A népesség nagysága
"A török után a város irányítását az osztrák katonaság vette át, miközben jelentős szerb- főként katonai népesség telepedett le a vár falain belül. Már e körülményből kiderül, hogy a lakosság száma bár növekedett, belső szerkezete átalakult: nagyszámú idegen betelepedő népelem foglalt benne helyet. Az idegenek és a magyarok között állandósult a viszálykodás, a tisztújítások, követválasztások véres verekedések kíséretében történtek.
Reizner János az első, aki monográfiájában megkísérelte a lakosság létszámát fölbecsülni. A török kiverése utáni első utalás a város népességére Lambion császári katonai mérnöktől való, amelyet Reizner is idéz: „1695 május 2-án... a jelentés szerint a várban, s a Palánkban mintegy 3000 fegyverforgatásra képes magyar, s rác lakik”.
Az adat értékelése, a következtetések levonása elmarad, csak a közlésre szorítkozik. A történeti demográfia eljárásával azonban meg lehet becsülni a lakosság számát.
Ha mögöttük ugyanennyi családot föltételezünk, 4-es, a korra jellemző átlagos családnagyságnál (5) kisebb szorzóval 12 000 fős népesség jön ki. Az átlagos családnagyság a rossz közegészségügyi viszonyok, az ismétlődő járványok miatt nem lehetett több.
A következő értékelhető adatot is Reizner közli De la Croix Peititis császári mérnökkari ezredes 1713-i térképe alapján. A Palánk 8 utcájában 125 lakóházat, Alsóváros utcájában 575 háztelket, Fölsőváros 6 szigetén 340 házhelyet tüntet föl a térkép. Reizner számítása szerint Alsó- és Fölsőváros 915 házhelye 6 405 főt foglalhatott magában 7-s szorzót alkalmazva. Ehhez hozzáadta a palánki és várbeli lakosságot a katonasággal együtt, s Szeged népességét 1686-ra visszavetítve 9 000 lélekre tette.
Meghatározása azonban több szempontból problematikus. A külső városrészekre számított eredménye világos, de sehol sem ad magyarázatot a 7-es szorzóra. Nagyobb probléma a Palánk lakosságának meghatározása. A térkép szerint ott 125 házhely van, de esetükben nem használja a 7-es szorzót, viszont kijelenti, hogy a központtal együtt Szeged népessége 9 000 fő. Ha kivonjuk belőle a két városrész adatát, a 6405 főt, 2600 lelkes palánki népességet kapunk, amely a házhelyek 7-es szorzata mellett csak 875 fő lenne. Föltételezhető, hogy Reizner, Lambion korábbi jelentését vette alapul, mely a fegyverforgatókat és családjukat (3 000 fő) döntően palánki lakosoknak írta le.
Tény, hogy a várban a török elvonulása után német, szerb és kis létszámban magyar helyőrség tartózkodott. Fennmaradt a katonák (római katolikus) anyakönyve, amelyben zömmel német, cseh és délszláv családneveket találunk.
A várbeliek családjai a Palánkban éltek, ahová a XVII/XVIII. század fordulóján német iparosok és kereskedők költöztek be. A polgári anyakönyv német családnevei erre utalnak.
Ezen kívül a Palánkban laktak azok a szerb kereskedő, iparos és gazdacsaládok, akik egy része már a hódoltság idején beköltözött. A görögkeleti (szerb) anyakönyv bejegyzései azonban csak az 1720-as évektől maradtak fenn.
Ezek alapján az akkori szerb polgári népesség nagyságát 1200 körülire tehetjük.
Visszatérve a Reizner által meghatározott össznépességszámra, annak gyengéje épp a szorzószám kérdésében rejlik. Nem ad magyarázatot, hogy miért épp héttel szorozta be a házhelyeket. Nem esett viszont abba a hibába, amelybe gyakran estek történészek, hogy az adózók számát érdemleges forráskritikai vizsgálatok nélkül 5-tel szorozza meg. A történed demográfia mára egyértelműen föltárta, hogy a 18. századi adózó háztartások mellett igen sok nem adózó család élt egy-egy településen, ezért az adózó háztartások számából az össznépességet kiszámítani csak alapos forráskritikai eljárással lehet megbecsülni. A 7-es szorzó már jobban megközelíti a valóságot, de még mindig alacsony a tényleges népesség nagyságához képest.
