Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző és politikai (jól)Megmondó-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |

2018. szeptember 23. 15:29 - Gyecso

Az Isten szavunk kutatástörténete

ESTAN, USTAN, ISTEN, STN, mely tőle mind magunk vagyunk, minden jó és minden rossz. Csak rajtunk múlik, merre megyünk.

részlet...

“Az isten egy ma is jól értelmezhető, magyar szavakból álló összetétel, amely különös, ellentmondásoktól sem mentes pályát futott be az etimológusok tanulmányaiban. A finnugrista „szaktudomány” korábbiakhoz képest megváltozott ítéletét Voigt Vilmos így fogalmazza meg: „Isten szavunk eredetének kutatása a legismertebb ilyen vadászterület. Az utóbbi generációkig még a nyelvtudományunkon belül is itt megengedett volt a merész és ellenőrizetlen fantázia. Az utóbbi kézikönyvek viszont rendszerint visszautasítják e tarthatatlan elmeszüleményeket, és egyre inkább belső fejlődéssel magyarázzák vallástörténetünk legkorábbról ismert, és ennek következtében sem könnyen értelmezhető fogalmait.”

Érdemes felfigyelni rá, hogy a szent kutatási feladat a szerző megfogalmazásában már csak vadászterület; s hogy tudományos igényű érvelés (például a székely és magyar írás nyújtotta lehetőségek kihasználása) helyett csupán a jelzők osztogatására futja a neves szerző tehetségéből.

Voigt Vilmos Pais Dezső 1975-ben megjelent munkájára hivatkozik (282-286. o.), amelyben Pais jobbára az etimológia perzsa ágával foglalkozik; főleg azzal, hogy ki is vetette fel először ezt az ötletet. Azaz a párhuzam keletkezésére sem Pais, sem elődei, vagy követői nem adnak kielégítő magyarázatot. Többnyire csak a szavak rokonságának (hasonlóságának) felismerésére voltak képesek.

Persze a perzsa-magyar kapcsolatok vizsgálata eleve nem is adhat választ az isten szó eredetének kérdésére, mert a szó gyökerei – a nagy távolságokra szóródott párhuzamok tanúsága szerint – a kőkorszak mélyébe, akár 50-100 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza. A finnugrista „nyelvtudomány” pedig – adatok és módszer híján – a hatezer évnél idősebb nyelvi emlékekkel és kapcsolatokkal nem tud mit kezdeni.

Voigt Vilmos fent idézett soraiból annyi azért kiderül, hogy a „szaktudomány” álláspontja az „utóbbi kézikönyvekben” gyökeres fordulatot vett. Kitetszik e néhány mondatból, hogy a kudarc beismerésére annak ellenére kényszerültek finnugrászaink, hogy az isten „vallástörténetünk legkorábbról ismert” fogalma.

Arinna istennő fogadja az áldozatot
                                                                Arinna istennő fogadja az áldozatot

Kép forrása

Az isten szó 19. századi eredeztetése

Horváth János már 1817-ben megállapította, hogy „az isten a magyarok tulajdon szavok, s egy jó s egyetlenegy istenségnek a neve volt”. Joggal tekintette magyar szónak, hiszen az akkor ismert adatok szerint más nép nem használta istenére ugyanezt a szót. S az isten egyébként is olyan fontos szavunk, hogy akkor még fel sem merült a „nyelvészeti szempontok” miatti elajándékozása. Ennek az elajándékozásnak a divatja egyébként is csak néhány évtizeddel később, az 1848/49-es szabadságharcunk vérbefojtása után jött el.

Kandra Kabos (1897/67) az altáji menny- és istenneveket felsoroló táblázatában megemlíti a jenyiszeji osztjákok es, valamint a kínaiak tien szavát is. Nem fűz megjegyzést a táblázatában szereplő, „menny-ég” jelentésű zürjén jen-es szóhoz, bár annak két eleme genetikai kapcsolatban van az isten elemeivel, csak az összetétel sorrendje eltérő.

A sumer szál – amire később visszatérek

A „nyelvtudomány” által szigetnyelvnek minősített sumérben szintén megtalálható isten szavunk megfelelője. P. Anton Deimel szótára (1934/139) szerint a sumér istin, isten jelentése „egy, egyetlen” (eins, einzig). Amihez Zakar András (1973) a következőket fűzi: „Az „Isten” szó jelentése tehát világos: egy, egyetlen, az egyedüli, az egyedülvaló. Ezek a jelzők vagy megállapítások pontosan illenek az Istenre, aki az Ószövetségben is sokszor az egyedülvaló néven szerepel. Ez a szó sohasem szerepel a sumérben számnévként.”

