Az ember szíve első látásra megörül, de hamar elszomorodik..
"Kiderült, milyen is lesz az az új, Kossuth téri emlékmű, amelyről már tavaly felröppentek az első hírek. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az Alkotmány utcában kap helyet, és a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára – pontosabban 2020. május 31-ig – állítják fel. Nos, mint most megtudtuk.
nem annyira állításról, mint süllyesztésről lesz szó.
Az Index szerint üdvözlendő hogy nem a magyarság sérelme lesz ezzel orvosolva és nem lényeg hogy a fájdalmunkra méltón emlékezhessünk..
..ahogy írják: "Mert maga az emlékmű szerencsére nem egy újabb szobrot jelent, sokkal inkább egy tájépítészeti beavatkozást."
A Kossuth térről kizárt forgalom miatt ugyanis az Alkotmány utca zsákutcává vált, utolsó szakaszát az Igazságügyi Palota és a Földművelésügyi Minisztérium között jelenleg csak parkolásra használják. A szerdán nyilvánosságra hozott tervek szerint ezen a Honvéd utcáig terjedő szakaszon alakítanak ki egy tér felől lejtő, száz méter hosszú, négy méter széles rámpát. A végén egy körüljárható gránittömb lesz, több helyütt meghasadva, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé.
A fenti képen látható, eredeti Trianon emlékmű nem lesz helyreállítva.
Ez volt a híres szoborcsoport, országzászlóval és azzal az eredeti Magyarországot ábrázoló virágágyással, amelyet számtalan fotón és filmhíradóban megörökítettek. Ennek helyén viszont most egy gigantikus oszlop van, "Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek" felirattal, amihez senki, nem mert hozzányúlni a rendszerváltás óta....
Rövid cikkünk az alábbi hírportálok cikkei alapján készült. További adatok és képek a forrásokban megjelölt cikkekben találhatók.
Források: Index.hu
kuruc.info
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.