Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |

2020. március 09. 15:33 - Kapronczay Gyécső

Jó királyom magyar módra nyújts kezet!

A kézfogás rövid története

A nyugat-európai emlékezet a lovagkor idejéig tudja követni eme ma is elterjedt üdvözlési formát.

20170628kezfogas-csalad-illemtanora--udvariassagi.jpg

„A kézfogás egy világszerte széles körben elterjedt, üdvözlésre és/vagy búcsúzásra használt szokás, melynek során a két fél megfogja egymás kezét, legtöbb esetben röviden kezet is ráznak. A kézfogás általában a jobb kézzel történik az etikett miatt, mivel a történelem során a katonák jobb kézzel fogták a fegyvert, ezzel azt fejezzük ki, hogy a jobb kezünk foglalt, békés szándékú az üdvözlésünk.” 1

„A kézfogás, mint köszöntési forma hagyománya még a lovagkor 11. illetve 13. század közötti időszakára vezethető vissza, azonban csak a reneszánsz időszakában vált általánossá az európai férfiak közt.

20170921kincsek35.jpgNyugat-európában „ a kézfogás hagyománya a lovagkorra nyúlik vissza

„Ha találkoztak valakivel, hogy biztosítsák a másikat, nincsenek rossz szándékaik, nyitott tenyerüket egymás fele nyújtották és kezet fogtak, így mutatva, hogy semmi gyilkos szerszámot nem rejtegetnek. Akik jóindulattal voltak egymás iránt, még meg is szorították egymás kezét.” 2

A 11-13. század előtt az európaiak többsége nem ismerte ezt az üdvözlési formát, teljesen mást használtak.

„Az ókori Görögország és Róma társadalmában, ha két ismerős szabad ember találkozott, úgy üdvözölték egymást, hogy jobb kezüket előre lendítették, vagy magasba emelték.”

c67fa210d3842570a6648c39812547f3.jpgrómai üdvözlés

A ma is világ szerte elterjedt üdvözlési forma a kézfogás az európaiak révén terjedt el az egész világon. Ahogy fentebb is írtuk, európában a kézfogás szokásának nem volt a 11. századnál korábbi emlékezete, viszont ez a szokás nem áll meg itt. Ennél sokkal de sokkal régebbi üdvözlési szokásról van szó.

Ha vissza fele megyünk az időben, az ókorban európától keletre találkozunk ezzel az üdvözlési formával.  Kétféle megnevezéssel találkozhatunk.

A legkorábbi adatok a szkítákról és a szkíta származású pártusokról származik. A pártus féle kéznyújtás vagy sok esetben szkíta kézfogás, melynek az eredete is ismert, s a régmúltba vezet minket.  A szkíta népek és ezen belül a szintén szkíta származású pártusok lovas népként a tárgyalásaik során az egymás között kötött szerződéseket kézfogással pecsételték meg. Eredetileg magát a tárgyalást is lóháton ülve bonyolították le, így ha békés szándékkal a másik felé nyújtották a fegyverforgató kezüket, tudhatták, hogy megbízhatnak egymásban, nem támadhattak a másikra. Mindez fontos szertartás volt, mint az óta is egy szerződés kézfogással való megpecsételése egyoldalúan nem felbontható és felér egy aláírt szerződéssel.

partus_kezfogas_1194210_1310_n_1.jpgPártus kézfogás

Abban az időben mikor a nyugat-európai népek megismerkedtek ezzel az üdvözlési formával akkor így nevezték: „magyar módra való kéznyújtás”

Számunkra magyaroknak természetes és őseinktől örökölt hagyomány mindez.

Évezredes hagyományról beszélhetünk tehát, mely a szkíta őseink által a lovon köttetett szerződésektől, az európai lovagkoron át mind a mai napig él és használjuk üdvözlésnél, és amely a legfontosabb, hogy ugyanúgy tárgyalásoknál, szerződéskötéseknél is megmaradt az évezredes eredeti jelentéstartalma.

forrás1: internet
forrás2:origo
további adatok: általános kutatási eredmények alapján : szerk.

kép1: internet
kép2: internet
kép3: Internet
kép4:internet

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nimrodnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr9715512336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |
süti beállítások módosítása