Azaz a sumér párhuzam megerősíti Horváth János bő évszázaddal korábban, „egyetlenegy istenség”-ről alkotott álláspontját. E monoteizmusra utaló összefüggés persze magyarázatot igényel, mert az agyagtáblákból úgy tudjuk, hogy a suméreknek több istene is volt. A nyelvek időnként meghökkentő hagyományőrző képességére gondolhatunk: arra, hogy a sumér nyelv megőrizte egy korábbi magyar monoteizmus emlékét.

A finnugrisztika két ok miatt sem vonhatta le ugyanezt a következtetést. Egyrészt azért, mert nem ismerte fel a ten utótag eredetileg önálló istennév voltát. Másrészt azért, mert egy ilyen felismerés ellenkezett volna azokkal a „tudománypolitikai” irányelvekkel, amelyek oly sok esetben tudatosan irányították tévútra a mitológiai és őstörténeti kutatást.

A finnugorizmus korábbi álláspontja

A finnugrista álláspont évtizedekig (Voigt Vilmos megfogalmazásában „az utóbbi generációkig”) változatlan maradt:

Bárczi Géza (1941/138) szerint isten szavunk „ismeretlen eredetű; … de talán … figyelembe vehető az a vélemény, mely szerint a finnugor eredetű ős szó régies is alakváltozatának származéka volna, bár ez sem meggyőző, s a képzés érthetetlen.”

A TESz (1970/II/242) szerint „Bizonytalan eredetű. Talán származékszó: az ős főnév eredetibb is alakváltozatából keletkezhetett -t és -n képzővel. Ez a képzőegyüttes megvan nőstény szavunkban is.”

A jelenkori álláspont

Ehhez képest az 1988-ban magyarul is megjelentetett Mitológiai enciklopédia az állóvízbe dobott kőnek bizonyult, mert nyilvánvalóvá tette az addig kevesek által, vagy egyáltalán nem ismert párhuzamokat. Ezek közé tartozik a hatti Estan és hettita Istanu, amelyeket (lévén a napisten nevéről szó) már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, vagy (mint a sumér isten esetében) a vélt jelentésbeli különbségre hivatkozva félretenni. (Hozzáteszem a Hettitákat több esetben szkíta előd, esetleg szkíta rokon népnek jelzik. Térképeken a Hettita területen jelzik Góg és Magóg nevét, nem csak az északi szkíta területeken. szerk.)

Az isten párhuzamai után bogarászóknak a Mitológiai enciklopédia a hatti, hettita és sumér adatokon túlmenően is tartogatott meglepetéseket, például az azték Tenocs nevét. Ő egy isten fia, aki népét a róla elnevezett Tenochtitlán, a mai Mexikóváros területére vezette. Ez a Tenocs a fenti zürjén jen-es megfelelője.

Róna-Tas András (1996/129,159) ocsúdott fel legkorábban az új adatok okozta sokkból. Rédei megfogalmazása szerint „meg nem támogatott, ad hoc ötletként felveti”, hogy az isten szó kaukázusi és kazár közvetítéssel kerülhetett át a magyar nyelvbe.

Ezzel a kísérletével Róna-Tas András kétoldalú támadásoknak tette ki magát. Egyrészt felborzolta azok idegeit, akik kézzel lábbal tiltakoztak a magyar nyelv déli kapcsolatainak elismerése ellen. Másrészt joggal rá lehetett kérdezni, hogy a hattiak a magyar ős szóból képezték-e a napistenük nevét?
Hettita Birodalom i.e. 1800-1200 között
                                           Hettita Birodalom i.e. 1800-1200 között

A „tudós” társadalom e szemük előtt felrémlő lehetőség elhárítására megpróbált egy újabb magyarázatot kidolgozni az isten szó eredetére. Ennek lényege egyrészt a távoli déli magas kultúrákból való származtatás elleni tiltakozás, másrészt a magyar eredet tagadása. Ez az összetett célkitűzés azonban nehezen illeszthető a tényekhez, ezért a szakértők között vita bontakozott ki.

