"A Viasat History csatorna nemrég egy francia dokumentumfilmet vetített Attila nyomában: a hunok királya címmel, amelyben többek között engem is megkérdeztek a témába vágó archeogenetikai eredményekről. Mivel a riport elkészítését követően érthetetlen módon nem volt lehetőségem az összevágott anyag előzetes megtekintésére és jóváhagyására, magam is először szembesültem a csatornán vetített végleges változattal. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez a dokumentumfilm azon alacsony színvonalú műsorok sorába tartozik, amelyek készítését tudományos ismeretterjesztés helyett sokkal inkább üzleti motivációk mozgatták. Hiába vártuk a tudományos tények közérthető bemutatását, helyette a szerkesztők gondosan adagolt mesterkélt szenzációkeltéssel igyekeztek fenntartani a nézők figyelmét. Pedig a hunokról az ismert történeti, régészeti és immáron a legújabb genetikai adatok is sokkal többet elárulnak, mint ami a műsorból kiderült. A téma iránt érdeklődő hazai közvélemény tájékoztatására érdemes ezek közül néhányat bemutatni.

A hunokat kegyetlen, kincséhes rablóhordaként ábrázoló leírások rendszerint elfelejtik feltenni a kérdést, hogy honnan származott az elképesztő katonai, gazdasági és demográfiai potenciál, amely létrehozta ezeket a győzhetetlen seregeket. A sivár, füves pusztán emberi megélhetést biztosító nomád életforma a bronzkorban alakult ki. Kevesen tudják, hogy a sztyeppén pusztákon ekkor megjelenő Jamnaja-, Szintasta-, andronovói kultúra nemcsak a lovas nagyállattartás megteremtői, de a korai fémművesség mesterei is voltak, akiktől a letelepült civilizációk az ipari–technikai újítások sokaságát vették át. Ezen sztyeppei pusztai – nyugodtan mondhatjuk – magaskultúrák egyenes ágú örökösei voltak a vaskori szkíták, majd a középkori hunok, avarok és magyarok is, akik szintén nem rablásból éltek, hanem a sztyeppei pusztai ökológiához magas szinten alkalmazkodó mezőgazdaságból és fejlett kézműiparból.Ezeknek a „barbároknak” Európa számos további újítást köszönhet a ruházat, az élelmiszergyártás vagy a hadászat területén. Kimagasló szintű államszervező képességeiket pedig nemcsak az egymást követő birodalmaik tanúsítják, de a sztyeppei hagyománynak a középkori magyar állam sikereiben is jelentős szerepe volt.

Ma már azt is tudjuk, hogy az európai hunok egyáltalán nem a semmiből bukkantak elő, hanem az ázsiai hun (Xiongnu-) birodalom és a közép-ázsiai szkíta birodalmak európai újraszületésének tekinthetők. Az erre vonatkozó korábbi szórványos történeti adatokat egyre biztosabban megerősítik a genetika legújabb eredményei. Egy megjelenés előtt álló genetikai tanulmányból pedig az is kiderül, hogy az ázsiai hun birodalom kialakulásában kulcsszerepe lehetett a Minuszinszki-medence és az Altáj-hegység vidékén élt ázsiai szkítáknak. A Xiongnu-korszak (Kr. e. 200–Kr. u. 100) elején a mai Mongólia területén a túlnyomórészt europid megjelenésű ázsiai szkíták összeolvadtak a helyi kelet-ázsiai, dél-szibériai népességgel, majd a Xiongnu-korszak során további europid szarmata, később alán elemekkel gyarapodtak. A tanulmány szerint az etnikailag sokszínű Mongólia valójában csak Dzsingisz kán idején nyerte el a ma ismert homogén embertani arculatát. Mindebből az következik, hogy az időszámításunk elején Közép-Ázsiába a rokon szkíták közé kiszoruló vesztes ­Xiongnu-törzsek tagjai jelentős részben az europid embertani típusba tartoztak. Könnyű elképzelni, hogy nyugat felé terjeszkedve ezeknek az ott talált rokon eredetű szkíta és szarmata törzseket nem volt nehéz integrálniuk, hogy aztán a „semmiből” hirtelen felbukkanjanak mint európai szkíta-hunok.

Mindez szervesen kapcsolódik a magyar őstörténethez, mivel további genetikai adatok arra utalnak, hogy a honfoglaló magyarok vezető rétege épp ebből a szkíta eredetű ázsiai hun vonalból származhatott. Középkori krónikáink a hunokat a magyarok rokonaiként, elődeiként említik, de a modern történetírás ezt elveti. Úgy tűnik, hogy az archeogenetika ezt a kérdést is segít tisztázni, mert mint azt egy korábbi sajtóközleményben már leírtuk, Mongóliában feltárt ázsiai hun előkelők Y-kromoszómái a legnagyobb hasonlóságot az ázsiai szkítákéhoz, III. Béla királyunkéhoz, a Székesfehérváron melléje temetett II/54 jelzésű előkelőéhez, valamint a honfoglaló vezető rétegből vizsgált férfiakéhoz mutatták. A genetikai adatok tehát egyre inkább megerősítik, hogy a honfoglalóknak igenis volt közük a hunokhoz, méghozzá az ázsiai szkíták vonalán. A vezető réteg és a királyi ház között szinte bizonyos a kapcsolat, egyelőre a köznép rokoni szála kérdéses, de erre majd a következő kutatások fognak fényt deríteni. Ezek az adatok vészharangként jelzik történészeinknek, hogy ideje újragondolni a középkori krónikáink igazságtartalmát.

A szerző a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének docense"

forrás: /magyarnemzet.hu/
kép: internet