényeket, vagy csak az amulettek kerültek ide messze földről.

2. kép. Bronzból készült miniatűr eszközök (amulettek) Kiskőrösről. Eredetijeik valószínűleg szőlőművelésre, borkészítésre szolgáltak, a harmadik egy szűrőkanál modellje.

3. kép Bizánci amfora egy kiskőrösi avar sírból

Az amforákban (3. kép) szállított, kiváló minőségű, bizánci bor csak a leggazdagabbaknak, az uralkodó környezetének állt valószínűleg rendelkezésre, akik ezt nemesfém edénykészletekből fogyasztották. Lakomáiknak nagy szerepe volt a társadalom életében: egymás közötti találkozásaikat szinte ritualizált rendben zajló, pohárköszöntők sorából álló italozások kísérték. Szép nyomai ezeknek a régészeti hagyatékban a ritka, Frankföldről, a Rajna-vidékről vagy Itáliából importált üveg ivókürtök és kelyhek (4–5. kép). Ennél is fontosabb szerepe lehetett azonban azoknak az ezüst és arany ivóedény készleteknek, amelyek kehelyből és kancsóból, valamint bizonyos esetekben ezeket kísérő ivókürtből állnak (6–7. kép). E készletek személyhez kötődő voltát, jelentőségét mutatja, hogy a legelőkelőbbek sírjaiba is bekerültek.

4. kép. Üveg ivókürt egy kiskörei avar sírból

5. kép. Üvegkehely egy kiskörei avar sírból

6. kép. Arany kehely a bócsai avar előkelő sírjából

7. kép. Ezüstkorsó, Kiskőrös

Írta: Szenthe Gergely - Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár"

forrás: https://mnm.hu/