Makkay János (1998/30,47) arra hívja fel a figyelmet, hogy a hettita (eredetileg CHETA, HÉTA, GÉTA szerk.) szó jelentése „napistennő” (tehát nem férfi isten!), s ez szemantikailag akadálya az egyeztetésnek. Rédei Károly úgy véli, hogy Makkaynak komoly kronológiai érve is van Róna-Tas etimológiai felvetésével szemben: ugyanis a hettita birodalom Kr. e. 1200 körül bomlott fel, a feltett kaukázusi – kazár – ősmagyar kapcsolatok pedig csak a Kr. u. 600 utáni időre tehetők. Rédei szerint a két időpontot elválasztó 1800 esztendő ellene mond bármiféle népi-nyelvi kapcsolatnak (s ezt a kinyilatkoztatását minden indoklás nélkül komolyan kellene vennünk).

Makkay és Rédei álláspontját az énlakai „eGY USTeN” ligatúra cáfolja. A ligatúra részét képező rovás „us” rovásjelnek ugyanis kitűnő formai és jelentésbeli párhuzama van a hettita hieroglif írás „isten” szójelében (összesen mintegy 20 formai egyezés van az újabban luwiainak nevezett hettita hieroglif írás és a székely írás jelei között).

Ugyanezt a jelet a vámfalui fazekasok „Isten szeme”, a veleméri parasztok pedig „Isten valamicsodája” néven emlegetik. Ugyanezt az “isten/ős” jelet használták a szkíták és az avarok is (ez azért fontos körülmény, mert Mészáros Gyula szerint a szkíták a hattiak utódai). S ha a jel formája és jelentése lényegében változatlan maradt a hattiak és hettiták korától máig, akkor a hozzá tartozó szó is átívelhette ugyanezt az időbeli és térbeli távolságot. Ez az írástörténeti jelenség ugyan nincs összhangban a finnugrista nyelvészeti deszkamodellel, de ez csak azoknak okozhat gondot, akik a megalapozatlan finnugrista álláspontot komolyan vették.”

A helyzet, ha nem döntjük el előre az eredményt, amihez formálni akarjuk a világot, egyszerű.

A sumer származás kérdése

Fentebb már említettem, hogy ki kell térjünk a sumer eredetre, mert az idézett források (az 1930-as évekből származó, erősen elavult sumer szótár és Zakar András véleménye) tévednek. Az elmúlt évtizedekben jelentős csapat gyűlt össze a sumer nyelv szótárának elkészítésére – nem magányos fordítók dolgoztak rajta, korlátozott lehetőségekkel.

Hatvan-hetven év alatt (a sumer szótár utolsó frissítése 2006-os, itt érhető el) elképesztő mennyiségű szövegemlék került feldolgozásra a sumer és a korszak más nyelveiből egyaránt. Ezáltal biztosan mondhatjuk a következőket:

  1. Sumerül az egy: aš/ešda.
  2. Akkádul  az egy: išten.
  3. Mindkét nyelven számértékként használták abban az időbensosem szakrális értelemben, főként nem istenségre! De mindez változhatott!
  4. Sumerül az isten: dingir,dimmer,dimir, dimer.
  5. Akkádul az isten: ilu vagy iltu, attól függően, hogy istenről vagy istennőről beszéltek.

Mi következik mindebből?

Többen úgy látják, hogy például a tündér szavunk a dingir változata, és Tündér Ilona az Dingir Ilama istennő volna eredetileg.  

A hurri-hettita eredet és ennek bizonyítéka

A hettiták egy, a hurriktól átvett napisten-párost imádtak. (Mondhatni iker istenséget, vagy kétarcú istenséget, amely ismert nálunk magyarhonban szerk.) Ráadásul itt a napistennő kultusza megelőzte a napistenét, azaz jelentősebb istenség volt a napistennő, mint a napisten.

A napisten neve: nepišaš Ištanu, ejtsd: nepisas Istanu.

A napistennő neve (Minden Föld Királynője, a Hettita birodalom patrónusa, a legmagasztosabb istenség a hettita vallásban): Arinna.

Makkay abban tévedett, hogy a hettita Istan/u az a férfi napisten. Sumerül és akkádul csak egy számnév, mindenfajta szakrális tartalom nélkül (a sumerek szent száma a 6/60 volt. Ezért volt 12 isten (2*6) a mennyei gyűlésben [innen a 12 olümposzi isten], és ezért volt 3600 (60*60) a Teljesség száma (lásd a Királylistát, ahol a šar nem 3600 évet jelent, hanem egy teljes uralkodási évet)

Ha kettejüket együtt említették, azt így tehették: Arinna Istanu. Arinna és Istanu.

A teljes cikket elolvashatják a forrás alatti linken.

Forrás: spiritan.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nimrodnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr3614257457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Magyar-történelem kutató, Hagyományőrző és politikai (jól)Megmondó-Magazin |SZIESZTA-NETWORK © |