A következő népességfölmérési adat az 1715-i összeírás. Ez 210 polgárt, 179 zsellért, és 9 egyéb adózót talált 398 háztartásban. A megismételt 1720-i conscriptioban a megoszlás az alábbi: 232 polgár, 120 zsellér és 52 egyéb adózó 404 háztartásban.
A házfelek emelkedése minimális, mindössze 6, amit a későbbi történetírók (köztük Reizner) a hitelesség és pontosság bizonyítékának tartottak. Reizner pl. az összeírást vizsgálva eleve csak 387 háztartással számol - nem tudni miért? -, azt megszorozva 5-tel kikerekítve 2000 főt kap. Ehhez hozzáadja a helyőrség számát (500 katona), melyet 5-tel megszoroz, mivel a katonákat mind családosoknak fogja föl. így a helyőrség számát 2 500 főre teszi. Ehhez még hozzáad 400 várőrségi katonát, s végül megállapítja, hogy a város összlakossága 5000 fő körül lehet.
Az első ellentmondás Reizner munkáján belül található. Ha a De la Croix-féle térképen levő házhelyek alapján 1712-re 9000 főnyi népességet tételezett föl, hogyan lesz ebből 1720-ra 5 000. A jelentős csökkenés okaival nem foglalkozik, nem ad rájuk választ.
Már Acsády Ignác is úgy próbálta az össznépességet az 1715-i, és az 1720-i összeírás alapján meghatározni, hogy föltételezte: az összeírásokból kimaradt a családok fele. Az összeírt háztartások nagyságát 6-nak vette, amelyet 50%-al kiegészített, s így lényegében 9-es szorzószámot használt, mivel a 6-hoz rendelte annak felét, a 3-at. Összevetve az országos összeírások adatait a korabeli urbáriumokkal, azt tapasztalta Acsády, hogy utóbbiak 50%-al több adózót tartalmaznak, mint a conscriptio, ezért alkalmazta a kiegészítés módszerét.
Ha csak a századforduló történetírásának szintjén gondolkodunk, és követjük Acsády eljárását, Szeged polgári népessége a Reizner Jánosnál föltüntetett 2000 helyett 3600-ra taksálható. Ehhez jön még a katonai népesség, amellyel együtt 6500 főre is mehetett a népesség nagysága.
Azóta a történeti demográfia új módszereivel készült több tanulmány bizonyította, hogy az 1720-i összeírás a szegényebb népesség kihagyásával készült, az összeírt adózó családfők az akkori lakosság alig 1/3-át képviselik.
Reális eredmény eléréséhez a háztartások számát 3-al kell szorozni - így egészítjük ki az 1/3-t 3/3-dá, vagyis az összes háztartás szintjére, majd ezt a számot a családok átlagos nagyságával, 5-tel szorozzuk meg. E forráskritikai módszerek figyelem-bevételével Szeged polgári népessége 1720-ban 6000 körül lehetett. És ehhez kell még hozzáadni a katonai népességet, a 2500 főt.
Kováts Zoltán a történeti demográfia új forráskritikai elveit konkrét helytörténeti anyagon alkalmazta: az összeírások statisztikai eredményeit az anyakönyvekkel vetette egybe.
Megállapította, hogy az adózó háztartásokat átlagosan 20-25-tel kell megszorozni ahhoz, hogy a tényleges népesség nagyságát megkapjuk. Ezt az eljárást követve Szeged polgári lakossága 1720-ban 10 000-főt tehetett ki, amit még a katonai létszám növelt 13 000 főre."
dr. habil. Marjanucz László
tanszékvezető egyetemi docens (SZTE)
forrás:
kép: moramuzeum.hu
