Többféle keresztnevet használtak, de kiemelik a kutatók hogy az uralkodói dinasztia tagjai elsősorban török eredetű keresztneveket használtak. Mondják ezt úgy, hogy eközben hozzáteszik, és még ki is emelik, ilyen keresztnevekről a török népek nem tudnak, soha nem használtak, példákat a török népek között nem tudnak felmutatni, értelmezni nem tudják.
Majd erre a magyar "hivatalosnak" nevezett kutatók még ezek után is török eredetűnek vélik, csak nehogy véletlenül bármi is belső keletkezésű legyen, vagyis magyar. Itt tart a hivatalos tudomány ma..
Ismerjük a dogmát, fennhangon hangoztatják, magyar sose volt, most sincs és sose lesz,
pedig el kell, hogy szomorítsuk őket, magyar mindig volt, most is van és mindig lesz!
kép: internet
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.